OSZAKA 2017~2019.,  Tóhokui téli kirándulás

(90-4) 【Téli Tóhoku 3】 Vonatozás Aomoriba. Eső után szép idő. Az Ivaki-hegy. A kályhás vonat és a samiszenelőadás. Minden, ami alma. Gosogavara és a neputák. “Téli jutalom – Kályhás vonat” különleges járat.

Üdvözlet Kazunóból, Akita megyéből! A téli tóhokui kirándulás harmadik napján egyedül vágtam neki északnak, hogy Aomori megyében a kályhás vonattal utazzak. Láttam a hóval fedett Ivaki-hegyet, sok almás cuccot ettem, két kályhás vonattal is utaztam, megnéztem az óriás papirlampionokat, és egy helyi samiszenelőadást is elkaptam a végállomáson!

A mai úticélom a Cugaru-régió, Aomori megye volt. Az eddigi két tóhokui kirándulás során mindig bemutattam az adott térséghez kapcsolódó zeneszámokat. Cugaruról jó sok szám szól, most ezek közül néhányat igy a poszt elején „ismertetésként” ide pakolnám:

Cugaru-szoros – Téli táj:

A Cugaru-sikság:

Hóország:

Bókjó dzsonkara:

Persze ezeken kivül is vannak még Cugaruval kapcsolatos számok, ez csak ilyen kis izelitő volt.

Ezután el is kezdhetem a napom leirását. Nos, jó korán kellett kelnem, egészen konkrétan ötkor, mivel a valamivel hat után induló vonatra kellett felszállnom. A Hanava-vonalon egy nap csak kevés vonat közlekedik, meg kell pontosan tervezni, melyik vonatra kell az ember szálljon, hogy megfelelő legyen a csatlakozás. Andiéktól pedig úgy fél óra sétára van az állomás, hajnalban természetesen busz vagy hasonló nincs, igy gyalogolnom kellett. Andiék beállitották a légkondit, hogy negyed órával a felkelésem előtt bekapcsoljon, igy ne legyen hideg. Ez igazából nekem ébresztőként is funkcionált, mert megébredtem a légkondi zajára, szóval tudtam, hogy még negyed órát pihenhetek a futonban, és egyúttal kikapcsoltam az ébresztőt a telefonomon, hogy Andiék ne ébredjenek fel rá. Gyorsan összekészülődtem, nem is reggeliztem, hanem indultam az állomásra. Reggel nem volt olyan hideg, viszont a főúton is volt sok olyan szakasz, ahol nem volt közvilágitás, igy a telefonommal kellett világitsak a lábam elé. Úgy háromnegyed hatra már ott is voltam a jól befűtött állomáson, itt megettem a reggelimet, és vettem az automatából egy meleg italt.

Hat körül fel is lehetett szállni a vonatra, amin rajtam kivül csak egy-két ember utazott. A vonattal Ódatéig, a végállomásig mentem, ott pedig átszálltam az Óu-fővonal Hiroszakiba tartó szerelvényére. Ezen a vonaton már többen voltak. Csúnya, felhős volt az ég, nem látszott nagyon semmi. Épp néztem, hogy valahol épp az Ivaki-hegy, a „cugarui Fudzsi” mellett haladunk el, na de a hegyből semmi nem látszott. Kicsit csalódott voltam, hogy ilyen rossz időt fogtam ki. Amit viszont még észrevettem, hogy itt több helyen maradt meg a hó, mint Kazunóban és környékén. Megérkeztem a hiroszaki állomásra, és egyből átszálltam az Aomoriba tartó vonatra. Úgy terveztem ugyanis meg a napomat, hogy reggelre lett egy órácskányi időm Aomori városában. Itt van ugyebár a Cugaru-szoros – Téli táj cimű dalnak a „zenélő köve”, ezt már kétszer láttam nyáron, gondoltam, most megnézem az igazi téli tájban. A dal eleje úgy szól: „amikor leszálltam a vonatról, az Aomori állomást belepte a hó”. Hát, én amikor leszálltam a vonatról, az eső lepte be az állomás környékét… Ennek nem örültem… Mindenesetre elmentem a zenélő kőhöz, aztán még arra is jutott időm, hogy a közeli Udó-szentélyt (remélem, jól emlékszem a nevére) is felkeressem, itt csináltattam egy gosuint is. Aztán gyorsan beugrottam a konbinibe kaját venni, és mentem is vissza az állomásra.

Aomoriból a Hiroszaki felé tartó vonattal Kavabéig utaztam, itt ágazik el ugyanis az Óu-fővonal és a Gonó-vonal. Aomoriban esett az eső, a szentélynél aztán már nem esett, csak szimplán felhős, borús idő volt, a vonaton, Hiroszaki felé tartva viszont – láss csodát – teljesen kiderült az ég, szép kék lett az égbolt, kibújt a felhők mögül az Ivaki-hegy is! Kavabéban átszálltam a Gosogavara felé tartó öreg vonatra, és egészen Gosogavaráig fotózgattam az Ivaki-hegyet, sikerült egy-két egész jó képet is lőni róla.

Gosogavarában leszálltam a JR-vonatról, és átmentem a Cugaru Vasúttársaság szomszédos állomásához. Erről a vasúttársaságból az idei nyári hokkaidói-tóhokui utazás során már irtam, talán akkor emlitettem is, hogy télen milyen kályhás retrovonatokat üzemeltetnek. Akkor azt hittem, hogy én ezen a kályhás vonaton már nem fogok utazni, igy viszont, hogy eldöntöttem, hogy télen eljövök Kazunóba, megnyilt a lehetőségem arra, hogy ezt a vonatot is „kipipáljam”, igy kaptam az alkalmon, és beterveztem ezt is.

A kályhás vonatok nagyon régiek, pénzbe kerül a fenntartásuk, ezért a rendes viteldij mellett egy 400 jenes pótjegyet is kell váltani rájuk. Meg is vettem a jegyeket a kis retro állomásépületben. Eközben az épületben valamit forgattak, egy lány ült a váróteremben, őt filmezték, és instruálták, hogy például most a telefonját nyomkodja, ide menjen, oda menjen. Közben aztán egyre gyűltek is a népek a 11:50-kor induló kályhás vonathoz. Az épületben pici büfé üzemelt, itt láttam meg két almát (egy piros és egy zöld) 120 jenért. Hát ez Japánban nagyon jó ár! Tudni kell Aomori megyéről, illetve a Cugaru-térségről, hogy nagy almatermesztő vidék, ezért itt minden az almákról szól.

Hamarosan beengedték a stábot a vonathoz, utána pedig az utasokat is, igy én is igyekeztem, hogy kifogjak egy jó helyet. Én mindenképp a kályha mellé szerettem volna ülni, holott tudtam, hogy nagyon meleg lesz ott. A szerelvény egy mozdonyból, két kályhás kocsiból és egy hagyományos motorvonatból tevődik össze. Az egyik kályhás vonatban a „normál” utasok utaznak, mig a másikban a turistacsoportok, akik előre foglaltak. A motorvonatba az szállhat fel, aki csak simán el akar jutni egyik pontból a másikba kályhás pótjegy fizetése nélkül 😀

A vonaton sikerült megcsipnem az egyik kályha melletti helyet. Már indulás előtt is nagy hőség volt, aztán utána, amikor elkezdték a száritott tintahalakat sütögetni a kályhán, még melegebb lett. A kabátomat persze levettem, de pulóverben is izzadt az ember. Én nem vettem száritott tintahalat, helyette az almámat majszoltam el. Annyira lédús ez a cugarui alma, hogy zsebkendőt kellett tartsak a kezemben, mert ahogy haraptam egyet az almából, egészen konkrétan folyt, ömlött ki belőle a lé. Nagyon finom volt. A kályhás vonattal körülbelül negyven percet utaztam a végállomásig, Cugaru-Nakaszato állomásig, Japán legészakibb magánvasútjának legészakibb állomásáig. (Hokkaidón nincs magánvasút, csak harmadik szektoros vasúttársaság.) A kályha túloldalán egy fiatal párocska ült, megkértek, hogy fotózzam le őket, aztán ők is lefotóztak engem, a srác pedig GoPróval fotózott és videózott, egyszer csak jön oda hozzám, hogy lefotózta, ahogy bámulok ki az ablakon, kérem-e a képet. Mondom, persze, akkor átküldte AirDroppal. (Először használtam ezt a funkciót a telefonon 😀 ) Ők is, mint ahogy sokan mások, leszálltak Kanagi állomásnál, én viszont nyáron már jártam ott, meg is néztem az ottani nevezetességeket (pl. Dazai Oszamu szülőháza stb.), igy most a végállomásig mentem.

A végállomáson egy óra időm volt a kályhás vonat visszaindulásáig. Igazából nem tudtam, hogy mit fogok csinálni, ugyanis a végállomás környékén nemigen van semmi látnivaló. De szerencsém volt: kiderült, hogy minden hó 22-e a „Cugaru Vasúttársaság napja”, ilyenkor pedig az állomás épületében mindenféle rendezvényeket tartanak. Aznap épp kis piac és samiszenelőadás volt. Helyi nénikék voltak a nézőközönség, és helyi bácsik-nénik énekeltek és játszottak samiszenen, néhányan pedig táncoltak is. Csak bekukkantottam, de aztán annyira magával ragadott a zene, hogy leültem én is az egyik műanyag székre a nénikhez, és végignéztem az előadást, illetve le is videóztam a telefonommal. Nagyon tetszett ez a zene. A felkonferáló bácsika cugarui nyelvjárást beszélt, nem sokat lehetett érteni belőle 😀 A végén az egyik helyi nénit is becsábitották a táncba, ő is ropta 🙂 Jó volt egy ilyen kis vidéki közösség mindennapjaiba bepillantást nyerni. Amikor véget ért az előadás, már csak tiz percem volt a vonat indulásáig. Gyorsan kimentem, csináltam egy fotót az állomásról, megvettem a jegyet, és kértem egy igazolást arról, hogy a legészakibb állomáson jártam, mert hogy itt is van ilyen igazolás, amilyeneket gyűjtök 😀 Utána megint beültem a kályhához, megettem a reggel vett szusimat, a vonatos eladónőtől pedig vettem egy almakrémes sütit, ez is finom volt. Közben kérdezték, hogy hova valósi vagyok, mondtam, hogy Magyarországról jöttem. Erre megkérdezték, hogy Magyarországon van-e kőszén (azzal fűtik a kályhát)… A szomszédos ülésen ülő nénike látta, hogy mindenféle almás dolgokat eszem, erre adott nekem egy almacsipszet 😀 Azt hittem, csak megkinál, vettem belőle, de mondta, hogy rakjam el az egészet, mert neki már nem kell több 😀 Aranyos volt. Volt aztán egy pasas, aki meg egy női animefigura plüssét vitte magával, ült mellette, meg fotózta… Elég furcsa volt. Az eladók meg a segitők amúgy kicsit „lebutitottan”, de cugarui nyelvjárásban beszéltek, nagyon élveztem 🙂 Ez volt tehát a kályhás vonattal való utazás.

Gosogavarába érkezve volt másfél óra időm, ezt arra használtam, hogy elmentem a „Tacsineputa no jakatába”, vagyis a nyári fesztivál papirlampionjainak kiállitótermébe. Aomoritól eltérően itt hatalmas nagy, magas papirlampionokat hurcolnak körbe. A 90-es évek elején élesztették újra ezt a hagyományt, és azóta is minden évben megrendezik a fesztivált. A neputák kiállitóterme egy hatalmas nagy épület, a fesztivál idején az épület „kinyitható”, innen indulnak el a neputák. Itt néztem meg tehát a neputákat. Valóban hatalmasok, úgy lehetett megnézni őket, hogy bement az ember a földszinten, aztán a benti lifttel föl lehetett menni a harmadik emeletre, onnan pedig körbe-körbe lefelé. Igy minden oldalról meg lehetett nézni a hatalmas épitményeket. Egy kis vetités is volt a fesztiválról, ezt is megnéztem. Aztán a kiállitóterem emeletén egy másik tárlat is volt a gosogavarai régészeti leletekről, ezt is megnéztem egyúttal. Itt egy nénike volt a teremőr, ő teljesen el volt képedve, hogy egy magyar is megnézte a kiállitást 😀 Mondom, neki, hová valósi vagyok, erre ő: „Áá, Magyarország! Ausztria?” Mondom, nem, nem Ausztria, Magyarország 😀 Előttem amúgy két helyi látogató is volt a teremben, velük nyelvjárásban beszélt a néni, én először azt hittem, hogy külföldiek… Mondja a néni, hogy ha Oszakában lakom, akkor én biztos értem az oszakai nyelvjárást. Mondom, igen, de a cugaruit nem 😀 Azt mondja, háát igen, a cugarui nyelvjárás az különleges, az egy külön nyelv 😀

Lent a kiállitóterem boltjában vettem egy 100%-os almalevet, hogy folytassam az almás termékek sorát, aztán visszamentem az állomásra. Négykor indult ugyanis a „Téli jutalom – Kályhás vonat”, az a különleges járat, amire megvettem a helyjegyet. Egy nyáron közlekedő turistavonatot állitottak be különleges járatként, itt is volt kályha, itt is sütögették és kinálgatták a száritott tintahalat. Jó volt ez a vonat is, bár azért a cugarui kályhás voant volt az igazi. Egy fickó kiszúrt engem a vonaton, mondta, hogy ő ugyanazzal a kályhás vonattal utazott, mint én délelőtt. Odaült hozzám, aztán magyarázott mindenfélét, kiderült, hogy ő Kiotóban járt az egyetemre. Kitárgyaltuk Oszakát meg mindenfélét, bár a fickó már be volt kicsit rúgva (a kezében valami sör volt), mert kicsit furcsán potyogtak ki a szavak a szájából 😀 Ódatéig diskuráltunk, én ott szálltam le, és egy gyors, négy perces átszállási időt követően már a Hanava-vonalon voltam. Kazuno-Hanaváig utaztam, aztán hazasétáltam Andiékhoz. Útközben az Itoku nevű szűpában vettem kaját, Andi pedig csinált karét, együtt megvacsoráztunk, aztán megint csk korán kellett lefeküdni… Ugyanis másnap megint a reggel hatos vonathoz kellett kimennünk, de ezúttal mind a hárman mentünk!

A következő bejegyzésben Andival és Zolival kerekedünk útnak: elmegyünk Nosiróig, majd a Resort Sirakami vonattal elutazunk Fukaura községig, megnézzük a tengerparton lévő Furófusi-onszent, majd Hiroszakiban tekintjük meg a neputákat, és sétálunk egyet a várnál.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás