[216. NAP] Kirándulás Aszukába. A fényképezőgép leejtése. Jodobasi-szerviz. Képek!

Múlt vasárnap feljutottam Japán legmagasabb épületének (nem tornyának, mert az a Sky Tree!), az Abeno Harukasnak a kilátójába, aztán elmentem Aszukába megnézni az ókori sírokat és egyéb látnivalókat, és sikeresen tönkretettem a fényképezőgépemet.

Nagyon korán indultam reggel, olyan 6:30-7:00 körüli busszal mentem, ha jól emlékszem, mivel nyitásra akartam odaérni az Abeno Harukashoz. Ez sikerült is, 8:30-kor nyitnak ugyanis, nem is volt még olyan vészes a sor, kábé 10-15 perc várakozással meg lehetett venni a jegyet és fel lehetett jutni (előző nap több mint egy órát kellett volna várni). Amúgy mind a jegyvásárlós pult, mind a hoszteszek, meg úgy az egész hangulata az épületnek nagyon hasonlít a Sky Tree-hez, nagyon modern az egész. A kilátás szép volt, mondjuk ha egy kicsit derültebb lett volna az idő, még messzibbre el lehetett volna látni, de így is sikerült megtalálnom például Nintoku császár kofunját (ez Szakai városban van), meg nagyon messze még a Taijó no tót (ez ugyebár itt van a Banpaku-kinen-kóenben) is láttam, igaz, csak egy pici fehér foltnak látszott. Megnéztem fentről minden fontos helyet, körbejártam a kilátót, szép volt. Természetesen jó drága pénzért itt is lehet fotózkodni, meg lehet venni plüssfigurát, édességeket, tollakat és egyéb merchandising-termékeket. A kilátótól egy emelettel lejjebb egy kávézó van, illetve egy nagy „tér” a szabad ég alatt.

Miután körbejártam a kilátót, az épület aljában lévő Kintecu-állomásra mentem (a JR- és a metrók állomását Tennódzsinak hívják, de a Kintecu magán-vasúttársaság nem Tennódzsinak, hanem Oszaka Abenobasinak hívja az ugyanott lévő állomását), ahonnan Aszukába indultam. Pontosabban először nem is Aszukába, hanem Kasihara városba, a Kasihara-dzsingú-mae állomásnál szálltam le. A Kasihara dzsingú egy sintó szentély, amelyet Japán első császárának, Dzsinmu tennónak szenteltek. Épp egy kerámiavásár volt a dzsingúhoz vezető úton, mindenféle szép tárgyakat, edényeket árultak. Miután megnéztem a szentélyt, tovább sétáltam a Kasiharai Régészeti Intézet múzeumához, ez nagyon érdekes volt, sok Kofun-kori, illetve Aszuka-kori lelet ki volt állítva, hanivák, dótakuk, bronztükrök, sőt volt egy külön terem, ami a temetkezésnek volt szentelve, tényleg érdekes volt. És ami szintén jó dolog, hogy külföldiek ingyen bemehetnek, és egy színes, A4-es füzet jellegű, angol nyelvű pamfletet is kapnak (nem az angol nyelven van a lényeg, hanem hogy jó minőségű képek vannak benne a kiállított tárgyakról).

A múzeum megnézése után visszasétáltam a Kasihara-dzsingú-mae állomáshoz, mivel amikor megérkeztem, megkérdeztem itt az állomásfőnököt, hogy hol lehet biciklit bérelni (előzetesen olvastam, hogy Aszukát a legkönnyebben bérelhető bicikliken lehet körbejárni), ő pedig készségesen megmutatta, merre kell menni, de úgy döntöttem, majd a Kasihara dzsingú és a múzeum után fogok bérelni biciklit, hogy onnan egyből a másik irányba indulhassak, Aszukamura (Aszuka falu) felé. A biciklisnél egy öreg néni dolgozott, fel kellett írni az elérhetőségeinket stb., kifizetni 1000 jent. Elég rozoga bicikli volt, az ülése túl alacsonyan volt, és ahogy meghúztam a hátsó féket, a fék karja (vagy hogy hívják) leesett, szóval innentől kezdve óvatosan, az első féket használva mentem tovább. Ahogy haladtam, egyszer csak láttam a táblát, Aszukamura, és tényleg eléggé falusi hangulata volt a helynek, jött egy traktor velem szembe, mezők, szűk utcácskák, nagyon szép táj volt. Feltekertem a következő célomhoz, az Aszuka Múzeumhoz, itt egy öreg néni volt a pénztáros, szegényt letámadtam, mert úgy emlékeztem, itt is ingyenes külföldieknek a belépés, szóval bementem, és kérdeztem, hogy ugye ingyenes ez is, ő meg szegény meg volt illetődve, és nem tudta, hogy is mondja el, hogy itt fizetni kéne :DD Amúgy ez nem volt egy nagy szám, az előző régészeti múzeum sokkal érdekesebb volt. A bérelt bicikliket odakint kellett, elég messze a bejárattól hagyni, én izgultam, nehogy ellopják (magyar gondolkodásmód – lakat ugyebár nem volt), de hát itt nem lopnak el semmit…

Innen indultam tovább, következőnek az Aszukaderához akartam menni, majd a Manjó kultúra központjába, aztán az Isibutai sírhoz, Sótoku taisi születési helyéhez, Tenmu és Dzsitó tennó sírjához, végül a Takamacuzuka sírhoz. Gondoltam, hogy ne húzza a hátamat a táska, berakom a bicikli kosarába. És hogy ne kelljen állandóan előbányászni a fényképezőt, a tokja nélkül beraktam a kosárban lévő táskám oldalán lévő kis gumis, hálós zsebbe. Igen ám, de amint mondtam, a bicikli elég rozoga volt, egyszer csak ráhajtottam egy kis bukkanóra, ez megdobta a biciklit, a hálóból a fényképező kirepült, egyenesen a kemény betonra. Érdekes módon külső sérülés alig keletkezett rajta… csak nem reagált a bekapcsolásra. Így hát aszukai kirándulásom itt véget ért. Felmentem még a Takamacuzukához, de már nem volt kedvem semmihez, ideges voltam, mérges, szóval hazajöttem. (A bicikli leadásánál kellett volna még 200 jent fizetni, de ezt elengedték a fék meghibásodása miatt.) Pontosabban a metróról leszálltam Umedánál, mert azt se tudtam, hová kell vinni a fényképezőt szervizbe, így gondoltam, a Jodobasinál megkérdezem. Fel is mentem a fényképezős osztályra, vártam legalább fél órát arra, hogy a Panasonickal foglakozó két fickó közül valamelyik befejezze a magyarázást (egyikőjük két plázacicának magyarázott, a másikuk egy objektívet vásárolni szándékozó öregúrnak), aztán megláttam egy Panasonic-ruhás hölgyikét, gyorsan megkérdeztem tőle a dolgot, ő odahívott egy másik kollégát, magyarázom, mi a helyzet. Kiderült, hogy az aluljárószinten van szerviz-sarok, ahová be lehet adni elromlott termékeket, olyanokat is, amiket máshol vett az ember. És ingyen megvizsgálják, küldenek egy papírt arról, hogy mennyibe fog kerülni, majd eldönthetjük, megjavíttatjuk-e, vagy visszakérjük javítatlanul. Csakhogy a szervizes kolléga azt mondta, legalább 8400 jenbe fog kerülni (a garanciapapírért nem jöttem fel Minóba, mert a külső sérülések miatt úgysem vették volna be garanciásba, a hazaút és visszaút meg egy csomó pénz), és mivel jön a Golden Week, leghamarabb május végére fog elkészülni. Mindenesetre ott hagytam a gépet, nézzék meg. Így ért véget az aszukai kirándulás.

A földhöz vágás előtti képek azért szépek, tessék megnézni őket: