(99) Érdeklődés a Nemzetközi Osztálynál a repjegyről. Eladni kívánt holmik meghirdetése. Szakdolgozatírás. Az utolsó útiterv márciusra. A használt cikkes érkezése. A gáz, villany, telefon, edzés stb. lemondása. Levélfeladás. Látogatás a pénzverdében. Emlékérme és érmeszett. Egy eltolódott nap. A gondnok néni és a telefonos csalók. Beszélgetés a takojakisnál. A Dal döntő. Karikatúra. Levél Szanónak. Digimonrendelés.

A 99. héten egészen felgyorsultak az események. Megérdeklődtem a Nemzetközi Osztálynál, mikor fogom megkapni a repjegyemet, elkezdtem meghirdetni adok-veszek oldalakon a bútoraimat, készülékeimet; lemondtam március végével a közműveket és egyebeket, jártam a pénzverdénél, készült karikatúra rólam, aztán a gondnok néni történetét is meghallgattam a telefonos csalókkal kapcsolatban. Meg még ezeken kívül is lesz szó egyéb dolgokról.

A hétvégén írtam egy e-mailt a Nemzetközi Osztálynak, hogy megkérdezzem, mikor fogom megkapni a repülőjegyemet a hazaútra, van-e már valami fejlemény, kaptak-e valami infót a Monbusótól. Csomó mindent kellene hazaküldenem, de amíg nem tudom, hogy pontosan melyik légitársasággal utazom majd, addig nem tudom azt se kiszámolni, mennyi csomagom lehet, mennyi csomagot kell hajópostával hazaküldeni. Hétfőn meg is érkezett a válasz, melyben leírták, hogy még nem kaptak értesítést a minisztériumtól, ezért ők se tudnak semmit, várjak még egy kicsit. Közben megkérdeztem a másik Danitól, hogy nála mi a helyzet a repjeggyel, mondta, hogy kb. egy hete megkapta, és az Emiratesszel fog repülni. Gyorsan megnéztem az Emirates honlapját, és láttam, hogy economy osztályon belül is vannak mindenféle kategóriák, és attól függően 15, 25 vagy 30 kilót lehet vinni. A kézipoggyász meg 7 kg lehet, és nem lehet külön laptoptáskát felvinni. Hát ez nekem nem nagyon tetszett, hisz a Finnairnél 2×23 kiló a nagy poggyász, plusz a kézipoggyász és a laptop. Megkérdeztem Edinát is a repjegyről, kiderült, hogy ő már január végén megkapta, és ő is Emirates-jegyet kapott. Viszont mind a másik Dani, mind Edina egy nappal későbbi időpontra igényelték a jegyet, mint én, így én még reménykedtem abban, hogy azért jön később a jegy, mert talán nem Emirates-járattal, hanem Finnairrel fogok utazni.

Szintén hétfőn meghirdettem a bútoraimat, elektronikai cikkeimet különféle adok-veszek csoportokban, oldalakon. Ugyebár amikor két éve megérkeztem, teljesen üres volt a lakás, ekkor vettem polcot, asztalt, széket, tévét, mikrót stb. Március végére ismét ki kell üríteni a lakást, ezért kezdtem el már most meghirdetni a cuccokat. A kisasztalt már aznap, hétfőn este el is vitte egy srác, viszont a polc, a tévéasztal és a ventillátor nem talált gazdára. A mosógép, mikró, rizsfőző, forraló, asztal, tévé pedig szükséges még számomra márciusig, így ezeket úgy hirdettem meg, hogy le lehet foglalni, aztán majd március közepén lehet érte jönni. Akadt is vevő mindenre, viszont elborzadtam azon, hogy mennyire figyelmetlen és értetlen emberek vannak ezekben az adok-veszek csoportokban. Például világosan le van írva a posztban, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket már lefoglaltak, illetve az is, hogy mi mennyibe kerül. Erre ír valaki egy ilyet, hogy „érdekelne a mikró, szeretném megkérdezni, hogy ingyen van-e, és mikor lehet átvenni”. Hát én erre csak egy printscreent küldtem, bekarikázva azt, ahol a posztban leírtam az árat, meg azt, hogy foglalva van. A másik odakommenteli, hogy Kóbéban lakom-e, miközben a csoportnak az a neve, hogy Osaka Sayonara Sales, a posztban pedig világosan fel van tüntetve, hogy Szuitában lakom. A tévénél kíváncsiak voltak arra, hogy van egy HDMI-bemenet, erre én küldtem egy fotót a tévé hátlapjáról. Fülhallgatóval nézem a tévét, a kép készítésekor is be volt dugva a fülhallgató. Erre megkérdezi, hogy mi az a kék kábel bedugva. Aztán volt egy filipínó csaj, írt egy üzenetet, a rizsfőzőről érdeklődött, a csetbe meg meghívta a barátnőjét, és elkezdtek egymásnak írogatni tagalogul. Miért kellett ezt a velem való beszélgetésben megejteni?? Szóval sok értetlenkedővel volt dolgom…

Hétfőtől csütörtök reggelig a szakdolgozatommal is foglalkoztam, kiegészítettem és pontosítottam a tavalyelőtt az OTDK-ra készült írásomat, aztán elküldtem a módosított változatot a témavezetőmnek, hogy rábólintson, valamint megírtam a japán nyelvű rezümét is hozzá. Kedden emellett útitervet is készítettem. Azt hittem, hogy az Amami-Okinava kirándulás lesz az utolsó nagy kirándulásom az ittlétem alatt, viszont gondoltam, hogy márciusban még kéne a Szeisun 18 kippuvel egy utolsót kirándulni. A múltkor talán említettem, hogy télen a Kanpu Ferry, vagyis a Simonoszeki és Puszan (Korea) között közlekedő kompjárat csinált egy olyan akción, miszerint aki bemutatja a Szeisun 18 kippujét jegyvásárláskor, féláron utazhat oda-vissza Puszanba. Na ezt az akciót tavasszal is folytatják, ennek én nagyon megörvendtem. Ráadásul a tavalyi esőzés után a Szanjó-fővonal menetrendje is kezd fokozatosan visszaállni az eredeti állapotába, így egy nap alatt el tudtam volna jutni Simonoszekiig, és elértem volna a kompot is. Megterveztem tehát, hogy a komppal átmegyek egy napra Puszanba, majd visszafelé megszállok Hirosimában Rékánál, együtt átbiciklizünk a Simanami-kaidón Sikokura, onnan pedig én vonattal megcsinálom azt az útvonalat, amit tavaly nyárra terveztem (csak az esőzés miatt ugyebár elmaradt, mert nem jártak a vonatok). Szóval tök jó útitervnek tűnt ez, csak aztán számolgattam. És rájöttem, hogy ez az egynapos koreai út nem nagyon fog beleférni a költségvetésbe. Sajnálattal ugyan, de ezt a részt lecsíptem az útból, és maradt a Simanami-kaidó (bicikliút) és Sikoku déli része. Rékával le is egyeztettem, hogy 10-én, vasárnap elkísér biciklivel Onomicsitől Imabariig a Simanami-kaidón.

Szerdán lemondtam a közműveket és egyéb előfizetéseket március végével. A villany és a gáz ugyanahhoz a céghez, a Kanszai Denrjokuhoz tartozik, nekik nagyon jó a netes felületük, itt pár kattintással le lehetett mondani mind a villanyt, mind a gázt. Meg kellett adni, melyik nappal szeretnénk szerződést bontani, mikor kapcsolják ki a szolgáltatást, én 23-a reggelt adtam meg, hisz 22-én költözöm ki. A mobilelőfizetéssel kapcsolatban azt hittem, be kell majd menjek az üzletükbe szerződést bontani. Két éve még csak Sinszaibasiban volt rendes üzlete a Rakuten Mobile-nak (legalábbis én úgy emlékszem), és nagyon sokat kellett várakozni. Most megnéztem, egy csomó üzletük nyílt azóta, és szerencsémre kiderült, hogy nem is kell személyesen elmenni, neten is lehet intézni az ügyet. Így hát sikerült ezt is pár kattintással megoldani. A hazamenés napján majd fel kell adjam postán a SIM-kártyát, ugyanis vissza kell juttatni nekik. Hátramaradt a biciklibiztosítás lemondása, ezt telefonon kellett intézni, végül csütörtök reggel hívtam fel őket. Itt sem volt sok macera, csak a nevemet és a biztosítási kötvényszámot kellett mondanom, és el is lett intézve a dolog.

Hogy eladjam a polcomat és a tévéasztalt, amire nem találtam az adok-veszek csoportokban vevőt, gondoltam, kihívom a használt cikkes üzletet, vegyék meg, vigyék el. Azt hittem, hogy ez úgy működik, hogy kihívom őket, és egy-két nap múlva jönnek is. Hát tévedtem. A Second Streetnél így február közepén március 14-re kaptam időpontot. A biztonság kedvéért regisztráltam március 14-re, de közben keresgéltem más cégeket is. Találtam egy másik használt cikkest, akik ki tudtak jönni szerdán. Jött is a fickó, mutattam a polcot és a tévéasztalt, hát ránézett, egyből mondta, hogy mivel ezeket a Kohnanból vagy a Nitoriból (olyasmik, mint az Ikea Európában) vettem, nem tud értük adni semennyit, sőt nekem kellene fizessek, hogy elvigye.  Na mondom, akkor ezt nem igényelem, viszont ha már itt van, nézzen rá a mosógépemre és a multifunkciós készülékre (ezt nem említettem, hogy ekkor még erre se találtam vevőt), mennyit tudna érte adni. A mosógépet ugyebár örököltem az előző lakótól, 3000 jenért találtam rá vevőt, de gondoltam, hátha többért is el lehetne adni. A multifunkciós készüléket meg használtam 15 000 jenért vettem, itt is kíváncsi voltam, mennyit adnak érte. A felvásárlós fickó ránézett a mosógépre, megnézte, mikor gyártották, és közölte, hogy mivel tíz évnél idősebb modell, ezért nem is tudják felvásárolni, sőt el se tudják vinni, az önkormányzatot kell felhívjam, és ki kell hívni valami speciális hulladékelszállítót, akik jó pénzért elviszik a szemétbe. Gondoltam, akkor marad a vevő, aki 3000-ért elviszi 🙂 A multifunkciósra is ránézett a pasas, és közölte, hogy ha most elviszi, tehát nem kell megint kiszállnia, akkor tud érte adni 500 (!) jent. Ismétlem, a gépet 15 000-ért vettem. Ő meg adna érte 500 jent. Na mondom, akkor ezt se igénylem, így hát anélkül távozott a fickó, hogy bármit eladtam volna neki. Átmentem a takojakishoz, és kérdeztem, neki nem kell-e polc, tévéasztal vagy multifunkciós készülék. Másnapra aztán megbeszélte a feleségével, a polc túl magas, nem tudják hova rakni, de a multifunkcióst átvette volna. A hét másik felében viszont felraktam a polcot, tévéasztalt és a multifunkcióst is egy japán apróhirdetéses oldalra, és találtam vevőt az utóbbira: 5000 jenért elviszi valaki március 8-án. Hát azért jobb az 5000 jen, mint az 500…

Csütörtökön reggel befejeztem a japán nyelvű rezümét, így elkészült a szakdolgozatom. Kinyomtattam a konbiniben az utolsó oldalt három példányban, mivel arra kell a saját kezű aláírásom. Emellett már korábban előkészítettem a záróvizsgára jelentkezéshez, illetve a szakdolgozat leadásához szükséges egyéb iratokat (jelentkezési lap, plágiumnyilatkozat, szakdolgozat nyilvánosságáról szóló nyilatkozat stb.). A kész dolgozatot kiírtam egy DVD-re, amit már korábban beszereztem, és a fedőlapját is elkészítettem. Emellett írtam meghatalmazásokat, hogy anyum eljárhasson a nevemben az egyetemen. Erre azért van szükség, mert a záróvizsga-jelentkezés határideje március 14., a szakdolgozat leadásáé pedig április 1., hétfő. Namármost én ha minden igaz, március 29-én fogok hazaérni, tehát a záróvizsga-jelentkezésről mindenképp lecsúsznék, a szakdolgozat leadására pedig csak az április 1. maradna nekem. Így hát azokat a papírokat, amelyeken szükséges az aláírásom, postán hazaküldöm, a szakdolgozat beköttetését és leadását pedig anyu elintézni meghatalmazással helyettem. Emellett van még egy elintéznivaló: mielőtt kijöttem Japánba, az otthoni telefon-előfizetésemet kártyásra módosítottam, hogy megmaradjon a számom a két év alatt. Csakhogy kellett volna valamiféle adategyeztetést csináljak, az első évben meg is csináltam, de idén már lemaradtam a határidőről, így zárolták a kártyámat. Ez azért baj, mert mindenhová ez a számom van megadva… Kiderült, hogy tudják aktiválni a kártyát, így hát a SIM-kártyámat is hazaküldtem a jelentkezési lapokkal és egyebekkel együtt. Na ezt mentem intézni csütörtök reggel a postán. Mondták, hogy mostanában nagyon lassú a posta, érdemesebb EMS-sel küldeni a cuccokat, de az olyan borzasztó drága volt, hogy maradtam a sima módszernél. 7-10 napot mondtak, de kevesebb, mint egy hét alatt hazaért végül a boríték. Ezenkívül vettem bélyeget a japán SIM-kártya visszajuttatásához, valamint elvittem magammal a postára becsomagolva a Fudzsi megmászásakor használt botomat, amelybe az emlékpecséteket égették. Megkérdeztem, ezt mennyibe kerülne hazaküldeni, kb. 2500 jen lenne SAL-lal (az EMS-nél olcsóbb, de a hajópostánál lényegesebben gyorsabb módszer). Egyelőre nem adtam fel, gondoltam, megvárom, hogy kiderüljön, mennyi csomagot kell hazaküldjek.

A postai ügyintézés után sietve eltekertem Oszakába, a pénzverdéhez. Szerdán olvastam ugyanis egy cikket, amelyben azt írták, hogy az idei, vagyis a Heiszei-kor utolsó évének érmeszettjei rohamosan fogynak, a legdrágább, legspeciálisabb szetteket már kiárusították, de az olcsó, egyszerű szettekből is kevés van már. A pénzverde boltjában még árulják 2000 jenért, de az aukciós oldalakon már 10 000 jen fölötti árak is vannak. Én a pénzverde szakuráinak virágzásakor mindig vettem emlékbe az adott évi érmeszettekből, most viszont már nem leszek itt a virágzáskor. Viszont Heiszei utolsó évének érmeszettje igazán jól mutatni a gyűjteményben, így gondoltam, lemegyek a pénzverdéhez megvenni. De a pénzverde múzeumában sem jártam még sose, ráadásul van ingyenes túra a gyárban, meg lehet nézni, hogyan készülnek az érmék. Gondoltam, összekötöm a kellemest a hasznossal, és regisztráltam délután 1 órára a körbevezetésre, és gondoltam, egyúttal megveszem majd a szettet is. Reggel a szakdolgozat véglegesítése kicsit elhúzódott, aztán a postai ügyintézés is, így izgultam, odaérek-e 1-re a verdéhez, de végül 12:50 körül megérkeztem. Szerencsére parkolót se kellett keresni, a verde udvarán le lehetett állítani a biciklit. Összesen hatan-heten voltunk a gyári túrán, ami egy rövid előadással kezdődött. Mutattak egy videót a pénzverdéről, aztán a túravezető hölgy elmagyarázta a legfontosabb tudnivalókat. Kaptunk két pamfletet is egy pénzverdés irattartóban. Már ekkor kiderült amúgy, hogy az érmeszetteket, amiért én is jöttem, aznap már kiárusították 😀 Mindennap megvan ugyanis, hogy mennyit adhatnak el, és reggel 9-kor, nyitáskor már sorban állnak az emberek, hogy beszerezzék a szetteket. Értelemszerűen 1-kor már nem volt egy se… Gondoltam, sebaj, majd másnap reggel visszatekerek megint. Viszont megtudtam egy érdekes információt: épp aznap kerültek forgalomba őfelsége a császár trónra lépésének 30. évfordulója alkalmából különleges 500 jenes érmék, melyeket bankokban, pénzintézetekben lehet becserélni (tehát nem került plusz pénzbe, a sima 500 jenest be lehet cserélni).

A gyári körbevezetés érdekes volt, több szinten is megnézhettük üvegablakokon keresztül, milyen gépeken mennek keresztül az érmék, hogyan készülnek el. Közben a túravezető hölgy is mindenféle érdekes információkat közölt. A túra a pénzverde múzeumában ért véget, ahol szabadon körbe lehetett nézni. Az ókortól a modern korokig, mindenféle pénzérme ki volt állítva, az egyes korok pénzével kapcsolatos információk is bőségesen fel voltak tüntetve, bár minden japánul volt, így japánul nem tudóknak nem ajánlom annyira. Számomra igen érdekes volt, tetszett. Hazafelé aztán Minami-Morimacsinál, a kereszteződésnél találtam egy nagy Resona Bankot, gondoltam, megkérdezem, itt lehet-e abból a különleges ötszázasból szerezni. Lehetett, tudták, mire gondolok. A bankos hölgy mondta, hogy én vagyok az első külföldi, aki ilyen különleges érmét igényel 😀 Hát mondom, most jövök a pénzverdétől, ott mondták, hogy van ilyen, aztán emlékbe szeretnék egyet. Rövid várakozás után meg is kaptam az ötszázasomat. Innen aztán hazatekertem, hazamenés előtt beugrottam a takojakishoz, elmagyaráztam a pénzverdés sztorit, megmutattam az érmét.

Pénteken reggel ismét útnak indultam a pénzverdéhez. Kicsivel 9 után érkeztem meg, arra számítottam, hogy valami hatalmas nagy sor fog kígyózni a bejárat előtt… de nem. Letámasztottam a biciklimet, bementem; odabent négy-öt ember várakozott, szépen haladt a sor. Mindenki az érmeszettért jött, volt, aki hármat is vásárolt. Belegondolva, ez tök jó üzlet lehet, megveszi 2000-ért, a Yahoo Auctionsön meg eladja 10 000-ért… Én csak egyet vettem, azt is magamnak 😀 Miután megvolt, indultam is haza. Aztán voltam edzeni is, és lemondtam március végével az edzőtermi tagságot is. Ez is flottul ment, csak egy papírt kellett kitölteni az adataimmal, és ennyi. A beléptető kis izébizét ki lehet majd egyszerűen dobni. Ezzel minden előfizetést, tagságot stb. lemondtam. Arra kell majd vigyáznom, hogy a villany, a gáz és a telefon utolsó számláját áprilisban kapom meg, szóval kell a számlámot hagyjak annyi jent, hogy ezeket le tudják majd emelni.

A szombati napom teljesen elcsúszott, már ami az időt illeti. Pénteken nagyon későn feküdtem le, szombaton későn keltem, aztán utána ebéd után ledőltem egy picit, elaludtam, szóval este nem voltam álmos. Estefelé gondoltam, lemegyek az automatához egy kóláért, aztán amikor jöttem vissza, látom, hogy a gondnok néni épp tesz-vesz valamit a kukáknál. Megszólítottam, hogy megbeszéljük, mikor legyen a kiköltözésem előtt a lakás ellenőrzése (a kiköltözés napján). Ezt egyeztettük is, aztán kérdezi, hogy most ráérek-e, mondom, persze. Elkezdett valamit magyarázni, hogy kapott egy üzenetet az Amazontól, miközben ő nem is rendelt az Amazonon, be kellett volna fizessen egy csomó pénzt, aztán felhívta őket, Umedába beszéltek meg találkozót, ott aztán bement a rendőrségre… Nagyon összevissza magyarázott a néni, nem értettem, hogy most pontosan mi is ebben a sztoriban a lényeg. Aztán ahogy én többször visszakérdeztem, szép lassan letisztult a dolog. A néni majdnem telefonos csalás áldozata lett. Kapott egy SMS-t, hogy befizetetlen számlája van, Amazon aláírással, benne egy telefonszámmal. Fölhívta ezt a számot, ahol megfenyegették, hogy ha nem fizet be több millió jent, akkor a bíróság lefoglalja a lakását stb. Mondta, hogy neki nincs most annyi pénze, csak x összeg, és különben is, ő nem emlékszik arra, hogy rendelt volna bármit is. Erre azt mondták, hogy nem baj, mert van kedvezmény azok számára, akiknek nincs elég pénzük, és akik nem emlékeznek, hogy rendeltek volna (wtf 😀 ). Szerencsére a néninek gyanús lett a dolog, és mondta, hogy ő azért megkérdezi a rendőrségen, hogy mi a teendő. Erre megfenyegették, hogy ha leteszi a telefont, akkor az azt jelenti, hogy elfogadja a feltételeket, és akkor még többet kell majd fizessen. Végül a néni személyes találkozót kért Umedában, ebbe beleegyeztek (persze csak szóban), aztán ezt az egészet a néni elmagyarázta egy rendőrőrsön. El is ment a néni a találkozóra, a közelben voltak rendőrök is, de végül, ahogy várható volt, nem jelent meg senki a csalók közül. Ezt magyarázta el a néni, kíváncsi volt a véleményemre. Meg is mutatta a telefonján az SMS-t. Elsőnek feltűnt, hogy nem japán számról kapta az üzenetet. Mutattam is, hogy nézze meg ezt az előhívót, ez külföldi előhívó. Rákerestem a neten, kiderült, hogy hongkongi a szám. Mondom, keressünk rá az üzenetben lévő telefonszámra is. Ahogy rákerestem a guglin, egyből kiadta, hogy vigyázzunk ezzel a számmal, veszélyes csalás stb. Aztán mutatom a néninek, nézze meg az üzenetet: a mondat végén nincsen karika (mint nálunk a pont), az egyik szó, amit általában hivatalos dokumentumokban hiraganával szokás írni, kandzsival van írva – ezekből is lehet látni, hogy ez nem egy hivatalos üzenet. Kiokosítottam tehát a nénit, hogy mikre vigyázzon, ha legközelebb hasonló üzenetet kapna. Nagyon örvendett, mondta, hogy meghív egy takojakira, menjünk át Tera-szanhoz. Én nemrég ébredtem, ráadásul volt vacsorám is, de nagyon ragaszkodott hozzá. Fölmentem, gyorsan átöltöztem, mert a benti rongyokban szaladtam csak ki az automatához, aztán átmentem a takojakishoz.

A takojakisnál aztán utazásoktól elkezdve mindenféle témák előjöttek, volt ott egy előkelő, de meglehetősen buta hölgy is ott. Mutattam például az érmeszettet, ő pedig meglepődött, hogy vajon miért 666 jennyi érme van benne. Hát talán azért, mert a japán érmék 500+100+50+10+5+1=666 jent adnak ki? 😀 Viszont járt már Magyarországon, tudta, hol van. Szóval diskuráltunk mindenféléről a gondnok nénivel (pl. a Facebook használatáról, mert a néni még nem ért nagyon hozzá), az előkelő, de buta hölggyel és Tera-szannal. Jaj és jut eszembe, ott volt az a kissrác is az apukájával, aki mindent tud a vonatokról, és egyből tudta azt is, hogy Sin-Tocukava állomás az a japán állomás, ahonnan legkorábban indul el az utolsó vonat. Negyedikes a srác, én azt hittem, hogy ő is oszakai, de kiderült, hogy csak az apukáját rendelte ide, Oszakába a vállalat, ahol dolgozik, a gyerek és az anyuka pedig otthon van Jokohamában. Most például egyedül jött sinkanszennel az apukájához! Ők aztán később hazamentek, helyükre érkezett Súszuke valami barátaival, következőnek a gondnok néni is távozott (kifizette a takojakimat és még üdítőt is vett), aztán az előkelő hölgy is, a helyére érkezett Daiki anyukája (aki Súszuke anyukája is, és kiderült, hogy Keikónak hívják, de biztos elfelejtem a nevét a következő bejegyzésig, szóval marad „Daiki anyukája” 😀 😀 ). Folytatódott a beszélgetés, mondta Tera-szan, hogy másnap reggel Tojonakában valami karikatúra-fesztivált rendeznek, ahol a takojakizó egyik törzsvendége is jelen lesz (karikaturista), és 500 jenért lehet karikatúrát készíttetni (max. 100 ember). Hívott, hogy menjek én is, megegyeztünk, hogy 11-kor, amikor kezdődik a rendezvény, találkozunk a helyszínen, ő jön otthonról motorral, én meg biciklivel eltekerek.

Végül éjjel 1 körül érkeztem haza… ekkorra pedig már megéheztem, tehát elkezdtem kaját készíteni úgy 2 körül, fél 4-kor pedig, amikor kezdődött otthoni idő szerint A Dal döntője, megkezdtem a vacsorát 😀 Megnéztem A Dal döntőt (az idei adásfolyam kritikán aluli volt), és reggel 6-kor lefeküdtem aludni úgy két-három órát.

Vasárnap reggel fél 11 körül elindultam biciklivel Tojonaka irányába. Nagyon szép idő volt, megérkezett a tavasz. A „Tojonakai Kulturális és Művészeti Központhoz” vezető út végén egy kisebb emelkedő volt, itt amikor tekertem fel, egyszer csak leesett a lánc a bicikliről. Szerencsém volt, hogy pont akkor történt ez, amikor elértem az úti célomat, meg azzal is, hogy épp jött Tera-szan a motorjával, és voltak nála szerszámok, vissza tudta nekem pakolni (nem csak leesett a lánc, azt még vissza lehetett volna rakni, hanem be is szorult egy hülye helyre). Bementünk a helyszínre, hát persze nagyon sokan voltak már. Beálltunk a sorba, kiderült, hogy mi vagyunk a 99.-ek, szóval épphogy sikerült helyet kapnunk. Öt karikaturista dolgozott, mindegyikükhöz 20-20 hely volt, délután 4-ig tartott a rendezvény. Amíg sorban álltunk, beszéltük, hogy közösen vagy külön-külön csináltassunk karikatúrát. Mondom, külön-külön kéne, mert akkor mindketten kapunk egy-egy képet. Aztán mikor sorra kerültünk a regisztrációnál, kiderült, hogy időre kell regisztrálni, a mi esetünkben 15:45-re kell majd visszajönni. Tera-szan 12-kor nyitja a takojakizót, tehát neki is be kéne zárni egy időre. Ráadásul a takojakizó törzsvendégéhez, Szaeki-szanhoz már nem volt szabad hely, csak a B és a C betűjelű karikaturistához. Én a C-hez akartam volna kerülni, nála már csak egy hely volt. Mondtuk, hogy akkor közösen csináltatnánk egyet a C-nél, de közölték, hogy akkor is két hely kell, ha közös karikatúrát akarunk. Közöset meg csak a B-nél lehetett volna, akinek a stílusa nem volt annyira jópofa, mint a C. Így végül én a C-hez regisztráltam, Tera-szan meg mondta, hogy úgyse tudja, el tudna-e jönni az üzletből, így ő nem regisztrált. Ő amúgy azt hitte, hogy ha 11-re odamegyünk, akkor 12-ig sorra is kerülünk, és onnan mehet dolgozni – hát sajnos nagyobb volt a program népszerűsége 😀 Azért megnéztük a karikatúra-kiállítást, aztán ugye bicikliszerelés következett, majd Tera-szan motorral, én meg biciklivel elindultam hazafelé.

Délután 15:45-re visszatekertem a karikatúra-fesztivál színhelyére. Kellett picit várakoznom, mert csúszásban voltak az alkotók. Figyeltem, melyik asztalnál milyen művek készülnek, érdekes volt. Ahogy üldögéltem, egy mellettem ülő néni megszólított. Ez a beszélgetés zajlott le:

– Elnézést, Ön beszél japánul?
– Igen, beszélek.
– (tátogást, beszédet kifejezően gesztikulál, mutogat) Okay? Okay?
– Igen, beszélek japánul.
– Nagyszerű! Mióta van Japánban?
– Két éve.
– És két év alatt így megtanult japánul?
– Nem, japánul 12 éve tanulok.
– Óó! Milyen jó, hogy angolul is beszél!
(mivel egy szóval nem mondtam, hogy angolul is beszélek, gondoltam, bevetem a következő mondatot 😀 )
– Nem beszélek angolul.
– (a néni lefagy…) Akkor mi az anyanyelve??
– Magyar.
– Magyar? Magyarország? Az merre van?
– Németországot tetszik tudni? Na, attól keletre van Ausztria, Ausztriát tetszik ismerni? És Ausztriával eggyel keletebbre Magyarország van.
– Értem. És szereti Japánt? Mit szeret Japánban?
– Minden országnak vannak olyan tulajdonságai, amit szeretni lehet, és olyan, amit nem. Japán teljesen különbözik a magyar kultúrától, ezért érdekes.
– Én még nem jártam külföldön, ezért nem ismerem annyira, de… a magyar kultúra… az milyen?
– (na most hogy próbáljam meg elmagyarázni az egész kultúrát két percben? 😀 ) Hát mivel Magyarország Európában van, ezért a magyar kultúra is egy európai kultúra. (ezzel rövidre zártam 😀 )

Ezután már a néni következett. Magyarázta a karikaturistának, hogy szokott kertészkedni, az elkészült rajzon pedig meg is jelentek a virágok, amint a néni öntözi őket, aranyos lett 😀 Végül 4 óra után valamivel jutottam sorra, a Jóicsimaru nevű művésznél. Jópofa volt, beszélgettünk a Szeisun 18 kippuről, ismerte a JR Hokkaidó & Kelet-Japán Passt is, mondta, hogy azzal merrefelé utazgatott. Úgy húsz perc alatt el is készült a karikatúrám, szerintem vicces lett, alább az albumban megtekinthető 😀 Miután végeztem, az ajtóban pont összefutottam Szaeki-szannal, mondtam neki, hogy Tera-szan ajánlotta ezt az eseményt. Megjelent később a felesége meg a kisfiuk is, velük kicsit elbeszélgettem, aztán hazatekertem.

Vasárnap este aztán még annyi történt, hogy írtam e-mailt Szano szenszeinek, aki még öt éve a Handaion volt a tanárom, hogy a hazamenésem előtt még valamikor fölmennék Minóba egy üdvözlésre, mikor érne rá. A következő héten válaszolt, lefixáltuk, hogy 7-én megyek Minóba. Ha jó idő lesz, biciklizni fogok, mivel nem jár a tavaszi szünetben a kampuszok közötti ingyenes busz, ezért nem tudom azt csinálni, mint tavaly, hogy föltekerek a tojonakai kampuszra, onnan meg biciklizem. Vasárnap este aztán találtam a Yahoo Auctionön két gyönyörű Digimon-figurát. Még amikor sokat néztem animéket, akkor sem voltam egy nagy figurás, sosem vásároltam animés figurákat… viszont a Digimonhoz fűződő viszonyomat már sokszor taglaltam ebben a blogban is, ez volt az első olyan anime, amiről már konkrétan tudtam, hogy Japánban készült, és talán ha ez a sorozat ne lett volna, én se írnám most Japánból ezt a blogot. Szóval emlékbe megrendeltem ezt a két Digimon-figurát, a következő héten meg is érkezett. Ezzel zárul a 99. hét, jó sok minden történt a héten 😀