[204. NAP] Borzalmas órák. DR. Ajándékcsere a sidószenszeijel. A pénzverde szakurái. Az eddigi legszebb szakurás képgaléria!
Az előző bejegyzésben el is felejtettem megemlékezni arról, hogy már több mint 200 napja itt vagyok! Nagyon hamar elrepült az idő… de még hátravan majdnem ennyi, ha minden a terveim szerint alakul, akkor a 359. vagy a 360. napon fogok hazamenni (pár nap híján egy év…). Na de most lássuk, milyen rossz órákat próbáltam ki kedden, milyen ajándékot kaptam a sidószenszeitől, és milyen szép helyen jártam délután. Aki szereti a szakurákat, annak érdemes megnézni ezt az albumot!
Reggel az első két órában két szörnyen rossz órát is kipróbáltam, természetesen nem veszem fel egyiket sem. Az első „Japán társadalom” címen futott, a sillabusz szerint szó lesz az órán mindenféle érdekes kérdésről a japán társadalmat illetően… hát kiderült, hogy a tanár egyike azoknak, akik nem nagyon szeretnének tanítani, állítása szerint az nagyon elavult meg rossz dolog, hogy ha csak ő beszélne itt másfél órán keresztül, mindenki kell válasszon egy kutatási témát, aztán mindenki „menjen ki a társadalomba”, kérdezzük meg a japánokat, és prezentáljunk róla… hmmm, mintha valahonnan ismerős lenne ez a módszer. Csak sajnos a diákok többsége utálja az ilyen órákat (hogy itt, Japánban hogy van ez, azt nem tudom, de Magyarországon tapasztalataim szerint ez igaz), és inkább az elavult órákat kedveli, ahol van normális követelményrendszer, kiszámíthatóság, és tényleg lehet tanulni, nem úgy, mint a csoporttársak esetlegesen hibás kiselőadásaiból. Szóval ezt az órát lehúztam a listámról.
A következő óra egy olvasottszövegértés-óra volt, régi japán képeslapokat nézegetünk, és a kommentárban melléjük írt kulturális témájú szövegeket olvassuk. Hát ez is egy borzalom. Egyenként olvasgattunk mondatokat, aztán a mellettünk ülő össze kellett foglalja más szavakkal, miről szólt a mondat (hogyhogy miről szólt?! Arról, ami le van írva, kész. Minek még egyszer elismételni ugyanazt?!), aztán a tanár megkérdezte, van-e ismeretlen szó… borzasztó unalmas és haszontalan óra volt. A számonkérés ráadásul repóto. ???? Egyetlen haszna volt az órának, az, hogy ez a tanár is említette az oszakai pénzverde előtti szakurákat, amelyek még 17-éig láthatóak (aznap 15-e volt), erről már Attila is mesélt, meg a FB-n is láttam sokaknál képeken, szóval elhatároztam, hogy aznap délután, a DR után elszaladok a belvárosba, hogy megnézzem.
A DR most csak 30 perces volt, megbeszéltük, hogy kell írni egy outline-t a repótomhoz, meg hogy meddig döntsem el az óráimat, meg kibeszéltük Ikuta Tómát, Szano sem ismerte 😀 Aztán a végén odaadtam a Sky Tree-s omijagét (amit ugyebár itthonról rendeltem ^^”””), cserébe pedig Szano szekrényéből elővett egy Sky Tree makettet, amit ilyen apró darabokból kell összerakni (olyan, mint egy miniatürizált Legó). Szerintem abban a szekrényben tart olyan dolgokat, amiket ő kapott, de nem kell neki 😀 Mindenesetre én örültem ennek, bár itt nem kezdem el összerakni, mert félek, hogy elgurul, elvész egy apróság, majd Magyarországon nekiállok 😀
A DR után a buszmegállóba igyekeztem, felszerelkeztem a fényképezővel, hogy ugyebár megnézzem a pénzverde (japánul zóheikjoku) szakuráit. Szenricsúóig mentem busszal, onnan metróval Umedáig, ahol átszálltam a Tanimacsi-vonalra, azzal pedig Tenmabasi állomásig mentem. Nagy tömeg volt már a metróállomáson is, hát még odakint, rendőrök irányították a forgalmat, nagyon népszerű ez a hely. És hogyhogy még mindig szépek itt a szakurák? Úgy, hogy ezek későn virágzó szakurák. Ja, a leglényegesebbet kihagytam: 560 méteren több mint 300 fa áll, összesen több mint 130 különféle fajtájú szakura. Csak a Tenmabasinál lehet bemenni, és egyenesen kell haladni, a túlsó végén van a kijárat; visszafordulni nem lehet. Hanamizni, piknikezni sem lehet. Odabent biztonsági őrök táblákkal álldogálnak, és mondják, hogy haladjunk, ne álljunk meg, persze ezzel senki sem foglalkozik. A szakuranézés előtt tettem egy kitérőt egy postahivatalba, hogy feladjak néhány apróságot haza, nagyon rendesek voltak a postán, borítékot is kellett vennem stb. Aztán mentem szakurát nézni… hát tényleg lenyűgözőek! Nem azok a hagyományos szakurák, hanem vannak olyanok, ahol kis gömbökben nőnek a virágok, van zöld szakura is, meg mindenféle különlegesség. Nem hiába vannak annyian! A kijáratnál aztán lehetett emlékpénzeket venni, egy aranyból készült szakurás emlékérme kb. 600 000 jenbe került! O_______o Ki veszi meg?? Én 1850 jenért vettem egy érmeszettet, vadonatúj 1-5-10-50-100-500 jenesek vannak egy szakurás műanyaglapközé berakva, ízléses kis papírdobozban, úgyis akartam elrakni emlékbe japán érméket, így legalább megvannak egyben, szép emlék.
A kijárattól aztán Kjóbasi állomás felé sétáltam, mivel ott meg akartam nézni egy Book Offot. Nehezen lett meg a Book Off, egyszer rossz irányba irányítottak, aztán egy bevásárlóközpont-féleségben, ahol megkérdeztem, hogy ott van-e a Book Off, a hölgyikék összekeverték egy normál könyvesbolttal, de előbb-utóbb meglett. Én ez ideig nem olvastam, nem láttam a Singeki no kjodzsint, de a múltkor megvettem az első kötetét, hogy tudjak róla véleményt mondani, és egyelőre tetszett a történet, így hát meg akartam venni a következő köteteket is. Tudni kell viszont az, hogy mivel ez kábé a legnépszerűbb cím manapság, a Book Offokból is nagyon hamar elkapkodják. Végignézegettem a könyveket, nem találtam, aztán amikor indultam volna ki a boltból, ott volt egy ilyen rakodó-szekérkén a 2., 3. kötet, pont, amiket kerestem! Kérdezem, hogy innen is el lehet-e venni, mondják, igen, na mondom, tök jó. Aztán még töltöttem az időt egy kicsit a szomszédos Daiszóban, meg ettem egy mentás-csokis fagyit az egyik automatából, majd hazajöttem, mégpedig úgy, hogy Kjóbasitól a gyönyörűszép nevű Nagahori-curumirjokucsi-vonallal (:D) mentem egy állomásig, ott pedig átszálltam a Szakaiszudzsi-vonalra, ami ugyebár Hankjú-vonalként folytatódik, és Kitaszenriig megy.
Az eddigi legszebb szakurás album itt látható:
