(101-5) 【Sikoku 2/3】 Egész napos vonatozás Imabariból Simantóba. Édességvásárlás Macujamában. Fa fallosz és sinkanszen-szerű kisvonat Uvadzsimában. A megfázás. Elázás Simantóban.

A sikokui kirándulás harmadik napján megérkezett az a bizonyos esőzés, amit miatt egy nappal előrébb kellett hoznom az utamat. De ez nem okozott nagyobb problémát, hiszen egész nap vonatokon ültem. Az esőn kívül még két érdekes dolgot tudok megemlíteni a vasárnapi napról: egy hatalmas fa falloszt és egy sinkanszenre hasonlító picit dízelvonatot – mindkettő Uvadzsima városához köthető.

Eredetileg reggelre volt betervezve a vár megtekintése, de mivel előző nap, még a jó időben megnéztem, tovább alhattam 🙂 A 10:13-as vonatra akartam szállni, így elég volt 8-9 körül felkelnem. Nagyon jól kialudtam magam. Megreggeliztem, összepakoltam, aztán mentem a szomszédos állomásra. Ez alkalommal ismét a Szeisun 18 kipput használtam, tehát megkaptam a következő pecsétet. Reggel amúgy már csepergett az eső.

Valamivel több, mint egy órát utaztam az egy kocsis, pici vonattal Macujamáig. Macujamában volt körülbelül egy óra átszállási időm. Még a hazamenésem előtt be akartam szerezni néhány mangasorozat újabb köteteit, viszont a Book Off Online már nem fogad el külföldi bankkártyákat (öt éve simán elfogadta), ezért itt-ott, a „normál” Book Off üzletekben kellett összeszedjem a könyveket. Mivel Macujamában is van egy Book Off az állomás közelében, elsétáltam oda körbenézni (épp nem esett az eső), de végül nem találtam meg egyik kötetet sem, amit kerestem. A visszaúton viszont elmentem egy Icsiroku Taruto üzlet előtt (ez az a bizonyos híres macujamai édesség, a tekercs-szerűség, amiről már írtam), itt vettem négy különböző ízű édességet az útra. Aztán visszamentem az állomásra, és már szálltam is fel a következő vonatra, ami ismét egy pici, egy kocsis dízelvonat volt. Ezzel a vonattal három órán keresztül utaztam, Uvadzsimáig. Útközben néztem a tájat, szerencsére nem esett annyira, hogy egyáltalán ne lehessen látni semmit. A tengerhez nagyon közel lévő Simonada megállóhelyen rengeteg ember várta a vonatot, de nem azért, hogy felszálljanak, hanem hogy lefotózzák 😀 Itt ugyebár tavalyelőtt én is jártam, ezúttal a vonat belsejéből csináltam képeket.

Valamivel fél 3 után érkezett meg a vonat Uvadzsimába. Kereken egy órám volt a következő vonat indulásáig. Tavalyelőtt tettem látogatást az uvadzsimai Taga-szentélynél, ami egy termékenység-szentély, viszont akkor még nem volt gosuincsóm; gondoltam, ismét elmegyek a szentélyhez gosuinért. Útközben egy parkban kiállított mozdonyt is megnéztem. A Taga-szentélynél épp egy három-négy fős csoport volt, hangosan röhögtek a szentély hatalmas fa falloszán 😀 Megcsináltattam a gosuint, lefotóztam a falloszt, aztán igyekeztem vissza az állomásra. Közben észrevettem, hogy mintha kicsit megfáztam volna, kapart a torkom, így útba ejtettem egy konbinit is, ahol forró italt és mentolos cukorkát vásároltam.

Következőnek Uvadzsimából Kubokava állomásig utaztam, nem is akármilyen vonattal, hanem egy sinkanszenszerűvé átalakított kicsi dízelvonattal, melynek ráadásul a belsejében vonatmakettek voltak kiállítva. Ha az eredeti terveknél maradok, és egy nappal később érkezem ide, akkor már nem tudtam volna kipróbálni ezt a vonatot, hisz karbantartás alatt lett volna. Külön szerencsém volt tehát, hogy így nem is áztam meg (nem kellett biciklizni az esőben), és még ezt a vonatot is kipróbálhattam. Kicsivel többet, mint két órát utaztam a mini-sinkanszennel. Úgy volt először, hogy nem megyek el a Kubokava állomásig, hanem átszállok Vakai megállónál a Tosza-Kurosio Vasúttársaság járatára; csakhogy gondolkodtam: a Tosza-Kurosio vonata is Kubokavából indul, ráadásul Vakai megállónál nincs semmi, a hidegben kellene állni egy pici tető alatt. Így hát Kubokaváig, a végállomásig mentem. Kubokavánál külön volt választva a JR és a Tosza-Kurosio vasútállomása, én a JR-ról kellett átszállnom, így a két állomás közti átjárót használhattam. Ekkor már sötét is volt, és az eső is szakadt. El akartam menni a mosdóba, de nem vettem észre, hogy a Tosza-Kurosio állomásépületénél is van, így hát az esőben elsprinteltem a JR állomás vécéjéig.

Rövid várakozás után megérkezett a Tosza-Kurosio járata. Megint szerencsém volt az útiterv módosításával: hétvégenként lehet venni egy olyan 500 jenes jegyet, amellyel egész nap bármennyit használhatja az ember a Tosza-Kurosio Vasúttársaság járatait. Én csak egy útra használtam aznap, az viszont kb. 1000 jenbe került volna – így viszont meg tudtam venni az 500 jenes egynapos bérletet, tehát megspóroltam a jegy árának felét. A mozdonyvezetőnél kellett volna megvegyem a jegyet, de nem tudott visszaadni, így a végállomáson, a Nakamura állomás személyzetének fizettem.

Nakamura állomásra (Simanto városba) érkezve már úgy szakadt az eső, és úgy fújt a szél, mintha valami tájfun jött volna. A váróteremben felraktam az eső elleni „takarót” a hátizsákomra, aztán arra rávettem az esőkabátot is. Az állomástól kb. 5-10 percnyi sétára volt az aznapi szállásom. Sötét volt, nem volt közvilágítás, az úton hömpölygött a víz, fújt a szél, zuhogott az eső. Rohantam, hogy ne ázzak meg, közben a telefonommal világítottam, és igyekeztem oda lépni, ahol nincs akkora nagy víz. Végül csak a nadrágom ázott meg picit, a hátizsákomat és tartalmát sikerült megvédeni. Azt hittem, a cipőm se ázott át, de másnap aztán rájöttem, hogy tévedtem 😀

A szállásom egy kis vidéki panzió volt, egy kedves nénike fogadott, megmutatta a szobámat. Lepakoltam, bekapcsoltam a légkondit, hogy szárítsa a nadrágomat, aztán megvacsoráztam, miközben megnéztem a taiga dorama új epizódját. Utána lezuhanyoztam, és bevettem egy Aspirin C-t, mert még mindig kapart a torkom. Ezután végre nyugovóra tértem.

Az utazás negyedik napján busszal Toszasimizu városba utazom, ahol megnézem Sikoku legdélibb pontját, az Asizuri-fokot, aztán pedig a John Mandzsiró Emlékmúzeumot látogatom majd meg. Vonatozom majd egy kicsit Szukumo irányába, majd pedig Kócsiban szállok meg.