[165. NAP] A nagy sikokui körút – 4. rész: Kócsi – vár, tengerpart, Szakamoto Rjóma… Sok képpel!

Nem, nem! Nem állok be azoknak a sorába, akiknek egy idő után meghalt a blogjuk 😀 Csak épp el voltam foglalva a tokiói utam tervezésével, szállás intézésével, és a környéken is kirándulgattam (meg a CJLC által szervezett programok is voltak), így ismét elmaradtam mindennel, de most pótolom! Tehát Sikokunál, Kócsinál maradtam el, itt veszem fel a történet fonalát.

Ugyebár ott tartottam, hogy a lepukkant business hotelben szálltam meg, ahol – a lepukkantság ellenére – tök jól aludtam. Reggel összeszedelőzködtem, és elindultam, először is a kócsi várhoz. Nem volt olyan messze, könnyen megközelíthető volt, és talán nem is kellett annyit mászni felfelé, mint az előző váraknál. Na jó, azért ez sem volt alacsonyan. Talán ez volt a sikokuiak közül az eddigi legjobb vár, szépen körbe lehetett menni, fel lehetett menni a toronyba. Egy önkéntes bácsika is járkált a várban, egy foga volt elöl, és végre ő nem angolozott, hanem japánul beszélt hozzám (az angolozásról később még lesz szó). Azt javasolta, idézem, hogy „a japán kultúrában a jó dolgokat jegyezzem meg, a rosszakat pedig felejtsem el” 😀 Ezek után megkérdezte, hogy „internetezek-e”. ??? 😀 Mert hogy neki van három honlapja is, mivel ő a helyi fotóklub vezetője 😀 Hát persze, itt az összes nyugdíjas nélkülözhetetlen tartozéka a hatalmas nagy fényképezőgép, ami a nyakukban lóg 🙂

Tehát körbesétáltam a várban, aztán a következő úti célom Szakamoto Rjóma szülőháza, és az ott berendezett múzeum volt. Ez egy kicsit kiesett a város központjától, de nem volt olyan vészesen messze, így hát megnéztem ezt is. Itt angolozni próbáltak, de mondtam, hogy japánul beszéljenek. Ez amúgy nem volt olyan nagy szám, ahhoz képest, hogy Kócsiban a csapból is Szakamoto Rjóma folyik, nem volt valami nagyon szuper ez a múzeum. Mondjuk az jópofa volt, hogy volt egy életnagyságú Rjóma-szobor, ami mellé oda lehetett állni, és össze lehetett méredzkedni vele… legalább 10 centivel (ha nem többel) volt alacsonyabb nálam Szakamoto 😀

Ezek után visszamentem a központba, útközben láttam egy nőt, aki két macskát sétáltatott pórázon – ugyebár annak idején Oszakában, a Banpaku-kinen-kóen közelében láttunk már egy macskasétáltató öreg bácsit, na de ez a nő egyszerre két macskát sétáltatott! Megpróbáltam lefényképezni, sajnos nem sikerült a legjobban, mert szerintem kiszúrta, hogy őt fotózom, így másfelé is kellett kattintgassak :DDD

Megérkeztem a Harimajabasihoz. Ez egy picike piros híd, amihez egy szerelmi történet kapcsolódik, mégpedig az, hogy egy szerzetes a Godaiszanról (ld. a posztban később) és egy kócsi lány egymásba szeretett, és titokban találkoztak, és ajándékokat adtak egymásnak. Egyszer viszont amikor a szerzetes egy fésűt vett a Harimajabasinál, kitudódott a kapcsolatuk, és el kellett menekülniük a városból. Tehát ezt a kis hidat néztem meg következőnek, aztán körbenéztem a helyi szuvenírboltokban, amik másból sem álltak, csak citrusfélékből és Szakamoto Rjómából. Pici Rjóma-szobor, nagy Rjóma-szobor, Rjóma-kulcstartó, Rjóma-mappa… minden 😀 Amúgy a vasútállomáson is van egy rohadt nagy Szakamoto-szobor. Épp az állomás felé tartottam, útközben pedig az egyik kombiniből megvettem azt a Kit-katet, amit már Mijadzsimán is láttam. Ez egy narancs+citromízű, fehér csokis Kit-kat, amit csak Csúgoku régióban és Sikokun lehet kapni. Később láttam, hogy volt kisebb kiszerelés is, inkább azt kellett volna megvegyem, mert a nagy elég drága volt. Amúgy pont olyan, mint az otthon kapható citromos töltelékű nápolyi, amit nem igazán szeretek… no mindegy.

Megérkeztem a kócsi állomásra, ahol kerestem, hol lehetne megvenni az ún. My Yu Busz egynapos jegyét. Ez egy turistabusz, ami levisz a Kacurahamára (tengerpart), meg útba ejti a Godaiszant (hegy), amik Kócsinak eléggé kieső részei, másképp elég nehézkesen lehetne megközelíteni őket. Egynapos jegyet kell venni, ami amúgy 1000 jen lenne, de ha az ember bemutatja az útlevelét, akkor 500 jenért megveheti. Ezzel korlátlanul lehet használni a My Yu Buszt, illetve a kócsi villamost is, meg különböző helyekre olcsóbban be lehet menni (milyen jó, hogy ez utóbbi infót akkor tudtam meg, amikor már kifizettem a belépőt a várra és a Szakamoto-múzeumra is…). Szóval ezt a jegyet vettem meg, az állomáson pedig egy kicsit várakoztam, nézelődtem, amikor egyszer csak „megszállták az állomást” az általános iskolások 😀 Odajöttek hárman is hozzám, és elmondtak egy megtanult szöveget, hogy ők a nem tudom melyik iskolából jöttek, hanyadikosok, és hogy egy újságot készítettek, és a kezembe nyomtak egy fóliában lévő cuccokat… Nem tudtam, hogy ezt most azért kaptam, hogy csak nézzem meg, vagy fizetni kell érte (gyűjtenek valamire?), vagy csak úgy odaadják, vagy mi a teendő… 😀 Három ilyen pakkot is kaptam, azzal távoztak is (közben a többiek a többi várakozó utashoz mentek oda), én meg nézem, most mi lenne a teendő, na a szememmel megtaláltam a tanárnőjüket, aki mondta, hogy csak tartsam meg, ezt azért csinálták, hogy odaadják az utasoknak 🙂 Na mondom jól van 😀 Nagyon cuki dolgok amúgy, leírják, hogy miért érdekes ez meg az az ő városrészükben, miért nézzük meg, vicces, hogy egy csomó dolog nincs kandzsival írva, vagy hibásan írta a kisgyerek a kandzsit, vagy pl. a kandzsi gyöke és a másik része az írásjegynek „szét van robbanva” egymástól 🙂 Cuki 😀

Na, várakoztam a buszra, épp aznap máshonnan indult, mint szokott, megkérdeztem, honnan, vártam. Jött egy néni meg gondolom a lánya, ők is vártak a buszra, mellettem beszélgettek, aztán a busz egyszer csak más helyen állt meg (mint kiderült, ott csak letette az érkező utasokat), nem értették, miért, pedig nekik az 5-ös(?) kocsiállást mondták, mondom, nekem is azt mondták. Na akkor meglepődtek, hogy tudok japánul, kérdezgettek, az idősebb néni összekeverte Magyarországot Bulgáriával, kiderült, hogy Csiba megyéből érkeztek kirándulni. Megjött a busz, elvitt Kacurahamáig, úgy emlékszem, én egy kicsit aludtam is, nagyon jó idő volt, és ahogy rázott a busz, elszundítottam 😀

Megérkeztünk Kacurahamára. Ez egy nagyon szép tengerpart, pontosabban óceánpart, csak sajnos az idő miatt nem tudtam olyan nyugodtan végigsétálni, mint terveztem. Mivel hogy a busz egy óra múlva megy vissza, és én még a Godaiszant is meg akartam nézni, ahol szintén egy órában egy busz van csak… ha pedig ezeket nem érem el, akkor lekésem a gyorsbuszt, amivel délután Macujamába megyek… Tehát Kacurahamán sietve végigmentem, megnéztem a nagy Szakamoto Rjóma-szobrot (igen, itt is…), a kis kilátóból az óceánt, majd siettem a Szakamoto Rjóma emlékmúzeumba (igen, itt is :DDDD), amit szintén gyorsan végigjártam. Mondjuk ahhoz képest, hogy milyen kevés időm volt, és hogy a térdem is fájt, elég szépen megnéztem mindent… kivéve a Toszainu harci kutya központot, itt képzik a tosza kutyákat (harci kutyák), viszont láttam egy emberként tosza kutyát sétáltatni, le is fotóztam (asszem, tosza kutya volt).

Elértem a buszt, amivel elmentem a Godaiszanig, itt leszálltam, és körbesétáltam, volt egy kis parkféleség, illetve egy kilátó. Miután „kiláttam”, felsétáltam a közeli buddhista temploig, a Csikurindzsihez, itt járkáltam egy kicsit, ez is nagyon hangulatos, a hegyek között ugyebár… ezután még ott lett volna a közelben egy botanikus kert, de erre nem költöttem már, mivel akkor épp nem nagyon virágzott semmi, szóval úgy ítéltem meg, hogy nem éri meg bemenni. Így miután mindent megnéztem, a buszmegállóban vártam ismét a buszt, nagyon kellemes meleg volt, pont oda sütött a nap, közben pedig láttam egy zarándokot is! Van ugyanis egy zarándokút, ami Sikoku 88 buddhista templomán megy végig, és sokan teljesítik ezt az utat vallási okokból vagy éppen csak a kirándulás miatt.

Megjött a busz, visszavitt Kócsi belvárosába. És még mindig volt egy dolog a látnivalók listáján, amit meg akartam nézni a továbbindulás előtt. Nem egy nagy látványosság, igazából csak egy oszlop, eléggé ki is esik a belvárosból, egy fél órát kellett gyalogolni (közben meg sietni, hogy visszaérjek, és tudjak még kaját venni az útra, vécére elmenni stb.). Ez pedig nem más volt, mint „a Föld 33-as pontja”. Kócsi területére esik ugyanis az a pont, ami a Föld északi szélesség 33, 3333 fokának és keleti hosszúság 133,3333 fokának metszéspontja. Ezt a különleges pontot néztem meg tehát utoljára, visszafelé kicsit siettem, de végül sikerült kaját is vegyek. Megjött a busz (a jegyet előre itthon megvettem, kombiniben fizettem ki), ami érdekes, hogy nem 2×2-es helyek vannak, hanem 3×1-esek, tehát mindenki külön széken ül, nem ül közvetlenül mellette senki. Olvasni akartam, de helyette szunyókáltam, kábé két órás volt az út Macujamáig. Azért nem vonattal mentem, mert egyszerűen képtelenség eljutni JR-ral Kócsiból Macujamába. Közben néztem a híreket, ugyanis a busz egyik kijelzőjén hírek pörögnek, ott olvastam, hogy Oszaka Dzsúszó állomás közelében leégett több épület a sótengaion. És tényleg, még mindig bemondja a Hankjú-vonat, hogy nem lehet az egyik kijáratot használni, mert még folyamatban van a romeltakarítás.

Megérkeztem Macujamába, itt megint el kellett egy kicsit töltsem az időt, mivel ismét internetcaféban szálltam meg, ahol ugye 12 órás a pakk, én pedig korábban odaértem. Az állomáson találtam egy kajáldát, ahol nagyon finom udont ettem, aztán egy kicsit sétálgattam ide-oda, majd visszatértem az állomáshoz (ott volt pont szemben vele a netcafé). Itt aludtam amúgy a legrosszabbul, mivel pont a szemembe sütött egy lámpa (ki tervezte ezt úgy meg, hogy a kis boxok felett pont olyan sorban világítson élesen egy lámpa, hogy ha az ember akar nézni vmit a képernyőn, akkor is a szemébe süt, ha meg lefekszik, hogy aludjon, akkor meg még inkább a szemébe süt?). Ráadásul mocskosul drága volt a netcafé, 2300 jent kértek el, a zuhany használatáért meg plusz 500(?)-at kértek volna, na mondom, több pénzt tőlem nem kaptok, majd zuhanyzom úgyis holnap az onszenben!

Galéria Kócsiról, nagyon szép tengerpart és sok-sok Szakamoto Rjóma itt: