Nyugat-Kjúsú kirándulás,  OSZAKA 2017~2019.

(75-3) 【Nyugat-Kjúsú 3】 Buszos kirándulás az Ószumi-félszigeten. Japán főszigeteinek legdélibb pontja, a Szata-fok. Villámlás és mennydörgés. Ebéd Minami-Ószumiban. Az Ogava-vizesés eső idején. A bicikliző bácsi. Ismét élve eltemetve.

Üdvözlet Ibuszukiból, Kagosima megyéből! A mai napon egy buszos kiránduláson vettem részt az Ószumi-félszigeten… hát sajnos az időjárás nem volt a legtökéletesebb. Japán főszigeteinek legdélibb pontját szinte nem sikerült meglátogatni, és a délután megtekintett vizesés is érdekesen nézett ki a nagy esőzés után.

5-kor keltem, még mindenki aludt a szálláson. Még a sötétben ballagtam ki a vasútállomásra, hogy elérjem a pár perccel 6 előtt induló vonatot. Rajtam kivül csak diákok voltak a vonaton, ők aztán Jamakava állomásnál átszálltak a délebbre közlekedő vonatra. Én csak egy megállót mentem, Jamakaváig, ami amúgy Japán legdélibb személyzettel rendelkező állomása. A Jamakava-kikötőbe kellett mennem, ehhez úgy húsz percet kellett gyalogoljak. Fél 7 körül meg is érkeztem a kikötőbe, hogy ott aztán várakozhassak egészen 8-ig. 8-kor indult ugyanis a komp, ami átvitt az öböl túlsó partjára, az Ószumi-félszigetre, Nedzsime kikötőjébe. Én azt hittem, hogy csak a Jamakava-kikötőből lehet átjutni a túlpartra, közben aztán aznap kiderült, hogy az ibuszuki kikötőből is indul hajó… megspórolhattam volna a korán kelést, a vonatozást és a gyaloglást. No mindegy.

A váróteremben ülve a tévén figyeltem a hireket a hokkaidói földrengésről. Ekkor még azt mondták, hogy a japán skála szerinti 6-os erősségű volt a rengés, később korrigáltak 7-esre. Ilyen erős földrengést Hokkaidón még nem tapasztaltak. A rengés epicentruma egy kis településen, Acumában volt, itt házak dőltek össze, utak repedtek meg, de ami még nagyobb gond, az az, hogy a laza szerkezetű dombokon földcsuszamlás keletkezett, és az éj leple alatt (éjjel 3 és 4 között volt a rengés) ez maga alá temetett egy csomó házat, benne emberekkel. A rengés miatt megállt Hokkaidó legnagyobb erőműve, emiatt pedig vészleállással leálltak a kisebb erőművek is, igy egy időre egész Hokkaidó áram nélkül maradt. A nagyvárosokban is gondot okozott a rengés, a Sin-Csitosze nemzetközi reptéren is károk keletkeztek, igy nem indultak repülőjáratok, az áramszünet miatt pedig egész Hokkaidó vonatközlekedése is megbénult.

Ezeket a hireket figyeltem tehát, miközben várakoztam. 8-kor aztán föl lehetett szállni a hajóra. Én szálltam fel először, ami azért volt jó, mert igy szabadon átállithattam a légkondi kapcsolóját. Amikor felszálltam, olyan volt, mintha valami hűtőszekrénybe csöppentem volna, hát nem csoda, 21 fokra volt állitva a légkondi. Gyorsan följebb nyomtam néhány fokkal, igy már elviselhetőbbé vált a hideg.

A kompút 50 percet tartott. A buszos kirándulás kezdetéig pedig volt még negyven percem, ezért elsétáltam a legközelebbi konbiniig valami rágcsálnivalóért. A kikötő környékén amúgy nem sok minden volt, elég kihalt volt a vidék, viszont egy parkban egy csapat öreg bácsika és nénike golfozott, vagy valami hasonló játékot játszott.

Visszamentem a kikötőbe, ekkor már ott volt a busz. Felszálltam, rajtam kivül aztán jött még egy fiatalember és egy lány, igy három utas volt összesen. Nem tudom, megéri-e az üzemeltető cégnek ezt a buszjáratot fenntartani, mindenesetre én nagyon örültem neki. Annak idején, még azt hiszem, tavaly kezdtem utánanézni, hogy lehet eljutni Kjúsú, és egyben Japán főszigeteinek legdélibb pontjára, a Szata-fokhoz, és a legtöbb oldal azt irta, hogy csak kocsival, mert egy fizetős magánút vezet oda. Aztán találtam egy honlapot, ami egy ingyenes buszjáratról irt. Ez volt tavaly, idén pedig ugyan fizetőssé vált, de kiegészült a buszos kirándulás az Ogava-vizesés megtekintésével. Ez az a vizesés, amely a Szego-don sorozat openingjében látható (l. legelső kjúsúi posztban lévő Youtube-videó). Igy hát két legyet üt az ember egy csapásra, és persze a lényeg, hogy el lehet jutni a Szata-fokhoz kocsi nélkül. Egy kedves hölgy volt az idegenvezető, a buszsofőr is nagyon jópofa volt. Csak az volt a gond, hogy én az öt órai kelés miatt nagyon álmos voltam, és néha aludtam volna a buszon, de mivel én ültem a legelöl, ráadásul ilyen egzotikus kinézetem is van ( 😀 ), az idegenvezető nénike végig rám nézett, miközben beszélt, igy hát bólogatnom kellett, nem aludhattam el 😀 Mondta az idegenvezető, hogy délben olyan 3-4 hely közül választhatunk, hogy hol akarunk ebédelni, de telefonon hivjuk fel a kiválasztott helyet, mert lehetséges, hogy ha nem foglalunk, nem lesz hely. Hát mivel se az árakat, se semmit nem tudtam, én nem foglaltam, a másik fiatalember se, a lány foglalt. Úgy döntöttünk, hogy majd a szupermarketben veszünk valamit.

Amikor a kikötőből elindultunk, még csak szimplán borult volt az ég, de nem esett. Reméltem, hogy ez igy is marad, de útközben elkezdett csöpörészni az eső. Nem baj, gondoltam, ennyi még nem árt meg. Mikor közeledtünk a Szata-fokhoz, már jó erősen esett, ez már azért aggasztott, de nem vette el a kedvemet. Aztán amikor megérkeztünk a Szata-fok közelében lévő parkolóba, ahonnan még egy 10 percet kell sétálni a kilátóig, elkezdett villámlani, hatalmasakat dörgött, ömlött az eső. Az idegenvezető egyből elsikitotta magát, hogy “Villámlik! Félek!”, és berohant a kis információs irodába. Értem én, hogy a villámlás veszélyes, meg minden, de eddig úgy vettem észre, hogy itt Japánban az emberek valahogy túlreagálják a villámlást… Sokan egy kis villámlástól egyből úgy viselkednek, mintha itt lenne a világvége. Mi is követtük az idegenvezetőt mindenesetre az információs irodába, itt álldogált egy bácsika, aki mondta, hogy hát ilyen időben ne menjünk a kilátóhoz, mert veszélyes. Az idegenvezető nagyokat bólogatva helyeselt. Mi hárman pedig csak néztünk egymásra, hogy akkor most mi lesz… Azért jöttünk el idáig, azért fizettünk be a kirándulásra, hogy végül ne lássunk semmit? Volt egy kis kilátószerűség az információs iroda közelében is, innen rá lehetett látni a legdélibb pontra, a közeli szigeten lévő világitótorony is látszott, meg persze a kilátó is, ahová akartunk menni. Az ernyő alatt épp tudtam egy-két képet csinálni (az egyiken egy villám is látszik), aztán hirtelen még jobban beborult az ég, már nem látszott se a világitótorony, se semmi, akkorákat dörgött, hogy azt hittem, leszakad az égbolt, és az eső is úgy kezdett ömleni, mintha dézsából öntenék. Na gondoltam, ez már tényleg nem tréfa, igy egykettőre berohantam én is az információs irodába. Kérdezem a pultnál, hogy attól még, hogy a legdélibb pontig nem tudtunk lemenni, kaphatok-e egy igazolást 😀 Persze kaphattam. Aki esetleg ide tévedne: a “hivatalos” igazolást (amilyen a vakkanai és a nemurói) ingyen el lehet kérni! Van egy másik igazolás is, amit ők gyártanak helyben, én elkövettem azt a hibát, hogy azt is megvettem 300 jenért, de nem kellett volna, mert nagyon gagyi. Ezután úgy 20 percet várakoztunk az információs irodában, én közben nem adtam fel a dolgot, frissitgettem a katasztrófa-információs applikációt, néztem, hogy merre vonulnak az esőfelhők. Úgy húsz perc elteltével aztán elcsendesült az égbolt, és az eső is gyengülni kezdett. Gondoltuk, most van itt az idő, hogy gyorsan megjárjuk a kilátót! Elővettem az esőkabátomat, a hátizsákot ott hagytam a buszsofőrnél, és az idegenvezetővel négyen elindultunk a kilátóhoz. A Szata-fok épp nagy megújuláson megy keresztül, kiépitik teljesen akadálymentessé a kilátóhoz vezető utat, de ez még nincs kész, igy egy szakaszon ideiglenes lépcsőkön kellett végigvonulnunk. Elhaladtunk egy kis szentély mellett is, aztán végül megérkeztünk a kilátóhoz. Innen szép kilátás nyilt (volna) a tengerre (ha jó lett volna az idő). Csináltunk fotókat, aztán a “Japán főszigeteinek legdélibb pontja” feliratú emlékkőnél megkértem útitársaimat, hogy lefényképezzenek. A háttérben nem sok minden látszik, rajtam meg lóg a vizes esőkabát, de a lényeg, hogy megvan a kép 😀 A kilátótól visszasétáltunk a buszmegállóba, majd Minami-Ószumi község egyik központi részéig utaztunk, hogy ott ebédeljünk.

Azt irtam, hogy központi rész, de attól még ez a központ is nagyon kihalt. Minami-Ószumi község is egy elöregedő település, rengeteg üresen álló házzal, lehúzott redőnyű üzlettel. Nem tudom, minek kellett volna foglalni az éttermekbe, ugyanis az utcán a kutya se járt, szerintem simán lett volna hely akárhol. Nekünk viszont ugyebár ott volt a szupermarket, itt vettem kaját, szusit meg sült szobát, meg persze desszertnek valami édességet. Jópofa volt, hogy a szupermarketben a felvételről bejátszott reklámszöveget kagosimai nyelvjárásban mondták 🙂 Maguk a szavak nem nyelvjárási kifejezések voltak, de a hanglejtés tipikus kagosima-ben volt.

Visszasétáltunk a buszhoz, és elfogyasztottuk az ebédünket. A sofőr megkinált minket gójával, ami egyfajta keserű tök, amit Kagosimában és Okinaván előszeretettel fogyasztanak. Én már egyszer ettem góját valahol, szerintem pont Okinaván, akkor sem jött be, hát most se nyerte el a tetszésemet 😀 Volt valami cukrozott gója is, az egy fokkal jobb volt, de a cukor se vette el a kesernyés izét. Aztán kaptunk egy ürömből készült mocsit is, valami levélbe csomagolva, hát ez valami isteni volt, nagyon izlett. Mondták, hogy egy helyi néni csinálja, és a piacon szokta árulni, de ha reggel korán nem vesz az ember, akkor délre már nem talál, mert olyan sokan szeretik, hogy mindig hamar elkapkodják.

Miután megebédeltünk, elindultunk az Ogava-vizeséshez. Nem irtam eddig, de az ebéd idején eléggé legyengült az eső, már csak csöpörészett. Viszont ahogy a vizesés felé haladtunk, nem túl biztató értesités jött a telefonomra: Minami-Ószumi településen 142 mm eső várható 😀 Megérkeztünk a vizesés melletti parkolóhoz. Meglehetősen sokan voltak itt, mint az idegenvezető elmondta, ez a sorozat hatása, mindenki látni szeretné azt a festői tájat, ami a sorozat openingjében látható. Igen ám, csak azzal nem számol senki, hogy azt az openinget ideális időjárási körülmények között vették fel megfelelő világitással, ráadásul még az utómunka során szépitettek is rajta… Úgy másfél kilométert kellett sétálni a szépen kiépitett ösvényen a vizesésig. Az ösvény melletti folyó meg volt áradva, barna, sáros viz zubogott le nagy erővel. A vizesés sem volt különb. Csak úgy zuhogott le a barna, sáros viz, minden látogató röhögte, hogy hááát, ez nem az, amit a sorozatban látunk 😀 Az Instagramon rákerestem a helyre, egy-két napja, amikor szép idő volt, pont az a látvány fogadta a látogatókat, mint a sorozatban… De ilyen nagy esőzés után, mint a mai, nem csoda, hogy a türkizkék, szépen, lassan csobogó vizesés helyett egy sáros zuhatag fogadott minket 😀 Innen visszamentünk a buszhoz, de persze hamarabb visszaértünk, mint az indulási idő, ezért úgy 20-30 percet kellett várakozunk. Amit azért tartottam nevetségesnek, mert hármunkon kivül senki nem szállt a buszra, szerintem nem is lehetett volna innen felszállni, igy sok értelme nem volt kivárni a hivatalos indulási időt… Visszamentünk a kikötőbe, és ezzel véget is ért a buszos utazás. Nem mondom, hogy nem érte meg elmenni, mert azért mégiscsak jártam a legdélibb pontnál, meg új helyeket láttam, meg persze van mit mesélni, de tény, hogy szebb időben jobb lett volna az egész… Most nem volt szerencsém.

A kikötőben leültem a tévé elé, hogy figyeljem a hokkaidói hireket, ekkor már 7-es erősségű földrengésről beszéltek. Egyszer csak hallom, hogy mintha az én nevemet mondanák, gondoltam, biztos képzelődöm, rosszul hallom. Aztán egyszer csak jön előre valaki, és megszólal: “Dániel-szan, merre jártál ma?”. Hát a szállásról a bácsika volt az tegnapról! Kiderült, hogy ő is a legdélibb fokhoz ment ma biciklivel. És tényleg, láttam is a buszból egy biciklist tekerni fölfelé. A bácsi miután nyugdijba ment, hobbiból elkezdett biciklizni, és most a feleségével járják a világot, viszik magukkal a biciklijüket, és tekernek mindenfelé. Mikor tegnap mondtam, hogy magyar vagyok, egyből kezdte mondani, hogy ők bicikliztek az Esztergom, Vác, Szentendre stb. útvonalakon (még sorolta tovább a városokat). Utána képeket is mutatott, a biciklije a legkülönfélébb helyeken volt lefotózva: Japánban különféle helyeken, Párizs, Németország, Amszterdam, Róma, Korea, Thaiföld, Kambodzsa, Vietnam, Magyarország… most hirtelen ennyi jut eszembe, tényleg mindenütt voltak! Szóval ő szólitott meg a kikötőben, és mondta, hogy ő az Ibuszukiba tartó gyorshajóval fog menni. Ez az, amiről én nem tudtam. Az én esetemben még másfél órát kellett volna várnom, majd fizetni 700 jent a kompért, utána meg vagy gyalogolni húsz percet és 200 jenért hazavonatozni, vagy ha elérek egy buszt, akkor 100 jenért hazabuszozni. Ehelyett az Ibuszukiba tartó hajóra csak fél órát kellett várni, ötven perc helyett húsz perc a menetideje, és a kikötőből egy negyed óra alatt vissza lehet sétálni a szállásra. Végül én is e mellett a hajó mellett döntöttem. A hajón leültem egy helyre, de nagyon hideg volt, hát pont ott volt a légkondi az üléssel szemben. Gondoltam, lemegyek a hajó lenti részébe, hátha ott melegebb van. Ahogy mentem le a lépcsőn, megláttam a légkondi távirányitóját: maximum szélsebesség mellett 18 fokra volt állitva!! Hát mondom, ez tényleg beteges!

Ibuszukiba érve a bácsi visszatekert a szállásra, én pedig szépen gyalogoltam. Útközben az egyik kisboltba betértem vacsorát venni, és a hűtőben megláttam a restaurációs dizájnos kólákat, vettem egyet, amin a nyomtatást jobbnak találtam a már meglévőnél. Amúgy ebben a boltban ott voltak a nyári kólák, a tavaszi, szakurás kólák, a vébés kólák… Úgy látszik, nem igazán fogy 😀 A szállásra visszaérve gyorsan lepakoltam, vettem egy törülközőt, és átsétáltam a közeli homokfürdőbe, ahol ismét elásattam magam 😀 Nagyon jólesett ma is. Utána beültem a forró vizbe, majd visszamentem a szállásra, ahol elkezdtem összekésziteni a csomagomat a másnapi indulásra.

Vacsorázás közben beszélgettünk a bácsikával, aznap csak ő volt a szobában. Később érkezett három-négy fiú, ők egy külön szobát béreltek ki. Az őrmester leültette őket is a konyhába, és nekik is elkezdte darálni a szabálykönyvet. Érdekes módon nem annyira részletesen, mint nekem, például nekik nem kellett megnézniük a sütőt meg a vécét… Nekik hangzott el az, hogy “ki van irva, hogy meddig lehet zuhanyozni, ez a gaidzsinok miatt kellett, mert ugye a gaidzsinok reggel zuhanyoznak, és hát ilyenről nem lehet szó”, aztán valaminél megint mondta, hogy “hát de ezt ti tudjátok, gondolom, a gaidzsinok azok, akik ezt nem tudják, hahahahaha”. Ki kéne irja akkor, hogy Japanese Only, mint ahogy a bordélyházak szokták, csak ugyebár akkor elesne jókora bevételtől. Később a srácok vettek valami bentót a szomszéd üzletből, persze az őrmester nem állta meg, hogy ne faggassa ki őket, hogy mit vettek, mit esznek. Később jött egy lány is, mi még ott voltunk a bácsival a nappaliban, igy még egyszer végighallgathattuk a szabálykönyvet. Vajon nem unja meg az őrmester, hogy ezt végig kell mondja mindenkinek? Mondjuk szerintem direkt élvezi, hogy őrmestert játszhat. A lánynak például mondta, hogy kicsekkoláskor nézzen körül, ne felejtsen itt semmit, majd elkezdte magyarázni, hogy mások mit felejtettek már itt. Most kit érdekel, hogy más mit felejtett ott, komolyan? Na mindegy.

Este a hireket figyeltem, eléggé aggasztóak voltak. Egyrészt Hokkaidón nagyon durva volt a helyzet, közben pedig az oszakai tájfun után sem oldódtak meg a problémák. Két reptér is le volt zárva, mentési munkálatok zajlottak… Kjúsún pedig esőt jósoltak egész hétre, ez aggasztott engem. Meg az, hogy Okinava környékén megjelent egy trópusi ciklon, és azt mondták, lehet, hogy ez tájfunná fog fejlődni. Mivel én a következő napokban Tanegasimára és Jakusimára, két kisebb szigetre tervezek menni, a tájfun hire nem töltött el örömmel… Ugyanis mi van, ha odamegyek a szigetre, majd a tájfun miatt nem tudok visszajutni? Úgy variáltam, hogy megvárom a holnap esti hireket, és ha kialakult a tájfun, akkor nem maradok két éjszakát Jakusimán, hanem még mielőtt nem áll le a hajóközlekedés, visszamegyek Kagosimába, egye a fene azt a szállásköltséget.

A következő napon tehát hajóval Ibuszukiból először Tanegasima szigetére fogok utazni, ahol megnézem a puskamúzeumot (Tanegasimán találkoztak a japánok először a nyugati fegyverekkel a XVI. században), valamint az űrközpontot, végül pedig átmegyek Jakusimára, és ott fogok megszállni.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás