(50-2) A takojakisnál. Egyeztetés Ogurával az órák kapcsán. Ingyen bokszeralsó a Uniqlóban. Találkozás Öcsiöcsivel. Hasze-kunék búcsúztatója. Cseresznyevirág-hirek. A 13 napos Kósinecu+Kelet-Japán kirándulás útiterve térképpel!

A két kirándulás közötti néhány napban is elég sok minden történt. Voltam a takojakisnál, találkoztam Öcsiöcsivel, egyeztettem a tanárommal a következő tanévet illetően, egy jó kis akcióra bukkantam a Uniqlo üzletben, aztán megvolt Hasze-kunék búcsúztatója is Umedában.

A hazaút utáni első napon szakadt az eső, igy hát nem is mentem sehová, kipihentem magam. Másnap aztán először is elmentem bevásárolni a gjómü szűpába, meg pénzt is kellett kivennem. Úgy terveztem, hogy beiratkozom az új konditerembe, de ezt végül március végére halasztottam. Egyrészt ha most beiratkozom, akkor ki kell fizetni a fél márciust, amikor otthon se vagyok, ráadásul közbejött Hasze-kunék búcsúztatója, egy váratlan kiadás. Kiderült, hogy nemcsak Hasze-kun, hanem Uehara-szan, illetve mint később szintén kiderült, Josi-kun is talált munkát. Japánul gakugeiinnek nevezik azt a munkakört, amiben elhelyezkednek, én ezen sokat gondolkodtam, hogy lehetne magyarra leforditani, először tudományos munkatársnak forditottam, most meg rákerestem, és az angol szótárban azt irják rá, kurátor. Hát végül is olyasmi, de nem egy adott múzeumhoz tartoznak, hanem egy adott önkormányzathoz. A lényeg, hogy egy adott helységben, településen a helyi múzeumokban tárlatokat szerveznek, az adott településen fellelt régi iratokat elemeznek stb. Na de a lényeg, hogy ugye péntekre szerveztek a többiek nekik búcsúztatót, amire én is hivatalos voltam. Nomikai-jellegű összejövetel volt, mindenki 3500 jent kell fizessen. Azért megkérdeztem, hogy ebben a kaja is benne van-e, hisz én nem iszom, az meg eléggé fájdalmas lenne, ha arra kéne 3500 jent kiadni, hogy nem fogyasztok semmit. Kiderült, benne van a kaja is, meg lehet üditőket is rendelni, szóval ilyen szempontból megnyugodtam. Ezenfelül még 2000 jent be kell adni majd a három srác búcsúajándékára. A lényeg, hogy az edzőterembe való beiratkozásra félrerakott tizezresemet kivettem a bankból, hogy ne a beiratkozásra, hanem a búcsúzkodásra költsem (az útiköltséghez nem akartam nyúlni).

Szintén aznap elmentem a Uniqlo ruhaüzletbe is. Itt láttam egy plakátot, miszerint Airism légáteresztő alsónadrágokat vagy trikókat adnak ingyen diákoknak! Megkérdeztem, mi ez, mondták, hogy délután 5-től kezdődik ez a kampány, be kell mutatni a diákigazolványt, meg mellette az Uniqlo telefonos applikációjába kell regisztrálni, és megmutatni a telefonon a regisztrációt is, és akkor ingyen lehet kapni egy ezer jen értékű terméket. Na gondoltam, akkor szépen visszajövök 5-kor, és begyűjtök valamit 😀 Csakhogy az iPhone-nál külön van a magyar és a japán applikáció-áruház, és mivel az én telefonomba eredetileg magyar bankkártyaszám lett beregisztrálva, a japán áruházból nem enged letölteni semmit, még az ingyenes applikációkat sem. Itt kelt segitségemre Teccsan, a takojakis. Hazafelé ugyanis bementem, hogy egyek ebédre takojakit. Mondta Teccsan, hogy aznap volt a lányának a ballagása az alsó középiskolából, és jön a lánya a barátnőivel az üzletbe, itt „ünnepelnek”. Meg is érkeztek, jó nagy hangzavart csaptak 😀 Mesélem Teccsannak, hogy milyen akció van, csak nem tudom a telefonra letölteni az applikációt. Kitaláltuk, hogy az ő telefonján beregisztrálok, aztán kölcsönveszem a telefonját, magammal viszem az üzletbe, és azt mutatom be. Hazamentem, aztán háromnegyed 5 körül ismét elindultam, akkor elvettem tőle a telefont, és azt vittem magammal az üzletbe. Azt hittem, hogy valami korlátozott darabszámú termékből adnak majd egyet – de nem, konkrétan ki lehetett választani, mit szeretne az ember, odavitte a kasszához, bemutatta, amit be kellett, és vihette is. Nagyszerű! A kasszás srác nem nagyon volt képben, oda kellett hivja a kolléganőjét, hogy segitsen neki. De nem volt semmi gond, bemutattam a diákigazolványt és a telefont, és igy egy amúgy ezer jenbe kerülő bokszeralsót gyűjtöttem be. Tök jó!

Március 15-én biciklivel Umedába mentem, hogy Öcsiöcsivel találkozzam. A múltkor ugyanis, amikor karaokézni mentük, Öcsiék magukkal hozták azt a csokit, amit még Öcsiék anyukája vett nekem Valentin-napra (Japánban ugye Valentin-napkor úgy általánosságban is adnak csokit férfi ismerősöknek, nem csak a szerelmüknek – ezt a csokiadást pedig a férfiak a „fehér napon” viszonozzák, egy hónap múlva), de elfelejtették átadni. Öcsiöcsi meg ragaszkodott hozzá, hogy oda akarja adni. (Közben Öcsi épp Európában van.) Én azt hittem, hogy csak átadja a csokit, de aztán kiderült, hogy ő ráér egész délután, és úgy gondolta, hogy beülünk kajálni. Én indulás előtt reggeliztem, igy még nem voltam éhes, szóval evés előtt kóvályogtunk kicsit Umeda környékén. Mondja Öcsiöcsi, hogy magyarázzak neki a vonatokról. Hát mondom, te vagy a nagy vonatrajongó, te jobban képben vagy 😀 Azt mondja, igen, de ő csak a Kinki-régió vonatjait ismeri, én viszont többet utazok, mint ő. Na szóval beszélgettünk a vonatokról, aztán fölmentünk a JR állomás épületének fölső szintjére, megnéztük a kilátást. Egy óra körül aztán Öcsiöcsinek kellett indulnia, mert délutánra ment munkába a konditerembe, ugyebár ő veszi át Öcsi helyét. Azt mondja, most még csak kisegit az edzőknek, és tanulja a gyakorlatokat. Kérdeztem, milyen gyakorlatokat csinál. Azt mondja, csinálja azt a nyomást azzal „az összekapcsolt súlyzóval”. Mondom, mi az, hogy összekapcsolt súlyzó?! Hát a rúdra gondolt 😀 Úgy érzem, még tanulnia kell Öcsiöcsikének 😀

Visszatekertem Szuitába, és igyekeztem elintézni a dolgaimat. Előző nap telefonált Ogura, a tanárom, hogy beszéljük meg, milyen órákat veszek fel az új tanévben. Mondtam, hogy én már utánanéztem az óráknak, nagyjából meg is van, hogy mit veszek fel. Ogura javasolta, hogy jövő héten találkozzunk… de megkérdezte, hogy „Dánierü-szan, most nem mész kirándulni?”. Mondom, „háááát… igazából… jövő héten pont Kelet-Japánban lennék…” 😀 😀 Mondta, hogy nem baj, akkor küldjem át az órarend-tervezetet mailen, és majd pénteken, Haszéék búcsúztatóján megbeszéljük. Ő mondta, hogy Josi-kun is dolgozni fog áprilistól.

Voltam fönt az egyetemen is, hogy átvegyem a következő évre a tantárgy-regisztrálós papirt, de Azuma-szan közölte, hogy még nincs kész, majd ir e-mailt, ha lehet menni érte. De csak azt az egy papirt kell átvenni, igy ráér március végén is összeszedni.

Pénteken elvégeztem a maradék teendőimet, aztán elsiettem a százjenesbe is, hogy vegyek kaját a másnapi kiránduláshoz. Meglepődtem, amikor kiléptem a lakásból, olyan hideg volt. Előző nap még 21 fok volt, aztán éjjel jött egy eső, és nagyon lehűtötte az időt. Apropó időjárás, a március eleji meleg miatt a szokásosnál gyorsabban beindultak a cseresznyefák, nagyon hamar elkezdenek idén nyilni. Tokióban konkrétan már március 18-ra jósolják a bimbók kifakadását. (Szerk.: ez irtam pár órával ezelőtt, és még mielőtt közzétettem volna a posztot, az imént olvasom, hogy Tokióban már ma, azaz március 17-én kinyiltak a virágok! Úgy tűnik, a március végi, Tokióban töltött egy napomat végül nem a babapanda, hanem a szakurák megnézésével fogom tölteni…) Március vége felé pedig már teljes pompájukban ragyognak majd a fák. Ez rám amúgy plusz terhet ró, mivel ez azt jelenti, hogy a hosszú kirándulásról hazatérvén, még mielőtt mennék Tokióba szavazni, a tárgyfelvétel és más egyetemi teendők közepette még rohanhatok a szakuravirágokat is megnézni a környéket. Micsoda? Hogy hagyjam a fenébe a virágokat, hisz már láttam tavaly is őket? Szó sem lehet róla! 😀 Majd valahogy bepréselem ezt is a napirendembe!

Pénteken délután aztán vonattal mentem le Umedába, Hasze-kunék búcsúztatójára. Fél órával előbb mentem, mivel erre kért Ogura, hogy legyen időnk megbeszélni a felveendő órákat. Az Umeda állomáson találkoztunk a tanár úrral, aztán együtt mentünk a helyszinre. Közben megbeszéltük az órákat. Kiderült, hogy a nyelvjárásokkal kapcsolatos órát, amit nagyon szivesen felvettem volna, valószinüleg nem fogom tudni felvenni (mivel nem a bölcsészkar hirdeti meg, hanem egy egész egyetemnek, az összes karnak meghirdetett kurzusról van szó). Még utánajárok a dolgoknak, hátha mégis fel fogom tudni venni. Aztán Ogura ajánlott még pár órát, egyeztettünk, hogy lenne a legjobb.

Nemsokára megérkeztek a többiek is, köztük az „ünnepeltek”, Hasze-kun, Uehara-szan és Josi-kun. Kiderült, Hasze-kun Gifu megyében fog dolgozni, Uehara-szan Fukuiban, Szakai városban (ahol múlt héten voltam, a maruokai várnál), Josi-kun pedig Nara megye déli részén, Tocukava faluban (ide a takojakissal tervezzük, hogy lemegyünk). Főleg arról volt szó, hogy hogyan sikerült felvételt nyerniük ezekre a helyekre, mindenféle tanácsokat adtak a fiatalabbaknak – ez persze engem nem érintett. Egy izakaja-szerűségben voltunk, tehát természetesen cigiztek a többi asztaloknál, már ahogy beléptünk, csipte a szememet meg a torkomat a füst, a ruháim is jó büdösek lettek. Ha nem ilyen „kötelező” rendezvény lett volna, nem megyek be Japánban olyan helyre, ahol nincs teljesen elkülönitett nemdohányzó részleg. Vajon megérjük azt a napot, amikor Japánban is megtiltják a dohányzást a zárt helyeken, éttermekben? Nagyon remélem.

Körülbelül három órát tartott az összejövetel, a beszélgetés, szó volt Hasze-kun barátnőjéről, akkor ugyebár a munkakeresésről, egyszer-kétszer én is hozzá tudtam szólni a témához, de igazából ugye nekem nem sok közöm volt ehhez. Azért jól elvoltunk. Voltak kaják is, de eléggé kis falatok, négy személynek jött egy tányér, aról kellett csipegetni. Nomikai (korlátlan italfogyasztás) volt, de igazából a többség nem ivott alkoholt 😀 😀 Az összejövetel végén aztán kihozták a meglepetéstortát (a Magyarországon megszokott tortának a tizedrésze, akkora, mint egy nagyobb süteményszelet, és ugye ez oszlott nyolc főre – Japánban nagyon picik a torták!!) meg a három fiú meglepetését is, egy-egy gravirozott tollat, virágot, meg valami kávé- vagy teaszerűséget. Ogura szenszei meg bejelentette, hogy ha kérünk számlát, akkor ő le tudja irni a kaja költségét ilyen egyetemi „szemináriumi meghivás” vagy mi cimen, tehát nem kellett fizetnünk 🙂 A meglepetés ajándék árát pedig majd csak áprilisban kell odaadni Nakatani-szannak, ez számomra jó hir volt.

Elbúcsúzkodtunk, aztán az állomáson Josi-kun ugyanazzal a vonattal jött, mint én, mi még beszélgettünk mindenféléről, mondta, hogy menjek majd Tocukavába, illetve szóljak neki, ha megyek. Mondtam, hogy amúgy is terveztem oda menni, szóval feltétlenül. Tojocu állomástól aztán hazasétáltam, beköszöntem még a takojakishoz, mondtam, hogy holnap megint indulok, aztán hazasiettem. Fél 12 körül sikerült lefeküdnöm, másnap pedig megint fél 5-kor kellett kelnem.

Szombattól ugyanis megkezdődik az idei év eddigi leghosszabb Szeisun 18 kippus kirándulása. Kósinecu+Kelet-Japán kirándulásnak neveztem el, de igazából nem is tudok jó nevet adni neki, annyi régiót fog érinteni. A térképen igy fog kinézni:

Összesen 13 napos lesz az út, az útvonal pedig a következő lesz (átszállásokat nem jelzek):

Oszaka – Macumoto – Nagano – Dzsigokudani (hómajom-park) – Judanaka és Sibu onszen – Dzsóecu – Niigata – Jahiko – Szado sziget – Szakata – Sónai – Sindzsó – Akita – Oga – Jokote – Szendai – Namie – Tomioka – Ivaki – Mito – Kanaja – Jokoszuka – Jokohama – Tokió – Takaszaki – Kuszacu onszen – Manza onszen – Hacsiódzsi – a Fudzsi öt tava – Kófu – Siodzsiri – Narai – az Iida-vasútvonal – Tojohasi – Hikone – Csikubusima – Ómi-Hacsiman – Okisima.

A kirándulás során érinteni fogom azt a négy megyét, amelyekben nem jártam még: a Kósinecu-régiót (vagyis Jamanasi, Nagano, Niigata megyéket) és Ibaraki megyét. Közzétenném a szokásos megyés térképet is, csak elfelejtettem a legfrissebb verziót feltölteni indulás előtt, igy ez most elmarad, utólag majd frissitem.

Igyekszem megint mindennap irni a beszámolókat! Egyszer csak pedig a képek is felkerülnek majd 🙂