(101-2) Szkennelés. Látogatás a minói kampuszon. Találkozás Szano szenszeijel. Bevásárlás. Az utolsó Szeisun 18 kippu. A sikokui utazás előrébb hozása.

A két sikokui kirándulás közötti két napon is meglehetősen sok teendőm volt. Szkenneltem a szakirodalmat, még mielőtt eladnám a szkennert, aztán csütörtökön felkerekedtem, hogy biciklivel eltekerjek a Handai minói kampuszára, ahol öt évvel ezelőtti tanárommal, Szano szenszeijel találkoztam. Egyúttal bevásároltam itt-ott, és megvettem az utolsó Szeisun 18 kipput is. Ráadásul a sikokui útiterv is bizonytalan volt az utolsó napig, mivel az időjáráshoz kellett igazodnom. Részletesebben a posztban!

Az utazásból hazaérkezve először is mosni, pakolni kellett, a képeket rendezgetni. Aztán voltam az egyetemen (ha jól emlékszem) könyveket kikölcsönözni, és a maradék időmben gyorsan szkenneltem egyet-kettőt odahaza. A kiválogatott képeket átvittem a takojakishoz, aztán egy kicsit ott is ragadtam, mert időbe telt a képek másolása, ráadásul utána a vendégekkel meg is nézegettük őket. Szerdán megérkezett egy utolsó digimonos csomag is, és időközben Magyarországra is megérkezett a két hónappal korábban, hajópostán feladott csomagom is. Pontosan két hónapig utazott, csakúgy, mint öt éve. Aztán variáltam nagyon a következő, vonatos sikokui utazásommal kapcsolatban is. Mégpedig azért, mert az eredeti tervek szerint vasárnap mentünk volna biciklizni Rékával a Hirosima megyét és Ehime megyét (Onomicsi és Imabari városát) a Szeto-beltenger apró szigetein keresztül összekötő Simanami Kaidó bicikliúton. Csakhogy vasárnapra esőzést jósoltak, 60-70%-os valószínűséggel. Réka mondta, hogy kicsit szemerkélő időben el lehet indulni, majd a táskámat becsomagoljuk valami nejlonzacskóba. Ő már többször járt ezen az útvonalon, nekem viszont most lett volna az első alkalom, így én nem szerettem volna rossz időben tekerni, a tájat is szerettem volna élvezni. Réka viszont csak vasárnap és hétfőn ért volna rá; én ha módosítok, akkor viszont szombatra került volna az utazás. Ezen variáltunk tehát szerdán, de végleges döntést még aznap nem hoztam, vártam, hogyan frissül az időjárás-jelentés.

Csütörtökre volt megbeszélve, hogy felmegyek a minói kampuszra találkozni Szano szenszeijel, öt évvel ezelőtti konzulens tanárommal. Biciklivel terveztem menni, viszont még Minóig sosem tekertem fel, ezért idejében elindultam. A Hankjú-vonal mentén haladtam egészen, amíg a Banpaku közelébe nem értem, onnan pedig tovább mentem észak felé. Kereken egy óra volt az út, hamarabb megérkeztem, mint terveztem. Leraktam a biciklimet, és sétáltam egy kicsit a kampuszon, aztán pedig a Szaito-nisi állomás irányába indultam. Meglepetten vettem észre, hogy a kampusz és a monorail állomása között egy új szupermarket nyílt. Bementem körülnézni, és ismét meglepődtem, ugyanis rémisztően alacsony árakat találtam, egy csomag kenyér például 30 jen volt. Durva! De jó lett volna, ha öt évvel ezelőtt már meglett volna ez a szűpá… A mostani diákok viszont már nem sokáig tudják kiélvezni az olcsó üzletet, hiszen még egy-két év, és a kampusz délebbre költözik egy sokkal modernebb és tisztább helyre.

A megbeszélt időre aztán visszamentem a CJLC épületébe találkozni Szano szenszeijel. A tanár úr csészéket vett elő, azt hittem, hogy teát fog készíteni, de kiderült, hogy kávét… én meg nem kávézom 😀 Így az enyémet teára cseréltük. Egy órát beszélgettünk körülbelül, nagyon kedvesen fogadott Szano. Vittem édességet, amit Isigaki szigeten vettem (meg ő is kapott egy origami-csillagot 😀 ), én pedig kaptam tőle egy japán világörökséges naptárat és egy összerakható oszakai várat 😀 Tök jó, csak így több lett a csomagom 😀

Miután elbeszélgettünk, elindultam hazafelé, de gondoltam, útközben elintézek ezt-azt. Eltekertem a minói kampusz közelében lévő Ayahadio háztartási üzletbe, hogy vegyek valamit, amivel letakaríthatom a lila foltot a padlón, amit a futonom hagyott. Megkérdeztem, de csak valami nagyon erős cucc volt, ami tönkreteszi az egész padlót, így nem vettem itt. Megnéztem viszont a kisállatokat, mivel hogy a háztartási boltban kisállatokat is árulnak… Aztán tovább haladtam dél felé, közben picit csöpörögni kezdett az eső. Közben rájöttem, hogy ha előrébb akarnám hozni a sikokui utamat, akkor meg kéne venni az utolsó Szeisun 18 kipput, mert még nincs meg. Így hát a Banpaku közelében elkanyarodtam kelet felé, és eltekertem egészen a JR Ibaraki állomásig. Itt letettem a biciklimet a bicikliparkolóba (ami valójában a bérletesek parkolója volt, de mivel csak jegyet venni mentem, reménykedtem, hogy három perc alatt nem fognak megbüntetni 😀 ), megvettem a jegyet, aztán tekertem is tovább. Következőnek a Banpakuig mentem, ahol akartam venni egy naptornyos kulcstartót. A mostani naptornyos kulcstartómat pont Szanótól kaptam tavaly, viszont eléggé megkopott már, ezért gondoltam, hogy veszek egy pótlékot. Meg is vettem, addigra viszont eléggé megéheztem, így hát bementem az Expo Citybe is 😀 Itt ettem egy ráment, aztán kifelé menet láttam egy vasúttal kapcsolatos üzletet, benéztem, és találtam Oszaka állomásos kulcstartót meg irattartót, ezeket is begyűjtöttem 😀 Ezekkel már eléggé elment az idő… Hazafelé menet viszont még a közeli Kohnanba is be akartam menni, hogy ott is megnézzem a padlótisztítót. Itt találtam is valami tisztítószert… persze hazamenve, kipróbálva semmit sem ért sajnos 🙁

Útközben figyeltem az időjárás-jelentést, továbbra is esőt írt vasárnapra, ráadásul egyre inkább növekedni látszott az eső valószínűsége (százalék). Így hát végleg eldöntöttem, hogy előrébb hozom az utamat: ez viszont azt jelentette, hogy másnap hajnalban, az első vonattal már indulnom kell; a bicikliúton egyedül kell tekerjek; ráadásul minden szállást stb. át kell foglalni. Szerencsém volt, mert mindent sikerült átfoglalni: a szállásfoglalásokat egy nappal előrébb hoztam, a bicikliútra pedig mivel már volt bicikli foglalva, felhívtam őket is, és megkérdeztem, hogy lehetséges lenne-e szombatra átrakni a foglalást. Lehetséges volt. Aztán Rékának is írtam, hogy kénytelen leszek az eső miatt egy nappal korábban indulni, így nála is egy nappal korábban szállnék meg. Amúgy gondoltam jó ötletnek ezt a variálást, mivel csak vasárnapra mondtak esőt, előtte és utána végig napsütést jósoltak. Így pedig, ha egy nappal előrehozom az utat, pont vasárnapra esik az egész napos vonatozás Imabariból Simantóba – a vonaton pedig mindegy, hogy odakint esik-e, vagy sem. És még egy dolog: Uvadzsima és Kubokava között közlekedik az a kis dízelvonat, amelyik úgy van átalakítva, hogy sinkanszenre hasonlítson. Ezen is szerettem volna utazni, de március 11-től körülbelül egy héten át karbantartás miatt nem közlekedik. Az eredeti tervek alapján pont március 11-én utaztam volna ezen a vasútvonalon, így viszont 10-ére került át ez az utazás is, vagyis kipróbálhatom a sinkanszen-szerű kisvonatot is.

Hazatekertem tehát, aztán véglegesítettem az útitervet, ki is nyomtattam a konbiniben, majd pedig igyekeztem minél hamarabb összekészülni és lefeküdni, hiszen másnap hajnali négykor kellett kelnem. Sajnos nem sikerült a tervek szerint korán lefeküdni, így a felkelés nehezen ment.