(97-3) 【Déli szigetek 3】 Hajózás Tokunosimára. A tokunosimai szállásadó bácsi. 60 km-nyi biciklizés. Napégés februárban.

Üdvözlet Tokunosimáról, Kagosima megyéből! Hajnalban hajóra szálltam, és Amami Ósimáról Tokunosimára utaztam, a kikötőben pedig már várt rám a szállásadó bácsika, aki egy kicsit fura, de jóindulatú volt. Kisütött a nap, én pedig biciklivel 60 km-t tettem meg, a fél szigetet körbetekertem, cserébe pedig február elején durván „lesült a bőr a képemről”.

Hajnali négykor keltem Amami Ósimán, összekészülődtem, megreggeliztem (a földszinti részen, az egyik széken egy fickó ki volt dőlve), aztán elindultam a hajókikötő felé. Útközben beugrottam egy konbinibe, aztán sétáltam. Egy lélek se volt az utakon, közvilágitás se nagyon volt… Megérkezve a kikötőbe megvettem a jegyemet Tokunosimáig, majd felszálltam a hajóra. A komp Kagosimából indul, és Amami Ósima, Tokunosima, Okinoerabudzsima, Jorondzsima érintésével éri el Okinava szigetének motobui, majd nahai kikötőjét. Tokunosimáig körülbelül négy óra volt az út, engem szokás szerint elringatotta a hajó, aludtam 😀

Amikor a tokunosimai szállást foglaltam, a telefonvonal végén a bácsika mondta, hogy ha majd aznap felhivom, lehet, hogy ki tud jönni értem a kikötőbe. Végül nem hivtam fel, gondoltam, elsétálok én a szállásig. Igy kellemes meglepetésként ért, hogy a kikötő várótermében ott volt egy bácsika, aki engem várt 😀 Kocsival elvitt a szállásig, aztán még süteménnyel és teával is megkinált. A 2500 jenes és 3000 jenes szobák közül egyből felajánlotta az utóbbit 😀 (Viszont a biciklit 1500 jen helyett 1000 jenért adta egy napra bérbe, tehát ugyanott voltam pénzügyileg.) Kikérdezett, hogy hová valósi vagyok, mivel foglalkozom, tervezek-e Tokunosimára költözni (mert hogy Tokunosimán kevés az angolul beszélő idegenvezető, Magyarországon pedig ugyebár biztos nincs olyan, hogy magyar nyelv, mindenki angolul beszél ugye?), hány japán nővel szexeltem, tervezek-e japán nővel házasodni (ha igen, akkor feleségestül, gyerekestül költözzek Tokunosimára), a kérdések után pedig végig kellett hallgassam a kiselőadását arról, hogy Amami Ósima és Tokunosima mindig is gyarmat volt (a Rjúkjú Királyság, majd Szacuma, majd Amerika, most pedig Japán gyarmata), most is elnyomják őket, ezt nem tanitják a tankönyvekben, de majd egyszer Okinavával együtt függetlenek lesznek, de aztán azt is megtudhattam, hogy ugyebár Japán a legjobb a világon, és itt a legjobb az élet. Na, ezekből talán érthető, miért irtam fentebb, hogy egy kicsit fura volt a bácsika 😀 De a fura kérdéseket és a fura kiselőadást leszámitva tényleg rendes volt. Kaptam tőle egy főtt krumplit is az útra 😀

Lepakoltam a szobában, kiszedtem az aznapra nem szükséges cuccokat a hátizsákomból (sajnos az onigirimet és a kajámat is… de erre csak akkor jöttem rá, amikor már enni akartam volna…), addig a bácsi előkészitette a biciklit. Bringára pattanttam, és indultam is a sziget egyik nevezetessége, az Inutabu-fok irányába. Nagyon szép idő volt, az előző napok borús, esős időjárása után örültem a napsütésnek. A sziget viszont sokkal nagyobb volt, mint gondoltam: az Inutabu-fok a szállástól kb. 14 km-re volt. Az utcán nem sok emberrel találkoztam, annál több szép tájat láttam viszont. Sok dombos útszakasz is volt, volt, ahol tolni kellett a biciklit. Szerencsére nem „mamacsari” volt a bicikli, hanem volt rajta háromfokozatú váltó, szóval ennyi könnyitésem volt.

Az Inutabu-fok megtekintése után az Innodzsófuta nevű sziklához tekertem el, ez megint kb. 12 km-re volt. Itt már azért elég fáradt voltam 😀 De a látvány kárpótolt. Ezekről a helyekről sokat nem tudok irni, egyszerűen szép tájak, érdekes sziklák, a poszt facebookos bélyegképén láthatók, majd utólag ide a posztba is fölpakolok képeket. Az Innodzsófutától eltekertem a közeli Amagi településre, itt akartam volna enni, de minden kajálda zárva volt, végül egy kisboltban vettem rágcsát, utána pedig találtam egy Hottomotto kifőzdét, itt rendeltem egy karét, majd egy árnyékos szikla tövében megettem. Ezután átszeltem a szigetet középen, majd a keleti oldalon a part mentén tekertem végig, összesen több mint 20 km-t. Megnéztem a sziklát, aminek Szaigó Takamori állitólag nekitámaszkodott, amikor második száműzetése idején Okinoerabura menet megállt Tokunosimán 😀

Reggel 10-től este fél 6-ig tekertem, kidöglöttem rendesen. Visszatérve a szállás közelébe, megtaláltam az egyetlen konbinit, itt vettem kaját. A szálláson megpihentem, aztán elmentem zuhanyozni… és ekkor a tükörbe nézve szembesültem azzal, hogy lesültem… Annak ellenére, hogy február eleje van, úgy leégett a pofám, a nyakam, meg az alkarom (addig, ameddig feltűrtem a pulóvert), mint annak idején a Fudzsin… A bácsika épp a konyhában tett-vett, megkérdeztem, van-e a közelben valami drogéria, ahol napégés utáni cuccokat lehet venni. Mondta, hogy a közelben nincs, de elvisz kocsival. El is vitt, a drogériában viszont mondták, hogy nem tartanak ilyesmit, mert nincs nyár 😀 Naptejből volt még egy-kettő a polcon, abból megvettem egyet, hogy még jobban ne égjek majd le másnap… Más nem volt, igy hát a nálam lévő Nivea krémmel kentem a pofámat… Este aztán megnéztem a tévében a sorozatomat, aztán nyugovóra tértem.

A következő napon Tokunosimról Okinoerabudzsimára utazom, ahol ismét biciklizés következik: Szaigó Takamori második száműzetésének helyszinét fogom megtekinteni.