(91-1) 【Téli Tóhoku 5】 Fehér karácsony a Hacsimantaion. Hótalpazás Andiékkal. Fürdőzés a Gosógake-onszenben. Karácsonyi lakoma.

Üdvözlet Kazunóból, Akita megyéből! (Igazából már Niigatából 😀 ) December 24-én fehér karácsonyunk volt, ugyanis Andival, Zolival és Jukikóval a Hacsimantai sipályához mentünk hótalpazni! Azután pedig beültünk a Gosógake-onszenbe fürdőzni, estére pedig bevásároltunk a szűpából mindenféle finomságból.

Hétfőn reggel már nem kellett annyira korán kelni, volt idő kipihenni magunkat, reggel pedig még reggelizni is. Andi kolléganője, Jukiko jött értünk kocsival, hogy fölvigyen a Hacsimantai hegyre a sipályához, ahol egy hótalpas kirándulásra jelentkeztünk. Nekem sinadrágom nincs, és ugyebár a hátizsákos útjaimra nem is tudok sok ruhát hozni, viszont kellett olyasmi ruházat, ami nem ázik el (vagy nem baj, ha elázik). Még otthon azt találtam ki, hogy magammal hozom a Fudzsi megmászásához vett vizálló nadrágot. Viszont ez egymagában vékony, ezért az alvós tréningnadrágra vetttem rá, ez nagyon jól bevált igy. Jól felöltöztünk tehát, aztán fél tiz körül már ott is volt a ház előtt Jukiko, indulhattunk. A múltkor, amikor a Tovada-tóhoz mentünk, egy adag pamfletet ott felejtettem Jukiko autójában – nem tudtam, hogy Koszakában az egyik épület vécéjében hagytam-e, vagy pedig az autóban, aztán Andi irt Jukikónak, ő meg mondta, hogy megtalálta 😀 Szóval visszakaptam a pamfleteket is. Körülbelül 40 percet utaztunk, ha jól emlékszem. Lent a városban nem volt nagy hó, a nagy része elolvadt, igy kiváncsi voltam, milyen is lesz ez a hótalpazás igy. Hát már az út felétől látszott, hogy egy más világba érkeztünk. Az út teljesen be volt havazva, az autók lassan haladtak, két oldalt is minden csupa hó… Nagyon szép látvány volt. Elhaladtunk több onszen mellett is, aztán megérkeztünk a Hacsimantai sipályához. Minden fehér volt, jókora hóréteg boritott mindent. Mondjuk azt mondják, hogy még igy is kevesebb hó van idén, mint máskor szokott. Bementünk a pihenőhelyre, regisztráltunk, aztán utána mindenki megkapta a hótalpakat, segitettek is fölvenni. Utána volt egy rövid tájékoztató, elmondták, merre fogunk menni, mi hogy lesz, aztán bemelegitő torna után indultunk is. Furcsa volt ezekkel a hótalpakkal menni eleinte, de aztán bele lehetett jönni. Körülbelül tizen voltunk, ugyebár mi négyen, egy apuka a kislányával és három-négy néni, plusz még négyen a szervezők. Az volt a program neve, hogy „Menjünk találkozni az erdő urával”, aki egy hatalmas nagy fa volt a bükkerdőben 🙂 A szervezők mentek elöl, mutatták az utat, és elmagyarázták, mire kell vigyázni, mutattak érdekes növényeket, medvekarmolások nyomait stb. Útközben próbáltam fényképezni, de a telefonom nagyon nem birta a hideget, egyszer csak lement az addig 90%-os aksi 9%-ra, és kiirta, hogy az iPhone vészleállást csinált… Kikapcsoltam, és beraktam a kabátomon a mellkasi részen lévő zsebbe, hátha újjáéled… Kis idő múlva 30%-on volt már, aztán volt, hogy fölment 50-re, utána megint le 20-ra 😀 Andi viszont egész jól tudott fotózni, az ő telefonja nem reagált ennyire rosszul, szóval tőle kértem el később a képeket. Amikor megérkeztünk a nagy fához, kicsit megpihentünk, mindenki kapott forró kukoricalevest, aztán volt csoportfényképezés is. Mikor indultunk volna vissza, megjelent a Mikulás is! 😀 Az egyik szervező öltözött be, amig senki nem figyelt oda. Különös módon a Mikulás el akart menekülni, ezért el kellett kapni, a kislány eredt a hótalpat nem viselő Mikulás nyomába, és Jukiko is segitett neki, igy le tudták teriteni őt, és megszerezték az ajándékokat, hacsimantaios képeslapokat 😀 A Mikulás ezután elbúcsúzott, mi pedig megindultunk visszafelé. Több lejtőn is le kellett ereszkedni, ezen le lehetett futni a hótalpakkal, jópofa volt, egyszer-kétszer én is beborultam a hóba 😀 Valamivel fél 12 után érkeztünk vissza a hópályához, ekkor épp derűs idő volt. Mindenki jól kifáradt, megéhezett, igy hát a hótalpak levétele után bementünk a pihenőházba kajálni. Csakhogy épp ekkor ebédelt az összes sielő is, ezért nem volt szabad hely. Sebaj, úgyis kellett várni kicsit amig elkészült az étel, addig pedig felszabadult egy asztal. Karét meg ráment ettünk.

Ebéd után ismét kocsiba ültünk, és a közelben lévő Gosógake-onszenig mentünk. Ez az egyik hires helyi fürdő, az épület előtti részen láthatók a forró kigőzölgések, itt lehet is sétálni olyankor, amikor nincs ekkora hó. 13 óra körül lehetett, amikor bementünk, úgy egyeztünk meg, hogy 15-kor találkozunk a fürdő bejárata előtt. Jukiko mondta, hogy itt „fél-rotenburo” van, tehát nem teljesen kinti fürdő, hanem félig fedett. Hát ez teljesen jó volt. Olyan volt a kinti rész, mint a Nanataki-onszennél is volt, egy kis „terasz” a ház oldalában, a fürdőből lehetett látni a havas hegyoldalt, a havazást. Az előző napi Furófusi-onszenhez képest melegebbnek tűnt a viz, pedig utána megkérdeztem, és azt mondták, hogy 42 fokos. A kinti fürdőbe mentünk tehát Zolival, itt üldögéltünk, aztán neki már túl forró volt a viz, és kiment, én még maradtam egy picit. Itt sem volt rajtunk kivül senki se, szóval le tudtam fotózni a fürdőt. Odabent már többen voltak bácsikák, itt nem tudtam fotózni, de Andiéknál nem voltak, igy Andi csinált képet a belső részről. Én a kinti rész után még bementem a benti forró medencébe, a pezsgőfürdős részre, illetve az iszapos medencébe is, meg volt egy ilyen fából készült „gőzkaloda” is, amibe be lehetett ülni, ezt is kipróbáltam. Mindezekkel együtt is fél 3-kor már kint voltam. A fürdő úgy kivette az erőmet, hogy a 3-ig tartó fél órában a bejárat előtti széken nagyon elaludtam 😀 Andiék valamivel három után jöttek ki. Amig bent voltunk az onszenben, egészen behavazódott az autó és az út. Szép lassan ereszkedtünk le a hegyről, aztán a fehér világot lassan felváltotta a fekete, odalent nem havazott.

A városban még elmentünk egy szentélyhez, aminek nem jegyeztem meg a nevét, ide benéztünk, aztán még elmentünk az állomáshoz, hogy még a teljes sötétedés előtt lefotózhassam a csirkeszobrot. (Az Akita megyei „koejosidori”, vagyis „jó hangú csirke” szobra áll az állomás előtt.) Innen Jukiko elvitt minket az Itoku nevű szűpába, ahol bevásároltunk. Szenteste lévén megleptem magam finomságokkal: vettem tonhalas-rizses kaját, rántott húst, epres tortaszeleteket, tejes teát, az Akita megyei nevezetességet, a füstölt retket, vagyis az iburigakkót stb. Jukiko ezután hazavitt minket, Andiék beinvitálták őt is, de sietett haza, igy hát a ház előtt elbúcsúztunk tőle. Este aztán megvacsoráztunk: volt még kará és jakiszoba, ott volt ugye a rántott hús és a tonhalas cucc, Andiék is vettek valami szusiszerűséget, mire hazaértünk, lefőtt a rizs, volt szezámmagos, bejgli alakú izébizé, üditő… Belakmároztunk, közben elbeszélgettünk, és megnéztük a Youtube-on a Besenyő család karácsonyát még 2001-ből, illetve Boborjánt, amikor ő volt a jeti 😀 Összepakoltam én is a csomagjaimat, Andiék is készülődtek az oszakai útjukra, aztán este úgy 10-11 körül lefeküdtünk. Igy ért véget tehát a 2018-as Szenteste. Másnap még a tegnapinál is korán kellett keljek, hogy elérjem az 5:36-os első vonatot.

A téli kirándulás hatodik napján megindulok dél felé: a Tazava-tó környékét célzom meg. Utazom egy megállót az Akita-sinkanszennel, utána sokat fürdőzöm a Njútó-onszenben, végül megnézem a Tazava-tavat is. Azután pedig egy jó hosszú vonatozás következik Fukusima városáig.