A vízum. Infók és eszem-iszom a nagykövetségen. Oszakai magyarinvázió. Gusztustalan rovarok.

Pénteken délután ismét megmászhattam a hegyet, mondjuk annyi változással, hogy mivel kocsival mentem, először nem fentről kellett leereszkedjek, hanem egyből hegymászással kezdhettem a „túrát” 🙂 Először is a vízumomért mentem 14 órára, majd 14:30-kor az ösztöndíjasoknak tartottak egy orientációs beszélgetést. A Konzuli Osztályon találkoztam Kata-szannal és Edina-szannal, akik akkor adták le a vízumigénylő lapjukat – rajtuk kívül pedig meglepően sokan voltak ott; amikor én hétfőn ott jártam, csak hárman-négyen voltunk. Szóval megkaptam a vízumomat, majd kép lesz a poszt alján, közben pedig már hívták lefelé az ösztöndíjasokat, hogy aki végzett, az mehet a megbeszélésre. Plusz infó: a vízum mellé adnak egy tájékoztató lapot a „residence card”-ról. Ha ki akarsz utazni Japánból (nem végleg, hanem pl. hazajönni egy kicsit, vagy átugrani Koreába stb.), akkor egy „re-entry permit” kell, ezzel engednek majd vissza, tehát nem kell a vízumigénylésnél kérni ilyen többszöri beutazásra feljogosító dolgokat, hanem majd odakint kell ezt intézni, ha kiutazásra kerülne sor. A beszélgetéshez a főbejáraton kellett bejussunk, komoly biztonsági intézkedéseket követően (bezártuk a telefonunkat stb. egy kis széfecskébe, aztán átvilágították a táskánkat és minket). Egy emeleti teremben zajlott a beszélgetés, jelen voltunk mi, japán szakos ösztöndíjasok, a kutatói ösztöndíjasok, 1 fő tanári ösztöndíjas és 1 fő, aki a Young Leaders Program ösztöndíjasa, plusz Tanaka diplomata úr, az ösztöndíjakkal (is) foglalkozó Mariann-szan és egy volt ösztöndíjas, Zita-szan (ugye milyen furcsa, hogy pont a magyarok után raktam -szant, és a japán név után nem? Nekem is feltűnt, de most már mindegy :D). Először is Tanaka diplomata úr mondott pár fontos tudnivalót, itt többek között azt tudtam meg, hogy ugye én pl. a vízumot egy évre kértem, de ha tegyük fel, tovább tart a tanév egy héttel, vagy pár nappal későbbre kapok repülőjegyet, akkor a regionális bevándorlási hivatalban kell jelentkezzek, hogy ennyivel meghosszabbítsák a tartózkodásomat. Szintén megtudtuk, hogy ha valami miatt neadjisten lekéssük a repülőt, akkor azonnal hívjuk fel az egyetemet és a nagykövetséget, viszont ez esetben nekünk kell új járatot keresnünk, és ennek a költségeit is állnunk kell 🙁 A többi tudnivalót már tudtam 🙂 A diplomata után Zita-szan mondott nekünk sok fontos dolgot, ő tavaly Kiotóban tanult. Infó: ugyebár kell átalakító a konnektorhoz, de állítólag az itteni 230 voltos készülékek működnek 100 volttal is, szóval csak ilyen csatlakozó-átalakító kell, a gond akkor van, ha kinti készüléket akarunk itthon használni, mert ha azt rádugjuk a 230 voltra, akkor ugye szétég. Számomra fontos infó volt az is, hogy odakint Mastercardból is csak a dombornyomottat fogadják el, szóval arról lehet pénzt felvenni, nekem meg sajna unembossed van, vagyis mehetek ismét a bankba… :/ Még azt is meg kell érdeklődnöm, hogy végül is a Lufthansa egy vagy két nagy csomagot visz-e el, mindenki azt mondta, hogy kettőt, de itt a beszélgetésen elhangzott egy olyan, hogy a „2PC” az egy nagyot és egy kicsit jelent… a héten remélhetőleg ez is kiderül. Infó a biztosításról: 1 700 jen elvileg havonta. Infó a telefonról: a SoftBank társaságnál lehet venni ilyen egy éves telefont, kifejezetten cserediákoknak, olcsó, „gagyi” (úgy értve, hogy ne Iphone-ra számítson senki :D), de feltöltőkártyás, szóval azzal lehet spórolni. Ja és a hálózaton belül ingyenes az üzenetküldés! Zita-szan azt mondta, hogy ő úgy is kijött az ösztöndíjból, hogy szállásra kb. 50 000 jen ment el, nekem ugye elvileg 26 000 jen lesz, szóval ez tök jó. Csak kajára szerinte kb. 30 000 jennel kell számolni. Télire lehet venni kicsi fűtőberendezést használtcikk-üzletből. Ezek után kérdezni lehetett, majd mondták, hogy jön a nagykövet úr és a nagykövetné asszony, eredetileg a kertben szerettek volna megvendégelni minket, de mivel úgy tűnt, esni fog, inkább bent maradtunk. A nagykövet nagyon barátságos volt, nekem külön tetszett, hogy ilyen közvetlen, hogy eljön beszélgetni az ösztöndíjasokkal。Mindenkinek végigkérdezte a nevét (kibogarászta a rómadzsit 🙂 ), meg hogy hol fog tanulni, mit fog tanulni stb. Ezután még pár dolgot kérdezgetett, aztán előállt egy külső szobában az asztal: volt tiramisu, maccsás (zöld teás) kis apró süteményféleség, áfonyás (azt hiszem) süti, mangókrém, „sörzselé”, mellé pedig japán tea, „normál” tea vagy kávé. Itt mindenki kis csoportokban beszélgetett, sikerült beszélni a szintén Oszakában tanuló Attila-szannal és Peti-szannal, és kiderült, hogy a MAPLE-programmal is jön valaki Oszakába a Károliról (később pedig ennek a blognak köszönhetően kiderült, hogy az ELTE-ről is jön egy lány Oszakába a MAPLE-lel… magyarinvázió! 😀 ). Ja és kibeszéltük, hogy milyen állatokra számíthatunk: mukadéra és szuzumebacsira, vagyis japán százlábúra és „verébdarázs”-ra. Állítólag a mukade betegségeket is terjeszt, meg bemászik az ember fülébe, és neki az a jó szokása, hogy a légkondin keresztül jön be a szobába; a verébdarázs csípése meg akár halálos is lehet. Szép kilátások 😀 Íme a gyönyörűségek:

Szóval miután ezeket is kibeszéltük, kaptunk Tokióról és Kiotó-Naráról turistatérképet, majd később nagy Japán-térképek is előkerültek, amelyekből vihettünk haza is, persze én is begyűjtöttem egyet (kép lent). Megnézegettük, ki hova megy, mit érdemes megnézni stb. A nagykövet is be-bekapcsolódott egy-egy kis csoport társalgásába, nekünk magyarázott az oszakai kajákról, meg hogy „mint mindenhol, ott is vannak veszélyes helyek, ahová nem érdemes elmenni” 😀 Aztán ő hamarabb elment, de a felesége ott maradt, és beszélgetett a többiekkel még. Röviden ennyi volt tehát a nagykövetségi látogatás. Jövő hétre még maradt pár elintéznivaló, egy kis TO-látogatás a Károlin, érdeklődés különféle dolgokról, hátramaradt cuccok beszerzése… meg persze nyelvtanozom és kandzsizom – a vizsgaidőszakban és a nyári szünetben azért felejt az ember, és N2-es nyelvvizsgával nem szeretnék olyan csoportba kerülni, amelyik az N2-re készül 😛 Akkor a beígért képek: