[33. NAP] Monorail. Egy nap Motoharáéknál. Takojakikészítés.

Múlt szombatra meghívott a host familym, így hát monorailre ültem, és elmentem a Motohara családhoz.

Még nem ültem monorailen, mert a többi közlekedési eszközhöz viszonyítva drága, de mivel a host familym Tojonakában lakik a monorailmegálló közvetlen közelébe, ezért oda speciel megérte monoraillel menni. A monorail belseje nemigen különbözik az átlagos vonattól vagy metrótól, egymással szemben van két sor ülőhely. A kilátás viszont, mivel ugye az egy sín a város fölött vezet, nagyon szép! Végig is fotózgattam az utat. Egy új élmény volt ilyen egysínű vasúton utazni. Amúgy viszonylag gyors, hamar el lehet jutni a végcélhoz. Nekem Banpaku-kinen-kóennél át kellett szállnom, de itt olyan sűrűn jönnek a vonatok (legyen szó akár normál vonatról, metróról vagy éppen a monorailről), hogy ez nem okozott gondot.

A monorail Sódzsi állomásánál már várt rá Micuhiro, ő az apuka, az idős bácsi (bár nem néz ki hatvan-valahány évesnek, nagyon aktív), és más rjúgakuszeiek, akiknek régebben szintén ők voltak a host familyje. Egy szingapúri lány, aki előző félévben érkezett Japánba, a tojonakai kampuszon tanul, aztán egy filippínó srác és a koreai barátnője, ők tavaly voltak itt Minóban, az U-programmal, most pedig egyikük a Kiotói Egyetemen, másikuk pedig Tokióban, a Hitocubasi Egyetemen tanul (jogot!).

Együtt elmentünk a Motohara család lakásáig, ami egy „manson”, egy társasház 13. emeletén. Nagyon szép a kilátás a lakásukból! Ami durva, hogy az épület mellett van egy 3×2 sávos autóút plusz a monorailmegálló és a monorailsín, tehát nagyon zajos a környék, főleg este, de ahogy bemész a lakásba, egy hang sem hallatszik! Nagyon durván le van hangszigetelve.

A lakás szűkös. Igencsak 😀 De azért barátságos. Megismerkedtem az anyukával, Kazuéval is, ő is kedves, aztán velük és a többi rjúgakuszeijel beszélgettünk. Ebédre szendvicsek voltak, zöld tea, majd desszertnek gyümölcs (!!! – itt nagyon drága a gyümölcs, tehát én nem veszek, ezért itt örültem, hogy ehettem egy kis almát, mandarint és kakit – nem félreérteni XD), csoki (!!!). Később a rjúgakuszeiek elmentek, mivel a szingapúri lány a nagynénjéért kellett menjen Umedába (várost nézni jött), a többiek pedig meg vissza kellett érjenek Kiotóba. Én maradtam, mivel Motoharáék azt mondták, hogy később jönnek még ismerősök, és együtt takojakit (polip tésztagolyókban) fognak sütni. Hát ezt nem hagyhattam ki 😀 Odaadtam nekik a kicsi magyar szuvenírekből összeállított kis csomagot (kis magyar népviseletes fababa, pici magyar bor, kis pamflet Pest megyéről, néhány képeslap a környékünkről, Szamos marcipán 🙂 ), meg megmutattam nekik az otthoni képeket (pendrive-on magammal vittem). Tetszett nekik, sokat meséltem Magyarországról nekik. Ami vicces, hogy itt mindenki azt hiszi, hogy Magyarország valami tök hideg hely, és mindig meglepődnek, amikor mondom, hogy nyáron 35-40 fok is van 😀

Később megjöttek a család barátai, fiatalabb lányok, mind kutyarajongók (a családnak van egy kis kutyája, az egyik nőcinek is, és együtt szoktak kutyázni :D). Nekik is magyaráztam Magyarországról, egyikőjük azt hitte, hogy Hangarí az Németország egyik városa XDDDD Elkezdtük megcsinálni a takojakit, furcsa élmény volt 😀 Viszont az elkészült kaja – nagy meglepetésemre – ízlett! Mellé ismét volt zöld tea, onigiri, cukemono, később jött fekete tea is, majd meleg zöld tea. Aztán voltak újabb gyümölcsök, majd egy nyugati stílusú sütemény is… szóval jól belakmároztam! 🙂 Nekik is megmutattam a képeket, közben pedig hallgatthattam a kanszaibent 😀 Majd következett a nagy facebookozás, mindenki be akart jelölni, de mivel a nevemben van egy ékezet, ezért nehezen tudtak megtalálni 😀 Tíz óra után valamivel aztán eljöttem, hogy hazaérjek, nehogy lekéssem az utolsó monorailt Banpaku-kinen-kóentől. Jó volt ez a nap is, örültem, hogy megismerkedhettem újabb emberekkel, japánul beszélhettem 🙂 Legközelebb az ún. Potluck-partyn fogok találkozni a host familymmel. Mire hazaértem, megérkezett a Book Off online shopjából rendelt könyvcsomagom, szóval ennek is örülhetem 🙂

Galéria: