[97. NAP] Kirándulás Hikonéba. A hó és a beázott cipők esete.

29-én Hikonéba terveztem menni, hogy elhasználjam az utolsó napot a Szeisun 18 kippuvel, amivel Kjúsún is utaztam (ugyebár öt nap lehet használni, és én négyet használtam el). Hikone elég messze van ahhoz, hogy megérje ezzel a jeggyel oda-vissza, de elég közel ahhoz, hogy egy nap alatt meg lehessen járni az utat.

Mégpedig azért, mert Umedától Kiotón keresztül megy egy Biva-tó sinkaiszoku vonat (Hikone is a Biva-tó mellett fekszik, mint Ócu, ahol már voltunk, csak Hikone északabbra van), ez azt jelenti, hogy gyorsabb, mint a kaiszoku (a kaiszoku egy gyorsított vonat, nem expressz, de nem áll meg mindenhol), de igénybe lehet venni feláras jegy nélkül is. Így kábé 90 kilométer az út, de egy-másfél óra alatt vonattal megtehető.

Ami viszont probléma volt Hikonéban, hogy Minótól eltérően, arrafelé szokott havazni. Elég sokat. Pont kifogtunk egy olyan napot (ketten, mert Attila is jött), amikor az előrejelzés szerint öt centi hó hullott. Hát az nem öt centi volt 😀 Hogy miért volt probléma számunkra a hó? Mivel mindketten úgy készültünk Japánba, hogy Oszakában nem hull hó, ezért nem hoztunk rendes téli cipőt, amivel hóban lehetne járkálni. Énnekem meg ugyebár az őszi cipőm is könnyen beázik (ld. előző bejegyzést, nagaszaki élménybeszámolót stb.), így hát pár lépés után már éreztem a nyirkosságot a cipőmben. De Attila sem úszta meg, az ő cipője is hasonlóképp beázott. Mire a várhoz értünk – mert Hikone fő nevezetessége a vár, ami eredeti, tehát nem az 1960-as években újjáépített replika, hanem a 17. századból fennmaradt eredeti, valaha az Ii-család fennhatósága alá tartozott; a másik nevezetesség a Biva-tó, a harmadik pedig Hiko-njan, egy szamurájsisakos macska, a város mascotja XD -, már a zoknim is vizes volt. Na, a vár bejáratánál lehetett beszerezni ingyen kis pamfleteket a várról, ebből szedtem kettőt (ilyen téglalap alakú kicsi füzetecske volt), és beletuszakoltam a cipőmbe vízfogó gyanánt XD Hát mondanom sem kell, ez sem sokat segített, mire felértünk a várhoz, papírmasé lett belőle… Már éreztem a lábujjaim között áramló vizet, így járkáltuk végig a várat (bár a belső részeknél kis felüdülés volt, amikor le kellett venni a cipőket), majd a vár környékét is… A vár valóban nagyon szép, láttuk az élő Hiko-njant is, de sajnos a vizes cipő eléggé elvonta a figyelmünket XD Végigjártuk tehát átázott cipővel a várat, a lábam már eléggé hozzászokott a hideghez, bár próbáltunk bevetni újabb praktikákat (melonpanos műanyag zacskó, szatyor zoknira húzása és egyéb elvetemültségek XD), de semmi sem segített.

Na de ha már itt vagyunk, akármennyire is átázott a cipőnk, nem megyünk haza anélkül, hogy a Biva-tót innen is meg ne néztük volna, gondoltuk, így hát elindultunk a tó felé. Újabb latyakos és havas utakon kellett haladjunk, úgy látszik, itt nem szokás elkotorni a havat a járdáról. Komolyan, több centis hó állt a járdán (van is kép), max. középen volt egy letaposott, latyakos ösvény, vagy a hóba taposott kis járat, és mindenki azon totyogott végig… Kábé két embert láttunk mindösszesen, akik havat lapátoltak. Szóval megyünk a tó felé a csuromvizes cipőkkel, és egyszer csak megláttunk egy nagy szűpát. Nem is szűpá volt, hanem egy Auchan- vagy Tesco-szerű tényleg nagy bevásárlóközpont. Én itt is zabpelyhet kerestem, de mondom, nézzük meg, hátha van cipő is. És volt! 4 000 jenért téli, vízhatlan cipőt vettünk, vettünk mellé 100 jenért egy pár vastag zoknit is, odakint lecseréltük a cipőnket, és így megkönnyebbülhettünk 😀 Aztán ott kajáltunk is, én takojakit ettem, finom volt

Végezetül pedig megnéztük a tavat, amelyet már Ócuban is láttunk, most Hikonéból is végigszemléltük, majd az állomás felé indultunk. Begyűjtöttem egy kicsi plüss Hiko-njant emlékbe, majd a sinkaiszokuval hazatértünk. Ennyi volt tehát a hikonei kirándulás, ahol a vizes cipők nagyobb szerepet kaptak a várnál 😀

Jöjjön a galéria! Úgy tessék nézni a képeket, hogy ezek a kilencéves öreg fényképezőgépem utolsó képei! Mivel másnap megérkezett az új gépem, el is raktam a régi fényképezőt, nyugdíjba vonult 🙂