(17-3) 【Szanin+Észak-Kjúsú 4】A macuei vár és környéke. Ki volt Lafcadio Hearn? Az Icsibata-vonal. Izumo-nagyszentély. Az Aqua Liner és a gyönyörű táj. Tűzforró víz Junocu onszenben. Hagi, a sötét város.

Üdvözlet Hagiból! Nagyon sötét város ez… de erről majd később! Ma megnéztem Macuét, aztán az Icsibata-vonattal elmentem Izumóig, közben a Sindzsi-tóban gyönyörködhettem. Izumóban meglátogattam a nagyszentélyt, voltam múzeumban, épphogy elértem a buszt. Majd Junocu onszenbe mentem, ahol nem birtam megfürödni a 48 fokos vizben. És végül Hagiba érkeztem… Nézzük részletesen a mai nap történéseit!

Tegnap este először is elmentem lezuhanyozni, és itt történt is egy vicces dolog. Közölték ugyanis a becsekkolásnál, hogy törülközőt nem adnak, csak ha külön pénzért bérel a kedves vendég. Én nem béreltem, gondoltam, itt van nálam a pici törülközőm. Csakhogy az előző nap elkövettem azt a hibát, hogy a tottori szálláson azt hittem, nem adnak törülközőt, és igy a sajátomat használtam, ami nem száradt meg másnapra, igy még Macuéban is elég nyirkos volt. Gondoltam, nincs mit tenni, elindultam a zuhanyzóhelyiség felé. Belépve pedig látom, hogy egy csomó,  kis méretű törülköző van összefogva feltornyozva, rajtuk a hostel neve, felettük pedig egy felirat: „nyugodtan használja ezeket a kilépőket!”. Ezek a törölközők azért voltak odatéve, hogy az ember az előre odakészitett fürdőszobaszőnyegre még pluszban rátegye, és kilépőként használja. Rendes, normális törülközők 😀 (Másnap láttam, hogy amit bérelni lehet, kábé ugyanilyen, csak nagyobb, és nem lila, hanem fehér szinű.) Hát én szépen fogtam egy ilyen „kilépőt”, és úgy megtörölköztem belé, mint a sicc 😀

Megint bevettem lefekvés előtt egy algopyrint, aztán az ágyban még megnéztem az előző napi Jofukasit a telefonomon. Amikor megérkeztem a szállásra, a légkondi nem volt bekapcsolva, de a beállitott hőfok 20,5 fok volt… Ez azért durva. Fölhúztam 28-ra, és bekapcsoltam. Aztán fokozatosan húztam lejjebb, mivel az ágyak le voltak függönyözve, és hiába nyomatta a légkondi a szelet, befelé nem érződött semmi. Rajtam kivül még ketten voltak a nyolcszemélyes szobában, közülük a fiatal sráccal nem volt semmi gond, az idős bácsival viszont sejtettem, hogy probléma lesz. A probléma neve: horkolás. Engem borzasztóan idegesit a horkolás, még a szuszogás is. A bácsi pedig egy ideig nyugodtan aludt, de valami történt, és aztán rázenditett… Zenével próbálkoztam, de úgy is hallatszott. Végül fölhasználtam az egyik füldugót, amit az otthoni szomszéd miatt vettem még anno (lehet ugyebár, hogy ismét szükség lesz rá), csak azzal meg az volt a gond, hogy attól tartottam, nem fogom meghallani a csörgést, és el fogok aludni, annyira kiszűri a zajokat. Végül amikor egyszer felébredtem, kivettem az egyik fülemből a dugót, ekkor már a bácsi le volt nyugodva. A másik fülemben a biztonság kedvéért benne hagytam…

Reggel aztán zuhanyoztam, és a zuhanyzós folyosón lévő székekre leülve megreggeliztem. Oda jött egy bácsi, kérdezte, hova valósi vagyok stb. Mondta, hogy ő már többször járt Magyarországon, Budapesten és Esztergomban is. Minden hónapban utazik valamerre. Előző hónapban Azerbajdzsánban, Grúziában és Örményországban volt, jövő hónapban pedig Kazahsztánba, Üzbegisztánba utazik. Vele elbeszélgettem picit, aztán összepakoltam, és indultam utamra.

Először visszasétáltam az állomásig, hogy a konbiniben megvegyem a C-vitaminos italjaimat és a kajámat, aztán utána a macuei várat céloztam be. A macuei vár az egyike azoknak a váraknak Japánban, amelyek nem rekonstruált épületek, hanem az eredeti vár maradt fenn eredeti állapotában. Nagyon szépen rendben van tartva, de nem csak a várkastély, hanem a park is, és körülötte minden. Az egész város nagyon rendezett, kulturált,  barátságos. Tottori Macue mellett eléggé lepusztultnak tűnik. Macue nevezetességeinél a külföldieknek félárú a belépő, ezt én ki is használtam, és sok mindent megnéztem 🙂 Elsőnek a várkastélyba mentem fel, hát jó ilyen várkastélyokat látni, nem pedig olyan beton utánzatokat, mint amilyen az oszakai vagy a nagojai vár 😀 Tetszett. Utána pedig a Lafcadio Hearn emlékmúzeumba és Lafcadio Hearn korabeli házába látogattam el.

De ki az a Lafcadio Hearn? Nos, ez a 19-20. században élt úriember nagyon sok mindennel foglalkozott élete során, és sok helyen is járt, de a leglényegesebb, hogy annyira megragadta őt Japán, hogy itt telepedett le, megházasodott, gyerekei születtek, ő maga pedig japán állampolgár lett. Mindez ugyebár nem ma történt… Amúgy Görögországban született, Angliában is tanult és dolgozott, utána Amerikába ment szerencsét próbálni, újságiró lett, majd érdeklődni kezdett a karibi kultúra iránt, az USA déli részére költözött, aztán a nyugati részére, majd Japánba. Nagyon kalandos élete volt, érdemes utánaolvasni, én itt most csak pár infót irtam le, amit ma a múzeumban megtudtam. Sajnos nem tudtam alaposan végigjárni az egész múzeumot, mert sietnem kellett a a vonathoz.

Eredetileg úgy volt, hogy a JR-vonallal megyek Macuéból Izumóig, de mivel onnan amúgy is az Icsibata-vasúttársaság járatával kellett volna továbbutazzak a nagyszentélyig, meg Teraoka is mondta, hogy szép a kilátás a Icsibata-vonatokból, ezért végül Macuéból végig az Icsibata-járattal mentem. Az érdekessége ennek a járatnak, hogy a JR-vonallal ellentétben ez villamositott vonal, és a Sindzsi-tó északi partján fut. Nagyon szép tájakat lehet látni!

Egy helyen át kellett szállni, majd megérkeztem a Dentecu Taisa mae állomáshoz. Innen nem mentem egyből a nagyszentélyhez, hanem először délnek vettem az irányt, hogy megnézzem a régi állomásépületet. Egészen 1990-ig ugyanis volt a JR-nak egy Nagyszentély-vonala, ami az Izumo-nagyszentélyig közlekedett, mivel azonban fokozatosan csökkent az utasszám, végül a vonalat megszüntették. Az állomás épülete viszont megmaradt, a korabeli stilusában emléknek, és bárki ingyen megtekintheti. Ezt néztem tehát meg, majd bevásároltam a konbiniben innivalót, és visszaindultam a szentély felé,

Az Izumo-nagyszentély Japán egyik legfontosabb sintó szentélye, mondhatni, az Isze-szentély mellett a második legjelentősebb szentély. A japán teremtésmitoszokhoz kötődik Izumo, ezt most időhiány miatt nem fejtem ki részletesen, mert órákat lehetne erről mesélni 😀 A lényeg, hogy nagyon fontos hely. A japán versekben Izumo elé egy állandó jelző társul: „jakumo tacu Izumo”, vagyis „Izumo, ahol nyolc felhő támad”. Na nekem szerencsém volt, mert esőfelhők szerencsére nem támadtak 😀 Ellenben nagyon meleg volt, égetett a nap. Körbejártam a szentély épületeit, aztán pedig az ókori Izumo múzeumot néztem meg. Itt pont egy extra kiállitás is volt, amelynek a témája az Ivami ezüstbánya volt, ennek megörvendtem, mert ide pont nem tudok eljutni (kieső helyen van). Mivel külföldi is vagyok, és még egyetemista is, akciós jegyet vehettem. Nagyon érdekes volt a tárlat, ezt mondták még Oszakában Haszéék is, hogy érdemes megnézni. Egy csomó bronzkard és bronzharang volt kiállitva, csodás volt. Az viszont nem tetszett, hogy csak egy korty vizet szerettem volna inni, és már letámadott a vigyázó, hogy ne egyek a múzeumban… Hát nem a csülköt vettem elő meg a kolbászt, hanem egy korty vizet, miután bementem a 35 fokos kánikulából… Na mindegy.

A múzeum után igyekeztem, hogy elérjem a vonatot, ami a tervem szerint 13:23-kor indult. De ahogy megérkeztem az állomásra, azt láttam kiirva, hogy csak 13:56-kor megy a vonat. Nem tudtam, mit hibáztam el a tervezéskor, gondoltam, mindegy, akkor majd az eggyel későbbi csatlakozást érem el. A fennmaradó időben megint elsétáltam a konbiniig, hogy ebédet vegyek. Ahogy sétálok visszafelé, mégis csak gondolkodni kezdtem, hogy mit hibáztam el a tervben. Aztán egyszer csak beötlött: lehet, hogy nem is vonat, hanem busz szerepel a tervemben? Megnéztem, és igen! Nem Icsibata-vonat, hanem Icsibata-busz, ami a vasútállomás elől indul. Amikor erre rájöttem, 13:21 volt. Megszaporáztam a lépteimet, és láttam, hogy épp kanyarodik ki a távolban egy busz. Ahogy megérkeztem a vasútállomás előtti buszmegállóba, megérkezett a busz is, ami egyenesen a JR Izumo állomáshoz vitt. Praktikus volt, csak fel kellett vegyem a kabátomat, és még a kapucnimat is fel kellett tegyem, annyira hűtöttek a buszon. Mire jó ez a túlzásba vitt légkondi? Konkrétan az előttem ülő nőnek csak úgy lengedeztek a hajszálai a légkondi által kifújt levegőtől… Mint valami szélvihar 😀

Az Izumo állomásra érkezve érvényesitettem a Szeisun 18 kipput (ez már a negyedik pecsét), majd fölszálltam a Junocu onszen irányába tartó, Aqua Linernek nevezett vonatra. A Szanin-vasútvonal ezen része valami lenyűgöző! A Japán-tenger partján halad, csodaszép tájakat lehet látni az ablakból. Bajban voltam, mert ahelyett, hogy törit tanulnék, amig a vonatokon ülök, állandón kifelé bambulok, és fényképezgetek 😀

Megérkeztem Junocu onszenbe, az állomástól pedig besétáltam a városközpontba. Lehet ezt egyáltalán városközpontnak nevezni? Vagy városnak? Ez az igazi vidék. Sehol egy lélek az utcán, csak egy-két néni kóborol, régies stilusú házak… Hangulatos hely volt. Megérkeztem a két hires onszenhez, a Jakusi no juhoz és a Moto no juhoz. Először a Jakusi no juba mentem be, a jegyeladó hölgynek nagy kő esett le a szivéről, amikor hallotta, hogy tudok japánul. Mondta, hogy a fürdőben nincs szappan vagy tusfürdő, ezért ötven jenért vettem egy mini szappant. Régies, jellegztes fürdő volt ez, de annál jellegzetesebb volt a viz hőfoka. Nem birtam, csak térdig belemenni, igy is égetett. Eszembe jutottak az emlékek, amikor tavaly szeptemberben a fundosis ismerősökkel a tokiói forró szentóba mentünk. Mikor kijöttem, kérdeztem a nőt, hány fokos a viz, mondta, hogy kb. 44 fokos. Hűha! Hát akkor nem csoda, hogy majd megsültem. Mivel rajtam kivül nem volt senki a fürdőben, fényképet is tudtam csinálni.

Átmentem a Moto no juba, ahol egy öreg néni árulta a jegyeket. Itt se volt senki, csak egy bögöly repkedett, itt is csináltam képet, de itt se nagyon tudtam belemenni a vizbe. Az egyik részre „forró viz”, a másik részre „langyos viz” volt kiirva – a kihelyezett méterek szerint a forró viz 48 fokos, mig a langyos viz 44 fokos volt. Ez langyos? 😀 Mikor jöttem kifelé, az öltözőben egy bácsi, aki épp befelé készült, megkérdezte, nem volt-e túl forró a viz. Mondom, dehogyisnem! Kérdezem tőle, amúgy maguk ebbe simán be tudnak menni? Azt mondja, háááát igen, de sok időt nem tudnak benne tölteni. Kemény!

Még volt időm, igy hát elindultam megnézni a környéket. Alig láttam pár embert. Végigsétáltam egy úton, átsétáltam valami alagúton, és megérkeztem egy kis hajókikötőbe. Ezt megnéztem, aztán visszamentem az állomáshoz. Na ez a hely volt az igazi vidék, az igazi „Ura-Nihon”!

Megjött a vonat, amivel tovább robogtam először Maszuda felé. Útközben megint szép tájakat fényképeztem, aztán az út vége felé kicsit bajban voltam, ugyanis bejött egy nagy verébdarázs a vagonba, és ott körözött felettem… Na gondoltam, még csak az hiányzik, hogy megcsipjen. De nem csipett meg szerencsére, és megérkeztem Maszudába, ahol átszálltam a Hagi felé tartó pici vonatra. Továbbra is a tengerpart mellett futott a vonal, igy hát megcsodálhattam a naplementét is a Japán-tengeren. Lenyűgüző volt! Este fél 9 körül érkeztem meg a Higasi-Hagi állomásra.

Amikor szállást foglaltam Hagiba, azt irták, csak 8-ig lehet becsekkolni, ezért irtam nekik egy e-mailt, mi a helyzet, ha nekem a vonatom később érkezik. Visszairtak, hogy igazából nyitva vannak 10-ig, de mivel a Booking.com-on általában külföldiek foglalnak, ezért 8-at adtak meg, mert nagyon sötét van azután a városban, és nem is járkál senki az utcán, ezért ha a vendégek eltévednének, akkor az nagy gond lenne – igy megadták a 8 órát, hogy a vendégek korábban megérkezzenek. Gondoltam, micsoda túlzott jótékonykodás ez… De igazuk volt, tényleg nagyon sötét van! Fogytán volt az akksi a telefonomban (meg a zsebkendőm a megfázás miatt 😀 ), de szerencse, hogy kitartott. Hát nem tudom, egy Japánban nem jártas külföldi hogy keverdne el a szállásig a sötétben. Alig van közvilágitás! Tényleg egy lélek sincs az utcán. Ha nem Japánban lennék, azért félnék ilyen helyen… Útba ejtettem egy szűpát, vettem kaját estére meg reggelre, aztán a nagy sötétségben megtaláltam a szállásomat.

Holnap Hagit hóditom meg, aztán Nagato Jumoto onszenbe megyek, hogy végül Honsú szigetének délnyugati „csücskébe”, Simonoszekibe érkezzek meg! Tartsatok velem holnap is 🙂