(102-5) Búcsúbuli Motoharáéknál. Az utolsó két kóla. A minói Book Off. Találkozás Dzsingú-szannal és Hana-csannal a takojakisnál.

A 102. hét utolsó napján, vasárnap host familymnél, Motoharáéknál gyűltünk össze búcsúbulizni. Este aztán feltekertem a minói Book Offhoz is, a takojakizóban pedig találkoztam Dzsingú-szannal és Tera-szan lányával, Hanával.

Már korábban megbeszéltük Motoharáékkal, hogy 17-én búcsúbulit rendezünk. Egyik nap Motoharáné írt, hogy 12-re érkezzek meg, mert ha mindenki megjött, együtt levonulunk a földszinten lévő közösségi terembe, mivel annyian leszünk, hogy nem férünk majd el a lakásban 😀 Így is tettem, korán fölkeltem, mostam, teregettem, aztán biciklivel elindultam a Sódzsi állomás felé. Délre meg is érkeztem.

Volt mindenféle finomság, kisütött húsok, zöldségek, gyümölcsök, édesség, onigiri. Ott volt Pablo, az argentin diák, aki időközben elhelyezkedett egy cégnél; Rjú-kun, aki most Kóbéban tanít; Kó-kun, aki Motoharáék legelső cserediákja volt; Kó-kun felesége; Júszuke, Motoharáék fia; Aoki-szan, az egyik szomszéd; Motoharáné nővére; Ari, a kutyakozmetikus férjével és három gyerekével; Szacsiko, a másik kutyás ismerős; Motohara volt cégének egyik alkalmazottja, aki már múltkor is jelen volt; és még egy hölgy, akiről nem derült ki számomra, kicsoda 😀 😀 Jól elbeszélgettünk, jó volt a hangulat. Én vittem Motoharánénak a konyakmeggyet, amit „rendelt”, aztán Pablo-kuntól megkaptam a Hida-Takajama dizájnos kólát, Rjú-kuntól pedig a tajvani dizájnost (!). Aritól ráment kaptam, Szacsikótól pedig gogacuningjót (olyan kis kerámiatárgy vagy figura, amit május 5-én, a fiúk napján raknak ki). Este 5-6-ig voltunk Motoharáéknál, aztán szépen mindenki elkezdett hazamenni. Én a hazaút előtt föltekertem a minói Book Offhoz körbenézni (nem voltak azok a kötetek, amelyeket kerestem). Utána hazatekertem, benéztem a takojakishoz, ahol épp ott volt Dzsingú-szan, illetve Tera-szan lánya, Hana-csan. Tera-szan egy kalligráfiával foglalkozó, elhunyt ismerősétől rengeteg kalligráfiát örökölt, ezeket szerették volna kiállítani a takojakizóban, Hana-csan próbálgatta, hova lehetne felakasztani az írásokat. Mivel vele valószínűleg már nem találkozom többször, elbúcsúztunk, Dzsingú-szan csinál rólunk, hármunkról fotót is. Ezután hazamentem, ezzel zárult a nap. Na ez most egy rövid poszt volt, de a kirándulások miatt muszáj volt ezt az egy napot külön kezelnem 😀