[111. NAP] Magyar mangák a Kiotói Mangamúzeumban! Kagujahime, az új Ghibli-film. Kiszolgálás a könyvesboltban. Képek!

Tegnap elvittem a Mangafan-mangákat a Kiotói Mangamúzeumban, majd megnéztem a moziban a legújabb Ghibli-filmet, a Kagujahimét.

Korán indultam, hogy 10-re érjek oda a múzeumhoz (előtte e-mailben megbeszéltem ezt a múzeum főkönyvtárosával, Vatanabe-szannal, aki az adományozásokért felel), megvolt a szokásos busz + vonat átszállással kombó, csak annyit variáltam, hogy reggel álmosan azt hittem, hogy ha a dzsunkjú (fél-expressz) nyolc perccel korábban indul Avadzsitól, akkor előbb odaérek vele, mint a tokkjúvel (expressz). Aztán amikor felszálltam, akkor jutott eszembe, hogy ez így nem lesz jó, mert előbb-utóbb a dzsunkjú bevárja a tokkjút, és hagyja, hogy az megelőzze. Szóval Ibarakinál átszálltam a tokkjúre, csak azon már nem volt hely. Hát így jártam, na mindegy.

Karaszumánál leszálltam, majd felcipeltem a dobozt az Oikedórinál lévő múzeumba. Vatanabe-szan már lent volt az első szinten, bemutatkozott, mondta, hogy hova menjek. Ki kellett tölteni egy papírt, hogy „én, XY ezennel átadom a mangáimat, nem kérhetem vissza stb.”. Közben elbeszélgettünk arról, hogy hol tanulok, mit stb. (Minden japán meglepődik, amikor előhozom nekik a kutatási témámat :D) Mondtam, hogy kéne egy képet csináljunk a kiadó újságjának, Vatanabe-szan odahívta az egyik kollégát (ő volt ott a múltkor, amikor kérdeztem, hogy vannak-e magyar mangák, emlékezett is rám), aki lefotózott minket a Mangafan-mangákkal. Ja és kaptam két ingyenjegyet! ^^ Szóval mostantól van magyar nyelvű manga is a Mangamúzeumban. Nem egy nagy dolog, de mégis jó érzés, hogy az ötletem alapján és a Mangafan felajánlásának köszönhetően lényegében „felkerültünk a térképre” a múzeumban 🙂

A múzeum után még sok időm volt, így útba ejtettem a Kamogavát, és megnéztem a Szandzsó-óhasit, azt a hidat, ami anno a Tókaidó egyik fontos pontja volt (tanultunk róla az Edo-kori töriórán). Onnan pedig a Szandzsón mentem végig, hogy megtaláljam a mozit, de sehogy sem akart előkerülni, pedig rajzoltam kis térképet is előzetesen. Végül kiderült, hogy a Szandzsóról nyílik egy másik sótengai (ilyen fedett bevásárlóutca), és arról nyílik a mozi. Ezt egy turistainformációs kis üzletecskénél tudtam meg már a Sidzsó közelében. Ami viszont idegesítő, hogy bemegyek, megkérdezem japánul, amit szeretnék, és angolul válaszolnak. Én visszaválaszolok japánul, mire megint angolul jön a válasz… A bácsi biztos az angoltudását akarta bemutatni, mert az átlag japántól eltérően, kifogástalanul beszélt angolul, szép kiejtéssel stb. De könyörgök, ha én japánul kérdezek, válaszoljon már japánul! Nem angol az anyanyelvem, és Japánban nem angolul szeretnék beszélni 😀 Meg nehéz hirtelen átkapcsolni japánról angolra 😀

A lényeg, hogy meglett a mozi (Movix a neve amúgy), közben fényképezgettem ezt-azt, próbálgattam az új gépet. A moziban megvettem a jegyem (amúgy nagyon nagy mozi, több emeletes, van egy külön épülete is), vettem popcornt, és megnéztem az új Ghibli-filmet, Takahata Iszao (Szentjánosbogarak sírja; Pom Poko – A tanukik birodalma; Yesterday – Vissza a gyerekkorba; A Yamada család) új rendezését (az 1999-es Yamada család után 14 évig nem alkotott újat Takahata). Hát nekem ez a film sokkal jobban tetszett, mint az új Mijazaki-film, a Kaze tacsinu. Érdekes volt a rajzolás, nagyon jók voltak a szinkronhangok, szép volt a zene (jó, hát erre nem lehet panasz, elvégre Hiszaisi Joe volt ismét a zeneszerző), és nagyon jól fel lett dolgozva ez a népmesei történet. Komolyan, több dráma volt benne, mint az egész Kaze tacsinuban. Persze az sem egy rossz film, de nekem ez jobban bejött. Különösen az tetszett, ahogy az előkelő nemesi udvarban beszéltek, mindig azon filóztam közben, hogy ezt az über-keigót hogy lehetne jól lefordítani magyarra 😀 Szóval nagyon jó film volt, meg is vettem a pamfletjét. Tök hasznos dolog, hogy a popcornos-kajás pult mellett van egy másik kis pult, ahol a vetített filmehez kapcsolatos füzetkéket, merchandise-termékeket stb. árulnak. A mozis ajánlók alapján kinéztem két másik filmet, az egyiket már igazából a múltkor kinéztem, ez a Csíszai oucsi, vagyis A kis ház, ami egy Sóva-kori történetet dolgoz fel, egy kis házban kibontakozó szerelmi viszony, az ezt észrevevő cseléd stb. története, be is pakolom ide a trailerét.
[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=zytjjNJVBGQ&w=560&h=315]

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=aVVyOmASS1k&w=560&h=315]

Szóval ez az egyik, amit meg akarok nézni, meg az alapjául szolgáló regényt is meg szeretném venni, a másik kinézett film pedig egy anime, a címe Giovanni no sima, vagyis Giovanni szigete, ez egy igaz történeten alapuló film, a második világháború után a Szovjetunió által megszállt/elszakított szigeten élő család drámája, ennek is nagyon megtetszett az ajánlója. Íme:
[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=HD7nsMWpbLY&w=560&h=315]

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=nS44fDRWYOw&w=420&h=315]

A lényeg, hogy ezt a két filmet muszáj, de muszáj megnézzem 😀

A mozi után az állomás felé tartva benéztem egy könyvesboltba, hogy megvegyem a Kagujahime regényváltozatát. Nem találtam sehol sem a két emeletes könyvesboltban, így odamentem az egyik alkalmazotthoz, aki épp valamit leltározott, vagy ellenőrzött. Azonnal letette a papírokat, leszállt a kis létráról, és sietett megkeresni az általam keresett könyvet. Miután nem találta, hívta a kollégáját, aki szintén elkezdte keresni a könyvet. Mikor én elnézést kértem, hogy gondot okozok, mentegetőztek, hogy nem kell bocsánatot kérni. Majd a kollégát hívták telefonon (ilyen belső vonal), hogy menjen vhová, mire ő halkan azt mondta, hogy „jaj, hát most éppen egy vásárlónak segítek, elnézést” stb., majd miután letette, elnézést kért, hogy egyáltalán felvette a telefont. Végül a polcok alatti tárolófiókból került elő a Kagujahime, mondtam, hogy ez az, amit keresek, mire az eladó közölte, hogy a második emeleten van az animéhez artbook is a művészet részlegnél, ha esetleg érdekel, ajánlja szíves figyelmembe. A kasszánál aztán a könyvet becsomagolták egy papírborítóba (ugye alapból van a könyvön védőborító, azon meg egy kis „öv”, amin általában reklámok vannak, és ezt az egészet csomagolták papírba), így nem sérül meg a hazaúton a könyv, és lehet vonaton stb. olvasni anélkül, hogy mások kíváncsiskodnának, hogy mit olvasunk. Hát ilyen a kiszolgálás itt egy könyvesboltban 🙂

A vonattal, busszal aztán hazamentem, Kitaszenriben bevásároltam, és így zárult a tegnapi nap.

A Mangamúzeumban készült képeket, egy-két korábbi képet és a Kiotóban készített egyéb fotókat egy galériába pakoltam, íme: