(52-5) Bevásárlás, intézkedés. Belépés az Anytime Fitnessbe. Szakurák a Banpaku-kóenben Motoharáékkal. Szakurák az oszakai várnál. Az oszakai metró Osaka Metro lesz. Egyeztetés Ogurával. A belga cserediák.

A kirándulásról hazaérve sok elintéznivalóm akadt, közben épp virágoztak a szakurák, így hát azokat is meg kellett nézni, aztán mivel nemsokára megkezdődött a tavaszi félév, az egyetemre is be kellett mennem mindenfélét egyeztetni. Beléptem az új edzőterembe is, az oszakai metró átváltozott Osaka Metróvá, és megérkezett a belga cserediák is, akinek szintén Ogura lett a konzulense.

Pénteken elmentem a gjómü szűpába, ahol azzal szembesültem, hogy egyáltalán nincs abból az olcsó joghurtból, amit mindig venni szoktam. Vettem néhányat az egyik valamivel drágább fajtából, aztán mikor legközelebb mentem, akkor se volt az olcsó. Úgy tűnik, nem forgalmazzák tovább, így kénytelen vagyok a drágábbikat venni. Utána fölmentem az egyetemre, hogy átvegyem az új tanévre a papírokat, vagyis pontosabban a diákigazolványomat és a tárgyfelvételi űrlapot. Az előző évhez hasonlóan, ezen kell megjelölni, milyen órákat szeretnék majd fölvenni. A felveendő órákról ugyebár már egyeztettünk Ogurával, meg én is utánanéztem a dolgoknak, így hát már csak egy utolsó egyeztetés hiányzott Ogurával, mielőtt leadom a papírt. Amúgy a kampuszon épp teljes pompájukban virágoztak a szakurák, ráadásul mivel még nem kezdődött meg a tanév, csak páran lófráltak erre-arra, így lehetőségem volt arra, hogy szépen körbesétáljak, és lefényképezzem a cseresznyefákat. Egyúttal a kampuszon lévő konbiniben befizettem a csekkeket is. Ezután délután elmentem Eszakába, hogy belépjek az Anytime Fitness konditerembe. Ugyebár a Konamiból február végével kiléptem, márciusban egész hónapban kirándulgattam, utána meg március 30-án akartam belépni, hogy még a márciusi akcióba beleessek. Ez sikerült is, az áprilisi hónap kedvezményes, ráadásul a belépőkártya is azt hiszem, féláron volt (igazából nem is kártya, hanem egy kulcstartóra felszerelhető műanyag izé, ezzel nyílik az ajtó). Kérdezte a csajszi, hogy nem akarom előbb megnézni a létesítményt, mielőtt belépek 😀 Mondtam, hogy februárban már voltam itt kipróbálni. Aznap amúgy nem voltam edzeni, úgy terveztem, hogy majd jövő héten megkezdem, végül aztán csak a hónap közepén rázódtam vissza az edzésbe. Pénteken aztán még megérkezett az otthonról, anyutól várt húsvéti kis csomag is 🙂

Szombatra Motoharáékkal beszéltem meg, hogy menjünk megnézni a szakurákat a Banpaku-kinen-kóenbe (1970-es Világkiállítás emlékparkja). Tavaly is voltunk, de akkor nagyon rossz idő volt, ugyebár szinte az egész szakura-szezonban esett az eső. Idén meg alig esett, ráadásul nagyon korán kezdtek virágozni mindenhol a szakurák, mivel március elején hirtelen meleg lett. Reggel idejében elindultam, szokás szerint biciklivel, hogy ne kelljen a drága monorailért fizetni. Most viszont más útvonalon mentem, nem ott, ahol anno. Lehet, hogy egy kicsit hosszabb volt ez az útvonal, de legalább nem kellett mindenfelé kanyarogni, csak a főutakon kellett haladni. Útközben is láttam szép szakurákat. Végül előbb is odaértem a monorailállomáshoz, ahová megbeszéltük a találkozót. Nemsokára érkeztek is Motoharáék, Motoharáné úgy be volt öltözve sapkába, napszemüvegbe, maszkba, hogy mondta is, hogy biztos valami gyanús személynek fogják nézni 😀 Allergiás ugyanis (mint rengetegen Japánban), ezért kellett gyanús személynek álcáznia magát. Vártunk még egy picit, ugyanis jött Pablo-kun is, csak lekéste a kiszemelt monorailt, nemsokára aztán megérkezett ő is. Bementünk a konbinibe, vettünk kaját, mivel mondták Motoharáék, hogy hoztak ilyen leteríthető cuccot, szóval lehet piknikezni, ahogy a japánok szoktak 🙂 Persze a jó időt mások is kihasználták: rengetegen voltak a parkban. A szakurák idén is csodálatosak voltak, a tavalyihoz képest is, mivel ugye tavaly az eső levert egy csomó szirmot. Elsétáltunk a fák mellett, aztán idén is megnéztük a kerámiavásárt, ami tavaly is volt, aztán letelepedtünk egy kevésbé zsúfolt helyre, és itt kajáltunk, beszélgettünk. Azért is voltak sokan a szakurák mellett a parkban, mivel több tíz év után ismét be lehet menni a Naptorony belsejébe. Persze ehhez foglalás szükséges, és mivel rengetegen érdeklődnek, nem is nagyon lehet már helyet szerezni. Erről is beszélgettünk, utána is néztem, március végén konkrétan már egészen szeptember végéig be voltak telve a helyek. Viszont a szakurás piknik után egy-két héttel egész véletlenül rákerestem a Naptoronyra, és előjött, hogy bizonyos napokon este még vannak helyek. Az történt ugyanis, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel, azokon a napokon, amikor valamilyen különleges esemény miatt este később tart nyitva a park, meghosszabbították a Naptorony belsejének látogatási idejét is. Gyorsan írtam Motoharáéknak, hogy őket is érdekli-e a dolog, illetve megfelel-e az időpont nekik, válaszoltak is, hogy igen, tehát végül május 31-ére, estére sikerült foglalnom helyet 🙂 A pikniken aztán megbeszéltük még azt is, hogy április 30-án, a Golden Week elején felmegyünk flekkenezni (barbeque-zni) a Mjóken-hegyre. Ennek én nagyon örültem, ugyanis még nem voltam a Mjóken-hegyen, és mindenképp föl akartam menni. A Banpaku-kóenben délután 1-2-ig voltunk, aztán utána hazaindultunk. Én még úgy terveztem, hogy aznap lemegyek Oszakába, hogy megnézzem a vár körül a szakurákat, illetve hogy utazzak még utoljára az Oszakai Városi Fenntartású Földalatti Vasúton, rövidebb nevén az oszakai metrón, még mielőtt másnap Osaka Metro lesz belőle 😀 Privatizálják ugyanis – de erről már írtam korábban. Végül aztán aznap nem mentem sehová, inkább beültem a takojakishoz, és kipróbáltam a kimcsis takojakit. Ahogy ott beszélgettünk, egyszer csak megjelenik az ablakban a gondnok néni, és kifizette Tera-szannak a takojakimat 😀 Nagyon kedves volt. Cserébe másnap adtam neki egy Milka csokit az otthonról érkezett csomagból. Este aztán arra gondoltam, megnézem azt a Jofukasi-epizódot, amiről lemaradtam az utazás során, és nagy szerencsém volt ezzel, mivel a végén írták, hogy jövő héten lesz a szokásos tavaszi special epizód, mégpedig szombaton. Hát ez pont aznap volt! Megörvendtem, hiszen mindig a tavaszi és az őszi speciáljait várom a legjobban ennek a műsornak, mivel abban vannak jópofa nyelvjárásos témák meg Kiritani-szan, a bácsi, aki részvényes kuponokból él (nem használ készpénzt), és úgy teker keresztül Tokión, mint a szélvész 😀 😀 Megnéztem hát a műsoromat, ezzel zárult a szombati nap.

Vasárnap délután jelenésem volt az egyetemen, ugyanis Ogurával kellett egyeztetnem, meg mondta, hogy ott lesz az új belga cserediák lány, és neki is be akarja mutatni a töris csoport tagjait. A délelőttöm viszont szabad volt, így ki is használtam az időt, és leszaladtam Oszakába szakurákat (meg Osaka Metrót 😀 ) nézni. Azt hittem, hogy egy éjszaka alatt le fogják cserélni a metró logóit, és valami teljesen új élmény lesz a metrózás 😀 Ehelyett ugyanazok a régi logók voltak mindenhol, a vonat közeledését jelző dallam is ugyanaz volt, a vonatra ragasztott logó-matricák is ugyanazok, egyedül annyi volt a változás, hogy amikor felszálltam, a hang azt mondta be, hogy „Köszönjük, hogy az Osaka Metrón utazik”, nem pedig azt, hogy „Köszönjük, hogy az Oszaka Városi Fenntartású Földalatti Vasúton utazik”. Először a várhoz mentem. Elég sokan voltak itt, turisták is, piknikezők is, viszont már nagyon sok szirom lehullott, nem csoda, hisz már több mint egy hete virágoztak. Innen elsétáltam a Kema-Szakuranomija Parkba, itt is szépek voltak a virágok, persze itt is már jó sok lehullott. Itt egy nénit (valószínűleg dél-amerikai) kellett útbaigazítanom angolul, a várat kereste… Hát mondtam, jó sokat gyalogoljon előre, és ott lesz 😀 Elhaladtam aztán a pénzverde kerítése mellett is, így be tudtam kukkantani, hogy ott hogy állnak a szakurák. Volt egy-kettő, amelyik már kinyílt, de a legtöbb még csak bimbózott. Ezek ugyanis későn virágzó szakurák, tehát még körülbelül két hét volt hátra addig, hogy teljesen virágba boruljanak. Hazafelé menet aztán át kellett szállnom Umedában, na itt láttam először az Osaka Metro dizájnját. Kiderült ugyanis, hogy csak a főbb állomásokon cserélték le a logókat. Umeda ugye az egyik legnagyobb állomás, itt már az oszlopokon lévő monitorokon is az Osaka Metro reklámja volt látható, illetve az egyik újabb vonaton is már az új matrica volt fölragasztva. Többen fényképezkedtek itt. Mondjuk igazából azon kívül, hogy más logója meg neve lett, nem változott semmi, ugyanazok a vonatok közlekednek, ugyanazok az árak stb. 😀

Délután 1-re mentem az egyetemre Ogurával egyeztetni. Ott volt Nakatani-szan meg Tamada-kun meg a belga lány, Silke is. Megbeszéltük, hogy az új tanévben hogy fognak zajlani az órák, egyeztettünk a felveendő órákkal kapcsolatban is, aztán utána Nakatanival meg Silkével körbesétáltuk a kampuszt, Nakatani megmutatta a belga lánynak, mi hol van, én meg szintén vonultam velük. Amúgy aznap jó nagy tömeg volt az egyetemen, mivel akkor tartották az évnyitókat, ott voltak az elsőévesek szülei szépen kiöltözve. Öcsiöcsinek is aznap volt az évnyitója. Bementünk a könyvtárba is, Nakatani megmutatta, mi hol van, és az könyvtár egyik különleges részéről is szó esett, én mondtam, hogy én még ide nem is mentem be, nem nagyon volt szükségem rá. Miután végeztünk, hazamentem, és beültem a takojakishoz enni egy kakigórit (jégkása), ekkor hívott Ogura, hogy hétfőn is menjek be az egyetemre, hogy akkor véglegesítsük a tárgylistát, meg hogy együtt menjünk le az egyik nyelvészetes tanárnőhöz, hogy vele is egyeztessünk, felvehetem-e az óráját. És azt is visszahallottam tőle, hogy Nakatani mondta neki, hogy én még nem voltam a könyvtárnak abban a bizonyos részében. Így derült ki, hogy Nakataninak nem szabad elmondani semmit, mert egyből továbbadja 😀

Jöjjön néhány kép a szakurákról meg a metróról!