(91-5) 【Téli Tóhoku 9】 Torony, függővasút és kóla Csibában. Kis kitérő Kamakurába és az Enosimára. Vonatozás haza Oszakába. A JR Tókai felidegesít. Csodálatos meglepetés odahaza.

Egy hónappal a kirándulás után végül itt van a befejező poszt is 😀 A téli tóhokui út utolsó napján Annamariéktól először Csibába mentem, ahol utaztam a függővasúttal és begyűjtöttem a csibás kólát, utána pedig Kamakurába, pontosabban Enosimára mentem, a kis kitérő után pedig hosszú órákon keresztül zötykölődtem Oszakáig. Elmeséltem, miért tudott felidegesíteni a JR Tókai vasúttársaság, és milyen csodálatos karácsonyi „ajándék” várt odahaza!

Reggel meglehetősen korán indultam el Annamariéktól. A kirándulás utolsó napjára igazából már csak a hazamenés maradt, viszont úgy terveztem, hogy előtte még elugrom Csibába, illetve Kamakurába, hogy a helyi kólagyűjteményem hiányzó darabjait begyűjthessem. Így hát reggel először lementem Ikebukuróig, ott pedig átszálltam a JR-ra, és Csiba városáig utaztam. Csibában az állomástól kijőve körbenéztem az állomás körül, nem árusítják-e valahol a kólát, de nem találtam sehol. Aztán gondoltam, elsétálok a Csiba Port Towerhez, hiszen ennél a toronynál még nem voltam, gondoltam, megnézem föntről a kilátást. Útközben láttam, hogy Csibában a monorail igazából egy függővasutat takar, nagyon érdekesek voltak a „lógva” közlekedő vonatok. Később megtudtam, hogy ez a világ leghosszabb függővasútja. Elsétáltam tehát a toronyig, de zárva volt: már december 28-a volt, így hát megkezdődött az év végi és év eleji szünet. Gondoltam, akkor visszamegyek a legközelebbi monorail-megállóhoz, és visszamegyek a függővasúttal a Csiba állomásig. Kóla sehol nem volt. Elsétáltam hát a monorail-megállóhoz, és ott az automatában meglepetésemre megtaláltam a csibai kólát! 😀 Megörvendtem, meg is vettem. Utána utaztam a függővasúttal, majd a Csiba állomásnál ismét JR-vonatra szálltam. Kamakuráig utaztam, ott is be akartam szerezni a helyi kólát.

Kamakurában leszálltam a JR-ről, és rövid sétát tettem a városban: egyből meg is lett a kóla az egyik üzletnél. Maradt még időm, így hát arra gondoltam, az Enodennel elutazom Enosimáig, hiszen ott 2014-ben jártam, és akkor nem jártam be az egész szigetet, csak a bejáratáig mentem el. Arra gondoltam, csináltatok gosuint is, aztán majd az Enoden végállomásától, Fudzsiszavától utazom tovább Oszaka felé. Így is tettem: az Enodennel elutaztam Enosimáig, onnan pedig az üzletekkel teli utcán sétáltam Enosimán. Nagyon szép volt az idő, a távolban látszódott a Fudzsi is. Az egyik üzletben aztán megpillantottam az újévi különleges kólát, na azt is begyűjtöttem gyorsan 😀 Kár volt mondjuk olyan gyorsan begyűjteni, mert később találtam olyan helyet, ahol 50-70 jennel olcsóbban adták. Enosimán aztán leadtam a gosuincsómat, majd pedig egészen a sziget legkülső csücskéig elsétáltam. Rengeteg lépcső volt itt, ezek visszafelé voltak macerásak, mert ugyebár én jól be voltam öltözve, nehéz volt már a hátizsákom is, egy zacskó is volt a kezemben a kólákkal meg kajákkal, aztán sütött a nap is, meleg volt, visszafelé így a lépcsőmászás eléggé fárasztó volt. Összeszedtem a gosuincsót, aztán megszaporáztam a lépteimet, hogy elérjem az Enodent.

Az Enoden-állomásnál tehát fölszálltam a vonatra, elmentem Fudzsiszava végállomásig, ott pedig még gyorsan beugrottam a konbinibe venni kaját meg rágcsát az útra. Fudzsiszava állomáson aztán fölszálltam a 15 kocsiból álló vonatra, ami Atamiig, a JR Kelet-Japán és a JR Tókai határállomásáig vitt. Év vége lévén már ez a vonat is jócskán tömve volt. Ataminál aztán 1-2 perc idő volt az átszállásra, a szemközt lévő peronon álló JR Tókai-vonatra kellett átszállni. Jön tehát egy 15 kocsiból álló, tömött JR Kelet-Japán-vonat, a JR Tókai pedig mit küld oda csatlakozásnak? Egy 3 (!) kocsiból álló szerelvényt! Ez kinek pattant ki az agyából vajon? Ünnepi szezonon kívül sem fog fölférni 15 kocsinyi ember egy 3 kocsis szerelvénybe, nem hogy most… Amikor megérkezett a JR Kelet-Japán szerelvénye, és kinyíltak az ajtók, mindenki rohanni kezdett a nagy csomagokkal, bőröndökkel, mint a vadállat, hogy fölférjen a JR Tókai szerelvényére. Én pont a JR Kelet szerelvényének első kocsijában voltam, a JR Tókai szerelvénye meg kb. a 6-7-8. kocsikkal volt szemközt, így jó sokat kellett fussak, persze addigra már ülőhely nem volt, de állóhely is alig. Nálam is volt ugyebár két zacskó, a hátizsák, mások bőröndökkel nyomakodtak. Erre bemondják, hogy „Elnézést kérünk a zsúfoltságért, kérjük, ne rakják a mellettük lévő ülésre a csomagjaikat, hogy mások is le tudjanak ülni.” Hát basszus, szabad ülőhely, sőt állóhely sincs, nem hogy még valaki oda rakja a csomagját!! Két megálló múlva aztán nagy kegyesen hozzánk csatoltak 2 (!) plusz kocsit, persze ez semmit sem javított a helyzeten. Annyi szerencsém volt, hogy én a végállomásig mentem, a japánok többsége pedig a sinkanszenállomásokon szállt fel, és onnan ment pár megállót, így szép lassan azért szabadultak fel helyek. Le is tudtam ülni hamarosan, aztán amikor egy két bottal közlekedő fickó szállt fel, neki átadtam a helyemet, de mivel az ülés mellé volt lerakva a hátizsákom, nem tudtam nagyon eltávolodni. A bottal járó bácsi mellett aztán felszabadult egy hely, így ismét le tudtam ülni, aztán a bácsi is leszállt, így visszakerültem a hátizsákom mellé. A végállomásnál aztán megint mindenki rohant, mint az őrült, hogy átfusson a túlsó peronra a másik vonathoz. Az is hamar tömve lett, viszont itt már le tudtam ülni. Utána Tojohasi állomásnál megint jött egy ilyen őrült rohanás fel a lépcsőn, le a lépcsőn. Itt amíg nem telt meg a vonat, meg tudtam enni a szusimat, viszont nem adtak hozzá pálcikát, így kézzel kellett idétlenkedjek 😀

Egy korábbi kirándulásnál kifejtettem, hogy valamiért a JR Tókai megszüntette a Maibaráig közlekedő „sinkaiszoku” vonatokat, és már csak Tojohasitól Ógakiig közlekedteti őket, így Ógakinál még egy átszállásom volt. Ott kellett is úgy húsz percet várakozni, jó hideg volt. Az Ógakitól Maibaráig való utazás már nem volt vészes, a többség leszállt Nagojában, illetve Gifuban. Maibarában is volt 10-20 perc várakozás, itt hirtelen elkezdett szakadni a hó, és befújta a peronra, így mindenki beljebb menekült a várakozási helyet jelölő vonaltól. Hamarosan aztán megérkezett a JR Nyugat-Japán kb. 10 kocsis, kényelmes szerelvénye, ami Kiotóig egészen üres volt, itt már kellemesen lehetett utazni. Kiotónál aztán megtelt a vonat, de ez engem már nem nagyon zavart, hiszen Sin-Oszaka már csak kb. félórára volt. Sin-Oszakában leszálltam, és a metróval fölmentem Eszakába, körülbelül fél 12-kor érkeztem meg.

Hazasétáltam, és benéztem a takojakishoz, ahol még ilyen későn is világ volt. A szokásos csapat volt ott, Daiki anyukája, Dzsunko, Jonmi-csan, Roku-szan. Mondtam, hogy épp most érkeztem, aztán hoztam Tera-szannak is kamakurai kólát, azt átadtam, majd mentem haza, jó fáradt voltam. Kiszedtem lent a postaládából a cuccokat, aztán mentem az ajtóm felé… amikor is valami különös dologra lettem figyelmes. A jobb oldali szomszéd (a zajos) ajtaján egy nagy lakat lógott! Akkor szokott lakat kerülni az ajtókra, amikor valahonnan kiköltöznek, és amikor épp senki nem lakik az adott lakásban. Csak nem? Csak nem?! Elköltözött volna a zajos szomszéd? Kinyitottam az ajtót, lepakoltam, aztán úgyis szellőztetni kellett, kinyitottam a balkonajtót, és a balkonról a sötétben, amennyire tudtam, átkukucskáltam a szomszéd balkonjára. Se a mosógépe, se a szárítórúdja nem volt ott! Ezek szerint elköltözött! Az utolsó három hónapomban csendben lehetek végre! Ennek nagyon megörvendtem… Viszont cserébe aznap este a bal oldali szomszéd volt zajos… Valaki ismerőse volt nála, és a hangokból ítélve számítógépes játékokat játszhattak. Mivel általában csönd szokott lenni nála, nem szóltam, úgyis kellett pakoljak. Aztán éjjel 2-kor már a fal mellett hangosan átszóltam (mert hogy áthallatszódik, ha csak simán átszólok, ennyire vastagak a falak), hogy „már kettő elmúlt, lassacskán szeretnék aludni”. Végül éjjel 3 körül lett csend, ekkor én is lefeküdhettem, jó fáradt voltam már, hisz úgy 20-21 órája ébren voltam.

Ezzel lezárult 2018 utolsó kirándulása, a téli tóhokui út! Mivel már mind a 47 megyében megszálltam legalább egyszer, a „Melyik megyében jártam már?” térkép nem tud tovább változni, viszont az „Utazásaim Japánban” térképre felkerültek a mostani út során bejárt részek, íme:

Ezen kívül csak a kólagyűjteményes térkép frissült, amit egyszer csak fölraktam az „Utazásaim térképen” menüpontba, de szerintem így posztba ágyazva most fog debütálni, íme: