(2) Tanórák, bazár, edzés. Töri-maraton kedden. A japán törisek. A szipogás. Találkozás Maszakival és Öcsivel. Az oszakai szakurák. Csalódás a pénzverdénél. A járattörlés. A kedves néni ismét felbukkan.

A következő héten folytatódtak az órák, találkoztam új emberekkel, felidegesítettem magam egy csaj szipogásán, fél év után ismét találkoztam Maszakival és Öcsivel, megnéztem az oszakai szakurákat, a pénzverde szakurái pedig csalódást okoztak. Lássuk sorban a történéseket!

Hétfőn csak késő délután van órám, történelmi földrajz, így hát délelőtt elmentem kipróbálni az edzőtermet. Jó volt, jó lesz ez, annyi furcsaság van, hogy csak öreg nénik és bácsik vannak 🙂 Egy hetven-nyolcvan év körüli bácsi fekve nyomott! :O Magyarországon nem ennyire fittek az öregek… Mondjuk azt is hozzá kell tenni, hogy itt másoknak nincs ideje délelőtt edzőterembe menni, este biztos többen vannak fiatalok is, én viszont este nem szeretek edzeni. Szerdán amúgy az úszómedencét is kipróbáltam, persze sekély a víz, de azért lehet jól úszni, és aminek én nagyon örülök, hogy nem olyan jéghideg a víz. Konkrétan 30 fokos, langyos, tök jó. Magyarországon mindig utáltam, hogy az uszodákban megfagy az ember a vízben, ha egy másodpercre is megáll pihenni. Persze az uszodában is az idősek vannak a legtöbben, vannak nekik ilyen kurzusok, torna, meg van egy külön sáv, ahol nem lehet úszni, csak sétálgatni 😀

Déltől a KU Bridge nevű szervezet tartott egy bazárt a külföldi diákok számára a kampuszon, ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy a japán diákok a megunt, nem szükséges cuccaikat leadták, és ezek közül a külföldiek elvihették ingyen azt, ami megtetszett. Én voltam a legelső, egy ilyen puha lábmelegítős izét választottam, télire nagyon jó lesz. Délután visszasétáltam az egyetemre a történelmi földrajz órára, ez érdekes lesz, csak az első héten még igazából minden órán csak bevezetés, tájékoztató van.

Kedden úgy néz ki a napom, hogy egy „Japán történelem – alapvető források olvasása” óra után jön az ebédszünet (mindenki ekkor ebédel, vagyis próbál helyet találni, nagyon nagy a tömeg a kajáldákban – mivel nagy a kampusz, nem csak egy, hanem rengeteg ebédlő van, ennek ellenére alig lehet helyet találni), aztán jön a tanárommal, Ogura szenszeijel való konzultáció, ami igazából egy mesterszakos tanóra a kutatószobában, utána jön egy „Japán korai újkori történelme” mesterszakos óra, szintén Ogurával, majd visszatérés a kutatószobába, és ott estig „benkjókai”, „kenkjúkai” van, ami azt jelenti, hogy a japán törisek közösen olvasgatnak forrásokat, tanítják egymást, ott a tanár is, segít stb.

Ezen a héten kedden borzalmas idő volt. Egész nap esett az eső, nagy szél volt, lehűlt a levegő, meg lehetett fagyni. Ebben a pocsék időben indultam el az egyetemre, ahol a japán forrásolvasós órával kezdtem. Ez egy alapvető bevezetés lesz a kuzusidzsi (Edo-kori „kusza” írás) olvasásába, szerintem hasznos lesz. Az órát tartó tanár kutatási témája Cusima (sziget Kjúsú és a Koreai-félsziget között), így Cusimáról szóló forrásokat fogunk olvasni. Az első órán bevezetést kaptunk Cusimáról. Ezután próbáltam helyet találni az ebédlőben, nagy nehezen sikerült is. Aztán mentem a tanáromhoz, segítettem neki átpakolni egy csomó kiosztmányt meg könyvet a kutatószobába (vagy a tanár irodája, kutatószobája, és van egy másik, nagyobb terem, ahol sok ember elfér). Sorra megjelentek a japán törisek, főleg negyedévesek és mesterszakosok, bemutatkoztunk egymásnak, mindenki nagyon rendes! Az egyik srác egyből elkezdett kérdezgetni, hogy mivel foglalkozom, nagyon jól elbeszélgettünk. Örültem, hogy végre van kihez szólnom 😀 A következő órára is együtt mentünk hárman. Maga az óra számomra még nehéz, pontosabban nem is tudok azzal foglalkozni, amivel a többiek, mivel ők már egy-két éve járnak erre az órára, vagyis ennek az órának a megelőző kurzusaira. Nekem most először is gyorsan meg kell tanulnom a hiraganák (szótagírás) alapját képező eredeti kandzsikat, az iroha utát („ábécés versike”) kandzsival, az Edo-kori régi daimjóbirtokok nevét (megfeleltetve a mai földrajzi nevekkel), a régi hónapneveket, a régi időszámításhoz használt kifejezéseket, és még sok más okosságot. Meg mellette el kell olvasnom azokat a könyveket, amelyeket múlt héten a Tanár Úr a kezembe nyomott.

A következő óra a mesterszakos Japán újkori történelme óra volt, ahol sok kínai és koreai rjúgakuszei (külföldi cserediák) is megjelent. Őket a tanár megpróbálta „elijeszteni” erről az óráról, kiadott egy nagyon nehéz kuzusidzsis szöveget, mondván, aki nem tudja elolvasni, annak nem ajánlja az órát. (Akkor nekem se kéne járni :D) Aztán meg egész végig nagyon durván hadarva beszélt, én szerencsére tudtam követni, de a végén nekem bevallotta, hogy csak azért hadart, hogy elriassza azokat, akik csak azért vették fel az órát, mert pl. nem volt meg az elegendő óraszámuk 😀

Az óra után visszamentünk a kutatószobába, és ott tanultunk, gyakoroltunk, a japánok kuzusidzsis szövegeket olvastak, én tanultam a régi kandzsikat, aztán a tanár felszólította a japánokat, hogy magyarázzák el nekem a fent említett régi hónapneveket és egyebeket. Mások is voltak, mint a korábbi órán, mindenkivel megismerkedtem, bár csak két diáknak a nevét sikerült elsőre megjegyeznem ^^”” Egész este hétig ott voltunk, és az állomásig mind együtt mentünk le, beszélgettünk. Ja, volt egy koreai cserediák is, aki Tojotomi Hidejosi koreai hadjáratáról szeretne kutatni, ő is rendes volt. Kérdezem tőle, hogy Korea melyik részéről érkezett. Japánul a Kankoku kifejezést használtam, ami Dél-Koreát jelent, az Észak-Koreát ugyanis japánul Kitacsószennek nevezik. Erre megszólal, hogy hát persze Délről, mert északon Észak-Korea van 😀 Pedig a Kankoku alapból Dél-Koreát jelent… Mondom persze, tudom, hogy nem észak-koreai, de Dél-Korea melyik részéről jött? Azt mondja, hááát, délkeletről. Mondom akkor Puszan vagy ilyesmi? Erre megszólal, nem, Kjongdzsuból. Mondom, jaaa, hát én voltam ott. Kicsit ledöbbent 😀 Mondtam neki, hogy megnéztem a királysírokat, mert annak idején nagyon tetszett A Silla királyság ékköve című sorozat 🙂

Szerdán ismét a konzulensem egyik órájára mentem, egy olyan órára, amit igazából nem vettem fel, de a tanárom azt mondta, vegyek részt rajta. Ez másodéves alapszakosoknak szól, de állítólag nekem is hasznos lesz. Az első óra mindenesetre csak bevezetés, tájékoztató volt. Ezután hazamentem, elmentem úszni, majd délután visszamentem a kampuszra a Japán kulturális örökségei órára. Ez is egy nagyon érdekes óra lesz, sorra fogjuk venni a kulturális örökségnek számító helyeket. Az első óra Aszukáról és az aszukai régészeti kutatásokról (a Kanszai Egyetem állítólag elég erős a régészet területén, sokat foglalkoznak Aszukával) szólt volna, ha oda tudtam volna figyelni. A tanár ugyanis nagyon halkan beszélt, egy beteg csaj pedig másfél órán keresztül, konkrétan három másodpercenként szipogott! Tudom, hogy Japánban ez a szokás, meg utálják az orrfújást, de másfél órán keresztül folyamatosan szipogni… borzalmasan idegesített. Nem tudtam figyelni az órára, csak a szipogásra. A csaj láthatóan beteg volt, maszkot viselt, zsepi is volt nála, egyszer ki is ment orrot fújni, de nem sikerült neki… Az idegességemet kiposztoltam a Facebookra, ahol nagyon jó kis diskurzus kerekedett, magyarok beszámoltak hasonló tapasztalataikról, japánok pedig arról, hogy nekik Magyarországon milyen furcsa volt az orrfújást látni. Érdekes volt 😀

Ez után az óra után Dzsúszóba mentem, ugyanis aznapra beszéltük meg Maszakival, hogy találkozunk. Maszakival utoljára tavaly szeptemberben találkoztam, nagyon vártam, hogy ismét beszélgethessünk. A Torikizoku nevű kocsmába (kajálda?) mentünk, ahol annak idején, 2013-ban az oszakai magyarokkal találkoztam. Itt beszélgettünk mindenféléről, majd egy másik kajálda után néztünk, végül találtunk egy rámenest, ahol hakata ráment (fukuokai tésztaétel) ettünk. Jó volt ismét találkozni, beszélgetni.

Csütörtökön délelőtt ismét edzeni mentem, majd délután egy órától a Regionális földrajz óra következett. Elmentem az E501-es teremhez, beültem, majd megjelent egy ismeretlen tanár, és akkor vettem észre, hogy a táblára fel van írva, hogy a Regionális földrajz órát áttették a B301-be. Ez egy másik épület konkrétan! Sietve lerohantam a negyedikről a földszintre, át a B épületbe, fel a második emeletre, a 301-hez, ahová meg az volt kiírva, hogy a Regionális földrajz nem a 301-ben, hanem a 202-ben lesz 😀 Szóval lerohantam az első emeletre, és végül megtaláltam a termet. Ezt az órát bárki felveheti, ezért egy nagy előadó tele van, sajnos az a kellemetlen, hogy sokan beszélgetnek az óra közben, ezért még úgy is nagy a háttérzaj, hogy az előadó mikrofont használ.

Aznapra terveztem, hogy órák után elmegyek megnézni az oszakai pénzverde szakuráit. Az oszakai pénzverde nagyon híres a szakuráiról, az épület előtti sétányon több száz különböző fajtájú fa található. 2014-ben nagyon tetszett, az összes szakura közül ezek a fák nyerték el a legjobban a tetszésemet, ezért idén is nagyon vártam, hogy megnézhessem. Az óra előtt-alatt pont válaszolt valamilyen üzenetre Öcsi, így megkérdeztem, hátha van kedve eljönni a pénzverdéhez. Azt írta, ha végez a teendőivel, eljön, így megbeszéltük, hogy ott találkozunk. Hívta Maszakót és Jukát is, de ők sajnos nem értek rá, így végül ketten mentünk. Mivel az órám hamarabb véget ért, én előbb leértem a városba, így a pénzverde előtt még elmentem az oszakai várhoz, és megnéztem a körülötte lévő park szakuráit. Sajnos a rossz idő és a nagy szél már sok szirmot lefújt, de azért még mindig gyönyörűek voltak a virágok! Körbesétáltam a parkban, fölmentem a vár fő bástyájához, innen mentem tovább a pénzverdéhez.

Szerencsére aznap nagyon szép idő volt. Rengeteg volt a turista, rengetegen voltak kíváncsiak a cseresznyevirágokra, még mielőtt véget érne a szezon és lehullanának. Átsétáltam a Pénzverdéhez, de mivel Öcsi még nem érkezett meg, eltöltöttem az időt a közeli állomásnál lévő bevásárlóközpontban, a százjenes boltban lófráltam. Aztán megjött Öcsi, és együtt elindultunk a pénzverde felé. Akkora volt a tömeg, hogy rendőrök irányították a gyalogos forgalmat, meg volt szigorúan szabva, hol lehet közlekedni. Elértünk a pénzverdéhez, és vártam azt a csodás látványt, mint 2014-ben, de csalódnom kellett. Valószínűleg a szeszélyes időjárás miatt, a szakurák fele még ki se volt nyílva, a másik fele meg már elhullott. Hatalmas csalódás volt. Azért voltak szép fák is, mindenki ezeket nézegette, fotózta, de koránt sem volt olyan nagy élményt, mint három éve. Idén is megvettem emlékbe az idén vert érmék szettjét (minden japán pénzérméből van benne egy darab, műanyag lap közé helyezve, szakurás díszdobozban), sajnos 350 jennel drágább volt, mint három éve 😀

Végigmentünk tehát a pénzverde előtti sétányon, majd tovább a szomszédos parkon, át az Ógaván átívelő hídon, és a folyó túlpartján lévő Kema Szakuranomija Parkon is. Hát a Kema Park szakurái idén szebben voltak, mint a pénzverdénél lévő, még csak bimbózó társaik 🙂 Az esti fényben különösen hangulatos ez a környék. Közben mindenféléről elbeszélgettünk, jó volt végre Öcsivel is normálisan beszélgetni, hisz az első nap rohanásában nemigen tudtunk diskurálni. Megbeszéltük, hogy elmegyünk majd edzeni, mert amikor beiratkoztam a konditerembe, kaptam két ingyenjegyet, amivel ismerős is beléphet. A szakurák állapotáról pedig tudósítottuk Maszakóékat, mondtuk, hogy hétvégén se lesz sok értelme a pénzverdéhez menni. Végül kerestünk egy okonomijakist, és ott vacsoráztunk. A hazaút kicsit macerás volt, mivel a Hankjú kiotói vonalán baleset történt, és mivel a Hankjú szenri vonalának vonatai bejárnak az oszakai metró Szakaiszudzsi vonalára, ezért az egész Szakaiszudzsi metróvonal leállt. Gyalog átmentünk egy Midószudzsi-állomáshoz, ahonnan Öcsi dél felé, én pedig észak felé vettem az irányt. Eszaka állomáson pedig kénytelen voltam használni a japán stílusú vécét, ami borzalmas élmény volt 😀 😀

Az OTDK-n való részvételem miatt jövő hétre haza kell utaznom. Korábban meg is vettem a repülőjegyemet, úgy volt, hogy Amszterdami átszállással, a KLM-mel utazom majd. A héten viszont jött egy e-mail, miszerint az Oszakából Amszterdamba tartó járatot törölték! :O Azt írták, várjam meg, amíg megkapom az információt, milyen járatra fognak átfoglalni. Vártam egy napot, de nem jött semmi, így Facebookon megérdeklődtem a KLM-nél, mi a teendő. Segítőkészek voltak, átfoglalták a jegyemet, de így jóval megnő az utazási idő, és csak hétfő reggel fogok hazaérni. Ugyanis a KLM járata helyett először a China Eastern járatával kell eljussak Sanghajba, ott pedig 4-5 óra várakozás után az Air France járatára fogok felszállni, végül Párizson keresztül érkezem meg Budapestre. Ilyenkor állítólag kártérítés jár, remélem, sikerül behajtani náluk.

Pénteken reggel takarítottam, aztán elmentem úszni, majd visszafelé jövet bementem a szomszéd takojakishoz. Mondta, hogy a múltkori kedves néni, Reiko-szan, aki kifizette a takojakimat, azóta is mindig emleget, és kérdezi tőle, hogy jártam-e az üzletben 🙂 És meghagyta a takojakisnak, hogy ha felbukkanok, akkor értesítse. Terada-szan, így hívják a takojakist, egyből telefont is ragadott, és szólt a néninek, hogy megjött a külföldi cserediák. Nem telt egy tíz perc, és Reiko-szan begurult biciklin az üzlet elé 😀 Volt az üzletben még egy férfi, Terada-szan szenpaija (iskolában fölsőbb évfolyamos). Beszélgettünk Terada-szannal, és egyszer csak mondja Terada ennek a pasinak, hogy én egy külföldi diák vagyok. Kiderült, hogy az üzletben ülő férfi nem lát, és a beszélgetésünk alapján nem jött rá arra, hogy én nem japán vagyok. Mondtam neki, hogy azért az akcentus vagy ilyesmi árulkodó lehet, azt mondta, tényleg nem vette észre, azt hitte, japán vagyok. Nem tudom, ez tényleg igaz volt-e, vagy csak bók, de nagyon megörvendtem. Vele is elbeszélgettünk, Magyarországról, Japánról, japán töriről, a kedves nénivel is, magyarázta nekem az unokáját meg mindenfélét. Aztán szóba került a zene, mondtam, hogy én szeretem az enkát (hagyományos stílusú japán dalok), meglepődtek, aztán elmagyaráztam nekik az Eurovíziós Dalfesztivált, tetszett nekik 😀 Végül a néni megint kifizette a takojakimat, sőt még egy oolong teára is meghívott 🙂 Nagyon jól elbeszélgettünk. És pont most, amikor ezt írom, az előbb csöngött a telefonom, Terada-szan volt az, azt mondja, a tegnapi néni hozott valami ajándékot nekem, még mielőtt hazamegyek, vegyem át. De rendes!!! Én is viszek neki valami magyar csokit meg paprikát 🙂

Olyasmi történt még, hogy megérkezett a single futon, szépen be tudtam végre ágyazni, aztán rendeltem routert meg vasalódeszkát, pakoltam és írtam a blogot, ettem maccsás pudingot… szóval a szombat igazából ilyen lazsálós nap volt. Most következik a hazaút és az OTDK, remélem, sikerül jó eredményt elérnem, aztán jövő szombattól ismét Japánból közvetítek 🙂