[1. NAP] A repülés. Érkezés Minóba. Eligazítás, az első nap.

Megérkeztem! 🙂 Itt most épp kedd este van, de a poszt később fog megjelenni, mivel nincs internetem még, tehát a most következő sztorik már a múltban történtek 😀

Az indulás napján két órával ezelőtt értünk a repülőtérre a két nagy feladandó csomaggal, a kézipoggyásszal, a laptoptáskával és a fényképezőgép táskájával megpakolva. Előző este lemérve a nagy csomagokat, melyek egyenként 23-23 kilósak lehettek, 23,1 kilót mértünk, ezért kivettünk 0,1 kilót, így pedig 23,3 kilósak lettek a bőröndök :O Végül reggelre újra lefogytak 23,1-re, a repülőtéren viszont becsekkolás előtt megmérettük az éppen üresen állom taromos check-in pultnál, ahol 23,3 kg-t és 23,6 kilót mutatott a mérleg. Ki kellett szedni dolgokat, ezután már 22,8 kilón állt a taromos mérleg, jöhetett a csomagok befóliázása, majd feladása. A feladáskor ért a meglepetés: a Lufthansa 20 kilót mért! Ennyi erővel megpakolhattuk volna a csomagot… Mondtam a pultus hölgynek, hogy nem Frankfurt a végállomás, hanem át kell szállnom, és végül valahogy egy Priority felirat került a táskámra (nem tudom, hogy, a velem ugyanoda ugyanolyan, a nagykövetség által intézett jeggyel utazó Attila-szan csomagjára nem került ilyen O.o). A szülőktől való elbúcsúzást követően következett a biztonsági ellenőrzés, hosszú sort kellett kiállni, ott voltak a kazak és japán birkózók is, akik a világbajnokságon (?) voltak nálunk még előző héten. A csomagellenőrzéshez ugyebár ki kellett pakolni a laptopot, folyadékokat, övet, pulcsit stb., a csipogós kapun pedig át kellett menni, vagyis hogy át kellett volna, én viszont azt hittem, hogy egy kis időre meg kell állni a kapun belül, viszont ilyenkor is becsipog a kapu, szóval egy bácsi még át kellett tapogasson 😀 A leellenőrzött csomagok átvételével bénáztam jókat, majdnem elnyelte a futószalag az útlevelemet meg a kabátomat, de aztán valahogy csak kiügyetlenkedtem a dolgokat. Ezután a tranzit területére érve még volt kb. 10 percem a beszállásig, addig vettem egy 750 ml-s vizet 1100 forintért(!), életemben nem költöttem ennyit vízre O.o A beszállás szerencsére jól sikerült (bár nem tudtam, hogy be kell mondják, hogy be lehet szállni, és én odaálltam már előre :D), vagyis befértek a csomagok.

Frankfurtig hamar elrepült az idő,ez egy kisebb gép is volt, nem volt pl. monitor előttünk stb. Frankfurtba szerencsére időben megérkeztünk, még 12:25 előtt, egy busz vitt minket a reptér épületéhez, ahol először is megnézték a beszállókártyánkat, majd az útlevelünket, és mehettünk a Z Flugsteighoz. Oda is értünk időben, még egy kicsit várni is kellett, majd amikor Attila-szan és én beszkenneltük a beszállókártyánkat, mindkettőnknek kiadott a gép egy cetlit, melyen a Upgrade: New Seat felirat virított. Nem tudtuk ezt mire vélni, mire a pultnál lévő hölgy felvilágosított, hogy meghívnak minket a Business osztályra és jó utat kívánnak! :O Így a turistaosztály helyett az üzletemberek között utaztunk, kaptunk takarót és papucsot, nézhettünk filmeket, hallgathattunk zenét, mozgatható volt az ülés minden irányba, még masszírozni is tudott 😀 A stewardessek állandóan kínálgattak itallal, és volt külön vacsora/ebéd és reggeli is. Lehetett választani a japán és a nyugati menü közül, én a japánt kóstoltam meg, voltak finom és furcsa dolgok is benne 😀 Az étkezés módját a mellettem lévő japán businessmantől tudakoltam meg, aki magában biztos jól mulatott, mit lebénáztam a pálcikákkal 😀 Tehát kihoztak egy tányérnyi cuccot, azt hittem, ennyi lesz, aztán egyszer csak jött még egy tálcányi kaja, majd egy adag desszert, mindenhez külön ital is járt, narancslé, kóla, japán tea, ki mit akart. Majd reggeli is jött, az már kisebb adag volt. A repülés nem volt különösen fárasztó, nem rázkódott stb., viszont az időzónák közötti átlépés kissé furcsa lehet, olyan, mintha odafenn gyorsabban eltelne egy nap, mintha az időn kívül lennénk 😀 Be is esteledett ugyebár hamar, akkor lehetett aludni, lekapcsolták a világítást. Amúgy fentről a kilátás (már amikor nincs este, meg nem csak a felhőket látni) gyönyörű!

Reggel aztán idejében megérkeztünk, Japánban pedig először a regisztráció várt, kaptunk residence cardot, majd pedig átvehettük a csomagjainkat a futószalagról, melyek szerencsére épségben és időben megérkeztek – a rikító zöld fóliát könnyű volt kiszúrni! 🙂 Ezután a vámon kellett átesni, ki kellett tölteni egy papírt arról, hogy van-e elvámolnivalónk. Mindezek után kijutottunk a reptér előterébe, ahol már a két sofőr várt minket CJLC feliratú papírokkal. Még meg kellett várjuk a lengyeleket, akik meg is érkeztek, igaz, a kocsiban ők is, mi is a saját nyelvünkön beszéltünk, de aztán miután megérkeztünk az egyetemre, váltottunk pár szót angolul. Egy Toyota kisbusszal vittek minket Minóba, legalább egy órát tartott az út, közben az ablakon át megnézhettük a tengert, az oszakai külvárosokat stb. Minóba tehát a lengyelekkel együtt érkeztünk, és ekkor volt ott pár thai/vietnami(?) lány is, ekkor egy japán hölgy a kollégiumról elmondott fontosabb tudnivalókat, és kitöltöttünk pár papírt.

A kollégiummal ugyan vannak gondok (pl. a konyha tényleg koszos), de az én szobám például viszonylag jól ki volt takarítva, tehát lehetne rosszabb is a helyzet. A vécé és a zuhanyzó is viszonylag kulturált (pl. a zuhanyzó nem ilyen kis falakkal elválasztott „egymás-meztelen-fenekét-bámuljuk” típusú létesítmény, hanem ilyen műanyag fülkék vannak, ajtóval, előtte pedig lefüggönyözött kis öltözőrész polcokkal), bár ugye nem szabad úgy használni, mint egy otthoni helyet (értsd: külön zuhanyzós papucs stb. azért jól jön).  Elkezdtem kipakolni a csomagokat, estére be is fejeztem, közben pedig 13 órára a CJLC-be (Center for Japanese Language and Culture) kellett menni eligazításra. Kellett viszont két 2,5×3 cm-es fotó is, amilyen nekünk nem volt, így elmentünk az egyik épületben lévő fotós automatához, ami drága 700 jenért lefotózott minket fáradtan, kialvatlan, piros szemekkel :DD A kép borzalmas, de legalább megvolt. Ezután következett az eligazítás, amely 2 órát tartott (itt nem volt ott mindenki, csak mi magyarok, a lengyelek, és pár kínai, indiai, vietnami, thai diák). Elmondták, mit érdemes tudnunk, kitöltöttünk ezernyi papírt (soha nem írtam a nevemet, születési dátumomat stb. fel ennyiszer egymás után dokumentumokra :DD), majd fizettünk 1000 jen egyetemi biztosítást (egy évre), elkérték a beszállókártyánkat (el kellett magyarázni, mi nekünk az a cetli :D), és kitöltöttünk olyan papírokat is, amelyek holnapra kellenek, amikor is reggel a minói polgármesteri(?) hivatalba megyünk bejelenteni a címünket, illetve bankszámlát nyitni. Kis csoportokban megyünk, jön velünk egy oszakai diák is. Ezenkívül kaptunk kérdőívet a nyelvtudásunkról, fogalmazási házi feladatot a szintfelmérőhöz (a szintfelmérő holnapután lesz, interjú pedig azutáni nap), lesznek még hasonló eligazítások stb. Később Attila-szannal és Laci-szannal (aki Maple-lel van itt, és korábban érkezett) beszélgettünk, majd összepakoltam és otthonossá varázsoltam a szobámat 😀 Kipróbáltam a zuhanyzót, elég jó, most pedig jöhet az alvás (mert az érkezés követően nem tudtam aludni, sőt nem is akartam, hogy hamarabb átálljak az itteni időszámításra)!

Na ami még reggel eszembe jutott, az az, hogy dögmeleg van, fülledt, és a légkondit október-novemberig nem lehet használni (talán azért, mert új? legalábbis az én szobámban lévő újnak tűnik).

(Ezt tehát kedden írtam, és most posztolom –> a második és harmadik nap eseményei pedig valószínűleg a következő napon várhatóak – nem írom azt, hogy reggel, mert az Magyarországon ki tudja, mikor van :D)

Képek:

1. Az indulás

2. Az utazás

  3. Érkezés, kipakolás