Napi beszámoló (2017-2019),  OSZAKA 2017~2019.

(96-2) Kirándulás Sirahamába és a Kavaju onszenhez. Szaki no ju: tengerparti fürdő Sirahamában. Szaihin, a babapanda. Fürdőzés a remetefürdőben. Szállás Öcsiéknél.

Szombaton leutaztunk Öcsivel Sirahamába, vasárnap pedig, amig ő maratont futott, én onszeneztem és babapandát néztem. Utána elmentünk a folyóvizzel hűtött “Remetefürdőbe”, majd pedig Tocukaván keresztül a ködben és esőben visszautaztunk Oszakába.

Szombaton kicsit elszámitottam magam, mivel azt hittem, van még időm rizst főzni és vacsorázni, hát nem volt. Este 8-ra mentem le Öcsiékhez, az anyukája kérdezte, hogy akarok-e vacsorázni, de mivel én lassan eszem, mondtam, hogy majd út közben veszek valamit egy konbiniből. Öcsiéknél hagytam a táskámból az Amami-Okinava kirándulásra szükséges holmikat, és csak azt vittem, ami a holnapi nap kelleni fog. Elindultunk, az autópályán haladtunk Vakajama megye felé, mire megérkeztünk, már este 11 volt. A szállásunkon szerencsére megvárták, mire odaértünk. Bejelentkeztünk, fizettünk, aztán leugrottunk a konbinibe kajáért. Dormitory szobába foglaltunk helyet, de szerencsére nem volt rajtunk kivül senki. A másik szobából viszont furcsa horkolás hallatszódott: az illető hosszú ideig nem horkolt, aztán néha hirtelen, egy akkorát horkantott, mintha felorditott volna. Amúgy a szállással nem volt nagyobb probléma, maximum annyi, hogy az ágy melletti ablakon nem volt sötétitőfüggöny, csak a japán stilusú, papirral fedett tolóajtó, ami inkább felerősitette a kinti fényeket, szóval a fejemre kellett húzzam a takarót, hogy ne a világosban kelljen aludni.

Én másnap reggel 7-kor keltem, hogy elinduljak nyitásra a Szaki no ju onszenbe. Öcsi maratonja 10-kor kezdődött a szomszéd településen, ő később indult. Összeszedelődzködtem, aztán elsétáltam a Szaki no juig. Előző este a szállásadó csaj kérdezte, hogy a maratonra jöttünk-e, mondja Öcsi, hogy igen. Erre kérdezi a csaj, hogy mindketten futunk-e. Mondom, nem, én pandát nézni jöttem 😀 😀 Reggel aztán 7-kor ismét összefutottam vele, kérdezi, hogy nincs még túl korán a pandanézéshez, mondom, előbb megyek az onszenbe. Azt mondja, akkor teljesen más mindkettőnknek a napi terve – hát mondom igen, délután majd ismét találkozunk.

Szép idő volt vasárnap, nem volt hideg se, szépen sétálgattam az onszen felé. A nyáron zsúfolásig tömött tengerparton most nem volt egy lélek se. Az onszennél, ahogy tavaly januárban, most is volt egy-két bácsika, aki szintén nyitásra jött. Az egyik kérdezgetett mindenféléről, aztán kifejtette nézeteit arról, hogy ő nagyon fél attól, mi lesz, ha a sok kinai vendégmunkásnak majd azt mondja Hszi Csin-ping, hogy ne menjenek haza, mert biztos azért jöttek, hogy megszállják Japánt, meg különben is, milyen műveletlenek. Aztán miután ezt elszavalta, hamarosan távozott is. Én úgy fél tizig döglöttem a vizben, aztán utána lesétáltam a buszmegállóhoz, hogy nyitásra odaértjek az Adventure Worldbe megnézni a babapandát. A buszra az egyik megállóban egy nagy pandarajongó nénike szállt föl: pandás csuklószoritót viselt, pandafejet ábrázoló fehér-fekete táskája volt, amiről pandás kulcstartó csüngött. Mikor a pandával illusztrált busz megérkezett, felszállás előtt gondosan lefotózta.

Vasárnap lévén nyitáskor már jókora tömeg volt az Adventure World bejáratánál. Mindenki igyekezett Szaihinhoz, a babapandához, én is igy tettem. Jókora sor kanyargózott annál az épületnél, ahol az anyapandát és a babapandát lehet megnézni. Beálltam én is a sorba, szerencsére a sorból is lehetett látni valamennyire a pandát. Nagyon aranyos volt a baba 🙂 Sajnos először amikor odakerültem a sorban az üveghez, épp elbújt a babapanda hátulra, igy nem láttam semmit. Ott meg nem lehetett az első sorban várakozni, mert felszólitják az embert, hogy haladjon tovább. Sebaj, beálltam megint a sorba, úgyse volt jobb dolgom. Végül négyszer álltam sorba, a sor mindig rövidebb és rövidebb volt, akkor volt a legrövidebb, amikor épp párhuzamosan delfinshow ment egy másik helyszinen. Engem tulajdonképpen csak a panda érdekelt, igy most kipandáztam magam 😀 A babapanda után még megnéztem az apapandát, a nővérpandákat és a vöröspandákat is, aztán fél 2 körül indultam a buszhoz. A busszal Sirahama állomásig utaztam, ott szálltam át a vonatra, amivel egy megállót mentem. A vonat érkezése előtt a tavaszi napéjegyenlőség (szecubun) alkalmából kabalafigurák gyűltek össze az állomáson, hogy az állomásfőnökkel együtt babot dobáljanak, viccesek voltak 😀 Megnéztem ezt az eseményt, aztán a vonattal Asszo megállóig utaztam. A megállóhelytől elsétáltam a maraton végpontjáig, épp ekkor hivott is Öcsi, hogy már végzett a maratonnal. Megtaláltuk egymást, aztán mentünk a kocsihoz. Innen indultunk tovább Kavaju onszenbe, az ún. “Remetefürdőbe”.

Útközben találtunk egy kajáldát, itt ettünk egy ráment, aztán folytattuk utunkat. Azt hittem, hogy a folyóvizzel hűtött onszennél nagy tumultus lesz, ehhez képest alig voltak. Mivel az út mentén lévő nagy fürdőről van szó, koedukált a hely, férfiak és nők egyaránt fürdőruhában használhatják, ennek ellenére volt egy öreg bácsika, aki bement pucéran. Leparkoltunk, átöltöztünk, és mentünk a fürdőbe. Érdekes volt, bizonyos részeken nagyon forró volt, néhol meg érződött a folyóviz, ott nagyon hideg volt. Úgy egy órácskát maradtunk, aztán kezdett esni az eső, igy mindenki kimenekült. Be is sötétedett ekkorra. Hazafelé mehettünk volna megint Vakajamán keresztül az autópályán, vagy pedig Narán, Tocukaván keresztül a hegyi utakon. Mivel nagyjából ugyanannyi időbe telt volna mindkét útvonal, és utóbbi ingyenes volt, itt mentünk. Öcsinek viszont itt eléggé figyelnie kellett, hiszen a kanyargós hegyi utak szűkösek voltak, ráadásul sok helyen köd szállt le, zuhogott az eső is. Végül biztonságban megérkeztünk Öcsiékhez. Itt derült ki, hogy Öcsi elfelejtette tájékoztatni az anyját arról, hogy én aznap ott alszom, hogy reggel közelebb legyek a reptérhez. Vagyis pontosabban ő is elfelejtette, hogy ezt megbeszéltünk. Én megmutattam nekik a Line-on az üzenetváltást arról, hogy én már jó előre megkérdeztem, maradhatok-e egy éjszakát az Amami-Okinava kirándulás előtt. Szecubun alkalmából makizusit ettünk, aztán zuhanyoztam, és levonultam a földszintre aludni.

Bocsánat az összecsapott bejegyzésért, valahogy igy a két év végéhez közeledve meguntam a blogolást, szóval nehezen veszem rá magam, hogy folytassam, de erre a maradék pár hétre még muszáj lesz 😀 Valószinűleg az Amami-Okinava kirándulás posztjai is hasonlóak lesznek.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás