(79) Szakirodalom-rendelés. Új szemüveg. Szkennelés, tanórák. Papírrepülő a bal oldali szomszédnak és a válasz.
A (79)-es bejegyzéseben sok izgalom nem várható… Szakkönyveket rendeltem a neten, csináltattam egy új szemüveget, szakirodalmat rendeltem és szkenneltem, órákra jártam, valamint megmutatkozott, miben különbözik a bal és a jobb oldali szomszédom.
(78) Az őszi félév megkezdődik. Tanórák. Fejlemények a szomszéd ügyében. Lilaburgonyás shake. Készülődés a tájfunra. Beszélgetés a gondnok nénivel. A becsapós 24-es számú tájfun.
Megkezdődött az őszi félév, vagyis számomra az utolsó egyetemi félév Japánban. Közben voltak fejlemények a szomszéd zajongásaival kapcsolatban is, aztán megérkezett a 24-es számú tájfun is, ami Oszakában még a függönyt se mozgatta meg.
(75-1) 【Nyugat-Kjúsú 1】 Repülés Kagosimába. Séta a városban. A Szakuradzsima megkerülése. Csiran látványosságai. A legdélibb végállomás, Makurazaki. Az előitéletes, bunkó szállásadó Ibuszukiban. A rendkivül erős 21-es tájfun Oszakában.
Üdvözlet Ibuszukiból, Kagosima megyéből! Megkezdődött az idei nyár utolsó útja, elutaztam Kagosimába, ahol először a városban sétálgattam, majd körbeutaztam a Szakuradzsimát, aztán a szamuráj rezidenciákról és a kamikazékról hires Csiranba is ellátogattam. A nap végén pedig Japán…
(74-2) Pihenés. Ismét a rejtélyes szomszédról. Digimon-emlékalbum. Szegodon-kiállítás. Migrén. A közelgő 21-es számú tájfun. A nagy Nyugat-Kjúsú kirándulás útiterve térképpel!
A Japan Tentről visszaérkeztem a zajpokolba (mondjuk ebben a pár napban nem volt olyan vészes a zaj). Próbáltam pihenni picit, aztán voltam megnézi egy Szego-don kiálltást, egyik nap jött egy jó kis migrén is, közben pedig közeleg…
(71-1) 【Hokkaidó+Tóhoku 5】 Utazás Abasiriből Kitamin keresztül Aszahikavába. Az aszahikavai állatkert. A jövőre megszűnő Rumoi-vasútvonal és a többi megszűnésre itélt vonal. Közeleg a 13-as számú tájfun. Szállás Aszahikavában.
Üdvözlet Aszahikavából, az Észak-Hokkaidó alrégióból! A mai nap nem bővelkedett látnivalókban, ellenben több száz kilométert megtettem a vasúttal. Abasiriből Kitamin keresztül Aszahikavába látogattam el, megnéztem a helyi állatkertet, aztán kipróbáltam a jövőre megszűnő Rumoi-vasútvonalat is, aminek kapcsán…
(69-2/70-1) Az izomláz. Intézkedések. Totális háború a szomszéddal. A vonatrajongó kisfiú a takojakisnál. A furcsa irányba haladó 12-es számú tájfun. Az oxigén. A hokkaidói-tóhokui kirándulás útiterve térképpel!
Összevontan következik a Fudzsi megmászását követő három nap (amikor is totális zajháború kezdődött a szomszéddal, és megjött a 12-es számú tájfun, ami a megszokottól pont ellentétes irányban vonult át Japánon) és a 70. hét első három napja…
(66) Beszámoló, dolgozat. Foglalások, ügyintézés az utakkal kapcsolatban. Tájfun, majd napokig tartó, özönvízszerű esőzés Japán-szerte.
El sem hiszem, hogy sikerült ledolgoznom a két-három hónapos lemaradásomat a blogban! 😀 Ezzel a bejegyzéssel végre napirenden leszek, és nem kell ősrégi bejegyzéseket görgessek magam előtt! Már ideje volt. A héten volt egy beszámoló, egy dolgozat,…
(40-3) 【Kanszai-Kii 2】 A kókai nindzsarezidencia. Vonattankolás, pótlóbusz, várakozás. Iga Ueno: a nindzsák és Macuo Basó városa. Cu városa és a műanyag villa problémája. Szállás Iszében (Futamiban).
Üdvözlet még mindig a Takiból Singú felé tartó vonatról, ahol még mindig rettenetes hőség van, viszont néhány diák felszállt, igy már nem egyedül utazom 😀 A második napon ismét elindultam Oszakából, hogy egy viszonylag közeli, mégis nagyon…
(30) Átlagos hétköznapok. Az átrendezett konditerem. Pénztelenség. A könyvek bepakolása. A 22-es számú tájfun: az elmaradt Potluck Party. Biciklizés az esőben. Vendégségben a host familynél.
Ha hétvége, akkor tájfun! Szokás szerint, egy átlagos hét után szombaton megint megérkezett a tájfun, hogy jól elrontsa a megszervezett programokat. Én meg azt hittem, biciklivel legyőzhetem a tájfunt, de tévedtem. A későn érkező ösztöndíj miatt kifogytam…
(29) Novemberi hideg. Kaotikus bicikliközlekedés. A 21-es számú tájfun: az elmaradt fesztiválozás. A választási műsor.
Ezen a héten megint nem túl sok érdekes dolog történt, egész héten megállás nélkül esett az eső, ráadásul a hét végére megérkezett a rendkívül nagy és rendkívül erős 21-es számú tájfun is, így a vasárnapra tervezett programokat…
(24-5) Pihenés a kirándulások után. Cikkírás. A szomszéd éneklése. Öcsi csomagot hoz. A 18-as számú tájfun és a takojakis. A nyári kirándulások és a tájfunok.
Az ehimei kirándulással véget ért az idei nyári szünetre tervezett összes kirándulásom. A hét maradék napjaiban jóformán csak pihentem. Meg cikket írtam, meg a szomszéd borzalmas módon énekelt, meg vasárnap délután megérkezett Öcsi, este pedig a 18-as…
(19-1) Az 5-ös számú tájfun. Az elmaradt karaoke. A köhögés. Babapanda Sirahamában. Találkozás Maszakival. Készülődés a következő útra. Kelet-Japán kirándulás: a részletes útiterv térképekkel!
Hétfőn megérkezett az 5-ös számú tájfun a térségünkbe, szerdán pedig én érkeztem meg Sirahamába, hogy megnézzem a babapandát. Holnap pedig indulok északkelet felé!
(14) Jó hírek: a Pro Scientia Aranyérem és a KLM kártérítése. Özönvíz Kjúsún. Dolgozat, elmaradt óra. Beadandóírás.
Ezen a héten két jó hír is érkezett: megkaptam a Pro Scientia Aranyérmet, a KLM pedig kifizette a kártérítést az áprilisi járatkésésekért! Közben Kjúsút özönvízszerű esőzés érte, nagy károkat okozva. Elmaradt egy óra, én pedig könyvtárazással és…
[VIDEÓPOSZT!] A régóta ígérgetett videós poszt (3)! 31 új videó! Korea-kaland: népdalénekesek, őrségváltás, lovasbemutató, harcművészeti bemutató, tengerpart!
És íme újabb 31 videó, ezúttal a koreai kirándulásomról!
[321. NAP] Korea-kaland – 8. rész. Indulás Kjongdzsuból – a nénik és káposztáik, ismét. Érkezés Puszanba. Halpiac, Busan Tower, hajéktalanok, ENSZ-temető. A tengerpart és a tájfun. Képgaléria.
Az utolsó előtti napon Kjongdzsuból Puszanba utaztam, és ott töltöttem el az időmet, míg Japánt épp a 11-es számú tájfun szelte át…
[314. NAP] Korea-kaland – 1. rész. Érkezés Koreába. A szállás, Szöul. Esik vagy nem esik? Paloták, múzeumok. Képgaléria!
Elkezdődött [és mikor ezt a bejegyzést közzéteszem, már véget is ért :D] a Korea-kaland, nézzük, mi történt az első napon!
[278-294. NAP] Kirándulás és vásárlás Kiotóban az esőben. Újabb csomagküldés. „Szpesöl míting” a hazamenésről. Nyári fesztivál. A repóto befejezése. „Kolesz miatti dühögő” rovat. Japán nyelvvizsga (N1). Koreai tervek. Órák. Tájfun. A japán párás meleg. Egyéb megfigyelések. Tócsnisütés Leventénél a magyar szakosokkal. Kiotói képek!
Lassan véget ér a tavaszi szemeszter, így hát ismét elég elfoglalt voltam az utóbbi időkben. Volt közben eső, tájfun, nyári fesztivál meg minden egyéb…
[21-27. NAP] Egy eseménytelen taiiku no hi. DR. Kanbun kéne? Tutor. Tájfun. Sok kandzsi. Biztonságpolitika. További órák. Welcome party stb. Képek.
Mostantól a kevésbé eseménydús napokat egy bejegyzésbe fogom sűríteni, így most egy egész hetet egy helyen mesélek el. Nem lesz ez mindig így, például a jövő keddi napról biztos lesz külön poszt, mivel aznap megyek Kiotóba a…
[16. NAP] Majdnem-tájfun. Sok-sok kandzsis óra. Összejövetel a magyar szakosoknál. „Szpesöl míting”.
Szerda reggel úgy tűnt, jön a tájfun! Mikor széthúztam a függönyt, nagyon el volt borulva az ég, fújt is a szél, így hát beütöttem a keresőbe, hogy Oszaka-fu, Minó-si időjárása, és kiadta, hogy a 24-es számú tájfun…