[2016/8] A nagy sirahamai-vakajamai kirándulás, 1. rész. Az ötfős kis csoport. A japán autópálya. Pandák az Adventure Worldben. A tenger és az onszen. Kabuki-show a szálláson. Éjszakai evészet.

Vasárnapra és hétfőre terveztem a nagy sirahamai-vakajamai kirándulást. Sirahama Vakajama megyében található, üdülőváros, tengerparttal, onszenekkel (termálvízű forrás), egy olyan állatkerttel, ahol sok panda van, és finom ételekkel. Nagyon jó helynek tűnt, csakhogy vonattal eléggé nehézkes megközelíteni, és ha oda el is jutottunk, a környékre leginkább csak helyközi buszjáratokkal lehetne elmenni, szóval nem túl praktikus. Ezért kitaláltuk Öcsivel, hogy kocsival fogunk menni, ő vezet majd, és toborzunk még három embert, így mindenkinek olcsóbb lesz a benzin-, az autópálya- és a szállásköltség. Nehéz volt összetoborozni a másik három főt, volt, akit kérdeztem, de nem ért rá, volt, aki utolsó pillanatban variált. Végül a következő felállásban indultunk el: Öcsi, Maszako (Öcsi évfolyamtársa, magyar szakos), Szeitaró (szintén az Oszakai Egyetemre jár, de nem magyar szakos, hanem a műszaki karra jár, egy-két hónapig Magyarországon tanult tavaly, Öcsi és Maszako is találkozott már vele), Szumire (az Öcsiék alatti évfolyamra jár a magyar szakon, személyesen a kirándulás előtt még nem találkoztam vele, csak a Facebookon írogattunk), én. Kicsit tartottam tőle, milyen lesz ez a felállás, hisz voltak olyanok, akik nem még nem találkoztak a másikkal, voltak olyanok, akik szenpai-kóhai viszonyban voltak a másikkal stb. Szerencsére nagyon jó kis csapatnak bizonyult, szerintem nemcsak én, hanem mindenki jól érezte magát.

Fél nyolc körülre beszéltük meg a találkozót Tennódzsinál. Öcsi vezetett, a családi autóval mentünk, amit nemigen használnak. Öcsi nem szokott vezetni, nincs sok gyakorlata, ezért a szülei is izgultak, nem lesz-e probléma, de végül szerintem nagyon jól vezetett. Tennódzsinál már ott várakozott Szumire és Szeitaró, és rövidesen megérkezett Maszako is. A kocsiban elbeszélgettünk, közben Öcsi ráhajtott az autópályára. A japán autópályát kószokudórónak nevezik, vagyik „magas sebességű útnak”, ehhez képest sok helyen 60-as, 70-es sebességkorlátozások vannak, van, ahol kétszer egy sáv van… Én mindig mondom, hogy ez teiszokudóro, vagyis „alacsony sebességű út”.

Rövidesen megérkeztünk Sirahamába, azon belül pedig az első úti célunkhoz, az Adventure Worldbe. Ez főleg egy állatkert, de vannak vidámpark-jellegű attrakciók is. A fő attrakciók azonban mindenképp a pandák! Míg a kóbei Ódzsi állatkertben egy, a tokiói Ueno állatkertben pedig két panda van, itt, ha jól emlékszem, heten vannak! 2014 decemberében születtek pandaikrek, tele volt a híradó velük, nagyon cukik voltak, persze mostanra már megnőttek. De nagyon friss hír, hogy a héten újra kispanda született! Szóval megérkeztünk, megvettük a belépőt (elég borsos ára van, 4100 jen!), aztán elkezdtük felfedezni az állatkertet. Persze először a pandaikreket néztük meg. Nem nagyon akartak megmozdulni, csak feküdtek, gondoltam is, milyen unalmas lesz ez, aztán az egyik feléledt, elkezdett járkálni, enni, nagyon aranyos volt! Lefényképezkedtünk velük, meg lefényképeztük őket minden szögből 😀 Utána átmentünk egy másik részre, ahol további pandák voltak. Volt egy családfa is kifüggesztve a pandákról. Következőnek a szafari részre mentünk, kis buszszerűségbe kellett beülni, az vitt körbe, voltak oroszlánok, elefántok, tigrisek, medve stb. Mikor ezzel is végeztünk, már eléggé megéheztünk, így hát bementünk a kajáldába. Nem volt olcsó, nem is volt túlságosan drága. Vakajama a tengeri herkentyűiről híres, így lehetett venni például siraszus (angolul whitebait, magyarul nem tudom, nagyon apró hal, amiből egyszerre nagyon sokat esznek, pl. rizsre teszik, létezik szusi is belőle) dont (rizses tál), vagy például nyers tonhalasat is. Én a kettő keverékét választottam, nyers tonhalas és siraszus rizses tálat. Nagyon finom volt!

Evés után tovább siettünk, hogy megnézhessük a delfinshow-t. Az okinavai Csuraumi Akvárium delfinshow-ja se volt semmi, de ez talán még jobb volt. A gondozók együtt úsztak a delfinekkel, mindenféle mutatványokat végeztek, a delfinek is nagyon ügyesek voltak. A delfinshow után az addig kimaradt részeket néztük meg, volt papagáj, mara, és minden egyéb, többek között vöröspanda is! Az eredeti tervek szerint másfél órát írtam be erre a programra, persze tudtam, hogy ez képtelenség lesz, így hát kábé három órát töltöttünk itt. Ismét kocsiba ültünk, és következőnek a Szandanbeki nevű helyre mentünk, ez egy sziklaszirt a tengerparton, nagyon szép táj. Megálltunk egy parkolóban, ahol fizetni kellett volna, ha nem vásárolunk semmit, így hát bementünk az ajándékboltba, körbenéztünk, és mindenki vett valami finomságot. Innen sétáltunk le a Szandanbekihez, útközben pedig találtunk egy kis üzletet, ahol furcsa tengeri herkentyűket (kagyló stb.) árultak, meg fagyit és kakigórit (jégkása) is, mindent nagyon olcsón! Egy kakigóri 100 jenbe került! Egy néni és még egy fiatalember (valószínűleg a fia) vitte az üzletet, mindketten nagyon erős kisúbent (vakajamai nyelvjárás) beszéltek, főleg a néni. Nehézséget okozott a megértése. A Szandanbekit megnéztük, egy csapat fotómániás bácsival lefényképeztettük magunkat, aztán tovább indultunk a Szendzsódzsikihez. Ez is egy természeti képződmény, a tengerbe nyúló letisztult, simára erodálódott sziklák. Ezt a helyet is körbejártuk, csináltunk fényképeket, elkészítettük többek között egy olyan jó képet, ami akár egy film vagy egy CD borítója is lehetne 😀

Következőnek a Szaki no ju nevű onszenbe mentünk. Ide nagyon el akartam jutni, ez egy rendkívül érdekes onszen, ugyanis közvetlenül a tengerparton található. Három fürdő van, ami a legtávolabb van a parttól, még forró, ami közelebb, az már langyosabb, ami pedig közvetlenül a tenger mellett van, még langyosabb. Ugyanis a tenger hullámai belecsapnak az onszenbe, és ezáltal a termálvíz és a tengervíz keveredik. A férfi és női rész természetesen fallal el van választva, a férfi rész van a bal oldalon, azért, mert a közeli útról a bal oldali részre könnyen belátni, így valószínűleg úgy gondolták, inkább pucér férfiakat lássanak meg, mint pucér nőket 😀 Nagyon jó volt ez az onszen, én még maradtam volna, de úgy beszéltük meg, hogy csak fél órát maradunk, annyi elég lesz. Nem lett elég 😀 Főleg az a rész tetszett, ami a legközelebb van a tengerhez, néha becsapott egy-egy nagy hullám, nagy élmény volt. Szerettem volna lefényképezni a tájat, csak hát ugye amíg tele van emberrel a fürdő, nem lehet fényképezni (mindenki pucér ugyebár). Már öltözködünk, amikor mondom Öcsinek, hogy jó lett volna lefényképezni a tájat, csak nem nagyon akarnak elfogyni az emberek. Erre Öcsi megfogta a fényképezőt, kilépett az öltözőből, csinált két képet, és visszajött. Nem foglalkozott, hogy az egyik pucér bácsika épp jön errefelé, nem zavarta, mit szólnak hozzá 😀 Szóval így lett képem a Szaki no juról. Bár egy olyan képet akartam volna csinálni, amilyenek a neten terjengenek, tudniillik hogy ül a fickó a tengerhez legközelebbi onszenben, és épp jön a nagy hullám 🙂 Na majd legközelebb!

Ezután a közelben lévő „híres néni tojásos boltjába” akartunk menni (nem tudtuk eldönteni, a tojásos bolt a híres vagy a néni 😀 Bár annyira híres, hogy én nem hallottam róla, pedig nagyon felkészültem Sirahamából…), csakhogy nem tudtunk megállni máshol, csak egy konbini előtt. Onnan sétáltunk vissza, vettünk tojást, amiről azt hittem, hogy az onszenvízben főtt, úgy mint például Hakonéban a fekete tojások (ld. 2014-es kantói útról szóló egyik bejegyzésben). Közben meg kiderült, hogy a nyers tojásokat csak épp hogy felmelegítik a forró vízben, nem hagyják főni. Tehát tulajdonképpen felmelegített nyers tojások. A japánok szeretik a nyers tojást, útitársaim mind meg is ették (itták?), számomra viszont bizarr a nyerstojás-evés, így hát az én részemet az öcsikémnek adtam.

A tojásevés után elfoglaltuk a szállásunkat. A lehető legolcsóbb szállást foglaltam le, ennek ellenére nagyon jó volt. A neten olvastam, hogy az okami (kb. „fogadósné”) minden este ún. Kabuki Show-t (később kiderült, hogy szerencsére köze nem volt a kabukihoz) ad elő – becsekkolásnál rá is kérdeztem, lesz-e, meg lehet-e nézni. Mondja a hölgy, hogy igen, ő is szerepel majd benne. Megmutatta a szobáinkat, felcuccoltunk. Azt hittem, hogy mivel olcsó minsukuról („népi szállás”, olcsó hosztelszerűség) van szó, itt csak egy-egy szobát kapunk, ágyakkal, semmi mást. Ehhez képest kaptunk kis és nagy törülközőt, jukatát (nyári viselet, tradicionális japán szállókban a vendégek ezt viselik), fogkefét, borotvát… A szobában még teafőző is volt, és teafilterek is! Tévé is volt a szobában, légkondi… Az arcmosó részeknél fültisztító, fogkrém. A szállónak volt egy minionszenje is, eredeti termálvízzel, persze mellette zuhanyozó rész is volt, tusfürdővel, samponnal. Az úton megolvadt csokijainkat berakták a hűtőbe, rendes reggeli ugyan nem volt az árban, de ehettünk pirítós kenyeret, volt vaj, lekvár. És az okami-show pedig szállóvendégeknek ingyenes volt. Egyszóval nagyon meg voltunk elégedve a szállással.

Miután elfoglaltuk a szállást, még nem volt sötét, így hát, kicsit megkésve ugyan, de lementünk a tengerpartra. Nem sokan fürödtek már (elvileg szeptember már nem is szezon), mi viszont bemerészkedtünk a tengerbe, és milyen jól tettük! Homokos tengerpart, ráadásul pont jó hőmérsékletű víz (olyan 30 fok körül lehetett) – nagyon kellemes volt! Mindenki élvezte a tengert. Kábé egy órát maradtunk, aztán amikor kijöttünk a vízből, már elég hűvös volt, a lányok hazafutottak, mi a fiúkkal még bementünk a közeli onszenbe, ami nem hagyományos onszen, mivel a tengerparton van, rendes medence, nincs elkerítve, így nők és férfiak is bemehetnek, persze fürdőruhában. Itt felmelegedtünk, aztán innen sétáltunk vissza a szállásra (ekkor már sötét volt). A szálláson lezuhanyoztunk, kipróbáltunk a mini-onszent, ami borzasztó forró volt, de annyira, hogy nem is lehetett beleülni. Volt ott egy hideg vizes csap is, azt megengedtem, hogy lehűtse a vizet. Úgy hagytam, miután eljöttünk, gondolván, majd a következő vendég elzárja, addig legalább normális hőmérsékletűre fog hűlni. Ez nagy hiba volt, a következő bejegyzésben, kiderül, miért!

A zuhanyozás után jukatát öltöttünk, és jukatában enni indultunk, bár elég sok hely már zárva volt (már nincs szezon ugyebár, és mi este 8 után indultunk el). Találtunk végül egy helyet, ahol még lehetett rendelni, én megint egy siraszus – tonhalas dont rendeltem, finom volt. A vacsora után az egyik konbiniben vettünk még rágcsákat, innivalót (a többiek alkoholt, én nem iszom), és visszasiettünk a szállásra, ahol épp kezdődött a fogadósné show-ja. A földszinten komoly színpad volt kialakítva, a check-in pult mellett pedig CD-lejátszók, világítás stb. A „fogadósné”, a lánya és az unokája csinálták a show-t (táncoltak mindenféle öltözékben), az okami férje (ha jól emlékszem, a férje volt) pedig kezelte a világítást. Rajtunk kívül 3-4 másik vendég nézte meg a körülbelül félórás műsort. Bár amatőrök tulajdonképpen, nagyon ügyesek voltak! Megköszönték, hogy eljöttünk, ráadásul hogy Magyarországról eljöttünk 😀 Nagyon kedvesek voltak, megengedték, hogy a műsor után lefényképezkedjünk velük.

Ezután kezdődött a nagy éjszakai evészet 😀 Ott maradtunk a földszinten, és elővettük a rágcsákat, meg az ajándékokat, amiket én vittem mindenkinek. Az egyik bonbon úgy megolvadt a kocsiban, hogy be kellett rakjuk a hűtőbe, a hűtőben pedig úgy megkeményedett, hogy egy nagy csokitömb lett belőle, és késsel kellett szeletelni. Mindenféléről elbeszélgettünk, Szumire felfalta Öcsi maccsás Kit-Katjét, Szeitaró sörözött, én ugyebár nem ittam 😀 Viszont megkóstoltattak velem valami gyenge alkoholos italt, amin nem érződött az alkoholszag, szóval én is meg tudtam inni – kitaláltam, hogy ezt Japánban tudom majd alibinek használni, ezt fogom inni, és akkor nem kell mindig magyarázkodjak, hogy miért nem iszom. Amúgy aznap este néha egy furcsa kívülállóság-érzés fogott el, régebben volt ilyen, hogy amikor nagyon jól éreztem magam, vagy valami nagyon jól sikerült, akkor utána hirtelen rossz kedvem lett, talán a fáradtságtól, most is hasonló volt. Aztán már elég késő volt, amikor elmentünk megint a közeli konbinibe, Öcsi és Szeitaró whiskeyt akart venni, én viszont mondtam, hogy már mindjárt éjjel 2 van, reggel 7-kor indulni akarunk, Öcsi fog vezetni, szerintem nem túl szerencsés ez a dolog. Szumire meg ráment akart enni fél kettőkor. Végül kettő körül feküdtünk le, már így is túl késő volt, a másnap reggeli, terv szerinti indulást nem tudtuk tartani…