(81) Átlagos hétköznapok. A Haszedera és a Szoni-fennsík Öcsivel. Beszélgetés a takojakisnál.

A 81. hét teljesen átlagos volt, semmi különös nem történt. Mivel az ösztöndíjamból nem maradt sok hó végéig, nem nagyon mentem semerre, kivéve szombaton, amikor is Öcsivel a Szoni-fennsíkra látogattunk el.

Hétfőn nem történt semmi különös. Kedden elmaradtak az Ogura-órák, így hát helyette itthon szkennelgettem, meg elmentem a gjómü szűpába bevásárolni.

Szerdán a szokásos órák zajlottak. Meglehetősen lehűlt az idő odakint, ehhez képest a tantermekben még mindig ment a légkondi. A Kimura-féle órán is meg lehetett fagyni, aztán a Kuroda-félén is. Amikor meleg van odakint, mindenki télikabátot vesz, amikor lehűl az idő, akkor meg bekapcsolják a légkondit… érdekes.

Csütörtökön és pénteken is itthon tevékenykedtem, egyébként semmi különleges nem történt. Öcsi tervezte, hogy valami maratonra jelentkezik, hogy fusson, de nem sorsolták ki, így megírta, hogy idézem: „kipusztult a tervem”, új tervnek pedig azt találta ki, hogy kocsival elmegy Nara megyébe, a Nara és Mie határán lévő Szoni-fennsíkra. Kérdezte, engem érdekel-e a dolog. Mondtam, hogy persze, csak így a hó végén már nincs sok pénzem, hisz egy csomó szakirodalmat begyűjtöttem. Mondta, hogy nem kerül sok pénzbe, így végül úgy döntöttem, megyek.

Szombatra terveztük a kirándulást, az időjárás-jelentéses applikáció azt írta, hogy napsütéses idő lesz. Ehhez képest amikor kiléptem az ajtón, csöpörgött az eső… Lementem metróval Öcsiékhez, ott váltottunk pár szót Öcsi anyukájával, mondtam, hogy jön az én anyum majd Japánba novemberbe, és akkor majd találkozzunk. Kocsival indultunk útnak, először pedig nem is Szoni faluba, hanem a Haszederához mentünk. Ezt a Nara megyei templomot már régóta terveztem felkeresni. Sajnos annyiban nem volt szerencsénk, hogy még nincs momidzsi-szezon, de már más virágok sem nyílnak, így hát a „virágos templomban” most nem volt sok látnivaló 😀 Ráadásul továbbra is borús volt az idő, féltünk, nehogy megint esni kezdjen. Mindenesetre azért körbejárkáltuk a helyet, szép volt így is. Csináltattam gosuint is, már lassan betelnek a gosuincsók. Amikor mentünk vissza a parkolóhoz, egy automatában megtaláltam a Nara dizájnos kólát is, és megkóstoltuk a helyi finomságot, a kuszamocsit.

A Haszederától Szoni faluig utaztunk, ahol leparkoltunk, és fölmentünk a Szoni-fennsíkra. Szégyen bevallani, de én erről a helyről eddig nem is hallottam, pedig nincs messze. (Bár kocsi nélkül nehezen lehet megközelíteni.) A fennsík közepén egy pici tó található, körülötte pedig japánfű (más néven kínai virágosnád) nő, ami épp mostanában virágzott. Ehhez időzítve kis lámpásokat telepítettek a túraösvényre, amelyek este hangulatos világítást adnak. Mire megérkeztünk ide, elmentek a felhők, szép derűs időnk lett, nagyon örültünk neki. Körbesétáltunk a fennsíkon, aztán a lépcsőzetesen kialakított ösvényen felgyalogoltunk a hegygerincre. Csodálatos volt a kilátás, nagyon tetszett a hely. Megtaláltam a Nara és Mie megye határát jelző követ is, ennek szokás szerint nagyon örültem 😀 Odalentről akartuk megnézni a naplementét, így igyekeztünk leérni addig a hegygerincről. Közben sokan pedig épp föntről akartak naplementét meg csillagokat nézni, sokan nagy objektívekkel, statívokkal másztak fölfelé. Elég sokan voltak amúgy, meglepően sokan. Sajnos a naplemente idején ismét kicsit beborult az ég, de azért így is szép volt. Ezután még megvártuk, hogy besötétedjen, és megnéztük a díszkivilágítást, aztán visszaültünk a kocsiba, és meg sem álltunk az Okame no ju nevű onszenig. Mondta Öcsi, hogy ez a fürdő arról nevezetes, hogy a víz nagyon „curucuru”, „nurunuru” 😀 A „nurunuru” valami olyasmit jelent, hogy nyirkos, sikamlós. Hát mondom, az fura lenne, ha a víz nem lenne nyirkos 😀 De tényleg curucuru és nurunuru volt a víz! Ez azt jelenti, hogy olyan volt, mintha olajos lenne, akik szálltak ki a fürdőből, mint úgy néztek ki, mintha babaolajjal bekenték volna magukat 😀 Nagyon, úgymond, „puha” volt a víz. Én ilyen jellegű onszenben még nem is voltam, tetszett. Ráadásul rotenburo (kültéri fürdő) volt, nem is volt túl forró a víz, így jó sokáig is bent lehetett dögleni a fürdőben 😀 Itt is jó sokan voltak amúgy. A fürdővel egy épületben volt kajálda is, mivel ebédelni tulajdonképpen nem ebédeltünk, csak ilyen-olyan rágcsákat faltunk, ezért a fürdés előtt megvacsoráztunk, volt olyan menü, aminek az árában benne volt a fürdőbelépő is, én ezt választottam, minden nagyon finom volt. A fürdés után elindultunk vissza Oszakába. Öcsi felajánlotta, hogy felhoz kocsival Eszakáig, ez azonban nem volt a legjobb ötlet, mivel a Sin-Midószudzsi úton, a Jodogava fölötti híd előtt útlezárás volt valami felújítás miatt, és ez akkora dugót okozott, hogy jó sokáig kellett álljunk. Este 11 körül érkeztünk Eszakába, kiszálltam a kocsiból, Öcsi meg ment is haza. Hazafelé benéztem a takojakishoz, hogy pár szót szóljak, de végül ott ragadtam. Épp egy középiskolás srácnak mutogatta Tera-szan, hogy hogyan kell az okostelefonon ezt-azt megcsinálni, hogy kell SD-kártyát berakni stb. Kiderült, hogy a srác megbukott, és évet kellett ismételjen, ezért csak most engedték a szülei, hogy okostelefonja legyen. Amúgy elég értelmes gyerek volt, mondta, hogy ő nem sajnálja, hogy megbuktatták, mert így legalább jól megtanulja, amit eddig nem tudott, szerinte rosszabb lett volna, ha továbbengedik úgy, hogy nincsenek meg a megfelelő alapok. Később aztán jött egy középkorú pasas, ő is törzsvendég, de én még érdekes módon nem találkoztam vele. Rólam viszont már hallott, kérdezgetett is mindenfélét, így aztán hárman-négyen elbeszélgettünk. Mire hazaértem, már szinte 1 óra volt. Kellemetlen meglepetés ért: a bal oldali, rejtélyes szomszédnál vendégek voltak, és hangoskodtak. Nagyon fáradt voltam, erre nem hagynak pihenni… Párszor meg is csapkodtam a falat. Hamarosan aztán elcsendesültek. (Ennek a sztorinak még folytatása lesz.)

Vasárnap sokáig pihentem, aztán megint itthon tevékenykedtem, semmi különös nem történt.

Képek a szombati kirándulásról: