[270-272. NAP] Találkozás Bogiékkal Umedában. Arasijamai kirándulás a magyar szakosokkal. Heian-kori udvari nemes lettem! :D Képgaléria!

Múlt hét pénteken nem történt semmi érdemleges. Szombaton viszont Bogiékkal, vasárnap pedig a magyar szakosokkal találkoztam, szóval mozgalmas volt ez a hétvége is.

Bogi írt rám és Annamarira, hogy összefuthatnánk a hétvégén, így lemásztunk innen a hegyről ( 😀 ), és Umedában találkoztunk vele és Viktorral. A Hansin depátóban bóklásztunk, majd a földszinten lévő olcsó szusisnál vettünk szusit, amivel felmentünk a tetőteraszra, ott megettük, beszélgettünk. Ja, én még előtte pénzt váltottam (egy újabb csomag hazaküldését a magammal hozott eurómból finanszírozom) meg koreai útikönyvet vettem. Szóval beszélgettünk, aztán Viktornak lassacskán el kellett menni dolgozni, mi hárman még átmentünk a Donkiba, ott nézelődtünk. Aztán Annamari rosszul érezte magát, így hát hazaindultunk, előtte még Bogiékkal beszéltük, hogy elmehetnénk majd egy kaitenzusizásra. Más nemigen történt szombaton, jól elbeszélgettünk, de hát erről mást nem tudok elmondani 😀

Vasárnap aztán tervben volt, hogy Arasijamára megyünk a magyar szakosokkal együtt, de sokat nem tudtam az eseményről, az egyik tutorozáskor mondta Attila tutorja, hogy lesz ilyen, és erre mondtuk, hogy akkor megyünk mi is. Aztán kiderült, hogy mi is ennek a kirándulásnak az igazi célja. Egy keddi órán a magyar szakosok a Hjakunin Issu versgyűjteményt fordítják magyarra, erre az órára jár Attila is segíteni, meg azt hiszem, az inszei Peti is. Nekem is ajánlották ezt az órát, de mivel kedd az egyik olyan napom, amikor a repótóval foglalkozhatok, meg JLPT-re készülhetek, eddig én még nem voltam ezen az órán. Na a lényeg, hogy Arasijamában van egy Hjakunin Issu múzeum, és ide mentek a magyar szakosok. Kiderült, hogy 13 órakor kell majd találkozni a Hankjú Arasijama állomásnál. Na de mi még egyéb dolgokat is meg akartunk nézni Arasijamában, szóval mi hárman, magyarok korábban elindultunk. Amikor odaértünk, még esett az eső, aztán nemsokára szerencsére elállt, és egész nap kellemes időnk volt. Elsétáltunk Arasijama főutcáján, megnéztünk egy templomot, majd mivel kevés volt az időnk, visszasiettünk az egyik állomáshoz, ahol a Torokko Sagano vasútra szálltunk fel, ez „scenic railway” néven fut angolul, a lényeg az, hogy egy szép tájakon, kanyargós hegyi utakon haladó vasútvonalat, amit már nem használnak, átalakítottak ilyen élményvasúttá, ahonnan lehet nézni a tájat. Megvettük a jegyeket, sajnos már egy helyre szóló jegyek nem voltak, de nem is volt ez nagy baj, mert úgyis szinte végig álltunk, és néztük a tájat, fényképeztünk. Nagyon szép helyeken mentünk! Miután megérkeztünk, átsétáltunk a közeli JR-állomásra, és onnan mentünk vissza kiindulópontunkra. Még a majomparkot akartuk volna mindenképp megnézni, de erre már nem volt időnk, így visszasétáltunk a Hankjú Arasijama állomáshoz, én pl. vettem egy szobát (tészta), ez volt az ebédem, és vártuk a magyar szakosokat.

Szép lassan jöttek, volt, aki késett is, szóval talán még a majompark is belefért volna a mi időnkbe, na de inkább mi várjunk, mint hogy ránk kelljen várni. Miután mindenki megérkezett, elindultunk a Hjakunin Issu múzeumba. A múzeum előtt fényképezkedtünk, odaúton meg beszélgettünk, aztán megnéztük a múzeumot, ahol mi, magyarok a nevek fordításán röhögtünk. Ugyanis volt egy katalógus, ahol le volt írva a Hjakunin Issu 100 verse, a költők neve. Mi meg poénból elkezdtük a neveket kandzsinként szó szerint lefordítani, így született meg például Bíbor Stílusú Rész (紫式部) vagy például Pirosra Festett Őrkapu (赤染衛門). És még sok hasonló hülyeséget alkottunk 😀 Aztán a magyar szakosok magyarul írtak a vendégkönyvbe, majd felmentünk a második szintre, ahol ingyen be lehetett öltözni Heian-kori nemes úrnak és hölgynek!! Egy idős néni volt a segítő, aki ahogy meglátott minket, egyből elkezdte gyakorolni az angolt, hiába mondtuk, hogy magyarok és magyar szakosok vagyunk. Még a magyar szakosokhoz is angolul beszélt! De meg kell jegyezni, nagyon szép kiejtése volt, meglepően szép! Szóval a beöltözés: először a lányok öltöztek be kettesével, aztán, mivel férfijelmez csak egy darab volt, én következtem. Felvettem a bő gatyát, aztán a felsőrészt, ketten rám kötözték valahogy, aztán kaptam kalapot meg legyezőt(?) is, nagyon kakkoii lett 😀 Ki is raktam profilképnek 😀 Ezután Attila és Laci öltöztek be, mégpedig úgy, hogy Laci 女装-zott, vagyis bevállalta a női ruhát 😀 Így egy nemes házaspárt is lefényképezhettünk 😀 Kicsit Conchita Wurst-fíling volt 😀 Mondtuk is, hogy ez nem 夫婦 (fúfu – férj+feleség), hanem 夫夫 (fúfú – két férj) 😀

Ezek után egy templomot néztünk meg, odafelé pedig a bambuszligeten mentünk keresztül, nagyon szép volt. Közben beszélgettünk mindenféléről, meg láttunk sok szép dolgot, aztán az oterát is körbejártuk, fényképeztem szép adzsiszaiokat (hortenzia – most virágzik, gyönyörűszép kék virágok), aztán ketten hazamentek, mi meg felmentünk egy kisebb hegy tetejére. Ezek után visszaindultunk az állomáshoz, útközben ettünk maccsás fagyit (aznap kirúgtam a hámból, mert már reggel is ettem egyet 😀 Nagyon finom volt! Ja, reggel még savanyúságokat is kóstoltunk az egyik üzletnél, úgy, mint annak idején a kiotói császári palotánál). Aztán az állomásnál elbúcsúztunk ugyan, de hát mindenki a Hankjúvel ment vissza, szóval együtt utaztunk Kacuráig (Kacura egy nagyobb állomás a Hankjú Kiotó-Oszaka, pontosabban Kavaramacsi-Umeda vonalán, itt kell átszállni az arasijamai vonalra), ott leszálltunk, aztán kérdezik a magyar szakosok, hogy nem akarunk-e beülni valahová kajálni. Dehogynem! Szóval bár elbúcsúztunk egyszer, együtt indultunk el beülni kajálni. És bementünk egy Saizeriyába… és rájöttem! Hogy amikor Tokióban Zolival (akinél megszálltam) és a perui kolléganőjével meg a mexikóiakkal kajálni voltunk, az is Saizeriya volt! Ott lehet pizzát kapni olcsón! Utána, amikor jöttünk haza, megláttuk, hogy Kitaszenriben is van… és mi erről nem tudtunk!! Na, a lényeg a lényeg, a Saizeriyában aztán jó sokat üldögéltünk, beszélgettünk, kitárgyaltunk mindenfélét, nagyon jó kis nap volt, tetszett. Este fél kilenc körül indultunk el, Kacura állomáson megint elbúcsúztunk, de csak egy valaki ment az ellenkező irányba, mi megint együtt szálltunk a vonatra 😀 Így ért véget ez a nap, jól éreztem magam, jó sokat pofáztam (talán túl sokat is :P), ettünk is finomakat, láttunk is szépeket, jó volt a társaság is… máskor is szervezhetnénk ilyesmit! 🙂

Bogiékkal Umedában:

Képgaléria Arasijamáról, a tájról, és a legfontosabb: Heian-kori nemes énemről, Hikaru Danzsiról :DD