[180. NAP] Újabb séta Oszakában. Park, Amerikamura, Dógujaszudzsi, Denden Town, Tennódzsi, közlekedési múzeum. Képek! (Egy üzlettel kapcsolatosan 18+-os tartalom.)

Tegnap ismét Oszakában sétálgattam. A kis kuponfüzetemet akartam minél jobban kihasználni (március 31-ig érvényes, én pedig 26-án elutazom), illetve még eddig nem látott helyeket is be akartam barangolni.

Figyelem! A bejegyzésben bemutatom a Denden Town egyik üzletét, a bejegyzés ezen része „olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.”

Mint ahogy fentebb írtam is, minél jobban ki szeretném használni a kuponfüzetemet, így hát ismét nekivágtam Oszakának. Először a közelben lévő (Tojonakában) Hattori Rjokucsikóen nevű parkba mentem, itt van egy skanzenféleség, régi japán parasztházak vannak kiállítva szabad téren. Ezt néztem meg először a kis kuponfüzettel, majd a parkhoz tartozó botanikus kertbe mentem. Ezekre nem is vesztegetem a szót, a galériában láthatók a képek róluk. Metróval továbbmentem Sinszaibasiig, ahonnan pedig Namba irányába az Amerikamurán keresztül mentem. Erről már sokat hallottam, hogy ez a helyi divatozó fiatalok kedvenc helye, amerikai stílusú ruhaüzletek, zeneüzletek stb. vannak itt, de még soha nem jártam errefelé… gondoltam én, aztán tegnap rájöttem, hogy de igen, amikor a világ körüli utas rendezvényen voltunk „kirakat-gaidzsinek”, akkor hazafelé menet keresztben átszeltem az Amerikamurát, talán meg is említettem abban a bejegyzésben, hogy itt (Orange Street vagy valami ilyesmi neve volt az utcának) mennyi fiatal volt, extravagáns öltözékekben stb. Hát most is sok hasonló fiatal volt errefelé, furcsa öltözködéssel, ezt is ki-ki nézze meg a képeken. Amúgy pedig nem nagy szám ez a városrész, odahaza a Váci utcában vagy mittudomén, egy plázában is látni hasonló alakokat. Csak ugye ezek japánok 😀 Miután végigballagtam az Amerikamurán (ez amúgy szó szerint Amerika-falut jelent), Nambánál lyukadtam ki. Namba környékén a Hózendzsi-koiszan-dórin mentem végig, ez egy kis sikátorféleség, állítólag itt lehet meglátni, milyen volt az Edo-kori Oszaka. Kajáldák, izakaják vannak itt, és… jósok! 😀 Ki volt rakva kis táblára, hogy milyen jósokat lehet választani 😀 Mindezek után a Dógujaszudzsin folytattam utamat. Ez szó szerint azt jelenti, hogy „eszközbolt-utca”, ezen az utcán csakis háztartási eszközöket árulnak. Tányérok, porcelán, edények, kanalak, pálcikák… minden, ami konyhai felszerelés! Volt olyan üzlet, ami műanyag kajákat árult, olyanokat, amelyek az éttermek kirakatában is vannak. (Erről írtam vajon korábban? Japánban szokás az, hogy az étterem a bejárata mellé a kirakatba kipakolja a választható kaják teljesen élethű műanyag másait, hogy a vendég odakint ki tudja választani, melyik étel tetszik neki a legjobban.) A Dógujaszudzsin végigmenve a Denden Townban találtam magam. A Denden Town Oszaka Akihabarája. Régebben a fő profilja az elektronikai cikkek, ezekkel kapcsolatos üzletek voltak, ma pedig Akihabarához hasonlóan, egy átalakulás figyelhető meg, az elektronikai cikkekről egyre inkább az animére, számítógépes játékokra, és ehhez a szubkultúrához köthető termékekre helyeződik át a hangsúly. Így hát a maradék elektronikai üzletek mellet egyre több az cosplay-kellékeket áruló üzlet, a dódzsinsiket áruló könyvesbolt, a maid-café (olyan kávézó, ahol szolgálólánynak beöltözve szolgálnak ki, erről lehet, hogy Kata fog írni majd a blogjában, ő volt nemrég egy ilyenben). Be is néztem pár hasonló üzletbe (nem a maid caféba, hanem a cosplayes-mangás üzletekbe). Hát nem tudom, lehet, hogy nem illene ilyet mondanom, mert lényegében magam ellen beszélek, hiszen én is az animék/mangák által ismerkedtem meg Japánnal, meg jelenleg is egy az animéket és mangákat fő profiljának tekintő magazinnak írok + mangákat lektorálok, de valahogy egyfajta diszkomfortérzet uralkodott el rajtam, amikor bementem egy-egy ilyen üzletbe. Valahogy az ilyen mértékű rajongás nem az én világom. Mondjuk bennem soha nem volt meg az olyan mértékű rajongói attitűd, hogy például beöltözzek a kedvenc szereplőmnek, vagy karaokeversenyen induljak, vagy visítozva ordibáljam a kedvenc mittudoménmit, támadást vagy szereplőnevet vagy ilyesmi… Én mindig a csendes rajongó voltam, az, aki megveszi a mangát, megveszi a DVD-t, megnézi, véleményt alkot róla, tetszik vagy nem tetszik neki, de nem ez a beöltözős fajta. Kicsit eltértem, szóval amit szeretnék az egésszel mondani, az az, hogy itt látni igazi otakukat. Odahaza is használjuk ezt a szót, pontosabban az animerajongók közt tudtommal elterjedt, hogy „otakunak” nevezik magukat, de a szó valódi jelentése (pontosabban nem is a valódi jelentése, mert az ugyebár „az ön tiszteletre méltó háza”, a szubkultúrán belüli jelentésre gondolok) itt érthető meg igazán. Nem túl fiatal, mondhatni középkorú férfiak, illetve olyan fiatalok, akikről borzasztóan sugárzik a megszállottság… kicsit már-már ijesztő mértékben. Plusz körítésként a fiatal fangirlök… és eszméletlen mennyiségű fancucc, eszméletlen árakon. És elég bizarr merchök is előfordulnak. Singeki no kjodzsin jelmez, óriásnak lehet beöltözni egy pizsamaféleség segítségével. Animelányos „ölelőpárnák” – egy hosszú (majdhogynem ember magasságú) ovális párna, rányomtatva egy animelány… olyan egérpad, aminek melle van (animelányos nyomással)… egyszóval kicsit eszement világ. Meglátjuk, Akihabara milyen lesz, lehet, hogy még elvetemültebb dolgokat fogok látni, de egyszóval a lényeg, úgy éreztem, én nem ide tartozom. Én továbbra is olvasok mangákat, ha van egy érdekes anime, megnézem, de nekem már a magyarországi értelemben vett rajongói attitűd is sok volt (félreértés ne essék, no offense, ez személyes vélemény, aki rajongani akar, rajongjon nyugodtan), de ez a japán otakuság már nagyon túlzás. És akkor jöjjön a bejegyzés 18+-os része. A Denden Town animés témájával szorosan összekapcsolódnak az adult-témájú üzletek… mert ha árulunk mangákat, akkor miért ne árulhatnánk hentait (pornómangákat)? És ha már árulunk hentait, miért ne árulhatnánk erogame-eket? És ha már mindezeket áruljuk, miért ne áruljunk élőszereplős pornófilmeket? Valahogy ilyen logika mentén működhetnek ezek az üzletek. Én egy több emeletes mangás-game-es üzletbe mentem be. A szabály: minél följebb mész az emeleteken, annál nagyobb az esély, hogy egy adult-emeletre tévedsz. Ebben az üzletben a 6-7. szint volt az adult-zóna. Tessék csak megnézni a képeket, hentaimangák sokasága sorakozik, az emelet másik végében pedig az élőszereplős filmek szépen eladási sorrend alapján rangsorolva. A vásárlók pedig szépen nyugodtan nézegetik, mintha egy „normál” mangás emeleten lennének 😀 Persze a normál mangás emeleten talán többen vannak fiatal lányok, itt meg csak középkorú férfiakat láttam. Kevés fénykép készült, így is csak rejtve tudtam fényképezni, de ha már japán kultúrát tanulok, akkor ezt a szegletet is fel kellett derítenem, már csak azért is, hogy megoszthassam itt 😀 Szóval ilyen üzletek is sorakoznak a Denden Townban… ez is a japán populáris kultúra egy része, az tény. Ami még eszembe jutott, az egyik normál mangás üzlet első szintjén az új megjelenéseknél szépen egy sorba volt rakva a legújabb hentaimagazin a normál mangákkal – persze az összes manga le van kis fóliával ragasztva, hogy ne lehessen beleolvasni (nem csak a hentaiok, a normál mangák is, hogy ne olvasgassanak a népek állva – csak hogy akkor hogy válassza ki az ember, hogy mi érdekli? Azért csak a borító alapján nehéz…), egy kislány pedig (szó szerint kislány, tehát gyerek, anyuka nézelődött az üzletben) tök természetesen felkapta a hentaimagazint, megvizsgálta a borítót, majd visszatette… Érdekes. 😀 Ennyi elég is a Denden Townról, a galériában ki-ki megnézheti, amire kíváncsi. Ahogy kiértem a Denden Townból, egyszer csak azon vettem észre magam, hogy a Sinszekainál találtam magam (kiszúrtam már messziről a Cútenkakut). A Sinszekairól ld. egyik korábbi bejegyzésemet. Átsétáltam a Tennódzsi parkhoz, ahol a Szépművészeti Múzeumba ingyen bemehettem a kuponfüzettel. Hát, meg lehet kövezni, de engem a szépművészeti múzeumok odahaza se tudnak nagyon lekötni, itt sem sikerült. Egy történelmi múzeum, vagy akár a bejegyzés későbbi részében leírt közlekedési múzeum nagyon is érdekel, de az, hogy festményeket vagy tárgyakat nézzek akár perceken keresztül… ez nem az én világom. Megnézem pár másodperc alatt, eldöntöm, hogy tetszik-e, vagy sem, majd haladok tovább. Így hát gyorsan körbe is jártam a múzeumot, bár igazából én arra számítottam, hogy nagyobb lesz, a vélthez képest sokkal kevesebb terem volt. Ezután magát a Tennódzsi parkot kerestem, ahová ingyen belépőm lett volna, de azt vettem észre, hogy már magában a parkban vagyok. Amikor már mentem ki a parkból, akkor láttam, hogy a kapunál, ahol amúgy jegypénztár lenne, mindenki fizetés nélkül kapott egy pamfletet – valószínűleg ünnep lévén (tavaszi napéjegyenlőség vagy valami hasonló évszakhoz kötődő ünnep volt pénteken és szombaton) mindenki ingyen bemehetett. A parkból látszódott közelről az Abeno Harukas, Japán immár legmagasabb irodaháza, ami egy-két hete nyitott meg a Tennódzsi JR-állomás közvetlen szomszédságában. Na gondoltam, felmegyek a híres kilátóba, megnézem Oszakát 300 méter magasból, most úgyis tiszta a levegő, messzire ellátni. Előtte végigjártam a Tennódzsi állomás környékét egy Júcsó bankos ATM után kutatva, mivel pénzt kellett kivegyek. Arról írtam már, hogy a japánok mennyire nem használnak bankkártyát? Nekünk is csak „cash cardunk” van, amivel pénzt tudunk kivenni az ATM-ből, de magával a kártyával nem tudunk fizetni. Féléves itt tartózkodásom alatt azért elég sokszor fizettem különböző helyeken, boltban, itt-ott, és összesen háromszor láttam, hogy előttem bankkártyával fizetett volna valaki. Háromszor! Mindenki készpénzt használ. Miután sikerül pénzt kivegyek, fel akartam ugye menni a kilátóba, de azzal kellett szembesüljek, hogy március 31-éig nincsenek aznapra szóló jegyek, a nagy érdeklődés miatt csak elővételben lehet jegyet váltani. Hatalmas tömeg volt amúgy az épület bejáratánál is, hatalmas sor a liftnél, másik sor az elővételeseknél… Így hát odébb álltam. Tennódzsi állomáson épp elértem egy világoszöld vonatot, gyanús volt, hogy miért nem narancssárga, mert én az oszakai körvasútra szerettem volna felszállni (Oszaka körüli vasútvonal), arról meg, bár nem utaztam még rajta, tudtam, hogy narancssárgák a vonatok. Na kiderült, hogy a zöld az nem körbemegy, hanem felkanyarodik Nambába, így az egyik megállónál átszálltam egy narancssárgára. Asiharabasi állomásig mentem, innen pedig gyalogoltam a Oszakai Emberi Jogok Múzeumához, ahová szintén lett volna ingyen belépőm. Meg is találtam a múzeumot, és látom, zárva van. Gondoltam, pedig utánanéztem, hogy aznap nem lesz zárva… de mégis. Az ünnep miatt. Így hát visszamentem az állomásra, és Bentencsó állomásig utaztam, ahol a Közlekedési Múzeumba mehetettem be ingyen. Itt különböző vonatok makettjei, állomások régi épületeinek másai vannak kiállítva, illetve például be lehet menni az első sinkanszen vezetőfülkéjébe (vagy félórás sort kellett ezért kiállni), régi vonatok vannak odakint kiállítva, be lehet menni a legtöbbnek a belsejébe. Érdekes volt. Leírás helyett inkább tessék megnézni a képeket. Hogy kajáljak, innen visszamentem Nambába, takojakit akartam enni. Egyúttal a különböző metrójáratokat is kipróbáltam. A zöld vonallal (Csúó) mentem Hommacsiig, onnan pedig a kékkel (Joccubasi) Nambáig. Nambában benéztem egy Book Offba, majd a híres, finom takojakisnál megettem a takojakimat. Ezután a rózsaszín vonallal (Szennicsimae) mentem Nipponbasiig, onnan pedig a barna vonallal (Szakaiszudzsi + Hankjú Kitaszenri-vonal) mentem fel Kitaszenribe, ahol szokás szerint megvettem a sült halaimat 😀 Így zárult tehát a tegnapi napom, sok érdekes dolgot láttam, újabb szeletét ismerhettem meg Oszakának. Galéria: