(97-6) 【Déli szigetek 6】 Jorondzsima nyugati fele. Hosszú hajóút Okinavára. A nahai szállás és a fehér macska.

Üdvözlet Nahából, Okinava megyéből! A déli szigeteki kirándulás hatodik napján Joron szigetének nyugati felén tettem egy kört biciklivel, majd pedig egy ötórás hajóutat követően megérkeztem Okinavára, Nahába, ahol a szállásomon egy szép, fehér macskával találkoztam 🙂

Előző este a szállásadó néni azt mondta, hogy cserébe, hogy megvártam, amíg ők elbúcsúztatják a diákokat, kapok reggelit 😀 Mondtam, hogy nekem van péksüteményem, az elég lesz, nem muszáj reggelit is kapjak, ha már így szinte vacsorát is kaptam 😀 Meg különben is, én nem szoktam miszolevest meg halat, vagy tojást meg virslit stb. reggelizni, csak könnyedebb dolgokat. Azt mondja a néni, akkor pirít meg egy szelet kenyeret. Na jó, mondom, akkor azt elfogadom.

Reggel fölkeltem, és miután szembesültem azzal, hogy a tokunosimai leégés következtében a pofám úgy hámlik, mint amikor egy kígyó vedlik, megettem a péksüteményemet. Kis idő múlva kopognak, jött a néni: nem csak egy pirított kenyérszeletet hozott, hanem egyből kettőt, mellé narancslekvárt, joghurtot és egy nagy pohár mangólevet is! Nagyon kedves volt… Meg is ettem mindent, finom volt. Utána összekészülődtem a biciklizéshez, aztán levittem a tálcát a konyhába. A nénike épp egy világtérképet nézett, kérdezi tőlem: „Akkor te innen jöttél, Svédországból?” Mondom, nem, Magyarországról. Aztán szóba került, hogy repülővel mennyi idő eljutni Magyarországra, meg mennyi az időeltolódás stb. Azt is megkérdezte a néni, hogy Magyarországon használunk-e olyan éraneveket, mint Japánban (Heiszei, Sóva stb.). Mondom, nem, ezeket csak Japánban használják 😀 Aranyos volt.

A hajó a kikötőből 14:10-kor indult, megegyeztünk, hogy 13:00-ra visszajövök a szállásra, és a néni kivisz a kikötőbe. Elindultam tehát a biciklivel ismét, addigra a kora reggel szemerkélő eső is elállt. Ezúttal nyugat felé indultam el, megkerültem a joroni repteret, majd megnéztem a kikötő közelében lévő „Joron állomást”. Persze a szigeten nincs vasút, de a kjúsúi vasúttársaságtól kaptak egy pár méternyi sínpárt meg egy két kerékből összerakott pici szerelvényt, és ezt kiállították Joron állomás néven 🙂 Itt kis ösvény is vezet egészen a kikötőig, szép kilátás nyílik a tengerre. A borús idő ellenére egész Okinaváig el lehetett látni. Itt tudtam meg egy kiírásból, hogy a világháborút követően mik történtek itt. Joron szigete Kagosima megyéhez, tehát az Amami-szigetekhez tartozik. A világháború után rövid ideig ezek a szigetek is amerikai megszállás alá kerültek, de Okinavához képest hamarabb visszakerültek Japánhoz. Okinava azonban csak 1971-ben lett ismét japán felségterület, tehát ez ideig Jorondzsima és Okinava között volt az államhatár, miközben a két sziget kultúráját tekintve szinte teljesen megegyezik. A joroniak és az okinavaiak ezért évente egyszer hajókkal kihajóztak a határvonalra, és a hajóikon kis „bulit” csaptak, ezzel követelve Okinava visszatérését Japánhoz.

A Joron állomás környékén nem volt aszfaltozott út, sok helyen saras, göröngyös utakon kellett keresztültekerjek, de nem volt gond ezzel. Mentem tovább a part mentén, ma is szép tájakat láttam. Aztán megérkeztem egy hatalmas emelkedőhöz, ahol csak tolni lehetett a biciklit, ez az út vitt fel Joron egy magasabb pontjára, ahol annak idején a joroni vár állt. Útközben megnéztem az út mellé applikált „aranyszínű tehenet”, ez egy nevezetesség, de őszintén megmondva, nem tudom, mi célja van. Fölmentem egészen a joroni vár romjaihoz, innen nagyon jó kilátás nyílt a sziget nyugati felére és a tengerre. Egy kis szentély is állt itt, ezt is megnéztem, sajnos a szálláson hagytam a gosuincsómat, így gosuint nem tudtam csináltatni. Ezután leereszkedtem a dombról, és a nyugati part mentén eltekertem a sziget déli részére, odáig, ahol tegnap is jártam. A skanzentől ismét a főúton haladtam észak felé egy darabig, de félúton letértem, és bementem a sziget közepére, ahol szintén állt egy kilátó. Megnéztem a tájat innen is, majd átszelve a szigetet, a szigetet körbefutó főút keleti részére kiérve elindultam vissza északnyugat felé. Közben csörgött a telefonom, Nahából telefonáltak. Úgy terveztem ugyanis, hogy vasárnap elmegyek Tokasiki szigetére Nahából, de közben meggondoltam magam, és mivel nem mondtak esőzést aznapra, eldöntöttem, hogy regisztrálok egy bálnanéző hajós túrára, és Tokasiki helyett azon veszek részt. A neten regisztráltam is előző nap, na ők hívtak. Azt mondták, hogy még nem biztos, hogy ki tudnak hajózni, másnap reggel 7-kor fog kiderülni, de kérdezik, hogy így is érdekel-e a dolog. Hát mondom persze, ha törlik a túrát, akkor úgyis értesítenek.

Mire visszaértem a sziget központi részére, kezdett szemerkélni az eső. Betértem még a turistainformációs irodába, hogy megvegyem a joroni-japán szótárfüzetet, aztán visszatekertem a szállásra és összepakoltam. 1-kor bepakoltam a cuccokat a néni kocsijába, aztán a biciklivel a kocsit követve eltekertem a biciklikölcsönzőhöz. Tárva-nyitva az üzlet ajtaja, de sehol nincs senki. Végül írtam egy cetlit a pulton talált reklámpapír hátuljára, hogy én vagyok az, aki tegnap kölcsönzött egy biciklit, visszahoztam, de nem volt itt senki 😀 A kikötőben aztán elbúcsúztam a kedves szállásadómtól, megvettem a jegyemet és várakoztam. A váróterem úgy öt percnyi sétára volt magától a kikötőtől, a kikötőben csak egy tető volt, alatta pár paddal. Amikor elkiáltotta magát a jegyárus hölgy, hogy közeledik a hajó, akkor kellett lesétálni a padokhoz.

Az előző naptól eltérően most nem volt sok fel- és leszálló. Elfoglaltam a helyemet a hajón, aztán blogot írtam, majd végül pihentem kicsit. A hajó tett egy megállót Okinava északi részén, Motobu kikötőjében, aztán este 7-re érkezett meg Nahába. Nahában a szemerkélő esőben gyalogoltam a szállásom felé. A Kokuszaidórin (Nemzetközi utca, Naha egyik nevezetes helye) haladva betértem az üzletbe, ahol a beniimo tarutót (okinavai lila édesburgonyából készült édesség) árusítják, ebből vettem néhányat vacsora utánra, aztán egy konbiniben vettem kaját, majd haladtam tovább a szállásom felé. A szállásom Kainan városrészben volt, egy viszonylag újnak kinéző, szép hostel volt, valószínűleg kínaiak vagy tajvaniak üzemeltetik, mivel a recepciós lány japán kiejtésén is hallható volt, hogy kínai az anyanyelve, aztán a kínai vendégekkel is kínaiul társalgott, és sok kínai szöveg volt kiplakátolva. Becsekkoltam, elfoglaltam az ágyamat. Kapszulahotel-szerűen voltak kialakítva az ágyak, három emeleten voltak a kis „fakkok”, én a legmagasabbikon voltam, tehát mindig föl kellett másszak a többi fakkok mellett az ágyamhoz 😀 Nem volt nagy probléma amúgy a hellyel, aludni is viszonylag lehetett, bár volt horkolás, de a fülembe beraktam a Youtube-ról letöltött, csecsemők elalvását segítő „fehér zajokat”, és az elnyomta az idegesítő hortyogást 😀 Na de az alvás előtt még lementem a földszintre a közös helyiségbe, itt voltak fotelek, asztalok, kis konyhapult, tévé, minden. És egy gyönyörű fehér cica! A hosztel macskája, nagyon szép, de nagyon beképzelt 😀 Állandóan kajáért kuncsorog, a recepciós lány adott pici szárított halakat, azzal lehetett etetni a macskát. Kérdeztem, mi a neve, azt mondta a recepciós, hogy nincs neve, csak simán „macska” 😀 😀 😀 Csak annyi baj volt a macskával, hogy valakik, akik éjfél vagy éjjel 1 körül érkeztek vissza a szállásra, beengedték az emeleten lévő alvós helyiségbe, így éjjel 1-kor arra ébredtem, hogy vonyít a macska úgy tíz percig, amíg valaki kitessékelte…

A következő részben jön a bálnanézés, szakuravirágzás, bevásárlóutca, suri vár, Japán legdélibb és legnyugatibb állomása, és még sok egyéb minden 😀