(97-5) 【Déli szigetek 5】Okinoerabu nyugati részének körbetekerése. Utazás Jorondzsimára. Középiskolások búcsúztatása a kikötőben. Biciklizés Jorondzsimán. Beszélgetés helyiekkel. A szállás.

Üdvözlet Jorondzsimáról, Kagosima megyéből! A délelőtt folyamán sietve körbetekertem Okinoerabu szigetét, majd a hajóval eljutottam Jorondzsimára, ami még Kagosima megye ugyan, de szinte teljes mértékig az okinavai (rjúkjúi) kultúra jellemzi. Délután ennek a szigetnek a keleti részét fedeztem fel.

Mielőtt magam mögött hagytam volna Okinoerabudzsimát, szerettem volna elmenni a sziget nyugati részeire is. Az időjárástól tettem függővé, hogy busszal utazom-e, vagy pedig biciklivel. Busszal mindenképp nehézkes lett volna, ugyanis csak naponta pár busz van, sokat kell várakozni stb. Szerencsére bár borús, felhős idő volt ugyan, de nem esett, így hát elindulhattam biciklivel. Reggel 7 körül keltem, a nem szükséges cuccaimat kihordtam az előtérben lévő kanapéra, majd útra keltem. Olyan 16 km-re volt a sziget nyugati részén lévő Tamina-fok, ha jól emlékszem, így meglehetősen sokat kellett tekernem. Úgy kalkuláltam, hogy meglátom, a sok emelkedővel tarkított útvonalon mennyi időbe telik eljutni a Tamina-fokig, és attól teszem függővé, hogy ugyanazon az útvonalon megyek-e vissza, vagy pedig a sziget délnyugati partján haladok tovább. Azért kellett ügyeljek az időre, mert még vissza kellett menjek a szállásra a cuccaimért, vissza kellett adnom a biciklit, és onnan még gyalog ki kellett menjek a kikötőbe a hajó indulására.

Ha jól emlékszem, körülbelül egy-másfél órát tekertem a Tamina-fokig. Megnéztem a kilátást, közben telefonáltak a jorondzsimai szállástól, hogy kijönnek értem a kikötőbe. Úgy láttam, hogy van elég időm végigtekerni a délnyugati parton, ezért így is tettem. Láttam szép partszakaszokat, meg átlagos, sima városi részeket… Útba ejtettem a konbinit is, bevásároltam az útra, meg mivel Jorondzsima kisebb sziget, gondoltam, ott még konbini se lesz a szállás közelében (tévedtem), ezért aznapra és másnapra is vettem kaját bőségesen. A kasszánál egy fülöp-szigeteki csaj dolgozott, megkérdezte (japánul), hogy hová valósi vagyok stb. Meg azt hitte, hogy alkoholt ittam, és azért vörös a pofám 😀 Mondtam, hogy nem, csak leégtem tegnapelőtt Tokunosimán… Ezután visszasiettem a szállásra, összepakoltam a cuccaimat, majd visszatekertem az autószervizhez. Leadtam a biciklit, és igyekeztem a kikötőbe. Megvettem a hajójegyet, aztán hamarosan jött is a komp, felszálltam, és kb. másfél óra utazás után megérkeztem Jorondzsimára.

Amikor szálltam le a kompról, láttam, hogy rengetegen várakoznak a kikötőben, helyiek és iskolások. Megtaláltam az én szállásadóimat, de mondták, hogy még egy fél órát várakozni kell, mert elbúcsúztatják a középiskolásokat. Kiderült, hogy egy Hjógo megyei végzős gimnazistacsoport tartja Okinaván és Joron szigetén a végzős kirándulását, és a helyi kis panziókban voltak elszállásolva, a szállásadók pedig megvárják a hajó indulását, és integetnek nekik. Így én is megvártam a búcsúzkodást; a hajó indulásakor a gyerekek színes szalagokat dobtak le a hajóról, amiket a helyiek összeszedtek, jópofa volt. Ezután a szállásadó néni autóval elfuvarozott a szálláshoz, útközben megállt a biciklibérlősnél, ott kikölcsönöztem másnapig egy biciklit, majd követve az autót a szállásig tekertem. Szintén útközben megmutatta a néni, hogy merre van a szupermarket, a konbini. Bár feleakkora a sziget, mint Okinoerabu, a központban minden van, üzletek, konbini stb. Lepakoltam a szálláson, aztán útnak is indultam biciklivel. Borús volt az idő, de szerencsére nem esett. A mai napon a sziget keleti felét fedeztem fel, a főúton indultam északkelet felé, aztán lementem a partig, majd végignéztem az összes szép partszakaszt. Nem sokan voltak turisták, hisz február nem főszezon. Az egyik parton három öregasszony szedett kagylókat, aztán találtam egy helyet, ahol szörfösök, vitorlások gyakoroltak. Láttam kóbor macskákat, szép hibiszkuszokat, pillangókat, kellemes volt az idő is. Végezetül a sziget délkeleti részén lévő skanzen-szerűségbe mentem el. A skanzen vezetője körbevezetett (nem egy nagy területű parkra kell gondolni, csak néhány régi stílusú épület), elmagyarázta a dolgokat. Elmondta, hogy a temetkezést leszámítva Joron szigete szinte teljes egészében az okinavai kultúrához tartozik. Azt is megtudtam, hogy a már 90 év fölött lévő nagymamája javaslatára építették a skanzent, hogy a régi idők lakóházait megismertessék az emberekkel. Miután körbevezetett, a vezető megkínált teával és joroni édességekkel. Ott ült az asztalnál a 90 éves nagymama és más családtagok is, mindenféléről kérdezgettek, kedvesek voltak. A nagymama mondjuk a helyi nyelven beszélt, szóval őt nem értettem 😀 Mindenféléről elbeszélgettünk, Magyarországról, Japánról stb. Aztán úgy 5 óra felé elindultam vissza a szálláshoz, nehogy beesteledjen időközben.

A főúton tekertem visszafelé. Útközben megnéztem egy szentélyt, ahol épp valami szertartást végeztek, aztán a központba visszaérve bementem a szupermarketbe vásárolni. A szállásomon a még Okinoerabun vásárolt bentót megmelegíttettem a szállásadó nénivel. A néni leültetett az ebédlőben, bevitte a bentót a konyhába, majd amikor jött ki, hozott mellé miszolevest és egy vaníliás fagyit is ingyen (nem kértem a szálláshoz étkezést). Majd mikor már megettem a bentómat, mondja, hogy a vendégek közül valaki szólt, hogy későn fog hazaérni és nem kéri a vacsoráját, ezért egyem meg azt is. Odahozott egy tányéron szasimit (nyers hal), valamilyen disznóhúsos ételt meg egy csomó mindent… Hát mondom, nagyon kedves, de én ennyit nem tudok már megenni 😀 Így csak a szasimit fogadtam el, az viszont nagyon finom volt. Közben megérkezett a néni férje is, ő is kérdezgetett ezt-azt, de amikor a férj és feleség egymással beszélgetett, abból ismét egy szót se értettem, hisz egymás közt ők is a helyi nyelvet beszélték. Vacsora után visszavonultam a szobámba pihenni.

A következő részben Jorondzsima nyugati részén fogok biciklizni, majd hosszú hajóút következik Okinavára!