(52-4) 【Kósinecu+Kelet-Japán 13】 A Biva-tó tavai: Csikubusima és Okisima. Hazautazás. A takojakisnál. Térképes összefoglaló!

A Kósinecu+Kelet-Japán néven futó kirándulásom utolsó napja azért furcsa, mert Siga megyében voltam végig, vagyis nem hogy a Kósinecu-régióban, de még Kelet-Japánban se voltam, ez nagyon Nyugat-Japán már 😀 Meglátogattam a Biva-tó két szigetét, Csikubusimát és Okisimát, aztán szépen hazautaztam, beugrottam a takojakishoz, majd kipihentem magam. Jönnek mindenféle összefoglaló térképek is!

A hikonei szállástól reggel elsétáltam az állomásra, onnan pedig először is Nagahamáig utaztam. Nagahamában az állomástól elindultam a Csikubusimára tartó komp kikötője felé, útközben elhaladtam a vár mellett (amit januárban már meglátogattam), itt épp virágoztak a szakurák, ezek mellett sétáltam el, aztán megtaláltam a kikötőt. Volt még időm a komp indulásáig bőven. Megvettem a jegyemet (itt se akart a hölgy megérteni, mondom neki, hogy kérek szépen egy diákjegyet, erre fel azt, hogy oda-vissza kérem-e, nem szóban kérdezte, hanem elkezdett nekem mutogatni…), aztán várakoztam. Egyszer csak megérkezett egy nyugdíjasakból álló csoport, nagyon sokan voltak. Azt hittem, nem lesznek sokan azok, akik Csikubusimára utaznak, de tévedtem, tele lett a hajó.

A hajóval körülbelül negyed órát utaztunk, majd megérkeztünk Csikubusimára. Csikubusima a Biva-tó szigeteinek egyike, lakosai nincsenek, helyette egy buddhista templom található itt (meg a hozzá kapcsolódó sintó szentély), ugyanis a szigetet régen istenségként tisztelték. Én olyan hajójegyet vettem, amivel keresztül lehet szelni a Biva-tót, tehát nekem úgy nézett ki az útitervem, hogy Nagahamából átmegyek Csikubusimára, ott van 40 percnyi tartózkodási időm, majd pedig a tó túloldaláról, Ómi-Imazuból érkező, és oda visszamenő hajóra szállok fel, így jutok el a tó bal partjára. A lényeg, hogy 40 percem volt a szigeten, de ez bőven elég is volt. Amíg a nyugdíjas útitársaim kiszálltak a hajóból és feljöttek a rengeteg lépcsőn a templomhoz, addig én már megszereztem a gosuint is. A gosuines szerzetes is elkezdte nekem az angolt nyomatni (miután mondtam neki, hogy gosuint szeretnék, mégpedig a ご本尊-t, a „fő buddhát”), valamit kérdezett, hogy honnan jöttem, vagy ilyesmi, én meg mondtam, hogy beszélhet japánul. Ő mondjuk nyíltan bevallotta: „csak angolul szerettem volna beszélni”.

Körbesétáltam a szigetnek azon a részén, ahol a látogatók számára kijelölt útvonal található, megnéztem a templom különböző épületeit, majd visszamentem a parthoz. Hamarosan meg is jött a hajó, hozott jó pár embert, Imazuba vissza viszont rajtam kívül csak egy valaki utazott. (Úgy tűnik, mindenki más oda-vissza jegyet vett Nagahamába.) Imazuba megérkezve elindultam a vasútállomás felé, útközben viszont találtam egy pici múzeumot, aminek a témája a híres „Biva-tavi hajós dal”, melynek a szerzője Imazuban született. Ez az a dal:

A kis múzeum ingyenesen megtekinthető volt, így mivel időm is volt bőven, benéztem, elolvastam a dal keletkezésének történetét, és a szerzővel kapcsolatos tudnivalókat. Amikor indultam kifelé, a bejáratnál lévő hölgy a kezembe nyomott egy „Biva-tavi hajós dal” dizájnos irattartót, mondta, hogy tavaly volt a dal keletkezésének valamilyen évfordulója, és ez annak az alkalmából készült. Megköszöntem, örültem neki, hiszen gyűjtöm az ilyen irattartókat. Ezután a közeli konbiniben vettem ebédet, és az állomáson a vonatra várakozva megebédeltem. Egyszer csak meg is jött egy vonat, felültem, aztán gyanús lett, hogy túl kevesen vannak körülöttem. Jött is a kalauz, kérdezte, hova megyek, mondom, Ómi-Siocuba mennék. Kiderült, hogy a vonatnak csak a fele indul tovább Siocuba, a másik felét lekapcsolják, és a kocsiszínbe megy. Így hát átültem a másik kocsiba. Kicsit késve indultunk, féltem, hogy lekésem Siocuban a csatlakozást, de bemondták, hogy nem kell aggódni, mert a Siocuból induló vonat bevár minket. Így is lett, Siocuban átszálltam, és már indult is a vonat. Ezúttal Ómi-Hacsimanig utaztam.

Ómi-Hacsimannál leszálltam a vonatról, és az állomás előtt megkerestem a pici közösségi busz megállóját.  Okisimára ugyanis az Ómi-Hacsiman városában található Horikiri kikötőből indul a komp. Okisima a legnagyobb Biva-tavi sziget, és Japán egyetlen lakott tavi szigete. Ezenkívül Okisimát is szokás macskaszigetnek nevezni, kerestem is macskákat a szigeten, de összesen hármat találtam csak, meg egyet a Horikiri kikötőben… szóval én nem nevezném macskaszigetnek, nem említhető egy lapon Aosimával meg Tasirodzsimával. Tehát megtaláltam a kis buszt, fel is szálltam, én ültem egyedül rajta, aztán itt-ott még felszálltak bácsik-nénik, akik utaztak pár megállót. Horikiribe közlekedik rendes busz is, de naponta csak párszor, hétvégenként sűrűbben, de én ugye hétköznap voltam. Mivel a kis mikrobuszon nem mondják be a megállókat, kicsit tartottam attól, hogy le tudok-e majd szállni időben, így hát a mobilon gps-szel követtem, merre járunk. Igazából nem kellett volna, mert kiderült, hogy Horikiribe a megjelöltnél korábban odaér a busz, és ott várakozik addig, amíg meg nem jön a komp, aztán fölveszi a komppal érkező utasokat. Így van ez odaút meg visszaút is, szóval visszafelé se kellett aggódnom amiatt, hogy esetleg lekésem a buszt, és Horikiriben ragadok. Útközben elhaladtunk mindenféle rizsföldek meg mezők mellett, betértünk pici, falusias városrészekbe, így érkeztünk meg a kikötőbe. A kikötőben már páran várakoztak a hajóra, itt volt egy macska, akit két kínai (vagy tajvani) turista dédelgetett.

Hamarosan megjött a komp, amivel tíz percet utazva megérkeztem Okisimára. Körülbelül másfél órám volt a szigeten. Körbesétáltam, elmentem mindenfelé, érdekes hely volt. Aosimától és Tasirodzsimától eltérően itt azért még van élet. Főleg halászatból élő idősek laknak a faluban, de vannak azért fiatalok is, van általános iskola is a szigeten. (A felsőbb évfolyamosok átjárnak komppal Ómi-Hacsimanba.) Már láthatók voltak a cseresznyevirág-fesztivál előkészületei, ezt pont egy héttel azután rendezték, miután én ott jártam. A fesztivált saját készítésű szórólapokon a kompban is hirdették. Elsétáltam a part mellett az iskoláig, aztán a kis sikátorokban nézelődtem, fölmentem az egyik szentélyhez is, ahonnan jó kilátás nyílt a Biva-tóra. Itt láttam egy érdekes dolgot, a „csináld magad gosuint” 😀 A szentélynél nem volt senki, az egyik ablakhoz ki volt írva, hogy gosuin, volt egy doboz, ahová be lehetett dobni a pénzt, aztán ki volt rakva tus, ecset, pecsétek. Aki akart gosuint, az megcsinálhatta magának 😀 Hát érdekesnek érdekes volt, én viszont nem akartam elrontani a gosuin-gyűjteményemet a saját ronda írásjegyeimmel, így hát csak lefényképeztem ezt a kuriózumot, de nem vettem igénybe 🙂

Sétáltam még egy picit, az egyik kilátóhelyen jött szemből egy néni, vele picit elbeszélgettem, mondta, hogy ugye én is a komppal jöttem, mondom, igen. Ő se odavalósi volt, ő is a komppal érkezett, valószínűleg gyerekkorában élhetett itt, vagy a szülei, nagyszülei lehettek okisimaiak, mivel tudta, hogy pl. ahol állunk, ott régebben az iskola állt, meg hasonló infókat. Mondta, hogy siet vissza a komphoz, mondtam, hogy én is majd azzal a komppal megyek vissza. Hamarosan aztán én is elindultam, felszálltam a kompra, és búcsút vettem Okisimától. Horikiriben már ott állt a kis mikrobusz, felszálltam rá, és visszamentem Ómi-Hacsiman állomásig, ahonnan pedig meg sem álltam Sin-Oszakáig. Sin-Oszakából metróval mentem Eszakáig, ahol meglepetésemre picit esett az eső.

Hazafelé beugrottam a takojakishoz, pontosabban csak rövid be akartam köszönni, de aztán ott ragadtam. Ettem takojakit, aztán ott volt Dzsingú-szan, a sajtárus, vele beszéltünk arról, hogy majd nyáron tervezem, hogy megyek Hokkaidóra és Tóhokuba, meg esetleg megnézném Aomoriban a Nebuta-fesztivált. Mivel ő lakott arrafelé, jól ismer ott mindenkit, mondta, hogy majd ő segít szállást keresni, illetve van egy hely, ahol ő törzsvendég, és onnan lehet nézni a fesztivált. Később aztán megérkezett a takojakishoz az egyik törzsvendég csajszi, akinek a nevét nem tudom, én csak úgy hívom, hogy „a részeges csaj”, mert mindig iszik, aztán hülyeségeket beszél 😀 Ez most is így történt 😀 Mindenféle fura zenéket mutatott, aztán valami volt pasijáról magyarázott Tera-szannak. Még maradtam picit, aztán hazamentem. Kipakoltam a cuccaimat, és kipihentem magam, végre ismét itthon voltam 😀

A 13 napos Kósinecu+Kelet-Japán kirándulás során beléptem az utolsó, 47. megyébe is, meglátogattam az utolsó, 12. eredeti állapotban fennmaradt várat is, így hát jókora változásokat láthatunk a térképeimen. Az eddig bejárt helyek térképen most így néznek ki (kattintásra nagyobb lesz):

A megyetérkép pedig így:

Jelmagyarázat:

• lila = olyan megye, ahol laktam
• piros = olyan megye, ahol megszálltam (legalább egy éjszakát az adott megyében töltöttem)
• sárga = olyan megye, amelyet felkerestem (sétáltam, körülnéztem az adott megyében)
• zöld = olyan megye, ahol átszálltam (egyik vonatról a másikra), megpihentem az autópályán stb. (de nem kerestem fel semmilyen nevezetességet)
• világoskék = olyan megye, amelyen keresztülhaladtam valamilyen járművel
• fehér = olyan megye, ahol még egyáltalán nem jártam

Tehát Oszaka megyében laktam, Oszakán kívül pedig Tocsigi, Nara és Szaga megyék kivételével (amelyeket csak felkerestem) minden más megyében megszálltam már! Mire hazamegyek Magyarországra, igyekszem a maradék három megyét is bepirosítani 😀

Készítettem egy olyan térképet is a megyés mintájára, amelyen az látható, hogy mely történelmi tartományokban (kuni 国) jártam már, ez most így néz ki:

Ez nem annyira piros, mint a megyés 🙂

Lássuk, hogy néz ki a felkeresett várak listája a kirándulás végén:

Az összes eredeti állapotban fennmaradt vártornyot felkerestem már tehát.

Mivel voltam a Fudzsinál, így a felkeresett világörökségi helyszínek listája is frissült, íme:

Hátramaradt a Siretoko-félsziget, az Ogaszavara-szigetek, valamint Jakusima szigete. (És a turisták által nem látogatható Okinosima – bár ehhez a világörökségi helyszínhez tartoznak olyan szentélyek is, amelyek Kjúsú főszigeten vannak, és rendesen látogathatók.) A Siretoko-félszigetre és Jakusimára tervezek eljutni, az Ogaszavara-szigetek viszont olyan messze vannak, és olyan sok pénzbe kerülni ide elutazni, hogy ez ki fog maradni sajnos…

Így néznek ki tehát a térképek a Kósinecu+Kelet-Japán kirándulás lezárulta után! 🙂 A következő nagyobb kirándulások augusztus-szeptember környékén várhatók 😉