Nyugat-Kjúsú kirándulás,  OSZAKA 2017~2019.

(76-2) 【Nyugat-Kjúsú 8】 Porcelánok Aritában és Imariban. Kózakibana: Japán főszigeteinek legnyugatibb pontja. Rohanás a buszhoz. A legnyugatibb vasútállomás. Hirado városának nevezetességei. Szállás Imariban.

Üdvözlet Imariból, Szaga megyéből! A kirándulás nyolcadik napján végre jó idő lett. Arita és Imari porcelánjai, Japán főszigeteinek legnyugatibb pontja, valamint Hirado városa – ez volt a mai napi program.

Az imari szálláson viszonylag jól lehetett aludni, bár voltak horkolók, de nem volt annyira vészes az ügy, ráadásul nem is voltunk olyan sokan. A baj csak azzal volt, hogy 5 óra körül föl kellett kelnem, ugyanis egy 5:57-es, korai vonatot kellett elérnem. Gondolkodtam róla, hogy kihagyom a programom kora reggeli részét, de mivel kevés vonat jár, nem tudtam már átvariálni. Igy hát a kora reggeli vonattal a porcelánjairól hires Imariból elutaztam a porcelánjairól hires Aritába. Itt úgy másfél órám volt sétálgatni. Alapesetben mindenféle boltok vannak errefelé, ahol porcelánokat árulnak, persze reggel korán nem volt nyitva semmi, de azért meg tudtam nézni a kirakatokat, illetve a városban is sok helyen ki voltak pakolva mindenféle porcelánok. Volt egy szentély is, aminek még a torii kapuja is porcelánból volt. A városban amúgy az autókat leszámitva nem volt forgalom, gyalogosokat rajtam kivül nemigen láttam kora reggel. Imariból a Macuura Vasúttársaság vonatjával érkeztem meg Aritába, következőnek pedig Szaszebóig kellett utaznom a JR-ral, csakhogy ez a vonat a Nisi-Arita állomástól indult, ide kellett legyalogoljak. A tervezettnél jóval korábban érkeztem meg az állomásra, igy egy korábbi vonatot is elértem.

A vonattal Szaszebo állomásig mentem. Itt elkövettem azt a hibát, hogy ahelyett, hogy felszálltam volna az eggyel korábbi Macuura-vonatra, inkább eltöltöttem az időt az állomáson lézengéssel. Lefotóztam például a kiirást, miszerint Szaszebo Japán legnyugatibb vasútállomása – ez persze nem igaz, csak a JR állitja ezt, mivel Szaszebo a JR-vonalakon valóban a legnyugatibb állomás, csakhogy ott van az a fránya Macuura Vasúttársaság is, és az ő Tabira-Hiradogucsi állomásuk nyugatabbra van Szaszebótól (sőt, több állomás is nyugatabbra van, ezek közül pedig a Tabira-Hiradogucsi a legnyugatibb). Azért lett volna jobb, ha elértem volna egy korábbi Macuura-vonatot, mert azzal olyan korán megérkeztem volna a Szaza állomásra, hogy elértem volna egy korábbi buszt a Kózakibanához, Japán főszigeteinek legnyugatibb pontjához. Ezáltal több időm maradt volna a Kózakibanára, vagy pedig leszállhattam volna a buszról Koszaza városrésznél, ahol beszerezhettem volna a Kózakibana meglátogatásáról szóló igazolást. De mivel nem értem el a vonatot, ez az egész meghiúsult, Szaza állomáson kellett várakozzak az eredeti tervben szereplő buszra.

A Macuura-vonat amúgy szép helyeken vonult végig, mielőtt megérkezett Szazába. Ott aztán várakoztam, aztán egyszer csak rájöttem, hogy csak ötezresem van, azt pedig nem fogom tudni felváltani a buszon. Visszamentem a vasútállomáshoz, és megkérdeztem a jegypénztárban, hogy fel tudnák-e váltani nekem ezresekre, hogy tudjak fizetni a buszon. Tudni kell azt, hogy az állomás környékén konkrétan semmi üzlet nem volt, valami étterem be volt zárva, de más hely nem volt, ahol fel tudtam volna váltani a pénzt. Voltak automaták, de azok se vesznek be ötezrest. Szóval szépen megkértem a jegypénztárban a hölgyet, hogy felváltaná-e, Japánban általában ilyen esetekben készségesen segiteni szoktak. Itt viszont kicsit Magyarországon éreztem magam, mivel a jegypénztáros hölgy egyből mondta, hogy neeem, szó sem lehet róla. Annyiban meg Japánban éreztem magam, hogy miután szépen megkérdeztem tőle a dolgot, ő az arcomba bámult, majd a kezével kezdett ikszet mutogatni, aztán amikor visszakérdeztem még egyszer, hogy ez azt jelenti-e, hogy nem lehetséges, akkor szólalt meg végül. Mondtam is: “Na akkor most mit csináljak?” Arra gondoltam, hogy akkor kérek tőle egy vonatjegyet, a legolcsóbbat, a szomszéd megállóig, kifizetem, ő visszaad mondjuk 4840 jent, aztán én visszaadom neki a jegyet, mondván, ajándékozza oda egy utasnak ingyen, és mondja meg neki, hogy ezt azért kapja, mert nem voltam hajlandó felváltani egy külföldi utazó ötezresét… De idáig nem jutottunk el, ugyanis a beszélgetést hallotta egy a váróteremben várakozó néni, és ő egyből kiabált, hogy ő fel tudja váltalni az ötezrest. Nagyon örültem, hogy kisegitett, a jegypénztáros meg költözzön Magyarországra!

Igy már nyugodtan szállhattam fel a buszra, amivel a Kózakibana-irigucsi megállóig utaztam. Innen úgy 20-25 percet kellett gyalogolni egy halászhajó-kikötőn keresztül Japán főszigeteinek legnyugatibb pontjához. Mivel a buszok óránként járnak, úgy terveztem, hogy gyorsan megnézem a Kózakibanát, teszek egy kört, aztán igyekszem is vissza a megállóba. Tűzött a nap, hőség volt. Megérkeztem a Kózakibanához, ami nagyon szépen ki van épitve, rendbe van téve, táblák jelzik, mi merre van, a legnyugatibb pontot jelző emlékműnél kamera- és telefonállvány van elhelyezve, hogy lehessen képeket csinálni, aztán van egy kis kilátó is. Bolt vagy információs iroda, tehát bármi olyan hely, ahol lehetne igazolást kérni, nincs. A legközelebb az előbb emlitett koszazai hivatalban meg valami halászszövetség irodájában lehet begyűjteni az igazolást, de aki nem jár arra, az elküldheti a fotóját egy e-mail cimre, ezzel igazolva, hogy járt a Kózakibanánál, és akkor a szaszebói városházától az ember cimére elküldik az igazolást. Én is igy tettem, irtam e-mailt a megadott cimre, és aznap délután már jött is a válasz, hogy postázzák az igazolásomat.

A Kózakibanánál fényképezgettem, sétálgattam, örültem annak, hogy ezennel meghóditottam a főszigetek négy legszélső pontját, és igy a mindenféle szélső pontok közül már csak egy maradt hátra, Japán abszolút legnyugatibb pontja, ami a Tajvanhoz közeli Jonaguni-szigeten van. Aztán lassacskán elindultam visszafelé, szép nyugodtan, gondolva, hogy van még 20-25 percem. Egyszer aztán rápillantottam a telefonomra, és láttam, hogy valami nem stimmel. Kiderült, hogy elnéztem az órát, nem 20, csak 10 percem volt a buszig! Nosza, elkezdtem rohanni a tűző melegben a megálló felé, hisz ha lekésem a buszt, a következő csak egy óra múlva jön, igy borul az egész aznapi terv, lekésem a csatlakozásokat. Abban reménykedtem, hogy ahogy idefelé is, most is fog úgy öt percet késni a busz. Rohantam, mint az állat, aztán időben meg is érkeztem a megállóba… és látom, hogy abban az órában alapból öt perccel később jön a busz… És még késett is öt percet, szóval nem is kellett volna fussak.

A busszal Emukae állomásig kellett menjek, viszont mivel az eredeti tervemhez képest úgy tiz perccel később jött a busz, veszélybe került az átszállás. Ha nem érem el a Macuura-vonatot, akkor lekésem a Hiradóba tartó buszt is… Izgultam, hogy nehogy a buszmegállókban sok ember legyen, és a fel- és leszállással teljen az idő. Szerencsére a buszon rajtam kivül csak egy bácsi utazott, és ő se szállt le, a buszmegállókban pedig nem volt senki… A Google Térképen követtem, hogy milyen messze vagyunk még az állomástól. Végül a vonat indulása előtt kettő perccel futott be a busz, gyorsan fizettem, aztán futottam az állomáshoz, épp hogy odaértem a peronra, és már csilingeltek is a sorompók, jött a vonat. Elértem tehát a Macuura-vonatot, amivel Tabira-Hiragucsi állomásig mentem.

Ennél az állomásnál is sietős volt a program. Az volt ugyanis, hogy következőnek Hirado városába terveztem menni, ami Hirado szigetén van, egy hidon lehet ide átjutni busszal. A busz megállója viszont a vasútállomástól úgy 8 percnyi sétára van. A vonat érkezése és a busz indulása között 16 perc idő volt, tehát az átszállással nem is lett volna gond. Csakhogy a Tabira-Hiradogucsi állomás Japán legnyugatibb állomása. Nem tehettem meg, hogy a gyűjteményembe nem csinálok képeket az állomásról, ráadásul itt is árusitanak igazolást, azt is meg kellett vennem. Amikor leszálltam a vonatról, beinditottam a telefonomon egy 6 perces időzitőt: ennyi idő alatt kellett megnéznem az állomást és megvennem az igazolást. A legnyugatibb állomást jelző tábla alatt egy vörös cica feküdt, nagyon jópofa volt. Csináltam képeket, aztán megvettem az igazolást, bele is fértem a 6 percbe, utána pedig lesétáltam a buszmegállóhoz, megvettem a buszjegyet, és már jött is a jármű, amivel átkeltem Hiradóba.

Hirado városának nincs köze a televiziós hirműsorokhoz, annál inkább viszont az európai kereskedőkhöz. Jártak itt ugyanis portugálok, aztán utána a hollandoknak volt itt jelentős kereskedelmi lerakatuk, egészen addig, amig az Edo-korban az ország elzárkózásával a holland kereskedőházakat át nem helyezték a nagaszaki Dedzsima szigetére. Hiradóra tehát nagyban hatott a nyugati kultúra, a kereszténység is. Ennek megfelelően ma is sok érdekességgel találkozhat itt a történelemkedvelő. Én elsőnek a holland kereskedőház rekonstruált mását kerestem fel, ahol mindenféle tárgyak vannak kiállitva Hirado történetéből. Következőnek felmentem a Macuura Múzeumba, itt folytatódott a kiállitás, nagyon érdekes volt. Megnéztem Miura Andzsin sirját, Xavéri Szent Ferenc emlékművét, sétálgattam a kis utcákon, aztán fölmentem “a dombon, ahonnan egyszerre látható egy katolikus és egy buddhista templom”. Megnéztem a Xavéri emléktemplomot is, aztán bevásároltam egy szűpában estére, végezetül pedig fölmentem a hiradói várba. Innen szép kilátás nyilt a város környékére, a tengerre. Még arra is volt időm, hogy benézzek a vár mellett található szentélybe, ahol az egykori nagyurat tisztelik istenségként. Itt is csináltattam gosuint. Végül a vár körüli park túlsó oldalán ereszkedtem le, és onnan szálltam fel a buszra, ami visszavitt a túlsó oldalra. Tetszett Hirado, szép kis város volt. Jó lett volna, ha az egész Hirado szigetet be tudtam volna járni, de ez kocsi nélkül szinte lehetetlen.

A buszmegállóból visszasétáltam a Tabira-Hiradogucsi vasútállomásra, ott pedig felszálltam az Imariba tartó vonatra. Mivel ugyebár a háromnapos vonatbérlettel utaztam, értelemszerűen nem húztam sorszámozott jegyet ott, ahol felszálltam a vonatra. Erre egy nő, aki utánam szállt fel, jön utánam, megbökdös, és át akar adni egy jegyet. Húzott nekem is egyet… Mondom, nem kell, mert bérlettel utazom. Vajon a bérlettel utazó japán iskolásoknak is húz? Ezt hivják úgy japánul, hogy “jokeina oszeva”, vagyis “túlzott gondoskodás”…

A vonattal visszaértem kiindulópontomra, Imariba, tehát tulajdonképpen tettem egy kört a térségben. Valamivel 6 óra előtt érkeztem meg Imariba, igy még sötétedésig volt egy órám, szóval körbesétáltam a városban, és megnéztem a hidaknál kiállitott porcelánokat. Ezután pedig visszamentem a szállásra, zuhanyoztam, kajáltam, és aludtam… volna. Teltház volt aznap, tehát minden ágy foglalt volt. És persze megint volt egy illető, aki vaddisznó módjára horkolt. Próbáltam fölnyomni a zenét a fülemben maximumra, de még az sem tudta túlharsogni a horkolást. Igy hát megint gondoltam egyet, és fogtam a takarómat, és levonultam a földszintre, az étkezőhöz. Itt, a kagosimai szálláshoz hasonlóan, egy parkettával boritott, megemelt részt volt alacsony asztalokkal, itt lehetett enni. Voltak ülőpárnák is kipakolva… Na én összeraktam egymás mellé több ülőpárnát, és azokra feküdtem, szépen betakaróztam, és ott aludtam reggelig a csöndben 😀

A következő részben Karacu városa és a nagojai vár (nem az a Nagoja!) romjai következnek, majd pedig a Dazaifu Tenmangú szentélyhez látogatok el, hogy begyűjtsem a gosuinjét, este pedig egy év után Taéval találkozom majd!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás