OSZAKA 2017~2019.,  Sikokui kirándulások

(101-1) 【Sikoku 1】 Kirándulás Tera-szannal. Udon Kagava megyében. Az Otonasi-szentély. Korán virágzó szakurák Szuszakiban. A Sikokui-karsztfennsik. Halételek Macujamában. Séta Ucsikóban. Az Óboke- és a Koboke-szoros. Látnivalók az Ija-szorosban. Tokusima-rámen. Kóbe éjszakai látképe. A polc költöztetése éjjel fél háromkor.

A 101. hét első két napján a takojakis Tera-szannal voltunk kirándulni Sikokun, mégpedig olyan helyeken, ahová vonattal nehézkes volna az eljutás. A hét második felében én ismét egy sikokui útra indultam vonattal, igy hát a Tera-szannal való kirándulás a következő út előzményének is vehető, ezért 【Sikoku 1】 előtaggal illettem. Lesz szó finom udonról, korán virágzó szakurákról, a Sikokui-karsztfennsikról, finom halételekről, Ucsiko városáról, az Óboke- és Koboke-szorosról… aztán a legvégén még Kóbe éjszakai látképét is megnézzük, és éjjel fél háromkor költöztetjük a polcomat Takihama-kunhoz! 😀

Miután vasárnap este segitettem Tera-szannak bezárni és kitakaritani a takojakis üzletet, hazamentem, lefürödtem, megkajáltam, és sorozatot néztem, közben Tera-szan is hazament fürödni, vacsorázni, készülődni. Este 11 körül ért vissza, ekkor bepakoltunk a kocsiba, és útnak indultunk. Ekkor már esett az eső – ugyebár azért választottuk Sikoku déli részét a másnapi úti célunkul, mert azt irták, reggelre ott már derült égbolt várható. Először megálltunk a benzinkútnál, ott Tera-szan eligazgatta a hátsó üléseket. Egy hat-hét személyes kocsija van, aminek az üléseit hátul ide-oda lehet “hajtogatni”, igy teljesen lapos fekvőhelyet is lehet kialakitani. Amikor májusban voltunk kirándulni, akkor felnyitotta a fölső “emeletét” a kocsinak, én ott aludtam, csakhogy most még hideg van ahhoz, igy csak az alsó részt használtuk. Miután elkészült a fekhely, elindultunk az esőben. Az autópályán Okajamáig mentünk, ahol átkeltünk a Szeto Óhasi nevű hidon, pontosabban annak a felén. A hid középtáján van a Jodzsima nevű kicsi sziget, ami tulajdonképpen egészében egy autópálya-pihenőhely. Itt álltunk meg, hogy megaludjunk másnap reggelig. Tera-szan picit elkavarodott a parkolóban, és ezzel még szerencsénk is volt, mivel igy megtaláltuk a “kettes számú parkolót”, ahol egy lélek sem volt, ráadásul viszonylag sötét is volt a másik parkolóhoz képest, igy lehetett jobban aludni. Előszedtük a hálózsákokat, és nyugovóra tértünk.

Másnap reggel 9 körül indultunk tovább. Tera-szan mindenképpen szeretett volna udont reggelizni, ha már az udon tészta hazájában, Kagava megyében voltunk. Mondtam, hogy én reggelire nem tudok udont enni, reggeliként én meg kell alapozzam a gyomromat valami könnyű cuccal, például egy péksüteménnyel. Igy is tettem, én megettem a péksüteményt, amig kocsikáztunk az udonos felé. A takojakizó egy másik törzsvendége az udon tészták nagy szakértője, hozott is az út előtt egy könyvet kölcsönbe Tera-szannak, bejelölve, hogy melyik udonozók különösen finomak Kagava megyében. Mi a Szuszaki nevű helyet kerestük fel Szakaide városában. Reggel amúgy ködös, párás, felhős idő volt, a hidról nem lehetett látni a tengert se. Na gondoltam, ennyit az időjárás-jelentés megbizhatóságáról, mégis pocsék időnk lesz…

Hamarosan letértünk az autópályáról, kerestük a Szuszaki nevű üzletet. Hát egy kicsi, szűk utcácskába vezetett az utunk, lakóházak közé. Az udonos is egy sima lakóháznak nézett ki külsőre. Állitólag csak reggel pár órán keresztül árulják az udont, mivel nem az udonárusitás, hanem az udonkészités a fő profiljuk. Az öreg épület bejáratán belépve a nénike ezzel fogadja a vendégeket: “Melegen vagy hidegen? Kicsi vagy nagy?” – ez a választék 😀 Én egy kis adagot kértem melegen. Érdekesség, hogy nem öntenek az udonra levest, hanem szójaszósszal ki-ki saját izlésre szerint izesitheti a tésztát. Öntöttem hát szójaszószt az udonra, raktam rá hagymát meg gyömbért is. Tera-szan vett egy nyers tojást is a sajátjához. A bejárathoz közel egy kis padra lehetett leülni, ahol épp egy fekete macska aludt. Itt ettük meg az udonunkat, ami tényleg nagyon finom volt! Ilyen puha udont én még nem ettem. Miután jóllaktunk, folytattuk az utunkat. Továbbra is borús, párás idő volt, ilyen időben nekem nem is volt sok kedvem kirándulni, álmos is voltam, igy hát amig haladtunk dél felé (Kócsi megye felé), elszunyókáltam.

Amikor Kócsi városát hagytuk el, megébredtem… és láss csodát, teljesen tiszta, derült volt az égbolt, sütött a nap 😀 Mégis csak igaza volt az időjárás-jelentésnek! Egyből megjött a kedvem az utazáshoz 😀 Megálltunk egy pihenőnél kicsit, aztán haladtunk tovább, egészen Szuszaki városáig, Ez kicsit most zavaros lehet: az udonos hely Kagava megyében, Szakaide városában volt; a hely üzemeltetőjét hivták Szuszakinak – ezzel szemben a következő úti célunk a Kócsi megyében található Szuszaki város volt. Mostanában azzal került be a hirekbe Szuszaki város, hogy követelte egy plüss kabalafigurától, név szerint Chiitantól, hogy fejezze be a tevékenységét a neten 😀 A városnak ugyanis van egy hasonló kabalafigurája, akinek nagyjából még a nevét se tudja senki – ezt a kabalafigurát ugyanaz a művész alkotta meg, mint Chiitant, ezért hát nagyon hasonlitanak is egymásra. Csakhogy Chiitan egy olyan karakter, aki mindenféle hülyeségeket csinál: leesik innen-onnan, nyakát töri a videókban stb. Szuszaki város pedig kijelentette, hogy ez rossz fényt vet a városra, ezért követelik, hogy Chiitan karaktere fejezze be a netes tevékenységét. Egy kommentelő elég találóan igy összegezte a helyzetet: “Szerintem Szuszaki város viselkedése az, ami rossz fényt vet a városra.”

Na de mi nem a karaktereket mentünk megnézni Szuszakiba, hanem a korán virágzó szakurákat – de először tettünk egy kis kitérőt az Otonasi-szentélyhez. Ez a szentély Sikoku déli partján, egy félsziget csücskében található; régen hajóval kötöttek ki a szentélynél, hajóval közelitették meg azt, ennek nyoma ma is látható: egy torii kapu a tengerre néz. Szép kis szentély, érdekes hely. Az is a nevezetessége, hogy az omikudzsit (jóscédula) itt nem egy fára kötözik fel, hanem a tengerben úsztatják el (olyan papirból készül a cédula, ami szétmállik a vizben). Amikor ott voltunk, két fiatal lány is épp jóscédulát szeretett volna venni, csakhogy nem volt egy lélek sem a szentélynél. Én gosuint akartam volna csináltatni, igy hát felhivtuk a szentélynél feltüntetett telefonszámot. Közölték, hogy most más elfoglaltság miatt nincsenek ott, igy nem lehet se gosuint csináltatni, se jóscédulát venni. Hát jó. Megkértük a lányokat, hogy fényképezzenek le minket, aztán mi is lefényképeztük őket. Mondták, hogy helyiek, de még nem jártak itt, ezután pedig valami olyan kávézóba (?) mennek, amit görög stilusban épitettek meg. Mondtuk, hogy mi pedig a szakurákat megyünk megnézni. Nem hallottak még a korán virágzó szakurákról, megmutattuk hát nekik képen, mondtuk, hogy ajánljuk ezt a helyet. Aztán elbúcsúztunk, mentünk tovább.

A közeli Szóda-hegy (nincs köze a magyar “szóda” szóhoz) nevezetes a korán virágzó szakuráiról. A hegyoldalban lépcsőzetesen vannak a fák, és az utcákon egyre feljebb haladva az egész környék belátható, nagyon szép hely. Leparkoltunk, aztán elindultunk gyalog felfelé az utcácskákon. Épp teljesen ki volt virágozva az összes fa, gyönyörűszép volt a látvány. De nemcsak a korai szakurák, hanem a repcevirágok és más növények is épp virágoztak. Itt sétálgattunk, aztán én egyszer csak lemaradtam Tera-szantól, mert ő előresietett a hegyoldalban, én pedig fényképezgettem. Hát ahogy letekintek az egy “szinttel” alattunk lévő útra, látom, hogy ott sétál a két lány, akikkel az Otonasi-szentélynél találkoztunk. Gondolkodtam, hogy bevárjam-e őket, de még nagyon messze voltak, Tera-szan pedig eltűnt, igy inkább előrementem előkeriteni őt. Mintha a föld nyelte volna el, úgy eltűnt, a telefonját se vette fel. Aztán egyszer csak megláttam egy-két szinttel feljebb az úton, onnan fotózta a tájat. Felmentem én is, aztán együtt ereszkedtünk lefelé. Egy helyen vett mandarint meg más citrusféléket, aztán mentünk tovább lefelé. Az Otonasi-szentélynél látott lányokkal nem találkoztunk össze.

Egy szinttel lejjebb bementünk a cseresznyefák közé, aztán egy árusitó nénikétől vettünk bentót, majd pedig indultunk vissza a parkoló felé. Amikor közeledtünk a parkolóhoz, egy másik árus nénike, ahogy meglátott minket, felkiáltott: “Nem ők azok?” Mondja: két lány keresett minket! 😀 Kiderült, hogy a lányok, akikkel a szentélynél összefutottunk, kérdezték a felfele vezető úton a nénikét, hogy nem látott-e minket. Igen ám, de mi egy másik ösvényen indultunk el felfelé… Igy pont elkerültük egymást. A néni amúgy azt hitte, hogy mi egy csoport vagyunk, csak elszakadtunk egymástól. Nagyon nevettek, amikor mondtuk, hogy igazából nem is ismerjük egymást, csak a szentélynél összefutottunk. A parkolóban aztán láttuk a lányok kocsiját, de végül nem találkoztunk ismét.

Nekünk viszont indulni kellett tovább, a következő úti célunkhoz: a Sikokui-karsztfennsikhoz. A karsztfennsikon húzódik Kócsi és Ehime megye határa, ez is érdekes, meg úgy az egész táj nagyon különleges. Tera-szan csak úgy tekergőzött a hegyi utakon felfelé. Ahogy haladtunk felfelé, egyre hidegebb lett, és szépen mentünk bele a felhőkbe is. Megálltunk egy-két helyen fényképezni, de ahogy kiszálltunk pár percre, a kezünk le is fagyott az erős, hideg szél miatt 😀 Végül megérkeztünk a fennsikon lévő szállodához, ennek a szállodának a parkolóján fut keresztül a megyehatár, és ez jelölve is van az aszfalton. Itt épp egy fiatal párocska fotózkodott, vagyis idétlenkedett az önkioldóval, mi segitettünk nekik, aztán ők is lefotóztak minket. Ezután kocsival tovább álltunk, megérkeztünk egy festői tájhoz, a háttérben szélerőművel, ráadásul egy pár percre kibújt a nap is a felhők közül, szóval itt megvolt az esélyünk a fotózásra. Nagyon szép hely volt. Állitólag nyáron még szebb, amikor zöld minden; nekem igy, télen (tavasszal?) is tetszett. Innen aztán a fennsik Ehime megyei oldalán tekergőztünk lefelé a hegyen. Gondolkodtunk azon, hogy el kéne menni a Simonada megállóhelyhez (az a vasúti megállóhely, ami nagyon közel van a tengerhez, tavalyelőtt jártam ott), ott megnézni a naplementét, de kifogtunk előttünk egy tanuló vezetőt, aki nagyon lassan haladt, ráadásul néha öngyilkosjelölt módjára közlekedett (kanyarokban átlógott a másik sávba stb.). És mivel hegyi utakról volt szó, meg se tudtuk előzni. Igy időközben ránk esteledett, a Simonada megállóhelyet tehát ki kellett hagynunk. Közvetlenül Macujamába mentünk, ahol aznap a szállásunk volt. Tera-szan mindenhol a benzinkutakat kereste, hogy a lehető legolcsóbban tudjon tankolni, de szerintem háromszor ráfizette azt az 1-2 jen különbséget az összevissza kanyargózással, keresgéléssel 😀

Macujamában először a Dógo-onszenhez mentünk. Ez a fürdő a város nevezetessége, Nacume Szószeki Boccsan cimű regényében is megjelenik, és még az egyik császár is járt benne (nem emlékszem pontosan, hogy Meidzsi, Taisó vagy Sóva császár). 2014-ben én is felkerestem a Dógo-onszent, akkor meg tudtam nézni pl. a fürdőt, amelyet a császár használt, vagy a helyiséget, ahol Nacume megszállt. Most viszont felújitás alatt van az onszen, és csak magát a fürdőt lehet használni. Ebből azt gondolhatná az ember, hogy biztos kevesen vannak… hát nem. Hatalmas nagy tömeg volt. Mi még be tudtunk jutni sorban állás nélkül, de amikor jöttünk kifelé, már odakint várakoztak az emberek a bejutásra. Ja, amúgy az egyik erkélyre a Tezuka Oszamu mangájából ismert főnixmadart installálták, és ez ki volt világitva mindenféle szinekkel, ez volt most a különleges attrakció. Szóval sokan voltak az onszenben. Én a kültéri fürdőket szeretem jobban, ráadásul a Dógo-onszenben is nagy volt a pára, igy a szemüvegemet is le kellett tennem, ebből adódóan én a belső épitészeti megoldásokat, diszitéseket sem tudom nagyon értékelni, ugyanis nem láttam őket szemüveg nélkül a párában 😀

Az onszenezés után Tera-szan visszament a parkolóba, én pedig egy gyors kört tettem a közeli bevásárlóutcában, hogy a hires macujamai édességet, az Icsiroku tarutót beszerezzem: puha tésztába van 6-os alakban különféle finom krém töltve. Olyasmi, mint valami tekercs. Találtam is, vettem egy hagyományosat, egy maccsásat meg egy szakurásat. Ezután már a szállásunkra mentünk. Tera-szan foglalt valami szállást, de igazából jó idő volt, szóval lehetett volna megint a kocsiban aludni. Lepakoltuk a cuccainkat, és mentünk vacsorázni. Tera-szan kinézett valami finom helyet, ahol halételeket lehet enni, oda mentünk. Mivel izakajáról volt szó (kocsma), tartottam attól, hogy nagy zaj és cigifüst lesz, de kellemesen csalódtam, mivel rajtunk kivül nem sokan voltak, és nem is cigiztek. Tera-szanra biztam a rendelést: mindenféle finom halak érkeztek nyersen és sülve (a nyers halszeletek mellett ott volt két halfej is… Disznek 😀 Tera-szan aztán kisüttette a fejeket is, és azt is megette 😀 ) Minden nagyon izletes volt, nem mindennapi eledelek voltak 😀 Tera-szan fizetett mindent, abban egyeztünk meg, ahogy amikor majd a lánya egyetemista lesz, és igy lesz szabadideje a szünetekben, akkor majd együtt eljönnek Magyarországra, és akkor majd ott cserébe én látom vendégül őket 🙂

A lakoma után visszavonultunk a szállásra. Hétfő volt, igy pont elértük a kedvenc adásomat, a Gecujó kara jofukasit, ezt megnéztük, aztán nyugovóra tértünk. Nekem mondjuk még lefekvés előtt át kellett alakitanom a szobát, mert a szomszéd horkolása szokás szerint áthallatszódott… Ezt amúgy nem értem, az egy dolog, hogy farostlemezből vannak a falak, de miért kell a szomszédos szobákban az ágyakat úgy egymás felé forditani, hogy a két szállóvendég fele konkrétan egymás mellé kerüljön, és csak a vékony fal válassza el azokat? Miért nem lehet mindent szobában pl. a bal oldalra rakni az ágyakat? Miért egymás felé kell párosával forditani őket? Na mindegy. Tera-szan is horkolt, szóval én a youtube-ról letöltött “fehér zajokkal”, magzati hangokkat stb. aludtam 😀

Másnap reggel 9 körül keltünk, egy-kettőre készülődtünk, aztán indultunk: benzinkutat keresni 😀 Mivel hogy előző nap nem találtunk kellően olcsót, igy kb. egy órán keresztül köröztünk, erre mondtam, hogy szerintem sokszorosan ráfizette Tera-szan azt az 1-2 jenes különbséget a benzinkútkeresésre. Amikor meglett a benzinkút, én elugrottam az út túlsó oldalán lévő konbinibe, vettem egy joghurtot, megreggeliztem. A tankolás után útnak indultunk Ucsikóba: a kis településen megőrizték a történelmi városképet, illetve egy Taisó-kori szinházépületet is, ezt meg lehet tekinteni. Hasonlitott a koszakai szinházra, amit Andiékkal néztünk meg. Sétáltunk a városban, megnéztük a gyertyagyártásból meggazdagodott kereskedő régi rezidenciáját, itt is voltak korán virágzó szakurák, hangulatos kis település volt. Tera-szan vett ebédre valami szusit, nekem furának tűnt, igy én nem vettem; helyette találtunk egy kis pékséget, ott vettünk még süteményeket, pizzaszeleteket; aztán később egy szűpánál is megálltunk, itt vettem szusit ebédre.

Ucsikóból az autópályán ismét Macujama felé vettük az irányt, onnan pedig Sikoku közepe felé. Mijosi városában tértünk le az autópályáról, és először elmentünk a Cubodzsiri nevű, eldugott kis vasúti megállóhelyhez, pontosabban egy közeli kilátóhoz, ahonnan rálátni a hegyek között megbúvó kis megállóra. Ezután a Koboke-, majd pedig az Óboke-szorost néztük meg. Tera-szan autója pont a Koboke megállóhely előtt érte el a 250 000. kilométerét, ezt meg is örökitettük. Aztán az Óboke-szorosnál bevártuk, hogy megérkezzen a szoros túloldalán egy vonat, nagyon jó képet lehetett itt csinálni a tájról, benne a vonattal, folyóval, hegyekkel. Az Óboke-szoros után a Kazuszabasi nevű hidhoz mentünk, ez ilyen indákból (azt hiszem) készitett függőhid, aminek az elődje állitólag már a középkorban is létezett. Na kérem, ez a hely egy turistacsapda. Ahhoz, hogy átmenjen az ember a hidon (kb. egy percbe telik), 550 jent képesek elkérni!! Hát persze nem fizettük ki… A parkolást is megoldottuk okosba’, amúgy azért is kellene még valami 400-500 jent fizetni. Nem ajánlatos a hely…

Innen siettünk az Ija-szorosi pisilő kisfiú szobrához, hogy még sötétedés előtt megérkezzünk. Az Ija-szorosban egy szakadék szélén áll egy pisilő kisfiú szobra, ez is egy turistanevezetesség. Amikor a közelébe értünk, láttuk, hogy egy kisebb csoport van a szobornál, két-három autóval. Úgy parkoltak le az út szélén, hogy mi nem tudtunk megállni, a csoport tagjai pedig eszetlenül, rendezetlenül bolyongtak kábé az út közepén. Kérdeztem is Tera-szantól: vajon ezek japánok? Volt egy megérzésem… Persze, hogy kontinentális kinaiak voltak… bérelt autókkal. Na végül arrébb álltak, igy mi is le tudtunk parkolni. Rövidesen a kinaiak továbbálltak, mi meg épp fotózgattuk a szobrot, amikor jött két csajszi kocsival, megint segitettünk egymást lefotózni, jól elszórakoztunk, ahogy imitáltuk a pisilő kisfiú pózát 😀 Ránk is sötétedett a szobornál. Elköszöntünk, aztán kanyargós utakon a Macuogava-onszenhez mentünk. Kábé a semmi közepén volt ez az onszen 😀 Nem szabadtéri, fedett, de rajtunk kivül csak egy bácsika volt, kellemes hely volt.

Ezzel a nagy része véget is ért a kirándulásnak. Visszatértünk az autópályára, és Tokusima felé vettük az irányt. Tokusimában megálltunk, és ettünk egy Tokusima-ráment. Becsapós volt a hely, mert volt “nagy” és “normál” adag: hát mondom, nekem elég lesz a normál. Aztán kiderült, hogy a helyes megnevezés inkább “normál” és “kicsit” lett volna, ugyanis a normál adag a fél fogamra se volt elég 😀 Vacsora után Naruto irányába haladtunk, hogy az Akasi-tengerszorosi hidon jussunk vissza Honsú szigetére. Én el is aludtam… Meg akartuk volna nézni a hid diszkivilágitását, de csak 10-ig kapcsolják fel, és mi valamivel 10 után érkeztünk a hid Avadzsi szigeti oldalára. Nem volt mit tenni, mentünk tovább. Még az aznapi tervünkben szerepelt, hogy felmegyünk a Rokkó vagy a Maja hegyre, megnézni Kóbe éjszakai látképét. Igy is tettünk, este későn még feltekergőztünk a hegyi úton. Másnapra esőt mondtak, ezért kezdett is már elborulni az ég, de még azért szépen látszódtak Kóbe fényei. Viszont nagyon hideg volt, és a hőérzetemet nem jó irányba befolyásolta a kialvatlanság sem 😀

Kóbéból Oszaka felé vettük az irányt. De még itt sem ért véget az utunk, ugyanis még múlt héten megigértük Takihama-kunnak, hogy a hazaérkezésünk után elszállitjuk neki a polcomat. Mikor már várható volt, hogy éjszaka érünk haza, irtam Takihama-kunnek, hogy későn is vihetjük-e a polcot, mondta, hogy igen. Egészen konkrétan fél 3-kor érkeztünk meg a lakáshoz, ekkor kezdtük el lecipelni a polcot és az ülőszéket Tera-szan kocsijába 😀 Igyekeztünk minél kisebb zajt csapni… ha valaki látott minket, azt hihette, betörők vagyunk 😀 Beraktuk a bútorokat a kocsiba, és elindultunk Takihama-kun lakása felé, viszont az egyirányú utcák miatt nagy kerülőt kellett tennünk. Végül megérkeztünk… viszont Takihama-kun a harmadikon lakott, lift nem volt, a lépcsőn pedig olyan fordulól voltak, hogy alig tudtuk felcipelni a polcot. Na de azért megbirkóztunk a feladattal. Még igy három óra előtt kicsivel váltottunk pár szót Takihama-kunnel, elbúcsúztunk, mondtam, hogy jöjjön Magyarországra, Tera-szan meg mondta, hogy jöjjön a takojakizóba 😀 Ezután Tera-szan hazaszállitott, én meg fölmenve a lakásba egyből ki is dőltem 😀

Igy ért véget az első sikokui kirándulás Tera-szannal. Sok szép helyen jártunk, olyan helyeken, amelyeket vonattal nehézkesen lehetett volna megközeliteni. Nézzük is a képeket:

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás