JAPÁN kirándulás 2016.

[2016/9] A nagy sirahamai-vakajamai kirándulás, 2. rész. Késői indulás. A három Kumano-szentély. Junomine onszen, a világörökség részét képező Cubo no ju. A vakajamai vidék. A Nacsi Taisa és a Nacsi-vízesés. Kimaradt úti célok és az elalvás.

Hétfőn reggel későn is keltünk, és későre is sikerült az elindulás. Indulásunkat késleltette, hogy a vécé foglalt volt, utána meg még fürödni is kellett, össze is kellett készülődni. Az előző napi bejegyzésnél említettem, hogy úgy hagytam a hideg vizes csapot, gondolván, majd a következő vendég elzárja. Úgy tűnik, nem volt következő vendég. Lépnék be a vízbe, hát mondom, ez jéghideg! Akkor látom, hogy előző este óta folyt a hideg víz bele. Na gondoltam, ez ciki, gyorsan elzártam a hideg vizes csapot, és teljesen megnyitottam az onszen-csapot. Egy negyedóra alatt langyosra melegedett, de ez még azért messze volt a 40 foktól… Végül félig zártam el az onszen-csapot, hadd folyjon még a forró víz… aztán lehet, hogy amikor a következő vendég odament, már nagyon forró lett megint.

Tehát összekészülődtünk, a többiek ettek pirítós kenyeret, nekem volt valami péksüteményem, azt ettem, közben kérdezi a szállásadó bácsi, hogy mi a mai terv. Mondjuk, hogy a Kumano-szentélyeket nézzük meg, a Junomine onszent, a Nacsi-vízesést, aztán lemegyünk a félsziget déli csücskére, és onnan megyünk haza. Kérdezi, hány sofőr van. Mondjuk, hogy egy. Hú, azt mondja, ez nagyon hosszú út, ráadásul hegyi út, vigyázzunk, ő ismeri az egyik szentély papját, odaadja a névjegykártyáját, őt el lehet érni, ha valami baj lenne. Kedves volt a bácsi, de persze túlizgulta a dolgot. Kb. 200-300 kilométerről volt szó, ráadásul japán utakon, ahol 40-nel, 50-nel lehet menni. Nincsenek éles kanyarok, nincs semmi probléma. Öcsi jól is vezetett, gond nélkül mentünk. Csak hát ugye késve indultunk…

Nagyon szép tájak mellett haladtunk el. A vakajamai vidék gyönyörű! Itt lakni nehéz lehet, mindentől távol van, sok a csak kocsival megközelíthető hely, de cserébe nagyon szép. Első állomásunk a Kumano Hongú Taisa volt. A Kumano zarándokút és a három nagyszentély amúgy közösen a világörökség része. Az odaúton láttuk Japán legnagyobb torii kapuját, aztán felmentünk a Hongú Taisához is. Itt nekem várakoznom kellett, mert japán útitársaim minden egyes istenség előtt el akarták végezni a kis imájukat, a pénzbedobást és tapsikolást. Én, mivel más a vallásom, persze nem vettem részt ebben. Megint kicsit kívülállónak éreztem magam, de Maszako elmondta, hogy ő is hasonlóképp érzett, amikor Magyarországon templomokat látogatott meg. Úgy érezte, hogy ő ott megzavar valamit – én is hasonlóképp szoktam érezni a japán templomokban és szentélyekben.

Előző nap jó időnk volt, de hétfőn egész nap borús idő volt, néha el-eleredt az eső, csepergett, aztán elállt. A Hongú Taisánál is ez volt a helyzet. Az eredeti terv szerint megnéztük volna a Kavaju onszent, ez egy olyan onszen, ami egy folyó mellett ered, mindenki „vájhat” magának egy gödröt a folyóparton, amelyben összekeveredik a folyóvíz és a termálvíz, és ott lehet fürdőzni. A szállóvendégek kaphatnak ásót, másoknak viszont maguknak kell vinni 😀 Ezt a helyet végül kihagytuk, mert késésben voltunk, és nem maradt volna idő a többi helyre. Így tehát egy másik onszen, a Junomine onszen felé vettük az irányt. Ez a kis település lenyűgöző! A hegyek között eldugott pici onszen-város (falu?), nagyon hangulatos. Kettészeli a Kumano kodó, vagyis a kumanói zarándokút, melyen mi is megtettünk pár métert (amúgy ez egy nagyon komoly zarándokút, keresztül Vakajamán). Itt található az egyetlen olyan onszen, ami a világörökség része, ez pedig a Cubo no ju. Japán legrégebbi onszenjének is mondják, állítólag természetesen alakult ki a „lyuk”, amelyben a forró víz felgyülemlik. Másik érdekessége, hogy állítólag egy nap hétszer változtatja a víz a színét. Mivel nagyon szűkös a hely, 2-3 fős csoportokban lehet bemenni, sorszámot kell kérni, és kivárni a sorunkat. Mi is befizettünk, és először a lányok mentek be, aztán mi. Kérdezik, amikor vettük a jegyet, hogy hány csoportra oszolva mennénk be. Mondom, hogy kettő, de kérdezem, hogy három fő befér-e. Azt mondja, hát eléggé szűkösen. No sebaj. Először tehát bementek a lányok, aztán fél óra múlva mi. Addig megnéztük a Kumano kodót, lefényképeztem egy óriás szitakötőt, láttam egy nagy verébdarazsat, Szeitaró vett egy helyi sört, én meg vettem valami nasit.

A Cubo no ju nagy élmény! Rendkívül szűkös, rendkívül forró, de nagyon hangulatos! Fél órát voltunk itt bent, hárman épphogy befértünk az onszenbe, de mivel nagyon forró volt, valaki mindig volt, aki épp kint volt. A Cubo no juba vett jeggyel be lehet menni a másik két fürdőbe is, így hát amíg mi a Cubo no juban voltunk, a lányok bementek a másik fürdőkbe. Miután kijöttünk, mi is átmentünk a másik fürdőkbe, előtte vettünk vizet, én pedig egy emlék-törülközőt. A másik két fürdő is nagyon jó volt, ámde szintén nagyon forró. Az egyikben elbeszélgettünk egy bácsival, odakint meg útbaigazítottunk valami külföldi turistákat. Elég sok külföldi (nyugati) turista volt ahhoz képest, hogy milyen kis eldugott hely. Mikor kijöttünk, a lányok már vártak minket, pontosabban épp tojást ettek. A boltban lehet ugyanis nyers tojást venni, és az onszenvízben meg lehet főzni. Mi is vettünk egy adag tojást, és megfőztük. A többiek megették a részüket hígan, én viszont megvártam, amíg teljesen megfő a tojás. Azt írták, 13 perc, amíg megfő teljesen, de amikor akkor kivettem, még nagyon híg volt, ezért vissza kellett rakjam. Végül, hogy spóroljunk az időn, úgy döntöttem, hogy majd a kocsiban eszem meg a tojásokat.

Ismét nagyon szép tájak mellett haladtunk el. Következő úticélunk a Kumano Hajatama Taisa, a három szentély közül a második volt. Útközben Szumire elkezdett valami kvízt olvasni a netről, olyan témában, amit külföldiek nem tudhatnak, és ezt fejtegették a többiekkel. Elég rosszul esett ez nekem, megint úgy éreztem, én fölösleges vagyok, azt hiszem, el is aludtam ezen. Végül megérkeztünk a Hajatama Taisához, megnéztük, itt már nem akartak mindegyik istenségnél imádkozni a japánok, mert túl sokan voltak az istenségek 😀 Végül itt kajáltunk egy kis kifőzdében valami helyi nevezetességet, amiről bevallom, elfelejtettem, mi volt. Az biztos, hogy szobatészta volt valami zöld levelekkel összefőzve, meg valamilyen szusinak nevezett, falevélbe csomagolt rizs is volt 😀

Ezután a Nacsi Taisához és a Nacsi-vízeséshez utaztunk. Mire odaértünk, már kezdett sötétedni, ráadásul nagyon borús idő is volt, el is eredt az eső, így hát nem tudtunk teljes szépségében megnézni a vízesést. Szép volt azért, de még jobb lett volna, ha szép időt fogunk ki. Először rossz helyen indultunk el felfelé a Nacsi Taisa és a Szeigantodzsi (buddhista templom) felé, de aztán megtaláltuk a jó irányt is. Persze rajtunk kívül akkor már senki sem volt ott. Mindenesetre megnéztük.

A tervben ezek után szerepelt volna meg a Hasiguiiva nevű természeti képződmény, valamint a Kusimotónál található Sionomiszaki világítótorony, amely Honsú szigetének legdélibb részén található. Hát már a Hasiguiivát sem láttuk, Öcsi megpróbált a kocsi reflektorával rávilágítani, de úgyse láttuk, a világítótoronyhoz meg nem tudtunk lemenni, mert behajtani tilos tábla volt, így hát feladtuk. Kár értük, de majd legközelebb!

Hazafelé úton megálltunk egyszer egy pihenőhelyen az autópálya mellett, de ott zárva volt a helyi étterem, mint kiderült, azért, mert ez nem „service area” volt, csak sima parkoló. Itt ettem egy csokis-mentás fagyit, a többiek is fagyiztak vagy kávéztak. Aztán Oszakához közeledve találtunk egy rendes service areát is, ahol volt kajálda. 950 jenért lehetett venni szettben Vakajama ráment és siraszu dont, ez nagyon jó ajánlat volt, ráadásul nagy adagot adtak! Mindenki jóllakott. Innen indultunk tovább Oszaka felé. Én nem tudom, mi volt abban a rámenben meg abban a rizses tálban, de én a kocsiban úgy elaludtam, hogy már csak akkor ébredtem fel, amikor a többiek szálltak ki Tennódzsinál, nem is tudtam normálisan elköszönni, csak motyogtam valamit… Aztán Öcsi szerint még megkérdeztem tőle, hogy mennyi ideig tartott az út, de arra már nem emlékszem, mit válaszolt 😀 Mikor hazaértünk, akkor is nagyon kótyagos voltak, Öcsi apukája nyitott ajtót, kérdezte, milyen volt az út, én mondtam, hogy nagyon jó, de nagyon álmos vagyok. Utána kicsit helyrejöttem, lezuhanyoztam, beszélgettünk kicsit, átraktam a képeket a gépre, aztán le kellett feküdni, mert másnap korán akartunk indulni a Kója-hegyre. Végül kénytelenek voltunk egy órával későbbre csúsztatni az indulást.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás