[194. NAP] A nagy tokiói-kantói út – 11. rész! Tömeg a Sky Tree-nél. Ueno Park, pandák az Ueno állatkertben! Metrómúzeum, a Csidorigafucsi szakurái. Nemzetközi vacsora. Képgaléria!

Ismét sikerült egy két hetes elmaradást produkálni a blogban, hála a félévkezdésnek… de most bepótolok mindent, így gondolatban visszatérek most Tokióba 🙂 A tokiói utam 11. napján sikerült végre feljutnom a Sky Tree-be, majd az Ueno Park szakuráit és az Ueno Állatkert pandáit néztem meg, este pedig a Csidorigafucsi szakuráihoz látogattam el, végezetül pedig egy olasz kajáldában vacsoráztunk szállásadómmal és barátaival. Mozgalmas nap, sok képpel, kattints! 🙂

Mivel megint keveset aludtam, elég nehezen keltem fel reggel, de aznap nem adhattam magamnak plusz alvásidőt, mivel nyitásra akartam a Sky Tree-hez menni, hogy ne kelljen olyan sokat várakozni. Szerencsére előző nap már sok olyan látnivalót ellőttem, amiket szombatra terveztem, így szombaton már nem kellett siessek sehová a Sky Tree után. Tehát elindultam jó korán, 7 óra körül (vagy talán még egy picit korábban), hogy 8-ra, nyitásra a toronynál legyek. A metrón szombaton nem volt az a nagy tumultus, mint hétköznap, így kicsit megnyugodtam, hogy másnap, vasárnap, a kirándulásom utolsó napján könnyebben fogok eljutni Tokió állomásra a sok cuccommal.

Egy pici késéssel, 8 után értem a Sky Tree-hez. Útközben, pontosabban a metróra szállás előtt ettem, ezzel sem telt az idő. Szerencsére aznap tök jó idő volt egész nap, sütött a nap, kellemes meleg volt, szóval végre volt egy nap, amikor nem esett az eső, vagy nem is volt esélyes, hogy esni fog 😀 Tehát 8 után egy kicsivel értem a toronyhoz, rohantam be, álldogált egy ilyen eligazító hölgyike a bejáratnál, kérdezem hirtelen, „Mennyi a várakozási idő?”. Ő kissé meglepődve / megijedve attól, hogy egy sietős gaidzsin nagy hirtelen letámadta, kicsit szerényen válaszol: „Kábé 30 perc….”. „Jaj de jó!” – válaszolom, és rohanok tovább :DDD

Beálltam a sorba, már így is elég sokan álltak előttem, végül olyan 35 perc lett a várakozási idő, de ez az előző nap jósolt 2-4 órához képest ugyebár semmi! Lehet, hogy ha 7:45-re ott lettem volna, még ennyit se kellett volna várni. Amúgy a kasszák mellett ki volt írva, hogy „szörnyű kellemetlenséget okoztunk azzal, hogy a tegnapi erős szél miatt korábban bezártunk, mély sajnálatunkat fejezzük ki” 😀 Utánam is csak özönlöttek az emberek, egyre többen lettek, ezt a képeken meg lehet nézni. Szóval nemsokára odajutottam a kasszához, megvettem a jegyet (jó drága sajnos, mivel ugye új és népszerű dolog), majd lifttel feljutottam az első kilátóba. A lift belsejében a dizájn évszakonként változik. Odafönt nagyon nagy tömeg volt, alig lehetett odaférni az üveghez. Viszont a kilátás tényleg nagyon jó! Nem olyan szempontból jó, mint pl. a Tokió Torony vagy a többi kilátó, hogy fontosabb helyeket lehet látni, hanem inkább olyan szempontból, hogy mivel rohadt magas, ezért messzire el lehet látni, nagyon grandiózus a dolog. Körbejártam a kilátót, majd szerencsétlenkedtem a vécével (hatalmas a tömeg, de a vécé olyan kicsi, hogy van két piszoár meg egy fülke. Na nekem a fülke kellett volna… végül a mozgássérült-kisgyerekes vécét használtam ^^””””””””””), aztán beálltam egy újabb sorba… A Sky Tree ugyanis 634 méter magas, a világ legmagasabb tévétornya (634 = Mu-sza-si), az első kilátója 350 méter magasan van, de van egy második kilátója is, 450 méter magasan, plusz belépődíj ellenében… na de ha már eljutottam ide, ezt nem hagyhattam ki… viszont ahhoz, hogy megvegye az ember a jegyet, újabb sort kell kiállni, ez 40 perces várakozási időt jelentett.

Na, megvolt a várakozás, feljutottam a legmagasabb helyre. A kilátás ugyanaz, csak hát ugye elmondhatjuk, hogy 450 méter magasról tekintettünk le Tokióra 😀 Amúgy kicsit spirálos alakja van ennek a folyosónak, tehát nem ér körbe – a magasabban lévő végén áll egy fényképész, jó drága pénzért az ablakon át lefényképezi a folyosó alacsonyabban lévő részén álló vendégeket a tájjal – na ezt most elég furcsán magyaráztam meg, de mindegy 😀 Ennyi szöveg szerintem elég is a Sky Tree-ről, a látvány a lényeg, az pedig megnézhető a képgalériában, illetve egy videó is lesz majd a kilátással. Amikor leértem a Sky Tree-ből, láttam odakint, hogy már számozott jegyeket adnak ki, és kb. két óra, két és fél óra a várakozási idő… jól tettem, hogy nyitásra mentem!

A Sky Tree után Ueno állomásig mentem metróval, a következő hely, amit meg akartam nézni, az Ueno Park (szakurák!) és az Ueno állatkert volt. A park szakurái tényleg szépek, de borzasztó nagy a tömeg, alig lehet előrehaladni. Ez tűnik a legnépszerűbb hanami szpotnak (virágnézés piknikezéssel), a leterített kék műanyag tele volt piknikező csoportokkal. Megnéztem Szaigó Takamori híres kutyás szobrát is, majd az állatkert felé mentem. Az állatkertbe is kedvezményes jegyem volt az első nap kapott tokiós füzetecske miatt. Az állatkertben természetesen először a pandák felé mentem. Itt is hatalmas tömeg volt, a pandánál konkrétan 15-20 percet kellett várakozni. Az egész állatkert tele volt családokkal, kisgyerekekkel, babakocsit toló anyukákkal, nagyon nagy volt a nyüzsgés. Én viszont a kevés alvás miatt fáradt voltam, és a kellemes idő még inkább elbágyasztott, így nem volt türelmem végigvárni a sorokat, átfurakodni magam a tömegen, kerülgetni a gyerekeket, hogy megnézzek ugyanolyan állatokat, mint amilyeneket Oszakában vagy Kóbéban (vagy odahaza Budapesten ugyebár… eddig egyik állatkert sem volt nagyobb a pestinél) is láthatok. Éhes is voltam, viszont odabent olyan drágán vesztegették a gagyi kajákat, hogy annyi pénzt én nem voltam hajlandó kiadni értük… így hát nem néztem végig az egész állatkertet, csak néhány útba eső állatot (ki akartam próbálni az állatkerti monorailt is, de itt is legalább fél órás várakozási idő volt -__-) Tehát végeztem az állatkerttel, és jól is tettem, mert hirtelen eleredt az eső… nosza minden hanamiző emberke elkezdte szedni a cuccait, az állatkertből is elkezdtek kiáramlani az emberek… pedig csak egy rövid zápor volt, tíz perc alatt vége is lett. Én a környéken még sétáltam egy kicsit, fényképezgettem, meg kajáldát kerestem, végül egy nem olyan olcsó curryst találtam, ahol viszont volt rántott csirkemelles curry, mégpedig egy akkora adag, hogy estig jóllaktam vele. Ezek után, mivel lényegében a főbb dolgokat letudtam aznapra, visszametróztam Kaszai állomásra (az Urajaszu állomás, aminek a közelében szállásadóm, Zoli lakott, mellett lévő állomás), mivel mindig, amikor mentem valahová a Tózai-vonal metrójával, ennél az állomásnál bemondta, hogy itt van a metrómúzeum.

Tehát következőnek a metrómúzeumot néztem meg. Ez nem volt eredetileg a tervemben, de mivel érdekesnek tűnt, gondoltam, ide is érdemes eljönni. Meg is érte, ki voltak állítva régi metrókocsik, leírások a tokiói metró vonalairól, régi jegykezelő kapu, meg minden más jóság, makettek stb. És a museum shop külön jó volt, lehetett venni a különböző metróvonalak dizájnjával mappát, egérpadot, tollat stb., vettem is néhány cuccot emlékbe. Ami vicces, hogy metrómúzeum ugyan, de csakis a Tokyo Metro vonalaival kapcsolatos, a Toei Metró négy vonala mintha nem is létezne 😀 Nem tudom amúgy, hogy hogy alakult ez ki, hogy Tokióban két metrótársaság van, de mindenesetre vicces, hogy a Tokyo Metro térképein a Toei vonalai vékonyabb vonallal vannak feltüntetve, a Toei térképein pedig pont fordítva, az ő négy vonaluk vastag vonalas, a Tokyo Metro 9 (!) vonala viszont vékony 😀 Érdekes 😀 A képeket tessék megnézni, van a régi metrókocsikról meg mindenféléről is.

A metrómúzeum után visszametróztam a belvárosba, mégpedig azért, hogy a Csidorigafucsi (a császári palotát körbevevő vizesárok egyik része) híres szakuráit nézzem meg. Itt a vizesárok két partján nagyon sok szakura áll, ilyenkor ki is világítják őket, meg lehet csónakázni a vizesárokban. Ezt néztem meg, itt is nagy tömeg volt, majd sötétedés után is vissza akartam ide menni, mert akkor még látványosabb, így egy kicsit eltöltöttem az időt a közeli Dzsinbócsó-negyedben, erről már írtam ugye, ez az antikvár üzletek negyede. Múltkor nem volt időm rendesen körbenézni, de ez a hely egy kincsesbánya! Régi filmek plakátjaitól elkezdve, cédék, kazetták, könyvek, apró mütyürök, mindenféle régi cuccot árulnak itt… Digimonos dolgokat kerestem, de végül csak egy 100 jenes pici Pikachut találtam 😀 Ami vicces, hogy amiről a múltkor írtam, a Dzsinbócsó használt felnőtt magazinokra és dvd-kre specializálódott része ilyenkor estefelé nagyon népszerű! Tele voltak öltönyös emberkékkel ezek az üzletek :DDD Sötétedés után tehát visszamentem a Csidorigafucsihoz, az egyik pontnál, ahonnan tökéletes képet lehetett készíteni a kivilágított szakurákkal, a csónakokkal és a szakuraszínűre kivilágított Tokió Toronnyal a háttérben, annyi ember volt, hogy úgy kellett a tömegben nyomulni, mint valami koncerten, vagy a reggeli csúcsforgalomban a metrónál… Én is beálltam a nyomakodós tömegbe, nekem is kellett egy ilyen kép 😀 De elég nehéz volt jó képet csinálni, mivel magasra fel kellett tartani a kamerát, hogy ne lógjanak bele emberek, ugyebár este volt, a kis kézremegés is elrontja a képet, közben meg több oldalról is löktek… egy élmény volt XD Végül csináltam egy képet a Jaszukuni-szentély előtti kirakodós kajáldás sátrakról is, majd megtaláltam a közeli Starbucksot, ahol ismét vettem valami borzasztó rossz teát, és leültem blogolni.

Aztán egyszer csak hívott Zoli, akinél megszálltam, hogy este a barátaival be akarnak ülni valahová, mivel ő is hamarosan megy Hong Kong-ba, az egyik perui ismerőse meg megy haza Peruba, szóval ilyen búcsú-összeülést terveznek, és kérdezte, jövök-e én is. Mondtam, persze, így tehát összepakoltam a cuccaimat, és újra metróra ültem, visszamentem Urajaszu állomásra. Kb. 22:45 körül találkoztam Zolival és a perui Gracielával, megvártuk a másik két ismerőst, a mexikói Elvirát és a mexikói-japán félvér Jatarót, majd kerestünk valami kajáldát, az első hely nem jött össze, így egy olasz kajáldába ültünk be. Na itt volt aztán érdekes beszélgetés, mondtuk is, hogy a pincérnő nagyon össze lehetett zavarodva, hogy most akkor ezek milyen országból is származnak 😀 Ugyanis az volt a helyzet, hogy Zoli tud magyarul, angolul, de csak keveset tud japánul; Graciela keveset tud angolul, de jól tud japánul, meg ugyebár az anyanyelve spanyol; Elvira anyanyelve is spanyol, de csak keveset tud angolul és japánul is, ezt viszont mutogatással kompenzálja :D, Jataró pedig jól tud spanyolul és japánul, arra nem emlékszem, hogy angoul tud-e; én meg ugyebár tudok magyarul, japánul és angolul is, de az angolom gyakorlás hiányában lassabb lett a japánnál. 😀 Tehát így folyt a diskurzus, összevissza, magyarul, spanyolul, angolul, japánul, néha egy mondaton belül váltogatva a nyelveket, vicces volt 😀 Szóval jól elvoltunk, Gracielától kaptam egy goofys tollat (ő is a Disneylandben dolgozik, mint Zoli), aztán olyan éjjel 1:30 körül (ha jól emlékszem), végeztünk, ekkor már megint nagyon esett az eső, Jataróék (ja azt nem mondtam, hogy Jataró és Elvira egy pár) mentek az egyik irányba, mi a másikba. Na és akkor ugyebár otthon (mármint Zolinál) nekem még össze kellett pakolni másnapra, az utolsó napra, zuhanyozás stb., tehát olyan 3 körül sikerült lefeküdni, én meg 7-kor indulni akartam másnap. Szóval érdekes nap volt ez is 😀 Hamarosan jön az utolsó nap leírása (talán az még érdekesebb lesz, a szavazással, a világ legkisebb mozgólépcsőjével, a falloszfesztivállal és a sinkanszennel :D), addig is itt a nagy képgaléria, benne minden jóság: