Napi beszámoló (2017-2019),  OSZAKA 2017~2019.

(98-5) Pihenés a kirándulás után. A rózsaszínű, szakurás kóla és egyéb furcsa italok. Bevásárlás. Koromon plüss. Szakdolgozatírás.

A kirándulás utáni néhány nap pihenéssel és pakolással telt. Megkóstoltam az új, rózsaszínű, szakurás kólát, aztán a szakdolgozatomat kezdtem el véglegesíteni. Rövid poszt lesz.

Pénteken nagyjából semmi nem történt, legalábbis így utólag nem tudok felidézni semmit, és a feljegyzéseimben sem szerepel semmi. Valószínűleg pihentem, pakoltam, mostam, takarítottam. Szombaton megint ettem egy pizzát, valamint az üzletben megtaláltam a szakurás, rózsaszín Pepsit. Meglepően finom volt szerintem! Amúgy most egy sajtízű tejes tea is megy az üzletekben, ezt is megvettem valamelyik nap, de ez nem finom… Legutóbb meg egy szakurás tejes teát vettem, ez közömbös számomra, iható, de többször nem venném meg.

Vasárnap nézelődtem a japán aukciós oldalon, a Yahoo Auctionsön, és találtam egy nagy Koromon plüsst. Koromon az egyik Digimon volt a gyerekkoromban kedvelt Digimon animében. Nem hagyhattam ott, kiskorom emlékeként muszáj volt begyűjtenem, meg is rendeltem 😀 Aztán szintén aznap voltam még bevásárolni a gjómü szűpában, mert már nem volt hús meg joghurt.

Szintén a hétvége folyamán kezdtem el véglegesíteni a szakdolgozatomat. Két éve, mielőtt Japánba jöttem, a mesterszakon abszolváltam, tehát minden kreditet megszereztem, viszont a záróvizsga júniusban lett volna, akkor pedig már Japánban voltam, ezért hivatalosan csak idén nyáron fogok záróvizsgázni. A szakdolgozatom is készen volt már két éve is, hiszen a TDK-ra is a leendő szakdolgozatommal mentem, most viszont hozzáírtam még pár dolgot, illetve pontosítottam rajta. Ezt a munkát kezdtem meg a kirándulás utáni pár napban.

Íme néhány kép a furcsa italokról és a Koromon plüssről:

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás