OSZAKA 2017~2019.,  Sikokui kirándulások

(102-2) 【Sikoku 2/5】 A bocsánatkérő állomás. A Muroto-fok és a zarándokösvény. A fennállása óta veszteséges vasútvonal és a kétéltű jármű. Látogatás Hivaszában. Tokusimai rámen. Lázas hazaút komppal és vonattal.

Elérkezett a sikokui utazás utolsó napja: az ötödik napon hajnalban Kócsiból a “bocsánatkérő nevű” Gomen állomásra, majd pedig Nahariba utaztam, onnan elbuszoztam a Muroto-fokig, zarándokösvényen gyalogoltam sietve, ismét buszoztam, veszteséges vasútvonalakon utaztam, templomot látogattam, ráment ettem, és lázasan hajóztam és vonatoztam haza, hogy magamba döntsem a még megmaradt összes otthoni gyógyszeremet megfázás ellen 😀

Jólesett volna többet aludni… de nem lehetett. Éjszaka megébredtem arra, hogy fáj a torkom, tele az orrom, ki kellett menjek a mosdóba, szenvedtem… Aztán fél 5 körül pedig már kelni kellett. Gyorsan összeraktam a cuccaimat, aztán levonultam a közös helyiségbe (előző este bekapcsolva hagytam a légkondit, hogy reggel ne fagyjak meg), megmelegítettem megint az ice tea-t, megint bevettem a gyógyszert, aztán elindultam gyalog a Kócsi állomás felé. Ott aztán felültem az Ava-Ikeda felé tartó vonatra, de azzal csak a Gomen nevű állomásig mentem. Ez a neten nagyon híres állomás, ugyanis japánul a gomen azt jelenti: “bocsánat”, tehát ez olyan, mintha az állomás neve bocsánatot kérne 😀 Sokan fényképezik az állomás nevét jelző táblát, ezért ki is van írva a bejáratnál, hogy “gomen, de csak akkor mehettek be lefotózni a névtáblát, ha megveszitek a peronjegyet” 😀 Én viszont átszálltam, szóval simán le tudtam fotózni a bocsánatkérő nevet. Gomen álomástól ismét a Tosza-Kurosio Vasúttársaság járatára szálltam át, ezúttal a Gomen és Nahari között közlekedő vonatra. Próbáltam volna nézni a kilátást az ablakon, de egyrészt rendkívül mocskos volt az ablak, másrészt pedig nagyon álmos voltam, így jószerivel csak aludtam 😀 Nahariban aztán buszra kellett átszállnom, mert csak idáig volt meg a vasútvonal, a busz érkezéséig meg volt negyed órám, szóval sietve elmentem a közeli konbinibe onigiriket meg forró italt venni. Utána a busszal egy órát utaztam a Muroto-fokig – az előző napi busszal ellentétben sajnos a Nahari és Muroto között közlekedő busz ablaka is nagyon mocskos volt, így nem tudtam jó fotókat készíteni.

8:41-re érkeztem a Muroto-fokhoz, és 9:51-ig volt időm, ugyanis akkor érkezett a következő busz, ami tovább haladt a Kónoura állomásig. Először csak sétálgattam a parton, megnéztem a hatalmas sziklákat, aztán arra gondoltam, hogy föl kéne menni a közelben lévő templomhoz, a Hocumiszakidzsihoz. A térképen nagyon közelinek tűnt, de igazából hegynek kell felfelé menni egy erdei zarándokösvényen. Gondoltam, bele fog férni az időmbe, de azért igyekezni kellett. Hát megfázva, betegen fölfelé gyalogolni a hegyi ösvényen, ráadásul sietve nem volt valami kellemes… Félúton már eléggé megbántam, hogy bevállaltam 😀 De most már nem adhattam fel, betegen is fölmásztam a templomhoz, megnéztem az épületeket, csináltattam gosuint. A gosuines bácsika nagyon mogorva volt, nem köszönt, csak valami odamordult. Megnéztem aztán a hegyről a kilátást a tengerre, majd sietve lesiettem az ösvényen. Hamarosan jött is a busz, amivel ismét majdnem egy órát utaztam a Kónoura állomásig.

Ez a Kónoura állomás egy bizonyos Asza-tengerparti Vasúttársaság nevű céghez tartozik. Ez a cég és az általa üzemeltetett vasútvonal Japán legveszteségesebb vasútvonalai közé tartozik. Történt ugyanis, hogy még a Sóva-korban építettek mindenfelé vasútvonalakat, olyan helyekre is, ahol egyáltalán nem volt nyereséges. Ilyen volt Sikokunak ez a déli része is. Az eredeti tervek szerint Nahari és Kónoura között is vasútvonal épült volna, így el lehetett volna jutni vonattal a Muroto-fokig. Csakhogy ez a projekt meghiúsult, és ott maradtak a befejezetlen vasútvonalak. A Kócsi megye legkeletibb és Tokusima megye legnyugatibb részén lévő néhány állomást megépítették, és egy harmadik szektoros céget alapítottak ezeknek az üzemeltetésére: a cégben Tokusima megye a fő részvényes, de jelentős hányaddal bír Kócsi megye és az egyes települések is. Na csak az a baj ezzel a bizonyos céggel és vasútvonallal, hogy csupán egy 8,5 km-es vonalról van szó, három állomással, amelyek közül az egyik a JR-ral közös állomás 😀 A viteldíjak, ha jól emlékszem, 210 és 280 jen között mozognak, ebből pedig nem lehet nagy bevételt generálni. Természetes, hogy a cég az alapítása óta veszteséges, harmincegynéhány év alatt egy év sem volt, hogy nyereséget termelt volna. Jelenleg a cégnek 10 alkalmazottja van, a vasútvonalon kettő darab dízelvonat közlekedik oda-vissza, ezek közül ráadásul az egyiket a Kjúsún megszűnt Takacsiko Vasúttársaságtól kapták meg ingyen 😀 Szóval érdekes kis vasútvonal ez. Szó volt arról, hogy megszüntetik, de Tokusima megye, hogy fellendítse a környék turizmusát, gondolt egy merészet, és bejelentették, hogy megszüntetés helyett a Kónoura állomást átalakítják úgy, hogy DMV-vel (dual mode vehicle), vagyis kétéltű járművekkel is megközelíthető legyen – tehát a vasútvonalról a Kónoura állomásra befutó kétéltű vonat lehajt az állomásról, behúzza a vasúti kerekeit, és egyfajta buszként tovább robog a Muroto-fok felé. Ezzel van most kiplakátolva Tokusima megye összes állomása, ha minden jól megy, jövőre fog debütálni a kétéltű.

Na szóval, erre a bizonyos Kónoura állomásra érkeztem meg, de a következő vonat indulásáig egy órát kellett várnom. A váróteremben egy kis büfé üzemelt, több öreg néni és bácsi várakozott a padokon. Körbenéztem a környéken, lefotóztam az állomást, aztán lesétáltam a tengerpartig, ott is csináltam képeket, majd visszafordultam. Nemsokára meg is jött a kis dízelvonat, meglepetésemre belül szakurás színű izzókkal és művirágokkal volt kidíszítve. A hírhedt vasútvonalon 11 percet utaztam, míg el nem értük a Kaifu állomást, ahol a JR vonalára szálltam át.

A JR vonatával Hivasza állomásig mentem. Itt leszállva megcéloztam a hivaszai várat, amihez megint egy hegyi úton kellett fölmenni, szerencsére ez nem erdei ösvény volt, hanem rendes aszfaltozott út. Csakhogy útközben egy táblán láttam a kiírást: a vár nincs nyitva. Olyannyira nem volt nyitva, hogy odafönt hivatalosan még a közelébe se lehetett volna menni, le volt zárva a lépcső is – én azért odamerészkedtem. Ez a vár is egy utánzat, mivel nincsen semmilyen infó arról, hogy hogy is nézett ki az eredeti vár, ami itt állott; tehát tulajdonképpen a mostani vár egy “vár alakú múzeum”, de mivel már régi, leromlott állapotú, inkább lezárták az egészet. Csüggedten lesétáltam a hegyről, és átmentem a vasút túlsó oldalán található templomhoz, a Jakuódzsihoz. Itt sok zarándokot láttam, csináltattam gosuint, megnéztem a kilátást, aztán vettem a közeli konbiniben zsebkendőt meg kaját, és visszamentem az állomáshoz.

A JR vonatára felszállva Tokusimáig utaztam, útközben el is aludtam, továbbra sem voltam túlságosan jól a megfázás miatt. Tokusimában aztán busszal kellett kimenjek a kikötőbe, de mivel még volt időm, találtam egy rámenezőt az állomás közelében, ahol nagyon finom tokusimai ráment ettem, jobb volt, mint amit Tera-szannal ettünk a múltkor. Nagyon jólesett, a forró leves a torkomnak is jót tett. Ezután buszra ültem, és kimentem a Nankai által üzemeltetett, Tokusima és Vakajama között közlekedő komp kikötőjébe. Megvettem azt a 2000 jenes jegyet, ami a komp viteldíját és a vakajamai kikötő és Namba közötti vonatjegyet is magában foglalja, aztán leültem a váróteremben, de egy csapat fiatal olyan hangosan visítozott meg röhögött, hogy le kellett jöjjek a földszintre – ott viszont nem volt ülőhely. Vettem egy forró teát, aztán kis idő múlva visszamentem az emeletre, leültem, és valami főzős műsort néztem, amíg a beszállásra kellett várakozni. A hajóra felszállva úgy terveztem, hogy most akkor két órát aludni fogok, le is feküdtem, betakartam magam a kabátommal… hát nem pont a közelemben ült le a zajos csoport? Megint röhögtek, ordítottak. Fel kellett kelnem, és átülni a rendes ülések egyikébe, ezeknek mondjuk dönthető volt a támlájuk, így itt is lehetett aludni. Viszont ekkor már eléggé legyengültnek éreztem magam, úgy tűnt, lázas vagyok. Aludtam, próbáltam pihenni.

A vakajamai kikötőbe érkezve át kellett sétálni a Nankai állomására, hamarosan pedig jött is a vonat. Felszálltam, az úton viszont eléggé pocsékul voltam már, tüsszögtem, fújtam az orrom, kapart a torkom, rossz volt a közérzetem. Mivel aznap megint használtam a Szeisun 18 kipput, gondoltam, Nambából nem érdemes metróznom, hisz Sin-Oszakáig el tudok menni ingyen a JR-ral. Így leszálltam a Nankairól Sin-Imamijában, ott átszálltam az oszakai körvasútra, azzal elmentem Oszaka állomásig, onnan pedig egy gyorsított járattal mentem egy megállót Sin-Oszakáig. Sin-Oszakában aztán metróra ültem, így mentem tovább Eszakáig.

Hazasétáltam, útközben benéztem a takojakishoz, ahol szokás szerint ott volt Daiki anyukája is, ekkor már hangom is alig volt – mondtam, hogy megbetegedtem 😀 Egy gyors kis beszámolót tartottam, aztán igyekeztem haza. Az otthoni gyógyszereimet, amik még megmaradtak, már becsomagoltam a bőröndömbe, na ezeket elő is túrtam, és egy jó nagy adagot magamba toltam. Lezuhanyoztam, befűtöttem, csináltam egy juzus teát, bevettem a lázcsillapítót, és már feküdtem is le, hogy minél előbb kikúráljam magam! 😀

Ezzel lezárult az ittlétem alatti utolsó hosszabb kirándulás. Jó ötlet volt egy nappal előrébb hozni, így szinte mindennap szép időt fogtam ki. A megfázás nem jött túl jól, de így legalább keretes szerkezetbe foglaltam az útjaimat: 2017 júliusában az első Szeisun 18 kippus kiránduláson is megfáztam, és most az utolsón is 😀

Végül jöjjön az eddig bejárt helyeket bemutató térképem frissített változata. Igazából van egy kis csalás benne, ugyanis rájöttem, hogy nem csináltam külön térképet március 14-én, hanem csak március 16-án, egy későbbi, két napos kirándulás “eredményével” közösen. Így hát megelőlegezem azt a térképet, íme 😀

Japán térkép - EDDIGI UTAK 20190316

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás