(23-2) 【Jaejama-szigetek 2】 Buszos kirándulás az Isigaki-szigeten. Kurodzsima: a tengerpart és a tehenek. A masszázsfotel.

A Jaejama-szigeteki kirándulás második napján egy buszos kiránduláson vettem részt, körbeutazva Isigaki szigetét. Aztán pedig áthajóztam a Kuro-szigetre, ahol strandoltam, majd megnéztem a teheneket. A nap végén pedig rájöttem, hogy a szállásomon vannak masszázsfotelek!

Reggel jó fáradtan ébredtem, mivel a horkolás miatt nemigen tudtam aludni… De indulni kellett, ugyanis egy buszos kirándulás volt az aznapi program. Amikor annak idején, 2014-ben Okinava főszigetén voltam, a VELTRA nevű oldalon találtam olyan buszos kirándukásokat, amelyek segitségével olyan helyekre is eljuthattam, ahová a menetrendszerinti buszok nem visznek el. Ez alkalommal is a VELTRA-n keresgéltem, és találtam is egy olyan túrát, amelyet a helyi buszos cég, az Azuma szervez: reggel 9-től délután 2-ig tesz a busz egy kört a szigeten, és útba ejti a legfontosabb látnivalókat.

Az út előtt szerettem volna venni egy-két onigirit, hogy magammal vigyem, legyen nálam kaja, ha megéheznék. Két konbinibe is bementem, de a kajás hűtő mindkettőben üres volt. Az egyikbe épp akkor pakolták be a bentókat. Ilyet Japán főszigetein nem tapasztaltam, valószinűleg itt ilyen későre ér ide az áru, hogy reggel 9 körül még nincsen semmi a polcokon. Amúgy elég mogorvák a konbiniben az eladók is, a főszigetektől eltérően 😀 Szóval nem tudtam venni kaját. Megérkeztem a buszállomáshoz, ahol megkaptam a jegyemet, itt várakoztam a busz indulásáig. Közben elfutottam a mosdóba, mert még aznap is rakoncátlankodott a gyomrom.

A buszon egy hölgy idegenvezető jött velünk, ő magyarázott el dolgokat az itteni életről. Magukról a nevezetességekről sok mindent nem tudtunk meg, inkább arról beszélt, hogy milyenek az isigakiak. Például nem járnak át a másik szigetekre. Azt mondta, ő is csak akkor járta be először a többi szigetet, amikor elkezdte ezt az idegenvezetői munkát. De amúgy csak Isigakin végzi ezt a munkát, más szigetekre nem megy idegenvezetni. Mindenki megmarad a maga szigetén. Elmondása szerint a gyerekek iskolai kirándulás keretén belül mennek át a Taketomi-szigetre, hogy „megnézzék, miylen a vidék” 😀 Aztán arról is szó volt, hogy a szigetlakók nem fürödnek a tengerben, illetve jól felöltöznek, hogy ne égjenek le. Pontosabban nem is azért, hogy ne égjenek le, hanem azért, hogy ne barnuljanak le, ugyanis a barnaság az nem felel meg a japán szépségideálnak, fehérnek kell lenni. Épp ezért a napon nem is mennek sehová gyalog vagy biciklivel, mindenki autóval jár. Autópálya viszont nincs a szigeten, igy amikor tanulnak vezetni, az autópályán való vezetést szimulátorral oldják meg. A sorompós kereszteződést pedig csak elképzelik, mivel vasút sincs Az egész szigeten a legmagasabb megengedett sebesség 50 km/h, igy hát mindenki szépen, lassan közlekedik. Meg nem is baj, ha valaki elkésik, az idegenvezető szerint amikor lagzi van, nem különös, ha valaki akár másfél órát is késik 😀 Ilyesmiket tudhattunk meg az idegenvezetőtől, az ilyen érdekességeket kivül jóformán az időjárásról beszélt. Amikor kiszálltunk a buszból, akár 5 percre is, miután visszaszálltunk, bocsánatot kért a melegért… Hát nem az ő hibája, hogy a trópusokon vagyunk 😀 Még az vicces volt, hogy voltak hongkongiak meg egy angol anyanyelvű fickó, akik nem tudtak japánul, az idegenvezető hölgyike viszont persze nem tudott angolul, csak egy-egy szót, azokkal viszont nagyon igyekezett segiteni a külföldiek megértését. Ehhez hasonló mondatok hangzottak el:

„Kokugjú szeiszan va it’s number one deszune”

(A feketemarha-tenyésztés it’s number one [létige])

„Mukasi, airport, koko desitane”

(Régen, airport, itt volt ugyebár)

Hát kiváncsi vagyok, mennyit sikerült ebből annak megértenie, aki abszolút nem tud japánul 😀 „Vajon mi az it’s number one”? – gondolhatta a fickó 😀

A túra keretén belül először megnéztük az ablakból a Tórindzsit, a buddhista templomot a szállásom mellett, amelyet én tegnap már láttam. Mondta az idegenvezető, hogy ugyan van itt buddhista templom, a szigeten élők nem szoktak ide járni, itt az ősök tisztelete a bevett hagyomány, a bevett „vallás”. Amúgy egész Okinaván mindenhol találhatók szent helyek, amelyeket utakinak vagy onnak neveznek. A felületes szemlélő első pillantásra sintoista szentélynek nézheti őket, mivel a legtöbbjük előtt nagy torii (kapu) áll – ez azonban egy központi japán rendelkezés miatt alakult igy. Az okinavai településszerkezetet alapvetően meghatározza az utaki helye, továbbá kinai hatásra a feng-shui alapelvei is.

Következőként a Tódzsinbakát, vagyis szó szerint leforditva a „Tang emberek sirját” néztük meg. A tódzsin ugyan szó szerint Tang embereket jelent, ez nem feltétlenül a Tang-dinasztia idején élő embereket jelent, hiszen a „tó” kandzsit Japánban tágabb értelemben használták Kinára a Tang-dinasztiát követő időkben is. Tehát ez a hely kinaiak sirja. Történt ugyanis a gyarmatositás korában, az 1800-as évek végén, hogy az amerikaiak kinaiakat szállitottak volna hajóval Kinából Amerikába, hogy ott szolgaként használják őket. A kinaiak azonban lázadást szitottak a hajón, megölték a hajókapitányt, az összetűzésből végül pedig az lett, hogy a Jaejama-szigetekhez sodródtak, ahol a hajó zátonyra futott. A szigetlakók menedéket nyújtottak a kinaiaknak, viszont később angol és amerikai hajók is érkeztek, katonákkal a fedélzeten, ők pedig sok kinai szolgát meggyilkoltak. Akik megmenekültek, és visszajutottak Kinába, azok közül is sokan voltak, akik különböző betegségekbe haltak bele. Ezeknek az elhurcolt kinaiaknak állit emléket a „kinai emberek sirja”.

Ezután az ablakból megcsodálhattuk a Nagura-öblöt, majd a Kabira-öbölhöz mentünk. Itt lehetett választani, hogy kedvezményes áron részt veszünk-e egy félórás üvegpadlójú hajós kiránduláson, vagy pedig sétálgatunk a tengerparton. Én a hajót választottam. Igazából jó volt, meg a táj is szép volt, néha lehetett is látni egy-két halat meg kagylót, de nem volt olyan fergeteges élmény, mivel idén nagyon fölmelegedett a tengerviz, és a halak máshová húzódtak, nem volt olyan sok hal itt. A hajókázás után még volt tiz percem, elfutottam a mosdóba (sajnos csak japán stilusú vécé volt, szenvedtem…), aztán még csináltam egy pár képet a tengerről, és visszamentem a buszhoz. A busz elindult, majd kiderült, hogy most vécészünetet tartunk, szóval igazából fölösleges volt a hajókázás után rohanva a mosdót keressem 😀 A vécészünet után pedig következett az ebéd: többek között isigaki marhahúsból készült fasirtot, Jaejama-szobatésztát, góját (ez egy savanykás-kesernyés zöldség) és egyéb helyi különlegességeket ehettünk. Ez az ebéd benne volt a túra árában.

Ezután egy pálmaligethez mentünk, ahol több száz éves fákat nézhettünk meg, az idegenvezetőnk pedig nyakon csipett egy helyi gyikot is 😀 Végezetül a Tamatori-szirtnél lévő kilátóhoz látogattunk el: innen csodálatos volt a kilátás! Türkizkék volt a tenger, messze el lehetett látni, szép volt az idő… Mondjuk nem übereli még mindig a Zamami-szigeti kilátást, amelyet 2014-ben tekintettem meg… De azért nagyon szép volt! Talán ez volt a legszebb hely a mai kirándulás során. Miután kigyönyörködtük magunkat, a busz továbbindult, a reptérre való kitérést követően visszaérkeztünk a buszállomásra.

Ezután megvettem a kikötőben a hajójegyemet a Kuro-szigetre, majd elsétáltam ahhoz a hagyományos házhoz, amelyet tegnap nem tudtam megtekinteni, mert az obon („japán halottak napja”) miatt zárva volt. Itt most volt az obon utolsó napja, amikor a halottak lelkét visszaküldik a túlvilágra, emiatt voltak helyek, amelyek zárva voltak. Szóval elsétáltam ehhez a Mijara Duncsi nevű helyhez, ami régen egy hivatalnok háza volt, és több száz éven keresztül fennmaradt. Egy bácsika volt ott, neki kellett kifizetni a 200 jenes belépti dijat… viszont belépni nem lehetett, csak a kertből megnézni az épületet. A bácsika megkérdezte, honnan jöttem, meddig maradok stb. Most megnéztem a Google Mapsen a hely értékelését, és hát igen, sokan ugyanerre panaszkodnak… hogy 200 jent elkérnek, de be se lehet menni, tulajdonképpen csak kivülről lehet megnézni az épületet, és semmi magyarázatot sem kapunk a hely történelmi jelentőségéről. Helyette másokat is kifaggatott a bácsi, és a kommentek alapján volt, akinek mindenféle éttermeket ajánlgatott, és nem hagyta lelépni őket 😀 Szerencsére velem nem volt ilyen, de maga az épület tényleg megnézhető két perc alatt, ezért nem kéne 200 jent elkérni…

Ezután visszasétáltam a kikötőhöz, várakoztam a hajóra. A hajóval Kurodzsimára, vagyis a Kuro-szigetre mentem át, ami tulajdonképpen a sok tehénről hires. Meg van egy szép tengerpartja, ahol lehet fürödni. Miután megérkeztem, körbenéztem, merre induljak, ugyanis semerre nem volt egy lélek sem. Aztán láttam pár fiatalt, akik úgy tűnt, a partra igyekeznek, követtem őket. Két hatalmas szikla között volt egy rés, azon kellett átmenni, hogy kijusson az ember a partra. A parton se vécé, se öltöző, semmi. Viszont nagyon tiszta, szép volt a viz! Az előbb emlitett társaság volt csak ott rajtam kivül, fényképezkedtek a vizben. Én kicsit arrébb vonultam, oda kipakoltam, és bementem a tengerbe. Nagyon kellemes, langyos volt a viz, és nagyon tiszta. A parton keresgéltem kagylókat, meg elvoltam a vizben… Aztán egy óra múlva összepakoltam, és elindultam a sziget belseje, a falu felé. Igazából sok látnivaló nincs a szigeten, gondoltam, megnézek pár tehenet, de aztán a Google Mapsen láttam, hogy van valami kilátó a közelben, igy hát úgy döntöttem, oda megyek. Egy érdekes külsejű torony ez a kilátó, valószinűleg azért épitették, hogy a turisták körbenézhessenek. Fentről lehetett látni a tágas mezőket, teheneket. Körbenéztem, és indultam is vissza a kikötőbe, nehogy lekéssem a hajót, mivel azután már nem volt több járat vissza Isigakiba.

Isigakiban aztán vettem vacsorát, és visszasétáltam a szállásomra. Az első nap kaptam minden napra egy-egy 1 órás kupont, amivel a földszinten lévő mangakávézót lehet igénybe venni. Nem érdekelt annyira a dolog, de megláttam a kuponon a bűvös szót: masszázsfotel. Nagyon szeretem a masszázst, a masszázsfotelt is, szóval ha ingyen lehet használni, miért ne? Ráadásul abban az egy órában a drinkbar is ingyenes, szóval megtöltöttem egy poharat üditővel, és bevonultam az egyik masszázsfotelhez, és az egy órát végig itt töltöttem 😀 Nagyon kellemes volt, utána tiszta izomláz lett a hátamban… Eldöntöttem, hogy mindennap a masszázsfotelnél fogom elhasználni az egyórás kuponjaimat 😀

Este aztán normálisan tudtam aludni, mivel a horkolós vendég hazament… végre pihenhettem 🙂