(20-1) 【Tóhoku+Kelet-Japán 3】 Utazás Fukusimából Jamagata megyébe. Egy furcsa fürdő Kaminojamában. Zaó onszen és a hegyvidék. Jamadera, a hegyi templom. Magyarok Szendaiban.

Üdvözlet Szendaiból, a Tóhoku-régió legnagyobb városából! Egy napos késéssel, de megérkezett az útinapló harmadik része! Tegnap szerencsém volt az idővel is, voltam egy furcsa fürdőben, fölmentem Zaó onszen hegyvidékére, aztán megmásztam ezer lépcsőfokot a Jamaderánál. Végül pedig Szendaiban tanuló magyarokkal találkoztam. Ime a tegnapi nap összefoglalója!

A fukusimai szállás, az APA-hotel nagyon jó volt. Megnéztem a sorozataimat az óriás tévén, ezzel el is ment az idő, igy későn feküdtem le, reggel viszont korán kellett kelnem, hisz indult a vonat. Felkeltem, de szivesen aludtam még volna 😀 Összeszedelőzködtem, aztán mentem is az állomásra, ekkor Fukusimában még mindig szemerkélt az eső. Tartottam attól, mi lesz, ha kifogom aznapra az esőt, de végül szerencsém volt: sikerült egész nap kikerülnöm az esőfelhőket. Elsőnek Jonezaváig mentem, ahol átszálltam egy mésik járatra, amiről pedig Kaminojama onszennél szálltam le. Ez már Jamagata megye, tehát Fukusima után ezennel „meghóditottam” még egy északkeleti megyét.

Kaminojama onszenben, mint ahogy a nevéből is látható, van termálfürdő, meg egy vár is, amiről kiderült, hogy a szokásos, várnak „álcázott” múzeum. Itt is volt lift belül, meg minden. 9-kor nyitott, én ott voltam 8:50 körül, szóval picit várnom kellett. A kiállitás, hát, tűrhető volt, de nem volt valami nagy szám, a kilátás a vártoronyból viszont jó volt. Kevés időm volt Kaminojama onszenben (másfél óra kábé), és még egy fürdőt is útba kellett ejtenem, igy rövid látogatás után indultam tovább a vártól. Következett a fürdő: hát, ez egy nagyon furcsa fürdő volt. 150 jen volt a belépő, befizettem, majd bementem a férfi részre. Elkezdtem levetkőzni, mire egy bácsika hozzám szól valamit angolul. Tisztáztuk, hogy beszélek japánl is, mire átváltott japánra, persze időnként vissza-visszaváltva angolra. Azt kérdezi a bácsi, szeretném-e megmosni a fejemet. Nem értettem, mire gondol, hajmosásra vagy ilyesmire, mindenesetre azt mondtam, igen. Azt mondja, akkor külön meg ki kell fizetni a „hajmosási dijat”, mert csak akkor kapjuk meg a csapot. Én végképp össze voltam zavarodva. Erre mutat egy nagy műanyag táblát, rajta a felirat: „hajmosási dij”, a táblára pedig madzaggal rákötve egy fém csap. Tehát a csapnak a körbeforgatós része. Kiderült, hogy ez a „hajmosási dij” igazából arra való, hogy használhassa az ember a zuhanyzót. Mivel a zuhanyzónál nincsenek ilyen körbeforgató izék a csapokon. Megveszed a csapot, és akkor zuhanyozhatsz. De ha meg nem akarsz zuhanyozni, akkor furán néznek rád, hogy koszosan szeretnéd használni az onszent. Ráadásul szappan és egyebek sincsenek kikészitve, azt is külön kell megvenni vagy vinni. Tehát egyáltalán nem százötven jen a belépő. A bácsi rendes volt, azt mondta, kifizeti nekem a száz jenes „hajmosási dijat”, és kölcsönadta a szappanját és a samponját is. A másik dolog, ami fura volt itt, hogy a fürdősnéni egyáltalán nem zavartatta magát, teljesen nyugodtan mászkált a férfi öltözőben, miközben mindenki meztelenül flangált. A bácsi pucéran magyarázta a „hajmosási dijat”, miközben a néni a kis jegyárusitó helyről ki-kinézett, hozzászólt. Aztán utána kijött, és elkezdett felmosni, miközben másik vendégek is ott öltöztek, járkáltak egy szál micsodában. Hát érdekes volt… Amúgy ez is elég forró fürdő, a langyosabbik része volt 44 fokos, az tűrhető volt.

A fürdőzés után visszasiettem az állomásra. Érdekes errefelé, hogy a sinkanszen ugyanazon a vonalon jár, mint a sima vonat. A Kaminojama onszen állomás egy elég pici állomás, érdekes volt, amikor befutott és megállt egy sinkanszen. Én persze nem arra szálltam, hanem a normál vonatra, amivel Jamagatáig utaztam. Jamagatában egy órám volt a Zaó onszenbe tartó busz indulásáig, addig megnéztem a jamagatai vár romjait, hát ezek nem is romok, inkább csak a vár hűlt helye 😀 Egy közpark van a vár helyén, valami városi sportközponttal. De legalább megnéztem ezt is. Az állomás felé visszafelé menet három suhanc valamit beszólt angolul. Nem értettem először, mit magyaráznak, valami olyasmit hallottam ki, hogy „pokémon girl”?? Meg hogy „yes, okay”. Aztán utána rájöttem! Épp a telefonomon a térképet és az útitervet néztem, ők meg azt mondták, hogy „Pokémon Go? Yes okay”. 😀 Mondjuk igazán le lehetne erről szokni, hogy ismeretlen külföldieknek random angolul beszólogassunk. Amikor a vonatról szálltam le egy helyen, egy ismeretlen nő odaszólt, hogy „bájbáj”. Vajon ismeretlen, vadidegen japánoknak is odaköszön, hogy „dzsánéé”, amikor azok leszállnak a vonatról?

Jamagatából busszal utaztam tovább Zaó onszenbe. A Zaó hegy Jamagata és Szendai határán fekszik (ha jól emlékszem), a Zaó onszen pedig Jamagata városából egy fél órás buszúttal közelithető meg. A busz jó magasra felmegy, igazi szerpentines hegyi utakon. Nagyon megéri ide feljönni, szép a kilátás, és a fürdők is nagyon jók. Két órám volt itt, igazából több időt is el lehetett volna tölteni itt, de hát sajnos a buszokhoz, vonatokhoz voltam kötve. Télen itt sipályák vannak, több felvonó is közlekedik, ezek egyikével, a Csúó (központi) ropewayjel mentem fel az egyik hegycsúcsra. Ilyen ropewayt én még nem láttam, nagyon nagy a gondola, valami száz ember befér… Mondjuk téli időszakban biztos nagyobb a forgalom errefelé, szóval elkél egy ilyen felvonó. Kicsit meglepő volt, hogy a felvonóból pont rálátni az egyik szabadtéri fürdőre, ráadásul pont a női oldalra, és az utaskisérő bácsika még direkt fel is hivja a figyelmet arra, hogy „nézzék csak, ott látható az onszen!”. Jó, elég távol van ahhoz, hogy szabad szemmel csak annyi legyen látható, hogy a távolban pucér alakok látszanak, de például én ahogy fényképeztem a tájat, simán minden benne volt a képben… Vajon ki rakta ilyen helyre a fürdőt? 😀 Fent a hegytetőn 18 fok volt, meglehetősen hűvös. Szerencsém volt, mert a kilátóból épp meg tudtam nézni a tájat, jó messzire elláttam, mielőtt jött egy nagy felhő, és belepett mindent 🙂 Leereszkedve a hegyről következőnek az előbb emlitett szabadtéri fürdőbe mentem. Hát ez egy nagyon jó onszen. Nem túl forró a viz, kellemes, szép a környék, világoskék, kicsit türkizes szinű a viz, kénes szagú. Tényleg egy nagyon jó fürdőről van szó. Itt tehát megmártóztam, aztán még belefért az időmbe, hogy bemenjek egy másik, kisebb fürdőbe is. Ez is jó volt, csak annyi negativum volt a dologban, hogy a második helyen nem volt zuhanyzó, igy a kénes szagot nem tudtam lemosni magamról. Végül búcsút intettem Zaó onszennek, és várakoztam a Jamagatába tartó buszra. Nagyon szép tájakat láttam, tetszett ez a hely, biztos télen is jó lehet. Muszáj még irnom a Zaó onszenbe tartó busz hangosbemondásairól. Ugyebár Japánban megszokott, hogy gyakran a vonatokon, buszokon az előre felvett hang nemcsak a következő megálló nevét mondja be, hanem azt is, hogy az adott megállóhoz mi van közel, meg néha jótanácsokat is hallhatunk, például „tartsuk be a szabályokat, amikor biciklivel közlekedünk, ne hajtsunk át a piroson”. A Zaó onszeni busz egy új szintet nyitott a furcsa buszos bemondások sorában. Igy hangzott a bemondás:

Köszönjük, hogy ma is a buszunkat választotta. Hamarosan megérkezünk a végállomáshoz, Jamagata állomásra. Kérjük, csak akkor hagyják el helyeiket, miután a busz teljesen megállt. A viteldijat vagy a menetjegyeket az elöl található dobozba helyezzék be. Bűnbandák elleni védekezéssel kapcsolatos információkat, bűnbandákkal kapcsolatos tanácsadást a XXXXXX telefonszámon kaphat, vagy keresse fel a XXXXX-ban lévő XXXXX irodát. Leszálláskor vigyázzon, hová lép. Köszönjük, hogy velünk utazott.

Hogy jönnek a bűnbandák a buszos utazáshoz? XDDDDD Nagyon vicces volt.

Jamagata állomásra visszaérve kábé húsz percem volt a következő vonat indulásáig. Kinéztem, hol van a közelben konbini, és gyorsan elszaladtam oda, hogy vegyek ebédet magamnak. Aztán igyekeztem is vissza az állomásra. Következőnek a Jamaderához mentem, ami szó szerint forditva „hegyi templomot” jelent. Hát igen, ez tényleg egy hegyi templom. Egy magas hegy oldalába alakitották ki az épületeket,  a legfelül lévő épülethet összesen ezer lépcsőfok vezet fel. Ide terveztem felmenni. Gondoltam, hogy valamilyen szekrényszerűségbe berakom majd a hátizsákomat, hogy ne kelljen felcipeljem az ezer lépcsőfokon a sok cuccot, de nem tudtam, hol lesz majd ilyen szekrény. Végül szerencsém volt: az állomás mellett lévő boltnál ki volt irva, hogy ingyen megőrzik a csomagot. Le is adtam a hátizsákot, mondta a srác, hogy fél ötig vissza kell érni. Hát mondom egy óra alatt nem biztos, hogy megjárom a hegyet, végül kiegyeztünk az 5 órában (de amúgy visszaértem fél ötre). Kaminojamában és Zaóban nem voltak olyan sokan turisták, itt viszont megint rengetegen voltak! Elindultam felfelé a hegyen, a lépcsőkön. A bejárati részen látom, hogy egy csomó ember néz, fényképez valamit. Hát kiderült, hogy majmok, japán makákók voltak. Leereszkedtek a hegyről, és az egyik templom tetején bandáztak 😀 Jópofák voltak. Folytattam utamat felfelé, hát hálát adtam, hogy lepakoltam az állomásnál a csomagot, nehéz lett volna a nagy hátizsákkal megmászni ezt a helyet. Szépen haladtam felfelé, megnéztem az egyes épületeket, közben gyönyörködtem a tájban. Odafentről aztán le lehetett tekinteni, milyen messziről jöttünk fel, és a szemközti hegyekre is szép rálátás nyilt. Mindenképpen csak ajánlani tudom ezt a helyet, érdemes Tóhokuban eljönni ide. Amúgy minden Macuo Basóról, a haikuköltőről szól errefelé, mert hogy az Oku no hoszomicsiben (Észak ösvényei – ez tulajdonképpen egy verses útinapló, amit Basó akkor irt, amikor Tóhokuban barangolt) szó esik erről a templomról, illetve van egy haiku, ami konkrétan ehhez a helyhez kötődik. Volt az állomás közelében egy Basó-emlékmúzeum is, terveztem, hogy bemegyek oda, de mire leértem a templomtól, már bezárt.

Visszafelé már könnyebb volt megtenni az ezer lépcsőfokot. Idejében leértem, visszavettem a táskámat, aztán megettem a még Jamagatában vásárolt bentómat. Végezetül vonatra ülve egészen Szendaiig, pontosabban nem Szendai főpályaudvaráig, hanem a Kitajama állomásig mentem. Itt várt ugyanis Niki, akinél aznap megszálltam. Niki szintén japán szakos, a másik egyetemen, és most itt tanult. Facebookon beszéltük, hogy Tóhokuban fogok kirándulni, és felajánlotta, hogy megszállhatok nála a koliban, ami nekem nagyon nagy segitség volt, hiszen igy két éjszakára nem kellett hotelt foglaljak és fizessek. Ezúton is köszönöm neki!! 🙂 Tehát ő várt a megállóhelyen, onnan pedig együtt lesétáltunk a kollégiumhoz. Útközben vettünk vacsorára bentót, és jól elbeszélgettünk. Aztán a kollégiumban is folytatódott a beszélgetés, japánokról, magyarokról, egyetemről stb., majd megjelent Jani, aki szintén magyar, és szintén a Tóhokui Egyetemen van Szendaiban. Kiderült, hogy vele már találkoztam az egyik nagykövetséges, ösztöndijas találkozón, aztán az OTDK-ra meg hasonlókra terelődött a szó, és az is kiderült, hogy ő is Pro Scientia aranyérmes. Ilyen meglepetések értek Szendaiban 🙂 Na aztán hárman tovább beszélgettünk mindenféléről, majd lassacskán nyugovóra kellett térnem, hisz reggel korán terveztem indulni. Niki átadta a szobáját, ott aludtam. Előtte lezuhanyoztam a közös zuhanyzóban, kicsit Minó-filingje volt a dolognak 😀 Amúgy ebben a koleszban az én három évvel ezelőtti kollégiumomhoz képest nagyobbak a szobák szerintem, illetve a szobákban van pici konyhapult is, viszont a mosdó, zuhanyzó ugyanúgy közös. Maga az épület és a folyosók tisztábbak, mint a minói kolesz volt, a zuhany viszont szerintem koszosabb és szűkebb. Kimostam az előző napi váltás ruhámat, a mosógép pedig érmével működött. Szóval voltak eltérések a minói koleszhoz képest, de nagyjából ugyanolyan stilusú volt az egész 😀 A lényeg, hogy volt fedél a fejem fölött, és megszállhattam itt.

Másnapra Szendai és Macusima volt betervezve, egy baj volt csak: egész napra esőt jósoltak. Reménykedtem azért, hogy mégis jó idő lesz valahogy.