[186. NAP] A nagy tokiói-kantói út – 3. rész! Vissza a gyerekkorba: Hikarigaoka, Ikebukuro, Nakano Broadway, Ghibli Múzeum! Plusz egy kis töri! Képgaléria!

Nézzük, mi történt a 3. napon! A külvárosokban járkáltam, illetve visszamentem a gyerekkori animéim világába.

Mint ahogy írtam is, szállásadóm, Kazuja adott pótkulcsot, így nem kellett olyan korán elindulnom, mint ő. Azon amúgy elgondolkodtam, hogy én nem szívesen élnék így. Egy olyan pici lakásban lakik, hogy kábé a koleszszobám alig kisebb nála (ezt mintha már írtam volna, mindegy, most leírom megint), pici konyhapult, pici fürdőszoba, reggel 6-kor felkel, elindul munkába, este 7-8-ra hazaér, kicsit gépezik, tévézik, majd lefekszik a pici nappaliban a földre, hogy aludjon pár órát a következő munkanapig. Hely például egy nagy könyvespolcnak egyáltalán nincs. Durva. Szóval ő elindult korán (az ébresztőórája nagyon hangos volt, megébredtem rá, de vissza is aludtam, fáradt voltam), én meg felkeltem a saját programom szerint, és elindultam. Először vonattal mentem Higasikoganei állomásig, onnan pedig kábé negyed órát sétáltam. Ez már eléggé külváros, itt található az Edo-Tokió Tatemono-en (Open-air Architectual Musem angolul), Edo-, Meidzsi- és Sóva-kori épületek vannak „összegyűjtve” egy helyre. Épp fesztivált tartott a múzeum, így ingyen be lehetett menni. Érdekes voltak a régi épületek, ráadásul nagyon jó idő volt, aznap olyan 20-22 fokig is felemelkedett a hőmérséklet.

Ezután felsétáltam a közel park mellett Hanakoganei állomásig (ez nem JR-, hanem azt hiszem, Szeibu-állomás), itt vonatra szálltam, amivel elmentem egy bizonyos megállóig, ahol buszra szálltam át. Amúgy ez a megálló már Nerima kerületben volt, eszembe jutott az A+-os anime, a Nerimai Retkes Bratyók, nem volt túl népszerű, én viszont nagyon szerettem. Ennek a megállónak a környéke nem volt annyira nagyvárosias hangulatú, inkább olyasmi volt, mint nálunk a pest megyei agglomeráció, öreg nénik, kis utcácskák. Megjött a busz, amivel elmentem Hikarigaokáig. Hikarigaokában konkrétan semmi látnivaló nincs, de kiskorom kedvenc animéjében, a Digimonban innen származnak a szereplők (kiskorukban itt találkoztak először digimonokkal), így hát már régóta terveztem, hogy eljövök ide. Ez konkrétan egy nagy lakótelep, olyasmi, mint pl. az újpesti lakótelepek, utcák és többemeletes házak. Itt kóvályogtam egy kicsit, amit elfelejtettem, hogy az egyik előző megállónál kaptam a japán Jehova tanúitól japán „Ébredjetek” újságot :DDD Szóval kóvályogtam Hikarigaokában, nem nagyon találtam a metróállomást, amit kerestem, aztán végül meglett, de a digimonos emléktábla, amiről láttam egy képet a neten, már nem volt sehol, pedig körbejártam a környéket. Egyszer amikor keresgéltem a térképen valamit, az itteni jehovások (vagy más keresztény „hittérítő” nénik) közül az egyik nő megkérdezte, hogy „May I help you?” tökéletes angol kiejtéssel, meg is lepődtem, tényleg nagyon szépen mondta, sajnos le kellett lombozzam a lelkesedését azzal, hogy tudok japánul 🙂 Lett volna Hikarigaokában egy nagy park is, de erre már nem jutott idő, így hát vettem az egyik helyi pékségben valami pizzaszerű lepényféleséget (normális, olcsó kajáldát nem találtam, bezzeg KFC meg Meki meg ilyen szarságok voltak itt is).

A metróval Ikebukuróig mentem. Itt nem volt sok időm, de gyorsan körbejártam az állomás környékét, nagyon sok ember van mindenütt, és tényleg ez is egy animés-mangás negyeddé vált. Tessék megnézni a képeket! Aztán gyorsan még rápillantottam az Ikebukuro Nisigucsikóenre, vagyis az „Ikebukuro West Gate Parkra”, amilyen címmel olvastam egy mangát németül annak idején 🙂 Ja, Ikebukuro felé Nerimánál kellett átszálljak 🙂

Ikebukuro után Nakanóba mentem (amúgy ahhoz képest, hogy nem valami nevezetes látnivalókat jártam be, elég rohanós volt ez a nap), mégpedig a Nakano Broadway nevű üzletbe. Ennek a második-harmadik emelete tele van animés-mangás és egyéb szubkultúrás (játékboltok, makettboltok, antikváriumok, régiségboltok, kártyás üzletek stb.) üzletekkel, nagyon durva mennyiségben van nagyon sok minden, ezeket nem is tudom elmagyarázni, tessék megnézni a képeket! Különösen a 680 000 jenért vesztegetett egy darab Yu-Gi-Oh-s kártyát! 😀 Elég sok otaku arcot láttam amúgy itt 😀

Nakanóból Kicsidzsódzsi állomásig mentem, ahonnan egy parkon keresztül jutottam el a Mitakában lévő Ghibli Múzeumba. A múzeumba előzetesen meg kell venni a jegyet, egy hónappal előtte, és csak a Lawson konbinikben lehet megvenni. Nekem volt jegyem, így bemehettem. A múzeumban mindenféle jóság látható a Ghiblivel kapcsolatosan, animéikkel, filmjeikkel kapcsolatban, meg lehet nézni, hogy készül az animáció stb. Extra, hogy egy kizárólag a múzeumnak gyártott rövidfilmet is meg lehet nézni (ez most a „Kincskeresés” című volt), illetve fel lehet menni a tetőre lefényképezkedni a Laputából ismert robotfigura életnagyságú szobrával. Negatívumok is vannak. Az egyik, hogy tele volt a hely, zsúfolásig (egy csomó kínai volt, akik lökték fel az embert), nem nagyon lehet normálisan megnézni a dolgokat, kisgyerekek is nagyon sokan vannak, ők viszont felszállhatnak a nagy, puha Macskabuszra (Totoro), de a 21 éves, 185 centis gyerekek, mint én, nem! Ez, kérem szépen, negatív diszkrimináció! Én is fel akarok mászni a Macskabuszra! 😀 Szemétség! 😀 Még egy negatívum a múzeum álszent dumája a fényképezésről. A jegyen is fel van tüntetve, hogy a múzeumban nem szabad fényképezni, mert hogy „ez egy utazás egy másik világba, és itt ne a fényképezővel, hanem a képzeletünkkel merüljünk alá a mittudoménmibe, és a szívünkbe rejtsük el az emlékeket, ne a kameránkba” stb., ilyen jellegű álszent szöveg van mindenhol… miért álszent? Mert a múzeum képeit tartalmazó pamfletet meg lehet venni 1000 jenért… meg van külön üzlet is bent (zsúfolt), ahol rohadt drágán lehet kapni fancuccokat… miért nem írják akkor a jegyre csak azt, hogy „fényképezni tilos”? Ebből is meg lehetne érteni, és nem tennék magukat nevetségessé ezzel a szöveggel, miközben ugye arra megy ki a dolog, hogy az ember minél többet fogyasszon… Na mindegy 😀 Azért jó kis hely, egyszer megérte eljönni ide.

A Ghibli után visszamentem az állomásra, onnan pedig vissza a szállásadóm lakásához, még nem volt otthon (este 9 körül ért haza, szóval jó volt, hogy adott kulcsot – biztos valami hét végi céges összejövetel volt), viszont valahogy megjavult a wifi, szóval tudtam netezni. Aztán megérkezett Kazuja-szan, beszélgettünk egy kicsit, majd nyugovóra tértem, hogy reggel idejében el tudjak indulni.

Jöjjenek a képek! Akármit is mondtak, én egy pár képet azért titokban lőttem Ghibliéknél 😛