Napi beszámoló,  Tokiói és kantói kirándulás

[191. NAP] A nagy tokiói-kantói út – 8. rész! Egy hosszú út Nikkóba – majd pedig vissza az Edo-korba! Díszes templomok és az Edo Wonderland. Megint sok kép!

Szerdán reggel 5-kor keltem néhány óra alvás után – Nikkóba indultam, Tocsigi megyébe, a Tokugavák híres városába (mauzóleum van itt, meg ilyen „házi templomjuk”), ez pedig egy jó három órás út volt.

Nem aludtam tehát sokat, így jó álmos is voltam, szépen összepakoltam a cuccaimat, és elindultam. Még sötét volt, én meg vonultam a Tódaimae állomásig a hátizsákkal, laptoptáskával, nejlonzacskóval, ernyővel, így utaztam el Aszakusza állomásig. Aszakusza a Tóbu vasúttársaság központja, innen indulnak vonatjaik különböző úticélok felé. Már az érkezésem napján megvettem a Nikkó Theme Park Passt, aminek az árában benne volt egy oda-vissza út Aszakuszától Tóbunikkó állomásig, illetve a körzetben járó vonatok korlátlan használata, meg a belépőjegy az Edo Wonderlandbe. Aszakusza állomáson bezártam a motyómat a coin lockerbe, majd felültem a 6:20-as vonatra, ami 8:25-re érkezett meg Nikkóba. Útközben még megnéztem az ablakból a Sky Tree-t, Tokió új büszkeségét, a 2012-ben megnyílt tévétornyot. 634 méter magas, azért ennyi, mert a helynek, ahol áll, régi neve Muszasi, a 634-es számot pedig ki lehet olvasni úgy, hogy mu-sza-si. Ez Tokió, Japán és a világ legmagasabb tévétornya. Később még többször lesz róla szó, képek is lesznek, szóval tessék készülni 🙂 Miután elhagytuk a Sky Tree-t, én szépen elaludtam, egyszer ébredtem fel, amikor mellém ült két srác, ázsiaiak voltak, de nem japánok, én nem tudom, vietnamiak vagy thaiok vagy mik voltak, de valami irtó furcsa nyelven rohadt hangosan beszélgettek, és felébresztettek úgy, hogy a fülemben szólt a zene. Miután leszálltak, ismét aludtam picit. Nikkó előtt egy kicsivel ébredtem fel, hatalmas hegyeket és vidéki tájakat láttam, na mondom, ez már nem Tokió 🙂 A képeken majd látható minden.

Megérkezésem után útnak indultam a nikkói szentélyekhez és templomokhoz, amelyek a világörökség részét képezik. Először a Sinkjó nevű hídon mentem át, pontosabban át nem lehet menni, csak el a végéig, majd visszafordulni, mindezt 300 jenért, de megéri, mert hogy ez valami szent híd volt, hogy csak a sógun meg a császár mehetett át rajta. Előttem két európai nő majdnem átment fizetés nélkül, én amíg kérdeztem az eladólányt, hogy akkor most mi mennyi, addig ők szépen mentek előre, mondom, akkor kérek egy jegyet, azt mondja a csajszi, hogy „három főre?”. :O Mondom nem, egy főre. Ja hogy nem együtt vagyunk? Mondom nem 😀 Azt mondja, hogy jaj, akkor szóljak már nekik, hogy itt fizetni kell 😀 Megvettem a jegyet, aztán szóltam a nőknek, meglepődtek, és nem adtak 300 jent azért, hogy ráléphessenek egy hídra 😀

A hidat követően a Rinnódzsi nevű templomba mentem, ezek a következő templomok mind nagyon jelentős, díszes, nagy templomok. A Rinnódzsi viszont épp felújítás alatt áll, így a három híres buddhaszobor közül csak egy látható, maga a templom pedig konkrétan szét van szedve, fentről be lehet nézni a renoválás helyére, teljesen szét van darabokra, deszkákra szedve a templom. Ld. a galériában. Az egészre rá van húzva egy ilyen fóliaféleség, amin látható, hogy amúgy hogy néz ki a templom. Ezután a templomhoz tartozó kicsi múzeumba, „kincskiállításra” mentem be, meg egyúttal be lehet menni a templom kertjébe is, de mindezért külön fizetni kellett. A következő állomásom a Tósógú volt, az egyik Tokugava-mauzóleum, nagy területen sok-sok díszes épület. Híres faragások is vannak az épületeken, ilyen például annak a két elefántnak a képe, amelyet állítólag egy olyan ember készített, aki soha az életében nem látott elefántot; ilyen az alvó macska faragása, meg a három majom. A három majom közül az egyik a fülét fogja be, a másik a száját, a harmadik a szemét takarja el. Ez azt jelképezi, hogy „ne halld a rosszat, ne beszéld, és ne lásd”, vagyis japánok „kikazaru, ivazaru, mizaru” (lehet, hogy más sorrendben). Viszont a „szaru” szó majmot is jelent, így hát ez a három szó olyan, mintha a három majom neve lenne. Miután ezeket megnéztem, a Tósógú belső részébe mentem, ide ugyan ki volt írva, hogy nem szabad fotózni, én azért kívülről gondoltam, hogy befotózok az épület belsejébe oldalról. Hát nem meglátta az egyik pasas? (Nem tudom, hogy szerzetes volt-e, vagy csak egyszerű eladó, ilyen buddhista tárgyakat árult) Nagyon mogorván beszólt, hogy „nófotó”, aztán japánul, hogy töröljem ki a képet, amit csináltam. :O Valami nagyon szent hely lehet ez, úgy látszik, a kis pamfletben sem szerepel kép róla, pedig ugye nem látszik semmi, nem olyan, hogy ott fekszik az egyik Tokugava bebalzsamozva, vagy ilyesmi, hanem egy sima buddhista templomnak tűnik. Na mindegy, az ők bajuk. Egy másik templomféleségbe is bementem, ott meg egy szerzetes magyarázta, hogy nézzek fel a mennyezetre, ott volt egy nagy sárkány, álljak egy bizonyos helyre, ő meg összeüt két fát, és úgy fog hangozni, mintha fentről, a sárkánytól eredne az a hang. Tényleg úgy hangzott!

Következőnek a Futaraszan dzsindzsát néztem meg, bár ennek csak a külső részét, a belső fizetős részre nem mentem be. Végül pedig a Taijúinbjó következett, ez is egy Tokugava-mauzóleum hasonlóan díszes épületekkel. Elgondolkodtam közben azon, hogy a Buddha biztos nem azt akarta volna, amikor látta a beteget meg a halottat stb., és megtért, hogy az ő tanain alapuló vallás ilyen díszes, fényűző templomokat tartson fel, meg ennyire anyagias legyen stb. Párhuzamba állítható a katolikus egyházzal.

Miután ezt is megnéztem, a szentélyektől egy kicsit félreeső Tamozava császári villát néztem meg. Ez ma teljesen nyitott, bárki bemehet (belépő ellenében), van egy szép parkjuk is, meg lehet nézni a különböző szobákat, hol tartózkodott a császár stb. Eredetileg Taisó császárnak építették (talán még koronaherceg korában?), aztán a jelenlegi császár is tartózkodott is, amikor Tokiót bombázták (erre nem biztos, hogy jól emlékszem), akkor itt szállásolták el. Szép épület, jópofa volt a biztonsági őr, kérdezte, hogy hova megyek ezután, mondtam, hogy az Edo Wonderlandbe 🙂 Mondta, hogy nézzem meg a parkot is, azt tíz perc alatt meg lehet nézni. Persze hogy megnéztem azt is, nagyon szép volt.

Elég sok időm maradt, így visszafelé (vissza kellett menni a Tósógú feljáratához, egy szuvenírüzlethez, mivel onnan indult a shuttle busz az Edomurába) megláttam egy kombinit, vettem egy szobatésztát, és azt ott helyben megettem. Aztán a buszra várva majdnem megint elaludtam a kellemes időben.

Megérkezett a busz, felszálltam, rajtam kívül még egy család jött onnan az Edomurába. A sofőr is Edo-korabeli ruhában volt, akart nekem angol nyelvű pamfletet adni, mondtam, hogy nem kell, kérdezi, hogy el tudom olvasni a japánt, mondom igen. Jó. Kábé fél óra volt az út az Edo Wonderlandig, így olyan 2-re értünk oda, délután 5-ig volt nyitva. Nagyon hamar elrepült az a három óra! Meg lehetett nézni az Edo-korabeli épületeket, volt, ahol teát árultak, volt, ahol kaját, dangót például, más helyeken meg mindenféle attrakciókat lehetett megnézni. Meg ugye az egész hely amúgy stúdióként is üzemel, itt forgattak mindenféle filmeket, sorozatokat, például a Nekozamurait is, amiről már korábban írtam, ennek a sorozatnak be is volt rendezve egy külön kis épület, meg voltak mindenféle szórólapok ezzel kapcsolatban, meg lehetett venni a regényváltozatot stb. Amúgy az egész helynek van egy felső, külső része, na az a konkrét forgatási helyszín, mármint úgy, hogy ott nincsenek ilyen egyéb dolgok, azt csak forgatásra használják. Na de én lent először megnéztem egy nindzsa-bemutatót, erre sorba kellett állni kb. 20 percet, de megérte, nagyon látványos volt. Aztán utána sétálgattam mindenfelé, nézegettem a házakat meg mindent, volt a büntetésekkel és bűncselekményekkel kapcsolatos rész is, konkrétan börtön, előtte meg le voltak írva a büntetések fajtái stb., nekem ez ugyebár nagyon érdekes volt. Aztán kezdődött a bugjóso előadás, vagyis a korabeli „elöljáró”, bíró ítélkezése, igazából ez egy nagyon vicces kis színdarab volt, úgy gondoltam, hogy kb. 20 percet megvárok belőle (40 perces volt), de olyan jó volt, hogy végignéztem. Arról szólt, hogy egy jós a csatlósával megtéveszti a városlakókat, rájuk tukmál mindenféle hülyeséget, egy valakinek megjósolja, hogy három napon belül meg fog halni, és amikor nem hal meg, akkor ők akarják kinyírni. Na de az ismerősei megmentik, aztán a bugjó előtt van egy bírósági jelenet, hogy akkor most ki akart megsebesíteni kit, kiderül, hogy az egyik haver álruhában maga a bugjó volt stb. Szóval egy ilyen jópofa sztori sok geggel, viccel, elnéztem volna még egy darabon. Ezután már csak fél óra volt a zárásig, szóval gyorsan megnéztem a nindzsa-labirintust, nem tudtam kikeveredni belőle, így egy „add fel!” vészkijáraton jöttem ki 😀 Aztán a nindzsházat is megnéztem, ez így el van döntve, nagyon jópofa 😀 Amúgy vannak ilyen kísértetházféleségek is, az is poén 🙂 Ekkor mentem fel gyorsan a forgatási részre. Ja, amúgy lehet ruhákat bérelni, Edo-korabelieket, és abban császkálni a „faluban” 🙂 Na a zárásra sikerült mindent megnéznem, kifelé menet egy harcos állt egy bokorban mozdulatlanul, aztán amikor az ember közeledett, akkor „támadt” 😀 A kapuban pedig dobszó kíséretében búcsúztak el korabeli öltözékes emberkék a látogatóktól, ez volt a „kapuzárási ceremónia”. Egyszóval nagyon jó hely ez!

Ezután egy onszenbe akartam bemenni, de sajnos az zárva volt, így elmentem Koszagoe állomásig, ahol nagy szerencsém volt, mert két perc múlva jött egy Aszakuszába tartó zónázó gyorsvonat, utána csak egy óra múlva lett volna vonat, és nem is Aszakuszába, többször át kellett volna szállni. Így tehát a vonattal visszamentem Aszakuszába, és mivel volt még időm a következő szállásadómmal megbeszélt találkozóig, megnéztem az esti, kivilágított Szenszódzsit Aszakuszában, illetve a Szumida-folyó szakuráit a háttérben a kivilágított Sky Tree-vel. Nagyon szép volt minden, tessék megnézni a képeket! Mindezek után metróval Urajaszuig mentem, ami a Tózai vonal egyik állomása, és épp kívül esik Tokió megyén (metropoliszon), és már Csiba megye része. Itt lakik a jelenlegi szállásadóm, Zoli, a FB-on, a Japánban élő magyarok csoportban kérdeztem, be tud-e valaki fogadni, és ő írt, hogy nála megszállhatok, így az utolsó négy éjszakán nála húzom meg magam. Amúgy a Disneylandnél dolgozik, üvegeket csiszol, gravíroz. Nagyon szép dolgokat csinál, érdemes lecsekkolni a honlapját vagy a FB-oldalát! Szerencsém volt, hogy a metróállomáson találtam ingyen wifit, mivel FB-on írt, mert tőle pont elfelejtettem telefonszámot kérni. Szóval a lényeg, hogy megtaláltuk egymást az állomáson, kb. 10 percre lakik onnan. Este jól elbeszélgettünk mindenféléről, neki ugye nem vittem magyaros ajándékokat :D, helyette Kamakurából meg Hakonéból vettem omijagét. Szóval eldiskuráltunk Japánról, japánokról meg mindenféle dolgokról, így zárult a szerdai nap.

A nikkói szépségek, az Edo-kori időutazás képei itt láthatók:

galéria

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás