[167. NAP] Host familys eligazítás, sinkanszenjegy-vásárlás

A sikokui utat követő napon kipihentem a fáradalmakat, majd egy host familys megbeszélésre kellett mennem, ahogy azt a host familymnek megígértem.

Egy másodpercen múlott, hogy lekéssem a buszt (amiből egy van óránként), szerencsére a buszvezető meglátta, hogy integetve rohanok, és megvárt. Minó állomásról kellett vonattal menni, ugyanis a Tojonaka állomás közelében lévő nemzetközi kapcsolatok irodában (vagy miben) volt az esemény, ott, ahol annak idején a potluck partyt is tartották. Hogy mi is volt ez a rendezvény? Azoknak a családoknak, akik most tavasztól host familyk szeretnének lenni, részt kell venniük egy ilyen eligazításon, ahol jelenlegi host familyk és rjúgakuszeiek is elmondják a tapasztalataikat. Na most erre kerestek több családot és diákot, de mivel a jelentkezők száma hirtelen megnőtt, kellett még egy család + rjúgakuszei, így hát felhívták Motoharát, aki meg rámírt, én meg ugye nem tudtam elolvasni az üzenetet, szóval felhívtam. És akkor így lett az, hogy én megyek. Csak hogy ugye az én host familym meghívott kétszer magához kajálni, meg részt vettünk a potluck partyn, aztán én egyedül részt vettem a kiotói vagasikészítésen, amire Motoharáék nem tudtak jönni, és ennyiből állt a host familyzés… nem tudom, hogy elfoglaltak voltak-e, vagy minden volt diákjukkal is csak ennyit foglalkoztak, vagy én nem voltam szimpatikus nekik… mindenesetre szerintem nem én voltam az ideális választás, hogy beszéljek a tapasztalataimról. Na mindegy.

Szóval odamentem, és mivel óránként egy busz van csak, elég hamar odaértem. Mondták, hogy várjak, jött egy hölgy, aki aláíratott egy papírt, mivel az útiköltséget megkaptuk, szóval legalább pénzbe nem került a kiruccanás. Amíg töltögette a papírt, addig leült mellém, elbeszélgettünk mindenféléről, az egész iroda tudta, hogy most jöttem haza Sikokuról, mert ugye Motohara-szan felhívta őket, hogy igen, tudok jönni, de épp Sikokun vagyok, előző nap fogok hazaérni. Mindenki meg is köszönte, hogy eljöttem, rendesek voltak, jól eldiskurálgattam az iroda dolgozóival. Aztán jöttek más családok és host familyk is, meg megjött Motohara is (amúgy Micuhiro a keresztneve, de valahogy megszoktam, hogy a vezetéknevén emlegetem :D). Vele is eldiskuráltam, aztán kezdődött a program. Három kis csoportra osztották a társaságot, a diákokat és a családjukat szétrobbantották, tehát Motohara másik csoportnál volt. Én pont oda kerültem, ahol a pénzt adó hölgy volt a vezető, plusz ott volt egy nő, akinek egy kínai cserediákja van, meg a host familynek pályázó családok (anyukák vagy anyuka+gyerek felállásban). Először megkérdezték őket, hogy ki miért jelentkezne, honnan hallottak a programról, aztán nekem és a host familys nőnek kellett mesélnünk az élményeinkről. Hát én elmondtam a szegényes élményeket, elég ciki volt, hogy kábé mindegyik a kajálással volt kapcsolatos (takojaki, szecsirjóri, potluck party…). Aztán elmondta a host familys nők, hogy ők milyen programokat csináltak a kínai diáklánnyal: elmentek Kiotóba, Narába, Oszakában kirándultak, meghívták magukhoz, együtt főztek, mittudoménhova mentek együtt… Hát nókomment, rossz host familyt kaptam ki 🙁 Vagy rám haragudhattak meg valamiért? De hát én semmi rosszat nem csináltam, vittem ajándékot is, udvarias voltam… na mindegy. Szóval mindenféléről volt szó, aztán a családok kérdezhettek tőlem meg a host familys nőtől is, aztán a pénzt adó hölgy (bocsánat, neveket nem tudok, azért ezek az „állandó jelzők” :D) mondta, hogy meséljek még valamit, mert úgy látja, hogy én szeretek beszélni. ^^””””””””” Na igen. :DDD Mondtam is mindent, ha kérdeztek. Aztán ezzel véget ért ez a program, utána kérdeztem ezt a hölgyet, hogy nincs itt ebben a centerben valami program, ahol csak beszélgetni lehet japánul, tehát nem tanóra vagy ilyesmi, csak ahol pofázhatok 😀 Meg is kérdezte a kolléganőjét, tőle kaptam valami szórólapot, majd lehet, hogy ellátogatok egy ilyen klubba.

Na miután ez véget ért, egy másik terembe vittek minket (a diákokat és a host familyket – a jelentkezők ott maradtak, és kitöltötték a jelentkezési lapot), itt volt édesség meg üdítő, lehetett beszélgetni, aztán véget ért a program. Motoharával kimentünk az állomásra, még egy kicsit beszélgettünk, aztán ő felszállt az egyik vonatra, én meg vártam az ellenkező irányba tartót, mert én még Umedába mentem. Azért mentem Umedába, hogy megvegyem a sinkanszenjegyet, amivel Tokióból fogok hazajönni (ha már elmentem Tojonakáig, elugrom Umedába, gondoltam). Meg is érkeztem szerencsésen, mentem az automatához, pötyögöm a dolgokat, megkérdezi, hogy „normál” vagy „zöld” ülést szeretnék-e. Na mondom, ez mi. Ott van szerencsére az automatáknál egy segítő hölgyike, kérdezem, hogy mi ez a zöld ülés. Azt mondja, az a legkényelmesebb, drágább ülés. Na gondoltam, Isten őrizz, gyorsan rányomtam a „normálra” 😀 Szóval megvettem a jegyet, odafelé 9 órát utazom a Szeisun 18 kippuvel, visszafelé pedig 2 óra 33 percet a sinkanszennel 🙂 Kíváncsi leszek 🙂 Más aznap nemigen történt.