Napi beszámoló (2017-2019),  OSZAKA 2017~2019.

(105) Összegzés

Végre sikerült megírnom az utolsó nap eseményeit is, így most már csak az maradt hátra, hogy összegezzem ezt a két évet. Ez következik most.

Talán egyértelmű, hogy azzal fogom kezdeni, hogy mindenképpen nagyon hasznos volt ez a két év. Először is szakmai szempontból: Ogura szenszeinél nagyon sok mindent tanulhattam a kutatási témámmal kapcsolatosan, sok olyan dolgot, amire odahaza nem lett volna lehetőségem. Összegyűjtöttem azokat az anyagokat, amelyek egy későbbi doktori kutatáshoz is szükségesek lehetnek, és megismerhettem azokat a módszereket, amelyekkel Japánban azokat a korabeli szövegeket, amelyekkel én is foglalkozom, elemzik, értelmezik. Ezeken kívül sok más hasznos órán is részt vettem, bár tény, hogy voltak olyan órák is, amelyeket kényszerűségből kellett választanom, és időnként nem sok kedvvel mentem rájuk. A másik hatalmas nagy pozitívuma a kétéves japán tartózkodásomnak mindenképpen a sok megvalósult kirándulás volt. Ezek az utak sok szervezést, hosszú előzetes kutatómunkát igényeltek, alaposan meg kellett mindent terveznem, hogy a lehető legtöbb helyre, a lehető legolcsóbban eljussak a megadott idő alatt, és a lehető legtöbb érdekességet tudjak megnézni. Tulajdonképpen ezek az utak sem pusztán a szórakozást szolgálták, szakmai céljuk is volt, hisz így, az ország különböző részeit bejárva lehet a legalaposabban megismerni egy adott népet, országot, kultúrát. Az én esetemben pedig szakterületemből adódóan nagyon fontos, hogy minél jobban megismerjem Japánt. Persze ezek a kirándulások sok áldozattal is jártak. Rosszakarók vagy irigyek hajlamosak lehetnek azzal támadni, hogy a japán adófizetők pénzén kirándultam. Ez tulajdonképpen nem hazugság, csak azt felejtik el, hogy abban, hogy én megkaptam „a japán adófizetők pénzét”, több évnyi kemény munka és felkészülés van. A „japán adófizetők pénzét” pedig költhettem volna arra, hogy olyan lakásban lakjak, ahová nem hallatszik át a szomszéd különböző életfunkcióival járó zajai, hogy ne a legolcsóbb ételeket vegyem, hanem pl. az egyetemi menzán ebédeljek és vacsorázzak, vagy például hogy a tanítási időszakokban bulizni járjak. Én mindezeket nem tettem, így maradt meg „a japán adófizetők pénzéből” annyi, amennyit utána visszaforgathattam a japán adófizetőknek azzal, hogy az ország különböző részein költöttem el. Na de ennyit a japán adófizetők pénzéről. A lényeg, hogy a kirándulásaim során sok mindent tanultam, sok mindent tapasztaltam, és sok érdekes emberrel találkoztam. Manapság egyre többen utaznak Japánba, de talán állíthatom, hogy kevesen vannak, akik az ország olyan sok részére eljutottak, mint én. (Talán Andi-szenpai? 😀 ) A Szeisun 18 kippuvel és egyéb olcsó megoldásokkal történő japán utazásokról tervezek a blogon alapulva egy külön könyvet összeállítani, ami útinapló és egyben útikönyv is – tehát egyszerre tartalmazza az én érdekes vagy esetenként vicces élményeimet, útleírásaimat, és egyszerre segítségül szolgálhat azoknak, akik hasonló japán utazásra készülnek. Remélem, sikerül mihamarabb összehozni, és megvalósulhat ez a tervem is. A szakmai tapasztalat és a kirándulások mellett magát a japán nyelvtudásomat is nagyban elősegítette a kétéves ösztöndíj (mondjuk ezt hozzávehetjük a szakmai tapasztalathoz). Bár én eredetileg is Japánnal foglalkoztam, tolmácsként dolgoztam, tehát nem arról volt szó, hogy a kintlétem alatt nulláról kellett megtanulnom japánul, mégis a mindennapos japán kommunikáció segítségével tovább fejleszthettem a nyelvtudásomat, illetve a Kanszainyelvjárás-tudásomat 😀 Ehhez persze az is jó volt, hogy volt tévém. Negyedik pozitívumként pedig azt említeném meg, hogy mennyi kedves, rendes emberrel sikerült megismerkednem. Voltak ugye, akiket már korábbról ismertem, és velük továbbra is tartottam a kapcsolatot (Motoharáék, Öcsiék), és voltak, akiket a két év alatt ismertem meg (Tera-szan, a takojakis és törzsvendégei, a Mori-család, az egyetemi ismerősök stb.). Sokuktól sok segítséget kaptam, és sok szép emlék is fűződik hozzájuk. Remélem, a jövőben még viszontláthatjuk egymást akár Japánban, akár Magyarországon.

Akkor következőnek jöjjenek a negatívumok, amikkel nem voltam megelégedve, vagy nem az előzetes elvárásaimnak megfelelően történtek. Először is: bár sok rendes emberrel ismerkedtem meg, én valahogy naivan azt hittem, hogy majd a Magyarországon megismert (és már Japánba hazatérő) japánokkal is fogjuk tudni tartani a kapcsolatot. Persze mindenki elfoglalt volt az egyetemmel, álláskereséssel, munkával stb., mégis, kicsit rosszul érintett, hogy volt, akivel egyszer se tudtunk összefutni, és volt, aki ugyan 15 percre lakott tőlem, mégse keresett soha. Szintén az emberi kapcsolatokhoz kötődik az, hogy mivel kutatói kurzuson voltam, a tanórákon mindig más és más diákok voltak, így nem alakult ki egy jó kis közösség. Annál inkább sem, mert a japán diákok viszont ismerték egymást, és persze egy ismeretlen külföldihez nem nagyon szólnak. Kivétel ez alól a töris csoport, pl. Hasze-kun, vagy az utolsó félévben Takihama-kun, de velük sem voltak iskolán kívüli programok, csak a tanórákra korlátozódtunk… Ilyen szempontból jobb lett volna, ha nem kutatóis, hanem „rendes” mesterszakos lettem volna, ez esetben viszont nem maradt volna időm ilyen sok kirándulásra. Valamit valamiért… A következő, ami megnehezítette a két évemet, kétségtelenül a zajos lakás, a zajos szomszéd volt. Megint előjön a dilemma: ha drágább lakást választottam volna (nem is tudom, külföldről lehetett-e volna más lakást választani), akkor talán kevesebbet idegeskedtem volna a papírvékony falak és a zajok miatt, de cserébe minden hónapban kevesebb pénzem maradt volna, és szintén a kirándulások hosszát kellett volna lefaragnom. Az is igaz, hogy csupán csak nem volt szerencsém: ha olyan szomszédom lett volna a jobb oldalon, mint amilyen az utolsó félévben/évben a bal oldalon volt, akkor talán semmilyen gond nem lett volna. Hát, ez így sikerült.

Sokan kérdezik: visszamegyek-e Japánba? Biztosan, de hogy csak turistaként, vagy rövid kiküldetésre, esetleg hosszabb időszakra-e, azt nem tudom megmondani. (Igazából a hazatérésem után néhány hónappal már voltam is egy hétre kiküldetésen, de mivel a munkán kívül sok izgalmas dolog nem történt – inkább fárasztó volt –, erről a blogban részletesen nem ejtek szót.) Nem tudom, más Japánnal (vagy úgy en bloc Kelet-Ázsiával) foglalkozó személy hogy van ezzel, de én – az első Japánba történő kiutazást leszámítva – úgy jöttem-mentem Japán és Magyarország között, mintha itthonról mentem volna haza, aztán pedig otthonról jöttem volna vissza haza. Ez pedig azzal is jár, hogy egyik országról sincsenek illúzióim, mindkét országnak látom a pozitív és negatív oldalát is. Amíg Japánban voltam, élveztem a rendet, a tisztaságot, a szolgáltatások magas színvonalát, a szép tájakat, a mosolygós embereket. Ugyanakkor láttam, hogy ide akkor se tudnék beilleszkedni, ha több tíz éve már itt élnék, hisz külsőleg külföldi vagyok. Hiába élnék Japánban akár húsz éve, ha bemennék például egy új kajáldába, vagy találkoznék egy új emberrel, ismételten el kéne neki magyaráznom az egész élettörténetemet, mint ahogy az a takojakisnál is gyakran megtörtént. Ugyanúgy angolul szólítanának meg elsőre, ez pedig engem feszélyezne, hisz bár aki nem ismer, nem tudja, én tudom magamról, hogy beszélek japánul. Azt is láttam, hogy nem tudnék Japánban, hagyományos japán cégnél dolgozni, hiszen idegesítene, hogy nem hatékony munka mellett túlórázni kell, hogy a főnöknek mindig igaza van, hogy együtt kell iszogatni és lerészegedni a kollégákkal, csak mert a főnök azt mondja. A szigetelés nélküli házakat is nehéz megszokni, főleg télen… Így hát amikor kint voltam Japánban, bár élveztem az ország pozitívumait, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a negatívumokat, és egy idő után részben vártam, hogy hazatérhessek Magyarországra. Hazatérve viszont bár szintén elismerem az itthoni pozitívumokat, de ugyanúgy látom a negatívumokat is, zavar sok helyen a kosz, zavarnak a mogorva emberek, zavar a politika, zavarnak a lakásárak, az, hogy nem pontosan jönnek a vonatok, hogy féltenie kell az embernek az értékeit, nehogy ellopják, és még sorolhatnám. Így egy idő után már azt várja az ember, hogy visszatérhessen Japánba. Aztán meg megint azt, hogy visszatérhessen Mo.-ra 😀 Valahogy össze kéne gyúrni ennek a két országnak a pozitívumait, a negatívumokat kihagyva, de ez persze csak egy ábránd, nem lehetséges, így marad ez az ambivalencia, amivel szerintem más is találkozik, aki Japánnal foglalkozik. Ezek miatt nem tudom se azt mondani, hogy biztos visszatérek Japánba, se azt, hogy semmiképp se. A pozitívumok miatt vágyódom Japánba, de tudom, hogy a helyiek szemében soha nem lehetnék teljesen egyenértékű, és hogy nem tudnám elviselni az otthoni munkastílust. Ugyanakkor Magyarországra is a pozitívumok miatt vágyódtam haza, de a fent említett dolgok továbbra is idegesítenek, frusztrálnak. Nehéz dolog ez 😀 Így hát annyit mondok: meglátjuk. Egyelőre Magyarországon vannak terveim, céljaim, de semmi elől nem zárkózok el. Amikor először jöttem haza Japánból, az eredeti terveim pár hónap alatt a feje tetejére fordultak, és teljesen másképp alakultak a dolgok, mint ahogy terveztem, szóval bármi lehetséges 😀

A blognak a két éves kutatói ösztöndíjjal foglalkozó része ezennel tehát lezárul. Nem tervezem tovább írni a blogot a Japánban megszokott módon és gyakorisággal, de lehetséges, hogy néha-néha valamilyen japános témában idefirkálok pár gondolatot az eddig megszokott módon (tehát beszédnyelvi stílusban, hosszú mondatokkal, és anélkül, hogy utólag visszaolvasnám, tehát valószínűleg rengeteg hibával és egyeztetés nélküli alanyokkal és állítmányokkal 😀 ). A Mondo-cikkeim továbbra is felkerülnek majd (valószínűleg a kedves olvasó is észrevette, hogy ez utóbbiak normálisan megszerkesztett szövegek, nem olyanok, mint a blogbejegyzések 😀 ), az eddigi módon, tehát amikor megjelenik egy új szám benne új cikk(ek)kel, akkor felkerül az előző számban megjelent cikk(ek). Ezenkívül gondolkodom még, hogy a bejegyeztetek egy domaint, és a szakmai dolgok (japánoktatás, tolmácsolás hirdetése stb.) odamigrálom majd át az egész blogot, de ez még csak terv. Szintén terv, hogy a Nipponföld FB-oldalon japán témájú, japánból fordított friss hírek jelenjenek meg. Illetve ami még várható, vagyis jó lenne, ha össze tudnám rakni, az a már korábban említett olcsó utazásos könyv.

Bár ez a blog nem titkoltan főként saját magam számára íródott, hogy ne felejtsem el a velem történt eseményeket, örülök, ha volt, akinek szórakozást nyújtott az olvasása. Köszönöm szépen a kedves olvasóknak az eddigi figyelmet, egyelőre búcsúzom 🙂

Ui.: Ha valaki japánul szeretne tanulni, japán tolmácsra vagy fordítóra, esetleg japán úthoz idegenvezetőre lenne szüksége, esetleg más Japán-témájú ajánlata lenne, nyugodtan keressen meg a blogon vagy a FB-oldalon keresztül 🙂

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás