[314. NAP] Korea-kaland – 1. rész. Érkezés Koreába. A szállás, Szöul. Esik vagy nem esik? Paloták, múzeumok. Képgaléria!

Elkezdődött [és mikor ezt a bejegyzést közzéteszem, már véget is ért :D] a Korea-kaland, nézzük, mi történt az első napon!

Pontosabban kezdjük az azt megelőző nappal. Összepakoltam a hátizsákomba és a laptoptáskába, ennyi volt ugyanis a gépre felvihető összes csomag, feladott poggyászom meg természetesen nem volt, mert az egyrészt pénzbe került volna, másrészt meg nem tudtam volna cipelni ide-oda. Szóval összepakolva, elkészülve elindultam a kolesztól, először Umedába, hogy ott pénzt váltsak. Kitaszenrinél befutottam a százjenesbe pár olcsó dupla melonpanért másnapra, aztán pedig mentem tovább Umedáig. Ott aztán kerestem az Ikeda Szensú Bank fiókját, mert úgy láttam, náluk a legjobb az árfolyam. Utólag úgy tűnt, lehetett volna jobb is (az árfolyam), de lehet, hogy mindenütt ugyanolyan szinten mozogtak az árak. Ja amúgy aznap esett az eső, és az időjárás-előrejelzés Koreára is „Tons of rain”-t meg „Tropical storm conditions”-t jósolt másnapra és az elkövetkezendőkre, így hát eléggé pánikoltam, hogy megint ázhatok egész héten, mint annak idején Tokióban, vagy a sikokui és kjúsúi nagy kirándulások elején. Umedában tehát beváltottam a pénzt, majd Dzsúszóig mentem, ahol Bogi várt az állomáson. Bogiéknál húztam meg magam ugyanis éjszakára, mivel a kampusztól nem tudtam volna eléggé korán elindulni ahhoz, hogy leérjek a reptérre. Vettünk kaját, aztán beszélgettünk Koreáról (ők tavaly voltak) meg károlis dolgokról stb., aztán éjfél körül hazaért Viktor is, én viszont akkor mondtam, hogy lassacskán lefekszem, mert hogy fél öt körül kelnem kell 😀 Fél ötkor fel is keltem, kiosontam, majd elsétáltam Dzsúszó állomásig, hogy az első vonatra szálljak fel. Durván kihalt volt ilyen hajnalban az állomás 😀 Öt perc alatt megérkeztem Umedába, ez is nagyon kihalt volt, megvettem a reptéribusz-jegyet, majd nemsokára jött is a busz, felszálltam, és szunyókáltam a reptérig. Nem is kellett átszállnom a két terminál közötti shuttle-re, mert kiderült, hogy ez a busz olyan, hogy előbb a kettes terminálra megy (innen indulnak a Peach járatai), aztán onnan megy át az egyesre. Becsekkoltam, átestem a biztonsági ellenőrzésen, majd pedig kiléptem az országból a „speciális visszalépési engedéllyel”, vagyis amikor jövök vissza, nem kell sort álljak és ellenőrzésen átesnem, mert bele van pecsételve az útlevelembe, hogy csak kirándulni mentem ki Japánból. Ezután a reptér belső részén várakoztam, majd megjött a gép, felszálltunk, szerencsére épp ablak mellé sorsolták a helyemet.

A repülés rendben zajlott, előtte izgultam, nehogy töröljék a járatot vagy ilyesmi, a közelgő tájfun miatt, de nem volt semmi probléma, megérkeztünk problémamentesen. Koreában aztán egy vonatra kellett szállni, ami a két terminál között funkcionál shuttle-ként, a másik terminálon pedig egy jó hosszú sort kiállni a bevándorlásnál. Ott aztán ugyanúgy, mint Japánban, lefényképeztek, ujjlenyomatot vettek, és kaptam egy pecsétet az útlevelembe. (Amúgy belegondoltam, hogy Dél-Korea lényegében olyan, mint egy sziget… hiszen északon nem lehet kilépni, mindenhol máshol meg tenger van…) Majd jött a vámvizsgálat, ami annyi volt, hogy a kitöltött papírokat egy pasas begyűjtötte, meg se nézte 😀 Ezek után a reptérről kijutva egy másik épületbe érkeztem, ahonnan a vonatok indultak. Megkérdeztem, melyik vonat a nem-expressz, majd arra felszállva jó egy órát utaztam Szöul állomásig, közben szunyókáltam.

Szöulba érkezvén először is felmentem a KTX-állomáshoz, hogy megvegyem előre a Kjongdzsuba és a Kjongdzsuból Puszanba szóló jegyeimet. Az egyik jegyet kártyával akartam fizetni, kicsit nehézkesen, de sikerült, viszont ami furcsa volt, hogy nem kért PIN-kódot a gép, hanem alá kellett írnom… pedig az én kártyám nem aláírós, hanem kódos… Na mindegy, a netbankár szerint elkönyvelték rendben az összeget. Szöul állomástól a szállásig mehettem volna az 1-es metróval (ami itt vonatnak is nevezhető… érdekes módon az 1-es metró a vasúthoz, a Korailhez tartozik, a 2-4-es metrók a Seoul Metróhoz, az 5-8 egy másik céghez, amelynek a logójában benne van az 5678, a 9-es nem tudom, kihez tartozik, meg vannak különböző, nem számokkal, hanem nevekkel jelölt vonalak is, azokat sem tudom, kihez tartoznak, de a lényeg, hogy itt a különböző társaságok még inkább össze vannak olvadva, mint pl. Tokióban, ahol a két metrótársaság mindegyike a másik vonalait keskenyebb sávval tünteti fel a térképeken stb.), de nem azzal mentem, hanem gyalog, hogy lássam a várost. Hatalmas nagy épületek fogadtak, de valahogy több volt a régebbi, lepusztultabb épület is Tokióhoz képest. Meg hajléktalanok! A Szöul állomás környékén nagyon sokan voltak! Tokióban meg Oszakában nem nagyon látni őket. Ahogy sétáltam az utamon, piacot, üzleteket láttam, hát tényleg más, mint Japánban, a nénikék árulnak az utcán, eléggé káosz van, furcsa volt… Meg persze az is furcsa volt, hogy nem tudok semmit se elolvasni, nem értek meg semmit… A kandzsikhoz szokva ez a sok hangul nagyon furcsa volt. A japán szakra kerülve amúgy először koreait akartam második keleti nyelvként tanulni, de mivel azt csak áthallgatással lehetett volna megoldani, macerás lett volna, így hát maradtam a kínainál, az egy év kínaitanulásból nem sokra emlékszem, koreaiul pedig így egyáltalán nem tudok, de még egy köszönést sem, hangult sem tudok olvasni. Épp ezért nagyon örülök, amikor itt Szöulban kínaiul látom kiírva kandzsival valahol a helyneveket, mert azt ki tudom japánul olvasni 😀 Szóval sétáltam tovább, láttam a Namdemunt (japánul kiolvasva Nandaimon, tehát déli nagykapu) és a Namdemun piacot, majd picit elkeveredtem, így láthattam a Nemzeti Bankot, aztán visszakeveredtem a megfelelő helyre, elhaladtam a Szöul Plaza mellett, majd nemsokára megláttam a Gvanghvamun teret, közepén Szedzsong király és I Szunsin szobrával. Ide később visszatértem, ekkor viszont a sok csomaggal mielőbb igyekeztem a szállásra, jól le is voltam más izzadva ekkorra,mivel a várttal ellentétben nem volt semmiféle eső meg „tons of rain”, se „tropical storm conditions”, hanem verőfényes, tűző nap.

Megtaláltam a szállást, egy régi emeletes épület alján kell felsétálni az első emeletig (falépcsőn!), ahonnan egy lift visz fel a hatodikra, itt van a Seoul Hostel Center. Én csak cellának hívom a szobámat, mert körülbelül 1,5 m × 2 m-es, ilyen mini szobák vannak kialakítva gipszkartonból, dormitory árakon adják, de legalább saját szobája van mindenkinek, kulcsra zárható. A hatodikon vannak kis szekrénykék a cipőknek, lehet papucsot húzni, itt van egy kis konyha, ahol van ivóvízautomata is, illetve itt van egy kis lyuk a recepciónak. A hetedikre felmenve újabb szobák találhatók, illetve két számítógép, hajszárító és a mosdórészleg. A mosdó furcsa, mert nincsenek külön zuhanyfülkék, hanem a lecsempézett földre vannak ráépítve az elválasztó falak, tehát fülkék vannak, de a víz folyik mindenfelé, aztán a három zuhanyfülke mellett van a következő fülke, ahol zuhanyzó van, de csap nincs, helyette van egy vécé, mellette pedig két másik vécés fülke zuhany mellett. Mindez azt eredményezi, hogy büdös van és áll a víz mindenhol. De hát ennyi pénzért mit vár az ember, pár éjszakára kibírható 😀 Kifizettem a szállást (itt se kért kódot a kártya, miért?), majd útnak indultam.

Elsőként Szedzsong és I Szunsin szobrát néztem meg. Szedzsong egy Csoszon-kori király volt, az ő nevéhez fűződik a mai koreai írás, a hangul megalkotása. I Szunsin pedig a japánok elleni háborúban volt kiemelkedő harcos. A szobrok alá le lehetett menni, a föld alatt kis múzeum volt kialakítva a híres személyek életéről. Miután ezt megnéztem, a szöuli paloták legnagyobbikához, a Kjongbokkunghoz igyekeztem, de közben rájöttem, hogy a dögmeleg közepette nincs egy korty vizem sincs, mert ugyebár a nemzetközi repülőjáratra nem lehetett felvinni fél litres palackot sem, a megérkezésem óta meg még nem vettem. Szóval elkezdtem valami boltot keresni, ahol vizet lehetne venni. Közben már kezdődött az őrségváltás a palotánál, amit meg szerettem volna nézni, de már nagyon szomjas voltam. Az egyik legnagyobb turistalátványosság környékén sehol nem volt egy normális bolt! Visszamentem az I Szunsin szobor elejéig, és az ottani keresztúton keresgéltem, míg végül találtam egy 7/11-t. Na itt volt az első kisebb sokk, azt hittem ugyanis, hogy Koreában is Japánhoz hasonlóan kedvesen, mosolygósan szolgálnak ki az eladók, ehelyett viszont Magyarországon érezhettem magam: mogorván, unottan, kedvetlenül szolgált ki az eladó 😀 Na sebaj. Vízzel felszerelkezve elindultam a Kjongbokkunghoz, itt először is belépőjegyet akartam venni, mégpedig kombinált belépőt három másik palotával és a Csongmjo-szentéllyel együtt. Angolul kértem, angolul válaszolt az eladóhölgy… pontosabban koreai-angolul, mert egy kukkot sem értettem belőle. Nagy nehezen megegyeztünk, hogy én fizetek tízezer vont, ő meg ad nekem egy kombinált jegyet 😀 Ezután bejutottam a palotába, érdekes volt, hogy élőben láthatok egy ilyen királyi palotát, amit eddig csak a sorozatokból láttam. Amúgy nagyon durván sok volt a turista. Ja, és még mindig nem esett, az előrejelzésekkel ellentétben, csak kezdett elborulni az ég. Körbejártam az egész palotát, erről sok mindent nem lehet elmondani, meg kell nézni a képeket. Majd a Népművészeti Múzeumhoz mentem, ami a palotán belül (pontosabban egyik oldalában) található. Itt épp valami rendezvény volt, kifelé jövet elkaptam valami népdalbemutatót, öreg nénik és bácsik énekeltek (videók majd lesznek egy vagy több újabb nagy videóposztban hamarosan, valószínűleg augusztus végén!). A múzeum is érdekes volt, közben egy párszor csöpögött néhány csepp eső, de nem volt vészes, folytattam a túrát a palotán belül, majd időben leértem a főkapukhoz az újabb őrségváltásra. Ezt amúgy pár éve vezették be, külföldi minták alapján, mert hogy látványos, és a turistáknak tetszik. Érdekes is volt, jópofák voltak a korabeli jelmezek. (Erről is lesz majd videó.)

Az őrségváltás után a Palotamúzeumhoz mentem, ahol a palotákban talált különböző tárgyak, iratok voltak kiállítva, azután pedig a Szedzsong szobrával átellenben található Újkori Múzeumhoz mentem (Museum of Contemporary History), végül pedig a Szöul Történetének Múzeumához (bocsánat az esetlen fordításokért, sietek). Mikor ez utóbbihoz mentem, már esett az eső, de nem volt az a vad eső, főleg nem „tropical storm”. Következőnek a Kjonghuigung palotához mentem, itt belépőt se kell venni, és konkrétan kihalt volt az egész, egy turista sem volt (bár ekkor már kicsit esett is az eső). Talán túlságosan kiesik a többi látnivaló közül (de nem, mert kb. 10 percre van a Kjongbokkungtól), valamiért nem is nagyon hirdetik. Mindenesetre nekem tetszett ez is (főleg, hogy nem volt az a nagy tömeg :D). A Kjonghuigungot egy újabb palota követte, a Tokszugung, erről sem tudok sok különöset leírni, hasonló volt az előzőekhez, ld. a képeket. Miután a Tokszugungot is megnéztem, a Seoul Plazán keresztül (ez egy nagy zöld placc, ahol akkor épp valami hitgyüli-féle szektások „térítettek”, nókomment) a Mjongdong-bevásárlóutcák irányába mentem, mivel Mjongdongban van egy turistainformációs iroda, ahol mindenféle jó kis térképeket meg pamfleteket lehet begyűjteni, meg infókat is lehet kérdezni. Előtte találtam egy másik 7/11-t (aznap nagy bajban voltam az üzletekkel, a következő napokon aztán kiderült, hogy a szállásomtól pár méterre, ugyanabban az utcában három kombini is van :D), ahol vettem estére bentót (benne kimcsivel meg mindenféle csípős jósággal, finom volt!), majd bementem a turistainformációhoz. Begyűjtöttem a kiadványokat, majd megkérdeztem az egyik hölgyikét arról, hogy majd ha az MBC Dramiához meg a Korean Folk Village-hez akarok menni, akkor mi a buszok menetrendje. Megdöbbentem, nem is tudta, mi az az MBC Dramia! O.o Pedig azt hittem, sokan érdeklődnek efelől. Na végül valahogy a Google Térképen kinyomozta nekem, hogy menjek Szuvon állomásig, aztán ott váltsak buszra, aztán még egy másik buszra… csinált egy bonyolultabb útitervet, mint amit én megterveztem, de a menetrendet nem néztem meg. Hagytam a fenébe, megköszöntem, elraktam a papírt, de hát tudtam, hogy a saját útitervem jobb, engem csak a menetrend érdekelt volna. Még azt megkérdeztem, hol van egy nagyobb üzlet, olyasmi, mint a japán szűpák, ahol a kombininél olcsóbban tudnék kaját venni. Egy térképen bejelölt nekem kettőt, egyiket meg is kerestem (ekkor már keményen esett az eső, sötét is volt), de hát az minden volt, csak nem szűpá, nem volt annyira nagy a választék. Vettem mindenesetre másnapra valami péksüteményeket, aztán az esőben visszasétáltam a szállásra. Lefekvéskor aztán meghallhattam, hogy kint valami kattog, folyamatosan, idegesítően, így bár itt külön „szobám” volt, és nem horkolt mellettem senki, mégis bedugott füllel kellett aludjak, meg mivel központi, kikapcsolhatatlan légkondi volt, ezért a kis „cellában” hideg is lett reggelre, tehát pulóverben aludtam. Így zárult az első nap Koreában. Másnap kedvenc történelmi sorozataim forgatási helyére, az MBC Dramiába mentem, és először szembesültem a koreai vidékkel. Folytatás következik! 😉 Addig is íme az első galéria: