Koreai kirándulás,  Napi beszámoló

[320. NAP] Korea-kaland – 7. rész. Egy rosszul sikerült kirándulás: Kjongdzsu. Az ókori Silla fővárosa. Elázás, unalom, a bunkó túravezető. Kóválygás a káposztaárus nénik közt a bűzben és az esőben. Galéria.

A Korea-kaland hetedik napján hajnalban keltem, elutaztam Kjongdzsuba, ahol egy borzalmas napot töltöttem el egy buszos túrán, esett az eső, és minden egyéb baj is volt.

Hajnali négy óra körül keltem, mivel fél hatkor indult a KTX-vonatom Szöul állomásról. Ilyen korán viszont még nem jár a metró, így hát gyalog kellett eljussak az állomásig, ami így kábé fél órára volt a szállásomtól. Összepakolódtam, és egy kicsit késve ugyan, de elindultam. Nem sokan járkáltak ekkor még az utcán. Hátamon a nehéz táska, vállamon a laptoptáska (megtömve egyéb dolgokkal is), majd leszakadt a hátam, közben ugye sietni is kellett… nagyon izgultam, hogy lekésem a vonatot, ugyanis a sok csomaggal csak lassabban tudtam sétálni. Megérkeztem végül az állomásra, kerestem, merre kell menni, megtaláltam, aztán kidögölve, izzadtan, fáradtan beestem a vonatba, kábé öt perccel az indulás előtt. A KTX-vonat belül és kívül is elmarad a sinkanszentől, legalábbis a Nozomitól mindenképp, nem annyira extravagáns, de a 300 km/h-s sebességet ez is hozza.

Fél nyolc körül érkeztem meg Kjongdzsuba, pontosabban Sinkjongdzsu állomásra. Innen indult fél kilenckor a buszos kirándulás, amire még Japánból telefonon foglaltam helyet (erről korábban már írtam). Minek kellett nekem buszos kirándulás, miközben mindenhol máshol elboldogultam egyedül? Nos, a térkép alapján úgy tűnt, Kjongdzsu nevezetességei eléggé távol vannak egymástól, így jobbnak láttam a túrabuszos megoldást. És úgy gondoltam, ez egy olyan túrabusz, ami elvisz a különböző helyekre, ott lerak, aztán mindenki magának megnézheti, amit akar, és egy megadott időre vissza kell menni a buszhoz. Ezért nem zavart az se, hogy koreai nyelvű a vezetés, gondoltam, a buszon hadd beszéljenek koreaiul, utána majd megnézem én magamnak, amit akarok. Hát nem jött be ez a sejtés. Mikor Sinkjongdzsuba értem, zuhogott az eső, és még volt egy órám az indulásig, így az állomás várótermében üldögéltem, a tévében épp egy Észak-Koreával kapcsolatos műsor ment, azt néztem, bár ugye nem értettem belőle semmi. Sinkjongdzsu állomás amúgy a városon kívül, lényegében kint a francban van, itt nem is lehet mást csinálni, csak ülni a váróteremben 😀 Fél kilenc előtt kicsivel kimentem a buszmegállóba, jött is a busz, felszálltam, mutattam a kis cetlimet a sofőrnek, rajta a foglalási számmal, hát ezt végül a kutya se nézte meg. Egyszer csak megérkezett egy újabb adag ember (valószínűleg a következő vonattal jöttek), kisgyerekekkel, családok, mindenki. Elindultunk, bementünk Kjongdzsuba, majd különböző hoteleknél is felvettünk embereket, felvettük a túravezetőnket is, meg egy másik nőcit is, akinek nem tudom, mi volt a funkciója. Ott kellett kifizetni a buszon a 20 000 vont a túrára PLUSZ a belépőjegyek árát. Hát jó. A pénzszedő nőci még tudott annyit angolul, hogy 20 000 von, de a túravezető, na ő aztán semmit. Az első megállónk a Pulguksza templom volt, ami a világörökség része, viszont ugye zuhogott az eső, nagy tócsák voltak mindenhol. Közben én álmos is voltam, mert ugyebár 4-kor keltem. Bár előző este idejében lefeküdtem, nem tudtam jól aludni. Aztán leszálltunk a templomnál, és ekkor a túravezető egy öreg bácsi segítségével megkérdezte (abszolút nem tudott angolul, még számokat se), hogy beszélek-e koreaiul. Mondom, nem. Akkor a bácsi megmondta, hányra kell visszajönni. Na de utána a csoport együtt vonult, én is vonultam velük. És a túravezető csak beszélt, csak beszélt koreaiul, egy szót nem értettem (ja de, annyit, hogy „Silla”, meg hogy „Pulguksza”), az eső meg csak zuhogott… Egy idő után meguntam, és körbejárkáltam egyedül, de hamarabb végeztem, mint ők, mert ugye a nőci csak beszélt és beszélt mindenhol. Visszamentem a buszhoz.

Következőnek a sillai tudomány múzeumába (vagy mibe) mentünk, múzeum létére belépőjegyet kellett fizetni, nem is keveset, és ez nem volt több, mint két terem, néhány tárggyal, és sok koreai felirattal – semmi angol vagy japán. Egyszer körbejártam, ez kb. 5 perc volt, és utána megint várakozhattam a buszban. Közben odakint a sofőr meg a túravezető összeveszett, ordibáltak egymással 😀 Ezután a Punghvangsza templomhoz mentünk, az eső továbbra sem állt el, koreaiul továbbra sem tudtam… Majd jött az ebéd. Kötelezően, mindenkinek. 10 000 von. Na gondoltam, ez is egy újabb plusz költség… Az öreg bácsihoz osztottak egy asztalhoz, mert hogy ő gagyog egy kicsit angolul, mondta, hogy a feleségével meg a felesége húgaival jött, megmutatta, mit hogy kell enni, rendes volt az öreg. Nem úgy a túravezető, aki meg előtte lényegében kiröhögött, hogy én minek jövök erre a túrára, ha nem tudok koreaiul. Hát szerintem inkább ő szégyelhette volna magát, hogy annyit nem tud angolul, hogy „ten thirty”… Na mindegy. A koreai gyerekekkel amúgy kedves volt a nő. Ebéd után következtek a Terungvon királyi sírok és a Cshomszongde csillagvizsgáló, ami ugye A Silla királyság ékkövében is megjelenik. De ekkora nemcsak szakadt az eső, hanem a szél is megerősödött, fújta szét az ernyőt, fújta a pofánkba a vizet, közben a nő csak beszélt és beszélt, mi meg ott álltunk… Nem így képzeltem, hogy így fogom megnézni ezt a híres ókori csillagvizsgálót… Na aztán mikor mentünk vissza a buszhoz, az egyik fiatal család hölgy tagja megszólított, kiderült, hogy ő tud angolul… Jókor szól. Az idő nemigen akart telni, pedig már elegem volt az egész túrából, az esőből, abból, hogy nem értek semmit, hogy a csoporttal kell menni… Következőnek megnéztük a Tonggung palotát és az Anapcsi tavat, továbbra is esett az eső. Az utolsó előtti megállóhely a Kjongdzsui Nemzeti Múzeum volt, na ez érdekes volt, voltak angol feliratok is, bár előtte itt is kellett egy adag koreai dumát végighallgatni. A bejáratnál pedig kaptam egy ingyen könyvet, ott tudtak is angolul, kérdezték, honnan jöttem stb. Az utolsó állomásunk pedig Kim Jusin (A Silla királyság ékkövében is szerepel) síremléke volt. Majd pedig véget ért a túra, én a buszállomásnál szálltam le. Leszálláskor még kaptam egy szánakozó félmosolyt az idegenvezetőtől, egy ilyen „te szerencsétlen, mi a francért voltál itt”-mosoly volt ez… Mondanom sem kell, az eső továbbra is zuhogott. Elővettem az esőkabátomat, hogy a sok holmi (ugyebár eddig mindig a buszban hagytam a nagy táskákat, de most ugye vinni kellett) ne ázzon meg, vettem kaját, és elindultam megkeresni a szállásomat, egy hosztelt. És itt kezdődött a következő gond.

Sétáltam a városban a csomagokkal, zuhogott az eső, büdös volt, és egy piaci résznél újra belefutottam a földön a káposztáikat áruló öreg nénikbe, alig bírtam kikerülni őket, ültek a zuhogó eső közepette, és árulták a zöldségeiket. A térképen be volt nekem jelölve, hol a szállás, de sehogy nem találtam. Járkáltam ide-oda, már lassan egy fél órája, a nagy csomagokkal, a káposztákat kerülgetve, elázva, de sehol semmi… közben a szél belefújt a szemembe, az könnyezni kezdett, alig láttam…Visszafordultam, mentem az ellentétes irányba, semmi… Bementem egy valamilyen üzletbe, kérdeztem, mit keresek, a nőci az angol szövegre egyből integetni kezdett (pedig mutattam a térképet, amire koreaiul volt írva), hogy menjek máshová. Bementem egy 7/11-be, gondolván, itt biztos tudnak angolul… a nőci megnézte a térképet, és előre mutatott, menjek azon az utcán. Mentem én, nem volt ott semmi, csak valami gyárféleségnek a hátsó bejárata. Már legalább egy órája kóvályogtam, kezdtem ideges lenni, már azon gondolkodtam, hogy továbbmegyek Puszanba, és ott szállok meg. Elvégre itt a szabad ég alatt, a káposzták és a tócsák közt nem alhatok! De hát Puszanban sincs aznapra szállásom. Mit csináljak? Találtam egy patikát, megkérdeztem ott is, merre menjek. Egy pasas hosszasan gondolkodott a térképet nézve, majd mondta, hogy menjek egyenesen, aztán balra. Jó. Mentem, bekanyarodtam balra… és az egyik kis zsákutca sarkán megtaláltam a kisbetűs kiírást, hogy itt a hosztel… De megörvendtem!

Belépve azzal fogadtak, hogy van egy kis baj a szobával, ugyanis beázott, és középen csöpög a víz a plafonról… gondoltam, annyi baj legyen, örülök, hogy megvan a szálláshely. De ezért cserébe féláron volt a szállásom! :))) Négyes dormitory szobában voltam, de csak hárman voltunk: egy koreai, aki nem tudott jól angolul, nem is beszélt; és egy kínai, aki viszont jól tudott angolul, és be nem állt a szája. Én csak azt vártam, hogy alhassak, helyette kikérdezett, honnan jöttem, kikérdezett Japánról, Koreáról, magyarázott, hogy miért utálja a kínai kormányt meg a szocializmust, mondta, hogy ő is volt a DMZ-nél, meg kellett mutassam a képeimet, ő is megmutatta, elkért DMZ-s képeket, én is elkértem tőle, ami nekem nem sikerült jól, megmutatta, milyen az útlevele, adott valamilyen kínai jüant Mao fejével, hogy rakjam az észak-koreai pénzem mellé, megmutatta, hogy a DMZ-s szuvenírboltban megvette az északi és a déli katonák viaszbabáját, elmesélte, hogy ő gyerekkorában volt Észak-Koreában kirándulni, a neten keresett nekem észak-koreai túrákat, mondta, hogy tavaly volt Japánban… Be nem állt a szája, tényleg 😀 Mondjuk az aznapi sok megpróbáltatás után a fáradtság ellenére is jó volt egy normális emberrel beszélni. A vicces az volt, hogy amikor nem tudtunk valamilyen szót angolul, akkor leírtuk kandzsival 😀 Aztán egy idő után végre lenyugodott a srác, és alhattam 😀 Másnap reggel még volt egy kis incidens Kjongdzsuban, azt majd a következő posztban meséltem el. Egy szóval: nem jött össze ez a kjongdzsui nap, nem volt rám jó benyomással ez a város – sajnos.

De azért képeket csináltam, íme:galéria

Egy hozzászólás

  • lyukafalon

    most olvasom a koreai beszamolot. nekem ugy tunik,h egyetlen ertelmes pofa
    akivel talalkoztal ez a kinai. otthonaba nem hivott meg? 😀

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás